2008. november 9. vasárnap

nov. 9
15:29
Kopjafa Kolonics György emlékére (Gondola)
A Csepeli Kajak-Kenu Egyesület évadzáró ünnepséget Ludasi Róbert nyitotta meg, aki elmondta, hogy a legszomorúbb idényt zárta a klub Kolonics György tragikus elvesztése miatt, de kiemelte a pekingi olimpiai szereplést és a fiatalok eredményeit is.
nov. 9
15:29
Orbán: Nem asszisztálunk a szocialistáknak a megszorításokban (+videó) (HírTV)
A csütörtöki gazdasági csúcstól való személyes távolmaradásával a tervezett megszorítások ellen tiltakozik a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a kisebbségi szocialista kormány összefogásra hivatkozva akar újabb megszorító intézkedéseket hozni, amihez a többi parlamenti párt segítségét várja.
nov. 9
15:36
"Itt kérem terrorizálják a dolgozókat! (Piac és Profit)
A dolgozók terrorizálása, sanyargatása a munkahelyeken rendkívül elterjedt jelenség, a vezetők mégsem tesznek igazán ellene - állítja egy pénteki brit jelentés.
nov. 9
15:45
Fidesz: A megszorítások csak kudarcot hoznak (Gondola)
Csak a növekedési csomag összeállításával, annak elfogadásával tudunk a jelenlegi gazdasági válságból kilábalni, a megszorítások csak kudarcot hoznak. Gyurcsány Ferenc ismét szembe megy az uniós tagországokkal - hangzott el Bernáth Ildikó sajtótájékoztatóján.
nov. 9
15:45
FAZ: Negyvenezer munkahelyet szüntet meg a Deutsche Post (HírTV)
A Német Posta (Deutsche Post) hétfőn jelenti be hivatalosan is, hogy mintegy 40 ezer munkahelyet szüntet meg az Egyesült Államokban. Minderről a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) ír hétfőn megjelenő számában. A posta vezérigazgatójával készült interjúból az AFP francia hírügynökség közölt részleteket vasárnap.
nov. 9
16:03
Orbán Viktor nem megy a csúcsra (Infostart)
Az ország számára rossz döntés kivitelezésében a Fidesz nem kíván részt venni - így indokolta Orbán Viktor a maga és pártja távolmaradását a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kezdeményezett gazdasági csúcsról. A Fidesz elnöke erről a HírTv-nek adott telefonos interjút vasárnap.
nov. 9
16:03
"Már elnézést kérek, de Gyurcsány Ferenc hülyeségeket beszél" (Infostart)
Szlovákia megvédése érdekében a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsának összehívását és az EU intézményeinek Magyarországgal szembeni lépéseit sürgeti a kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Ján Slota. A szlovák parlament alelnöke, Anna Belousovová kijelentette: "Már elnézést kérek, de a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc hülyeségeket beszél"
nov. 9
16:03
Trópusi viharrá gyengült Paloma (HírTV)
A hármas erősségű hurrikánként érkező Paloma trópusi viharrá szelídült Kuba fölött vasárnap - jelentette az amerikai hurrikánfigyelő központ. A szakemberek előrejelzései szerint hétfőre el is tűnhet a vihar. A Paloma útjából félmillió embert telepítettek ki Kubában. A forgószél előzőleg a Kajmán-szigeteken söpört végig, jelentős anyagi kárt okozva, de áldozatról nem érkezett jelentés.
nov. 9
16:03
Szerzetesek verekedtek össze egy templomban (Blikk)
nov. 9
16:05
Veszített az amerikai magyar kongresszusi képviselőjelölt (Blikk)
nov. 9
16:06
Megint kamatot vágott Tajvan (Portfolio)
Ismét kamatot vágott tajvani jegybank, mely az elmúlt két hónapban már a negyedik csökkentés. A monetáris lazítás révén a belföldi kereslet élénkülését és a gazdaság növekedését várják. A tajvani...
nov. 9
16:21
Örmény és görög szerzetesek verekedtek össze a Szent Sír-templomban (Gondola)
Görög és örmény ortodox szerzetesek verekedtek össze egymással vasárnap Jeruzsálemben, a keresztények legszentebb templomában, két papot előállított a rendőrség. Micky Rosenfeld rendőrségi szóvivő...
