Megszületett a megállapodás a kormány és a kereskedelmi bankok között a devizahitelesek védelme érdekében. Veres János, pénzügyminiszter elmondta, hogy 9 kereskedelmi bank írta alá a megállapodást. A...
Az éjszakai értékekről 96,78 körülről egészen 97,83-ig emelkedett a jegyzés. Japán elemzők szerint ez fura, mivel estek a részvénypiacok. Bár igaz az is, hogy a Nikkei is emelkedett valamelyest. Vételi oldalon állítólag komoly nemzetközi alapok álltak. Rövidtávon elképzelhető, hogy a 98-as szint felé emelkedik majd az árfolyam. (OT/www.globalfx.hu)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TOVÁBBRA IS BORÚS HANGULATBAN, NAPON BELÜL IS JELENTŐS ESÉS -napon belül szinte folyamatos csökkenéssel, végül jelentős, 4-5% közötti mínuszban zártak az USA...
Ki ne emlékezne, hogyan próbáltak szüleink és nagyszüleink rábeszélni, hogy több sárgarépát együnk: azt állították, hangosabban tudunk fütyülni tőle. Utánajártunk.
A Microsoft nem tervezi, hogy újabb ajánlatot tesz a Yahoo-ra, azonban nem zárkózik el valamilyen fokú partnerségtől - reagált a szoftveróriás vezérigazgatója, Steve Ballmer ma egy Sydney-i...
Nem múlt el a befektetők óvatossága a csütörtöki, csaknem tíz százalékos esés után, így szinte biztosra vehető, hogy jelentős mínuszban nyit, és a délelőtt folyamán sem kerül pozitív tartományba a Bud...
Az Egyesült Államok tornádó-előrejelző rendszere munkatársainak elemzése szerint a jövőben csökkenni fog a forgószelek miatti halálesetek száma, arra azonban figyelmeztetnek: az éjszaka lecsapó tornádók továbbra is okot adnak az aggodalomra.
A kormányközeli szakmai képviselők azt szeretnék, ha átmeneti lenne az intézkedés, az ellenzéki szakpolitikus viszont brutális támadásnak tartja a módosítást. Erről beszéltek az Idősügyi Tanácsban, miután Gyurcsány Ferenc ismertette a pénzügyi válság hatásait, aki szerint a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, áll a Népszavában.
A külkereskedelmi mérleg január-szeptemberben az előzetes adatok szerint 166 millió euró aktívumot mutatott, szemben az egy évvel korábbi 215 millió eurós hiánnyal, - közölte a Központi Statisztikai H...
Az EP foglalkoztatási bizottsága 48 órában állapítaná meg a heti munkaidőt, amit indokolt esetben 76 órára lehetne növelni, a munkavállaló beleegyezésével - írja a Világgazdaság.
A külkereskedelmi mérleg január-szeptemberben az előzetes adatok szerint 166 millió euró aktívumot mutatott, szemben az egy évvel korábbi 215 millió eurós hiánnyal, - közölte a Központi...
Legalább tíz iszlamista fegyveres életét oltotta ki pénteken feltehetően egy amerikai légicsapás Pakisztán északnyugati részén - közölte a pakisztáni hírszerzés névtelenül nyilatkozó egyik tisztségviselője.
Harmincnyolc kiállító, közöttük huszonhét szakképzéssel foglalkozó Vas megyei középiskola vesz részt azon a pályaválasztási és képzési kiállításon, amelyet a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ rendezett immár tizenegyedik alkalommal Szombathelyen az Oladi Általános Művelődési Központban.
Folytatta szerdai csökkenését a brazil részvénypiac csütörtökön is, a globális lassulás miatt elmaradó vállalati nyereségek és az árupiaci termékek árainak csökkenése következtében. A Bovespa részvényindex 3.8 százalékkal 36,361.91 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Miközben 18%-on hagyta tegnapi döntésével az irányadó kamatlábát az izlandi jegybank, közzétette rendkívül pesszimista kilátásokat tartalmazó 2009-es aktualizált gazdasági várakozásait. A jegybank...
