2008. december 17. szerda

dec. 17
10:20
A kórház megtámadná az eutanázia engedélyezését (HírTV)
Egy dél-koreai kórház szerdán bejelentette, hogy a legfelsőbb bíróság előtt támadná meg egy kerületi bíróság eutanáziát engedélyező döntését.
dec. 17
10:20
Májusban tesztelik a wimbledoni tetőt (hirado.hu)
A különleges rendezvényre hamarosan elkezdik árusítani a jegyeket
dec. 17
10:21
Hay Group: kisebb büdzsével számolnak a HR osztályok (HR Portál)
Csökkenő alapbérekre, képzési keretekre és túlórapótlékokra, illetve az alkalmazotti létszám lefaragására számít a vállalatok jelentős része - idézi a Hay Group 91 ország több mint 2500 munkaadójának megkérdezésén alapuló felmérését a Világgazdaság.
dec. 17
10:21
Orvosszakértői jelentés a Kolonics-tragédiáról (WebBeteg)
Kolonics György halála természetes módon, a bal szívfél szívtágulattal járó heveny elégtelensége miatt következett be - derült ki a most elkészült szakértői jelentésből. A doppingvizsgálat eredménye negatív lett.
dec. 17
10:22
Kihalt állatok új fajának maradványaira bukkantak a Szaharában (hirado.hu)
A kutatók szerint a leletek az óriás repülő hüllő csőrének egyik nagy darabját, illetve a szauropoda több mint egy méter hosszú csontját ölelik fel.
dec. 17
10:24
Csinos színésznővel randizott Orbán Viktor! (hirado.hu)
Régóta tervezgették a találkát, most végre sikerült összehozni őket
dec. 17
10:26
HíradóWeb, 2008. december 17. 10:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
dec. 17
10:30
Kevesebb lesz a profit, több a bizalom? (Piac és Profit)
A bankszektort is érintő globális pénzügyi válság még javában tart, és a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a bankok sikeres működéséhez teljesen új irányokat kell szabni. Az operatív változtatások azonban nem elegendőek. Csak azok a bankok lehetnek sikeresek a válság után, amelyek a leggyorsabban és leghihetőbben építik újra az emberek elvesztett bizalmát - állítja az A.T. Kearney stratégiai…
dec. 17
10:30
A forint is meglódult, hála a Fednek (Privátbankár)
Erősödött a forint, délelőtt fél tízkor 267,60/70 forint volt az euró árfolyama a bankközi piacon a keddi 269,80/270,00 forint után. A forgalom alacsony, kevés üzlet született, az árfolyam ennek megfe...
dec. 17
10:31
Jáksó László és Rákóczi Ferenc elásta a csatabárdot (Index)
A két rádiós közel egy évvel ezelőtt veszett össze, miután Jáksó László élő adásban egy megjegyzést tett kollégájára, aki ezt a gesztust viszonozta.
dec. 17
10:31
Helyi és regionális hatóságok oktatási együttműködését szorgalmazza az EU (HírTV)
A Comenius Régió együttműködések céljai, hogy erősítsék az oktatás európai dimenzióját az oktatással foglalkozó európai helyi és regionális hatóságok közötti együttműködések elősegítésével. A Tempus Közalapítvány által kezelt és az Európai Bizottság által támogatott együttműködések számos tevékenységet támogatnak a konferenciák, nyári iskolák szervezésétől a nyelvi felkészítők, vagy éppen…
dec. 17
10:31
143 ezer aláírás kell még a politikusok megleckéztetéséhez (Alternatív Energia)
Még közel 143 aláírás kell ahhoz, hogy politikusok számla nélküli költségtérítése a nép ítélőszéke elé kerüljön. Hogy összegyűljön ez a rengeteg szignó, bő negyvenöt napja van a négygyermekes családanyának. Ahogy ő fogalmazott: "sok, de nem lehetetlen" - adja hírül a kisalfold.hu internetes portál.