nov. 9
16:21
Slota az EU-hoz fordult (HírTV)
Az unióhoz fordult Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a közösség intézményeinek Magyarországgal szembeni lépéseit sürgető felhívást közölt Pozsonyban. A magyarellenes kirohanásairól híres politikus az ENSZ Biztonsági Tanácsával vizsgáltatná Szlovákia biztonsági helyzetét, és az ország területi egységének megvédésével kapcsolatos javaslatokat vár a testülettől.
nov. 9
16:23
Medián: a többség egyetért azzal, hogy kell az IMF-segítség (Gondola)
A Medián által megkérdezettek többsége egyetért azzal, hogy a pénzügyi válság miatt Magyarország a közelmúltban a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult segítségért, arról azonban már megoszlanak a...
nov. 9
16:25
Az amerikai magyar kongresszusi képviselőjelölt veszített (Gondola)
Nem tudott bekerülni az amerikai kongresszusba Andrew Harris magyar származású republikánus párti képviselőjelölt; szoros versenyben elveszítette a keddi választást demokrata vetélytársával szemben...
nov. 9
16:30
Pozitív képet fest a kormány által megrendelt felmérés (Infostart)
A Medián által megkérdezettek többsége egyetért azzal, hogy a pénzügyi válság miatt Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult segítségért, arról megoszlanak a vélemények, hogy a megítélt segítség az ország előnyére válik-e. A felmérést a Medián a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából ezer ember telefonos megkérdezésével végezte.
nov. 9
16:39
Lakóház dőlt össze Albániában (HírTV)
Összeomlott egy lakóház vasárnap Albánia déli részén, hárman megsérültek, és kilenc embert még keresnek a romok alatt - közölte a helyi rendőrség. A dél-albániai Gjirokastra városban egy húszlakásos ház dőlt össze.
nov. 9
16:39
Virrasztásra gyülekeznek a roma vezetők Nagycsécsen (Gondola)
Vasárnap kora délután már megérkeztek a romaszervezetek vezetői a Borsod megyei Nagycsécsre - ahol ismeretlenek egy héttel ezelőtt Molotov-koktéllal felgyújtottak egy házat, és ott két roma embert...
nov. 9
16:39
Bocsánatot kért a Kaczynski fivérek pártja (Blikk)
nov. 9
16:41
Orbán: Jelzésnek is szánom a távolmaradásomat (Gondola)
A csütörtöki gazdasági csúcstól való személyes távolmaradásával a tervezett megszorítások ellen tiltakozik a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a kisebbségi szocialista kormány összefogásra hivatkozva akar újabb megszorító intézkedéseket hozni, amihez a többi parlamenti párt segítségét várja.
nov. 9
16:42
"A befektetők megtakarításai továbbra is biztonságban vannak az ingatlanalapokban" (Portfolio)
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) szerint a hazai nyíltvégű ingatlanalapok befektetőinek nem kell aggódnia, az alapokban elhelyezett tőkéjük nincsen...
nov. 9
16:57
Anelka duplájával győzött és élre állt a Chelsea (Infostart)
A Chelsea a francia Nicolas Anelka duplájával győzött a Blackburn Rovers otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában, és ezzel a tabella élére ugrott.
nov. 9
16:57
Szegedi Csanád a Jobbik ferencvárosi jelöltje (Gondola)
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Szegedi Csanádot indítja a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson - jelentette be Morvai Krisztina, a párt EP-listavezetője vasárnapi budapesti...
nov. 9
16:57
„Hamarosan eljutnak Mladicsig” (HírTV)
Volt munkatársai, feltételezett segítői után nyomozva igyekeznek a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb parancsnok nyomára jutni. Egy név nélkül nyilatkozó szerb rendőrségi tisztségviselő a Glasz Szrpszke című Banja Luka-i újságnak igen valószínűnek nevezte, hogy hamarosan eljutnak Mladicsig.
nov. 9
16:57
A többség egyetért Gyurcsánnyal (Alternatív Energia)
A Medián által megkérdezettek többsége egyetért azzal, hogy a pénzügyi válság miatt Magyarország a közelmúltban a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult segítségért, arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy a megítélt segítség az ország előnyére vagy éppen hátrányára válik -derül ki a közvélemény-kutató cég elemzéséből.