Magyarország legjelentősebb hazai tulajdonú energetikai cégcsoportja, a Magyar Villamos Művek társaságcsoport szolidaritást vállal az országgal és mindazokkal, akiket a nehéz gazdasági helyzet hátrányosan érint. Az MVM példát mutatva részt kíván vállalni a közös terhek viseléséből és ezt üzleti partnerei számára is közvetíti....
Saját eszközeikkel segítsék a digitális rádiózás megismertetését és az erre alkalmas vevőkészülékek elterjedését; ezt kérte a többi adóhoz intézett felhívásában Bartucz László, a Danubius Rádió vezéri...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,69 pontos emelkedéssel, 13.053,11 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.
A világválság elérte a Le Belier autóipari beszállító csoport nagykikindai leányvállalatát is, így feltehetően a most elbocsátott 150 dolgozó a válság első áldozata Szerbiában adja hírül belgrádi hírügynökségi forrásokra hivatkozva Magyar Szó. Az újvidéki napilap internetes oldalán arról is ír, hogy a zombori Sunce étolajgyárban 107 munkás vált munkafelesleggé.
Az év elejét jellemző visszaeső építési kedvet már a második negyedévtől növekedés váltotta föl, így a harmadik negyedév végére 9%-ra mérséklődött a csökkenés a kiadott építési engedélyek...
A 600 milliárd forintos segélycsomagot az MNB az OTP-nek, az MKB-nak és a CIB-nek javasolja, viszont cserébe be kellene engedniük az államot a részvényeseik közé. Részben ennek hatására is az OTP ára háromezer forint alá zuhant, a bank azonban nem mutat hajlandóságot a segítség elfogadására. A bankszövetség szerint sincs szükség a pénzre....
Berlusconi híresen "vicces fiú". 2002-ben Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnökről azt mondta: „ő a legjóképűbb kormányfő Európában, annyira jól néz ki, lehet, hogy még a feleségemnek is bemutatom.” Nyelvbotlás vagy célzott elszólás?
Romániában év végéig közel 18 ezren vesztik el állásukat, a romániai Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség által közzétett jelentés szerint. Az ügynökség adatai szerint az év első nyolc hónapjában összesen 16 500 alkalmazottat bocsátottak el országszerte. A legérintettebb ágazat a textil- és a bútoripar, valamint az ingatlan szektor.
Az inflációs szempontból kedvezőbbre forduló külső környezet és a hazai kiigazítás elintézi az inflációt - legalábbis ezt mutatják a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők prognózisai. Eszerint...
A Halifax bank által nyilvánosságra hozott legfrissebb statisztikák szerint az elmúlt egy év során átlagosan 15%-ot veszítettek értékükből a nagy-britanniai ingatlanok, egy átlagos otthon így most 30 000 fonttal (több mint 9 millió forinttal) ér kevesebbet, mint egy évvel korábban....
Átalakítaná a luxusadó értékövezeteinek besorolását, egyben új kategóriákat is bevezetne a fővárosi önkormányzat - csak aktualizálni akarják a rendeletet
Sarah Palin republikánus alelnökjelölt saját bevallása szerint 150 ezer dollárt költött ruhára az elnökválasztási kampányban, valójában azonban ennek sokszorosát szórta el - árulták el John McCain elnökjelölt tanácsadói a Fox News televízió munkatársainak. A hölgy azt sem tudta, hogy Afrika nem egy ország, hanem egy földrész.
A Liverpool szurkolói eddig is már többször kinyilvánították, hogy nem kedvelik a klub két amerikai tulajdonosát. A drukkerek most megpróbálják kivásárolni a két üzletembert, és a szurkolók kezébe adnák az irányítást.
Újabb gázáremelés jöhet januártól - 10-15 százalékkal is drágulhat a földgáz. A Magyar Energia Hivatal jövő héten terjeszti javaslatát a szaktárca elé.
Elképesztő mi folyik a parlamentben. Balla György Fidesz képviselő beszéde közben többször irónikus megjegyzéseket tett hol a szocialista képviselők egészére, hol külön-külön egy-egy személyre.
A használatarányos útdíjrendszer bevezetése minket sem kerülhet el, hiszen a környező országok is sorra erre térnek át, az időarányos fizetés pedig egyre kevésbé kifizetődő....
