Az IMF csütörtöki döntése után nem lesz újabb dokumentum a Magyarország számára rendelkezésre bocsátott hitelkerettel kapcsolatban, az eddigi levelezés pedig nyilvános - mondta pénteki tájékoztatóján Tukacs István a költségvetési bizottság MSZP-s tagja.
Októberben 240 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban, a mezőgazdasági kívüli ágazatokban. Erre 1994 márciusa óta nem volt példa. Az elemzők 200 ezres visszaesést vártak a sze...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitelkeretről a már nyilvánosságra hozott kormányzati szándéknyilatkozaton túl nem lesz több dokumentum - mondta Tukacs István, az Országgyűlés költségv...
Hétfőn jelenik meg a Gyurcsány Ferenc 2006-2007-es blogbejegyzéseit tartalmazó válogatáskötet - közölte Földes Tamás, a kiadó cég ügyvezetője. Elmondta: a blog indulásának első két évéből nagyjából 25...
A fővárosi kormányellenes tüntetésekről ismert szervezetek demonstrációt hirdettek vasárnap estére a Borsod megyei Nagycsécsre, annak a háznak a közelébe, amelyet ismeretlenek Molotov-koktéllal...
Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett egy nyolcadik osztályos lány csütörtökön Zala megyében. Elmondása szerint az egyik iskolatársa bántalmazta. Az ügyben súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitelkeretről a már nyilvánosságra hozott kormányzati szándéknyilatkozaton túl nem lesz több dokumentum - mondta Tukacs István, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy évvel azután, hogy a szlovén kormány visszavonult a Telekom Slovenije privatizációjától, most egy 10%-os részvénycsomagot mégis eladnának. Mint ismeretes, a Magyar Telekom vezérigazgatója éppen...
A kártyás fizetés rendkívül kényelmes, s a bankok akciói ellenére általában olcsóbb is a plasztikot használni a vásárlási összeg kiegyenlítésére, mint a számlánkról kivenni a pénzt, s azzal fizetni. Arra azonban már kevesen gondolnak, hogy vajon a másik oldalnak, vagyis a sarki boltban a kereskedőnek mennyibe is kerül mindez. A vállalkozók számára viszont ez igen fontos, legalábbis egy nemrégiben…
Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető hozzáférést kért azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek szerinte bizonyítják: Richard Holbrooke volt amerikai főtárgyaló mentességet ígért neki a jogi...
Másfél tonna kokaint fogtak az ír hatóságok egy jachton, Írország délnyugati partjaitól 322 kilométerre - jelentette pénteken a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán.
Hétfőn jelenik meg a Gyurcsány Ferenc 2006-2007-es blogbejegyzéseit tartalmazó válogatáskötet - közölte Földes Tamás, a kiadó cég ügyvezetője pénteken. Elmondta: a blog indulásának első két évéből nagyjából 250 bejegyzést válogattak be a könyvbe.
14.5%-os mínuszba süllyedt a Rába röviddel azután, hogy a Portfolio.hu oldalain megjelent a negyedéves eredményeivel kapcsolatos elemzői konszenzus. A részvények kereskedése jelenleg szünetel. ...
Összesen 4,5 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) betegség diagnosztizáló, méregtelenítő készülékekre vonatkozó valótlan, vagy nem bizonyított, a fogyasztókat megtévesztő tájékoztatás miatt négy társaságra.
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól kapott hitel egy részét külföldi tulajdonú bankok feltőkésítésére, rendbetételére akarja...
A Fidesz azt kéri, hogy a kormány hagyja abba a titkolózást, és hozza nyilvánosságra a teljes IMF-szerződést. Jogunk van tudni, mi áll benne - hangzott el Varga Mihály sajtótájékoztatóján.
A magyar és a szlovák fél is kivárásra játszik a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban, a magyar kormány gyengének mutatkozik az ügyben - mondta Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.
Hétfőn jelenik meg a Gyurcsány Ferenc 2006-2007-es blogbejegyzéseit tartalmazó válogatáskötet - közölte Földes Tamás, a kiadó cég ügyvezetője pénteken az MTI-vel. Elmondta: a blog indulásának első...
Hátrányosan különbözteti meg a forinthiteleseket a devizában eladósodottakkal szemben a kormány. A vezető kereskedelmi bankokkal kötött megállapodás csak az árfolyamkockázatot enyhíti, a jegybanki alapkamat-emelésből származó többletteherre nem kínál megoldást.
A korábban már ismert 800 milliárd forintos hatású, vállalkozásélénkítő csomag ezermilliárdra bővül az Új Magyarország Fejlesztési Terv átdolgozása keretében - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány nem gazdaságot élénkítő, hanem társadalmi…
Hiába csökkent hónapok óta radikálisan a kőolaj világpiaci ára, január elsején emelkedni fog a földgáz ára, legalább 10 százalékkal - mondta az Energiainfo vezető elemzője. Drucker György hozzátette: a világpiaci árak csökkenését 2009 folyamán érezni fogják a fogyasztók, mivel az elszámolás 9 havi követéssel történik.