nov. 9
16:59
Pucéran ment az őrnagy bugyit venni (Gondola)
Egy "szál" cipőben és pénztárcával térte be egy férfi bugyit venni egy női fehérneműboltba Japánban. Az illetőről kiderült, hogy őrnagy, persze nem első látásra, mert rangjelzés sem volt...
nov. 9
16:59
Orbán tiltakozik a megszorítások ellen (Alternatív Energia)
Az ország számára rossz döntés kivitelezésében a Fidesz nem kíván részt venni - így indokolta Orbán Viktor a maga és pártja távolmaradását a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kezdeményezett gazdasági csúcsról. A Fidesz elnöke erről a HírTv-nek adott telefonos interjút vasárnap.
nov. 9
17:00
Jövő héten fizet a bezárt Credit Suisse alap (Portfolio)
A Credit Suisse Bond Fund Management Company tájékoztatása szerinta befektetők érdekének figyelembevételével úgy határozott, hogy azonnali hatállyal kezdeményezi a a Credit Suisse Bond Fund (Lux)...
nov. 9
17:01
Kire süt a nap? - Parlamenti menetrend (Gondola)
Csalódnia kell mindazoknak, akik a szebb jövő reményében, távol álltak, állnak a „tűztől", rokonságtól, baráti, üzleti köröktől és minden mástól! Hétfőn „ az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslatról” kezdi vitáját a Tisztelt Ház. Felüdülésként kongresszus következik: "Tanyavilág a parlamentben!" Menetrend.
nov. 9
17:01
Virrasztásra gyülekeznek az országos és megyei roma vezetők (Alternatív Energia)
Vasárnap kora délután már megérkeztek a romaszervezetek vezetői a Borsod megyei Nagycsécsre - ahol ismeretlenek egy héttel ezelőtt Molotov-koktéllal felgyújtottak egy házat, és ott két roma embert agyonlőttek -, hogy virrasszanak az áldozatok emlékére, illetve figyelemmel kísérjék a bejelentett, majd a rendőrség által megtiltott demonstrációra spontán érkezőket, jelentette az MTI tudósítója.
nov. 9
17:12
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 5; 6; 8; 12; 33; 35.
nov. 9
17:15
Megint az utolsó pillanatban nyert az Inter (Infostart)
Az Internazionale - akárcsak egy hete a Reggina ellen - megint egy utolsó percben szerzett góllal győzött az olasz labdarúgó-bajnokságban: a címvédő milánói kék-feketék ezúttal az Udinese ellen diadalmaskodtak, a 90. percben Julio Ricardo Cruz volt eredményes.
nov. 9
17:15
Bugár és Madaric mielőbbi Gyurcsány-Fico találkozót sürgetnek (Gondola)
Marek Madaric szlovák kulturális miniszter Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfők mielőbbi találkozóját sürgette egy vasárnapi televíziós vitában, ahol vitapartnere, Bugár Béla...
nov. 9
17:15
Spitzmüller és Kazár a rali abszolút bajnokai (HírTV)
Spitzmüller Csaba és Kazár Miklós nyerte az országos rali bajnokságot, miután a vasárnapi utolsó versenyen, a Mecsek-ralin ismét sikerült győzniük.
nov. 9
17:17
Észjárás-sebességteszt: a középkorúak agya a leggyorsabb (Gondola)
Harminckilenc éves korban működik a leggyorsabban az emberi agy - állítják amerikai neurológusok. A Kaliforniai Egyetemkutatói 23 és 80 év közötti férfiakat kértek meg, hogy adott jelre...
nov. 9
17:17
Kiss Péter - Arcok a liftben (videó) (HírTV)
Kiss Péter, a Jövő fiatal vállalkozója
nov. 9
17:19
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 5, 6, 8, 12, 33, 35. Nyeremények: 6 találatos szelvény 1...
nov. 9
17:33
Orbán: rossz döntés kivitelezésében a Fidesz nem vesz részt (Gondola)
Az ország számára rossz döntés kivitelezésében a Fidesz nem kíván részt venni - így indokolta Orbán Viktor a maga és pártja távolmaradását a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kezdeményezett...
nov. 9
17:33
586 milliárd dollárral gyűrné le a válságot Kína (HírTV)
A gazdasági és pénzügyi válság hatásait Kína a hazai kereslet élénkítésével védené ki. Ennek érdekében Peking 586 milliárd dolláros csomagot dolgozott ki - közölték helyi médiumok vasárnap. Az összeget 2010-ig kívánják felhasználni, elsősorban infrastrukturális beruházásokra.