Vizsgálatot indított a PSZÁF azzal kapcsolatban, hogy a Morgan Stanley tollából tegnap előtt megjelent OTP elemzés nem piacbefolyásolás céljából született-e. A "Közép-kelet európai bankok: jó...
A General Motors Corp., a Ford Motor Co. és a Chrysler LLC a Bloomberg információi szerint 50 milliárdos állami segélyt próbál szerezni a problémák enyhítésére. Az autógyártás 25 éve nem volt ehhez hasonló krízisben. (OT/www.globalfx.hu)
Bár szóban már egy hónapja leváltotta, hivatalosan továbbra sem kezdeményezte Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter felmentését az államfőnél Gyurcsány Ferenc. (A kormányfő a miniszter október 6-án, a Monorierdőnél bekövetkezett vonatbaleset miatti lemondását azzal fogadta el, hogy a tárca vezetője a vizsgálat lezárultáig a helyén marad.
A PannErgy Nyrt. 90%-os és Tamási Önkormányzatának 10%-os tulajdonával megalapításra került a Tamási Geotermia Zrt. A Zrt. működése keretében kerül majd hasznosításra a Tamási környezetében...
A jelenlegi pénzügyi válság esetleg arra kényszerítheti a Gazpromot, hogy felülvizsgálja a Magyarországon is áthaladó, Oroszországot Nyugat-Európával összekötő Déli Áramlat gázvezeték tervét.
A kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az első kilenc h...
Az új szakmák megszerzése, az átképzés és a továbbképzés része az egész életen át tartó tanulási folyamatnak. Az ismeretek megújítására, új ismeretek szerzésére számos lehetőség adódik. Az OKJ-s szakképesítés megszerezhető a hagyományos, iskolarendszerű képzés során, a felnőttképzésben vagy a munkahely által szervezett továbbképzés keretében is.
Megszületett a megállapodás a kormány és a kereskedelmi bankok között a devizahitelesek terheinek csökkentéséről, a megállapodást kilenc hitelintézet írta alá - jelentette be Veres János...
Megszületett a megállapodás a kormány és a kereskedelmi bankok között a devizahitelesek terheinek csökkentéséről, a megállapodást csütörtökön kilenc hitelintézet írta alá - jelentette be pénteken közös sajtótájékoztatón Veres János pénzügyminiszter és Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Jövő szeptemberben már világbajnoki futamot rendeznek a kontinens leggyorsabb és legkorszerűbb motorversenypályáján. A Somogy megyei Sávoly határában épülő 200 millió eurós költséggel készülő beruházás alapkőletétele alkalmából a spanyol Sedesa-csoport tartott sajtótájékoztatót. Az első versenyre mintegy 100 ezer szurkolót várnak Magyarországról és a környező országokból - írja a Napi Gazdaság....
Amint az várható volt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Igazgatótanácsa tegnap este elfogadta Washingtonban azt a csomagot, amelynek keretében a nemzetközi szervezet 12.3 milliárd dollárnyi, 17 hónapos...
Veszteséges a Playboy. Részvényei sohasem látott mélységekben járnak. A veszteség milliárdos nagyságrendű. Hugh Hefner pénzügyi tanácsadója hónapokkal ezelőtt megszorításokat javasolt a szexmogulnak.
További elemekkel bővülhet a kormányzat által a napokban meghirdetett 1000 milliárdos vállalkozástámogatási csomag. Az új konstrukciókat a tervek szerint a jövő heti gazdasági csúcson mutatja be a kormány. A már elindított programok nem terhelik a költségvetést, annak forrásául uniós, valamint már korábban betervezett hazai támogatások szolgálnak.
A Lehman csődje komoly mértékű bizalmi válságot hozott az amerikai pénzpiacokon, ami az 1,500 milliárd dolláros kereskedelmi váltó piacot is alapjaiban rengette meg. A váltókat nagyrészt pénzpiaci...
Megszületett a megállapodás a kormány és a kereskedelmi bankok között a devizahitelesek terheinek csökkentéséről, a megállapodást csütörtökön kilenc hitelintézet írta alá