A magyar és a szlovák fél is kivárásra játszik a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban, a magyar kormány gyengének mutatkozik az ügyben - mondta Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője...
A gyenge amerikai adatok után azonnal ismét visszatért a gyengülő trendbe a devizapár. Chart-technikailag, középtávon akár 1,15-ig is visszanézhet a devizapár. (OT/www.globalfx.hu)
A dollár napjai meg vannak számlálva, a jövőben ugyanis gyengülésre van ítélve a legfőbb feltörekvő piaci devizákhoz viszonyítva. A dollár jelenleg azért tarthatja magát, mivel a jegybankok még...
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc törvényt sértett azzal, hogy a pénteki informális EU-csúcs előtt nem tájékoztatta a magyar álláspontról a parlamenti pártokat és az illetékes bizottságokat - jelentette ki Balla Mihály pénteki tájékoztatóján.
A Volkswagen termelési igazgatója több mint egymillió eurót keresett múlt héten azzal, hogy az 538 eurós részvényárfolyam mellett értékesített 2,000 darabot az autógyártó papírjaiból. A Volkswagen...
Egy fokozattal valamennyi, magyar államadósságra érvényes hitelminősítését rontotta mai közleményében a Moody's Investors Service, ráadásul az új besorolások további leminősítést valószínűsítő,...
Amíg a munkavállalói oldal továbbra is a minimálbér emelését szorgalmazza, addig a munkaadói oldal nem kíván változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen, és bérbefagyasztást javasol - fogalmazód...
Amíg a munkavállalói oldal továbbra is a minimálbér emelését szorgalmazza, addig a munkaadói oldal nem kíván változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen, és bérbefagyasztást javasol -...
A szarvasi Tessedi Sámuel Főiskola szenátusának egyöntetű döntését - miszerint 2009 januárjától a gödöllői Szent István Egyetembe integrálódva kíván tovább működni - a csupán véleményezési joggal rendelkező megyegyűlés egyhangúlag elutasította a szeptemberben tartott ülésén, az októberi megyegyűlésen pedig csak a szocialista képviselők támogatták az integrációt. Az intézmény képviselőit a…
A Nemzetközi Valutalap csütörtökön tovább csökkentette növekedési prognózisát, és még komolyabb összefogásra szólította fel az országokat a válság hatásainak csökkentése érdekében....
A munkanélküliségi ráta 14 éves csúcsra emelkedett a 6,5 %-os értékkel. Az előrejelzések csak 6,3 %-ra számítottak. Emellett 240.000 álláshely veszett el októberben. Ez az érték 7 éves csúcsnak felel meg. Az USA-ban 2008-ban 1,18 millió álláshely szűnt meg. A GBP/USD devizapárnál 1,5538-nál találhatunk komolyabb támaszt és 1,5872-nél komolyabb ellenállást. (OT/www.globalfx.hu)
Egy fültől-fülig átvágott torkú ember fejét sikerült visszavarrniuk az oroszországi Jekatyerinburg orvosainak. A beteg, akinek a fejét tulajdonképpen már csak a nyaki gerince tartotta, bár nem igazán érzi jól magát, kissé gurgulázva ugyan, de már beszélni is tud.
Visszaminősítette, de még az elsőrendű "A" besorolási sávban tartja a magyar szuverén adósosztályzatot a Moody's Investors Service, amely szerint a korábbi évek "nem megfelelő" gazdaságpolitikája most, a jelenlegi kockázatkerülő környezetben növeli az ország sérülékenységét. Az intézmény később nyolc magyar bankot is visszaminősített.
A 2001-es válság óta a jövő év ígérkezik a legnehezebbnek a mobiltelefonok gyártói számára: bár a növekedés a mobilpiacon megmarad, a világgazdasági lassulás nyomán jelentősen mérséklődik. Az elemz...
Visszaminősítette, de még az elsőrendű "A" besorolási sávban tartja a magyar szuverén adósosztályzatot a Moody"s, amely szerint a korábbi évek "nem megfelelő" gazdaságpolitikája most növeli az ország sérülékenységét
A nyugati média is egyre jobban megkérdőjelezi a grúz változatot a nyári, kaukázusi háborúról. A befolyásos médiumok sorában immár a New York Times is felveti, hogy Szaakasvili elnök indított támadást. Emellett EBESZ-megfigyelőket idéz, akik szerint a grúzok válogatás nélkül lőttek polgári épületeket Dél-Oszétiában.
Harmincnál több ember ellen folyik felségsértés címén eljárás Thaiföldön - köztük van az ország egyik legismertebb civil aktivistája is. Az elítéltek 15 év börtönre számíthatnak, így most sorsa miatt aggódik egy ausztrál író és két diák is, akik nem álltak fel egy moziban a nemzeti himnusz alatt.