Nehéznek tűnhet a „feladat”, ha valaki mindenáron örökké huszonévesnek akar látszani. Ám lehet könnyedén is tenni azért, hogy ne látsszunk idősebbnek a korunknál, sőt, akár le is tagadhassunk néhány évet. Tippjeink segítenek, hogy erőlködés nélkül legyünk frissek, fittek, fiatalok.
Fokozatosan betiltja az EU a hagyományos világítótestek forgalmazását. A "zöld reform" egyik hátulütője, hogy két-háromezer álláshely szűnhet meg a hagyományos izzókat gyártó európai cégeknél, így Magyarországon is - írja a Világgazdaság.
Kisebb esésben zártak a börzék az Egyesült Államokban, miután a FedEx és a Danaher is csökkentette profit előrejelzését. Piaczárás után jelentették be, hogy törvényalkotói megegyezés született az autógyártók 15 milliárd dolláros kimentési csomagja ügyében, ma várható a szavazás. Pozitív a hangulat Ázsiában az amerikai bejelentés után, a járműgyártók és a nyersanyagtermelők vezetik az emelkedést. A…
2008 szeptember végén a mobil-előfizetések száma megközelítette a 11,8 milliót. A vezetékes vonalak száma tovább esett. Az internet-előfizetések száma majdnem elérte a 2,2 milliót
Sok utas várakozik Ferihegyen, annak reményében, hogy előbb-utóbb el tud indulni úticélja felé a reggel 6 óra óta tartó sztrájk ellenére - jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. Szerda...
Politikai, pénzügyi és környezetvédelmi kulcsdöntéseket is hozhat az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki és pénteki találkozója, köztük az intézményes válság befejezéséhez vezető menetrendet és az EU nemzetközi tekintélyét is növelni képes klímavédelmi és energiahatékonysági intézkedéseket.
2009 elején újabb sokk érheti a világ egyik legfejlettebb ingatlanpiacát. Az Egyesült Királyságban a következő év elején kényszerből piacra dobott ingatlanok újabb hulláma várható, miután a...
Szén-dioxidot és szén-monoxidot fedezett fel egy távoli bolygó légkörében a Hubble amerikai űrteleszkóp - jelentette be szerdára virradóan a NASA amerikai űrhivatal. Ez fontos lépés a Földön kívüli élet keresésében, mert az életfolyamatok melléktermékeiként keletkező szerves vegyületek lehetnek majd a nyomravezetők.
Nem indulnak Ferihegyről a schengeni járatok, és a Malév is határozatlan időre törölte induló járatait a repülőtéri utasbiztonsági ellenőreinek sztrájkja miatt. A gépek érkezése zavartalan, csakúgy, mint a 2B terminál működése. Az utazás előtt állóknak azt tanácsolják, hogy internetezzenek és telefonáljanak.
A Gazprommal közösen kezdett erőmű beruházásba Kapolyi László Szerbiában, amely mögött déli szomszédunk stratégiaváltása, azaz a gáz, mint energiahordozó felé való eltolódása állhat. 110 megawatt...
Miután átlépte az 1,30-as értéket, az EUR/USD visszaesett 1,2947-re. Hamarosan sor kerülhet az 1,3080-as ellenállás tesztjére, ezért a kisebb korrekció közben érdemes longokat indítani. Támogatás 1,2913-nál található. In-www.globalfx.hu
Az igazságügyi tárca Lusztig Péter kérésére nem hosszabbítja meg év végén lejáró szerződését - közölte a minisztérium sajtóirodája szerdán. Lusztig Péter a napokban - más jellegű elfoglaltsága...
Elfelejtett megborotválkozni egy nőnek öltözött ausztráliai bankrabló, így hiába volt sikeres a keddi rablás, hamar felismerték és elkapták. A „hölgy” megkötözte a Commonwealth bank három alkalmazottját a nyitás pillanatában és gyalog távozott el a tőlük kicsikart készpénzzel.
A norvég korona gyengülést mutatott. A norvég fogyasztói árak novemberben havi szinten 0,6%-kal csökkentek. Éves szinten 3,2%-os drágulás mutatkozott (előrejelzés. 3,7%, előző: 5,5%). Az adatok kamatcsökkentésre késztethetik a Norges Bankot. Az EUR/NOK-ot 9,1449-en jegyzik. A visszaesés után 9,30 felé indult el a jegyzés. Ellenállási pont helyezkedik el 9,1600-nál. In-www.globalfx.hu
Magyarország nem esik azonos kockázati megítélés alá az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Svájccal, ahol radikális kamatcsökkentést hajtottak végre, a magyar monetáris politika mozgástere korlátozott - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának szerdai ülésén.
A pakisztáni miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy őrizetbe vették a Laskar-e-Taiba iszlamista szervezet két tagját, akit India azzal gyanúsít, hogy részt vett a novemberi mumbai terrortámadások megszervezésében.
Két napnyi emelekdés után kedden már csökkent a brazil részvénypiac, miután a vártnál jobb harmadik negyedéves GDP adat elbizonytalanította a befektetőket a várt kamatcsökkentés bekövetkezését illetően. A Bovespa részényindex 0.8 százalékkal 37,968.11 pontra csökkent, míg a mexikói Bolsa index 1.3 százalékkal emelkedni tudott. (ProfitLine.hu)
A Népszabadság információi szerint a kormány várhatóan ezen a héten 15 milliárd forintot oszt szét egészségügyi intézmények között. A kórházaknak azonban ez az összeg nem elég. A kormány mai ülésén...