nov. 9
17:35
Forgalmat lassít a szlovák átkelőknél a gárda és a Jobbik (+videó) (HírTV)
A Szlovákiába vezető határátkelőkhöz vonul a Jobbik és a Magyar Gárda hétfőn és csütörtökön. A hét elején öt helyszínre jelentettek be félpályás útlezárást. A szlovák provokáció, a dunaszerdahelyi focimeccsen történt rendőrtámadás és a magyar kormány tehetetlensége ellen tiltakoznak, de szolidaritást vállalnak a szombaton Királyhelmecen előállított Nemzeti Őrsereg tagjaival is. A magyar és a…
nov. 9
17:36
Szenvednek az arabok is (Portfolio)
A Perzsa-öböl országainak tőkepiacait is heves eladói nyomás sújtja, miután az olajár esése, valamint a globális hitelválság menekülésre készteti a befektetőket. A dubai és a szaúd-arábiai tőzsde...
nov. 9
17:42
Régi a kazánja? Kötelező lesz megvizsgáltatnia! (Piac és Profit)
Januártól kötelező lesz a 20 kW-nál nagyobb teljesítményű kazánok és a 12 kW-nál nagyobb teljesítményű légkondicionálók energetikai felülvizsgálata, amelynek a díja legfeljebb 20 ezer forint körüli összeg lehet - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
nov. 9
17:51
Sarkozy felesége nem értékeli Berlusconi humorát (Blikk)
nov. 9
17:51
Négy emberéletet követelt az iraki pokolgép (HírTV)
Négy ember vesztette életét abban a merényletben, amelyet vasárnap követtek el Irak Dijala tartományában. A pokolgépet egy motorbiciklihez erősítették. A merénylet 13-an sérültek meg, köztük egy iraki rendőrtiszt is. Ő a városban folytatott biztonsági műveletekért felelős.
nov. 9
18:00
Drámai jóslatok - Magyarország jövőjét látja a legsötétebben a JP Morgan (Infostart)
A JP Morgan elemzői csapata drámai kilátásokat vázol a feltörekvő európai országok számára, és komoly mértékben rontotta a térség országainak "növekedésére" adott előrejelzéseit. Meglátásuk szerint a feltörekvő európai régióban messze a legrosszabb teljesítményt Magyarország nyújthatja jövőre a GDP-alakulás tekintetében. Legalább 2 százalékos GDP-csökkenéssel számolnak 2009-re Magyarország…
nov. 9
18:09
Ellentmondás az Obama-Kaczynski telefonbeszélgetés kapcsán (Gondola)
Ellentmondás alakult ki Lech Kaczynski lengyel államfő és Barack Obama megválasztott amerikai elnök stábja között a hét végén az amerikai rakétavédelmi rendszer Lengyelországot is érintő...
nov. 9
18:09
Ján Sokol boldoggá avattatná a szlovák fasiszták egykori vezérét (HírTV)
A nyitrai kanonoki kriptában helyezték el Jozef Tisonak, a szlovák fasiszta bábállam egykori vezérének földi maradványait. A nyitrai püspöki hivatal által kiadott közlemény szerint családtagjainak kérésére került sor az újratemetésre. Jozef Tiso 37 évig volt pap a Nyitrai Egyházmegye szolgálatában.
nov. 9
18:09
Szili: tanítani kell a béke megőrzését (Alternatív Energia)
Az első világháború veszteségein okulva az új nemzedékeknek meg kell tanítani a béke megőrzését, a háborús konfliktusok megelőzését - hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Pécsett vasárnap, az első világégés befejezésének 90. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
nov. 9
18:09
Javult, de a hét elején romlani fog a főváros levegőminősége (WebBeteg)
A várakozásoknak megfelelően szombaton javult Budapest levegőjének minősége, de még mindig a "kifogásolt" kategóriába sorolták. Mivel a hét elején az időjárás kedvezni fog a szállópor terjedésének, az értékek ismét átléphetik az egészségügyi küszöböt.
nov. 9
18:12
Mindenre elszántak a G20-ak (Portfolio)
A G20 országok vezetői készek arra, hogy azonnali beavatkozást eszközöljenek a gazdaság fellendítése érdekében, miután a fejlett országok jelenleg is küzdenek a recesszióval. Egyelőre bíznak abban,...

Keresés