Budapesten félpályán lezárták a X. kerületi Maglódi utat, mert felborult egy téglákat szállító teherautó szerda délelőtt - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
Több légitársaság törölte Ferihegyről induló járatait a bizonytalan idejű sztrájk miatt. A tengerentúlra repülő gépek valószínűleg elindulnak. Az egyik társaság busszal szállítja utasait Bécsbe.
Politikai, pénzügyi és környezetvédelmi kulcsdöntéseket is hozhat az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki és pénteki találkozója, köztük az intézményes válság befejezéséhez...
A pakisztáni kormányfő szerdán megerősítette, hogy letartóztatták a mumbai terrortámadással gyanúsított szélsőséges iszlamista szervezet két magas rangú vezetőjét, és tart a kihallgatásuk. Pakisztáni lapok már korábban megírták, hogy a Laskar-e Taiba két parancsnokát is őrizetbe vették hétvégi rajtaütéseken.
Költségcsökkentésbe kezd a játékszoftver-gyártó Electronic Arts (EA) Inc., amely valószínűleg leépítést is maga után von. A költségcsökkentési program hátterében az áll, hogy az ünnepek előtti forgalom sem az Egyesült Államokban, sem Európában nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, írja a Világgazdaság.
Háromoldalú, magyar-izraeli palesztin- tudományos együttműködésről rendeznek háromnapos tanácskozást Miskolcon, 2008. december 10 és 12. között. A nanotechnológia témakörében létrehozott kutatási proj...
A szívbetegséget megelőzve a rák lesz világszerte a vezető halálok 2010-re - figyelmeztetnek egészségügyi szakértők. Az ok: a fejlődő országokban a dohányzás és egyéb okok miatt egyre nő a rákos betegek száma.
Októberben éves szinten 2,3%-kal, azaz a várt 5,5%-nál kisebb mértékben csökkentek a dél-afrikai kiskereskedelmi forgalmak (előző: -5,6%). Az USD/ZAR árfolyama emelkedett. Amíg tartja magát a 9,6850-es támogatás, tesztelhetik a 10,6800-7800-as értéket. In-www.globalfx.hu
Ezer milliárd forinttal több likviditás áramlott a magyar bankrendszerbe az utolsó negyedévben a megelőző negyedévihez képest, a bankok azonban a vállalatok helyett inkább a lakosságot hitelezik,...
A Malév határozatlan időre törli járatait a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. munkavállalóinak sztrájkja miatt - közölte a Malév az MTI-vel szerdán délelőtt.
Ma került bemutatásra a QUAESTOR tizedik alkalommal megjelent, az elemzők által a gazdasági és részvénypiaci kilátásokat negyedévente megfogalmazó Navigátor című kiadványa. A várakozások a recessziós...
Év végén, de leginkább karácsony után szinte minden üzlet kiárusítást tart, ahol a korábbi ár töredékéért lehet adott termékhez jutni. A válság azonban már az ingatlanpiacon is új szabályokat ír az eladási taktikák terén, egy brit hálózat például 3 napos kiárusítást tart....
Németországban rekord ütemben csökkentek a nagykereskedelmi árak novemberben: 3,3 százalékkal az előző hónaphoz képest. A statisztikai hivatal szerdai közleménye ekkora mértékű csökkenésre az adatgyűj...
A matematika, illetve a természettudományok iránt érdeklődő tehetséges fiatalok magasabb szintű képzése érdekében a következő tanévben, a 9. évfolyamon kiemelt reálosztályt indít az Arany János Általános Iskola és Gimnázium. A képzés beindítását és a reálképzés megteremtését a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Tudományos Akakdémia és a hazai nagyvállalatok támogatják. A képzést nyílt napon…
A csökkenő infláció ellenére Magyarország nem vághatja olyan gyorsan az alapkamatot, mint más, kevésbé kockázatok országok - mondta Simor András jegybankelnök szerdán, gazdasági bizottsági...
Láncfűrésszel akart felaprítani két fiatalember egy mezőkövesdi szórakozóhelyet. A még november 30-án történt esetről szerdán számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A 23 és 28 éves fiatalember egy-egy bekapcsolt láncfűrésszel jelent meg az egyik helyi szórakozóhely előtt.
Németországban továbbra is a sör a legkedveltebb szeszes ital. Egy aktuális tanulmány szerint, míg az átlag európaiak egyharmada antialkoholista, addig az NSZK-ban a megkérdezetteknek csak 18 százaléka jelezte, hogy nem iszik alkoholt - jelentette szerdán a berlini rádió.
A pénzügyi válság és az azt követő gazdasági megszorítások miatt visszaestek a turizmus fejlődésével kapcsolatos várakozások az idei év második felében - derül ki az Ecostat legfrissebb felméréséből.
Egy újabb hónapra függesztette fel tevékenységét a romániai Dacia gyár. A cég vezetői a rossz eladási eredmények miatt döntöttek a január 12-ig tartó kényszerszünetről.
Az EUR/USD árfolyama visszaesett 1,2923-ra. Az 1,2913-as napi minimum azonban tartotta magát. Vegyesen alakultak a legutóbbi olasz adatok. Az ipari termelés októberben éves szinten 6,9%-kal csökkent (előrejelzés -4,7%, előző: -5,8%), míg a GDP a 3. negyedévben a várt szerint 0,9%-os csökkenés mutatott. Az előző negyedévi értéket -0,9%-ról -0,2%-ra módosították. In-www.globalfx.hu
Januárra halasztották az Europeana, az európai digitális multimédia-könyvtár újraindítását, miután a november 20-i megnyitás utáni órákban a szerverek nem bírták az érdeklődők hatalmas rohamát, a...