dec. 17
10:31
Tovább tart a patthelyzet vasúton! (hirado.hu)
Egyelőre ma sem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között
dec. 17
10:31
Esik az infláció, emelkednek a reálkeresetek - de meddig? (Portfolio)
Októberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében az átlagos keresetek reálértéke 2.4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ennél magasabb indexről utoljára februárban számolt...
dec. 17
10:33
Megtalálták a gént, amitől a részeg agresszív lesz (Index)
Egy finn kutatócsoport a helsinki orvosi egyetem kórházában végzett kísérletsorozatával megtalálta a választ arra a kérdésre, miért lesz alkohol hatására az egyik ember magába forduló, a másik beszédes, a harmadik pedig agresszív.
dec. 17
10:33
A 2008-12-17 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-12-17 10:15:00
dec. 17
10:33
Kudarc a reggeli egyeztetéseken! Tovább tart a sztrájk (Alternatív Energia)
Nem született megállapodás a szerda reggeli egyeztetésen a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezeti követelésekről és a még elégséges szolgáltatásról - tájékoztatták az MTI-t a tárgyaló feleket.
dec. 17
10:33
„Follow Me” - 33 000 európai résztvevőből egy magyar "versenyző" nyerte a SEAT Ibizát (hirado.hu)
Az 1.4 benzinmotorral szerelt, Stylance felszereltségű Ibizával a nyertes egy többszörösen is kitűntetett autóval gazdagodott...
dec. 17
10:33
Csökkenti az MVM az áram nagykerárát (Portfolio)
209. január 1-től 7.6%-kal csökkenti a nagykereskedelmi áramárakat az Egyetemes Szolgáltatók felé az MVM. A Magyar Energia Hivatal (MEH) tegnapi napon kiadott, 963/2008 határozata jelentősen...
dec. 17
10:35
Százmilliós adóssággal távozott Neszmély polgármestere (Index)
Hiába várja a pénzét az, aki milliókat adott készpénzben a polgármesternek szóbeli, vagy egy füzetpapírra felírt megállapodás alapján.
dec. 17
10:35
Távozik a szlovák külügyminiszter (hirado.hu)
Ján Kubis Genfben folytatja és az ENSZ-nél fog dolgozni
dec. 17
10:37
Keleti Györgyi az új pasijával tölti az ünnepeket (Index)
A műsorvezető két hónapja boldog párkapcsolatban él cégtulajdonos barátjával.
dec. 17
10:37
Young? Creative? Chevrolet! 2009 (hirado.hu)
Indul a művészeti és design pályázat Magyarországon is!
dec. 17
10:39
Exkluzív képgaléria a Manchester United legutóbbi edzéséről (hirado.hu)
Az United Japánban készül a klubvilágbajnokság finisére
dec. 17
10:48
Nem olyan olcsók a diszkont áruházláncok, mint gondolnánk (Infostart)
Sokan úgy gondolják, a válság óta különösen, hogy a diszkont áruházláncok nyújtanak segítő kezet az egyre nehezebben megélő embereknek. A The Grocer magazin kutatásából azonban kiderül, hogy ezek a láncok nem is olyan olcsók.
dec. 17
10:48
Minden azon múlik, lesz-e fordulat 2009-ben (Privátbankár)
A reálgazdasági válság tünetei egyre kézzel foghatóbban jelentkeznek, a rossz hírek már szinte futószalagon érkeznek. A makrogazdasági környezet hirtelen, de annál drasztikusabban vált borússá az elmúlt hónapokban
dec. 17
10:48
Hét Disney hercegnő várja a kicsiket (BorsOnline)
A 2006-os előadás hatalmas sikere után idén karácsonykor újra ellátogatnak hazánkba a Disney hercegnők. Hamupipőke, Jázmin, Ariel, Csipkerózsika, Belle, Mulan és Hófehérke lenyűgöző előadással lepik meg a rajongókat.
dec. 17
10:48
Távozik a külügyminiszteri posztról Ján Kubis (Infostart)
Távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter - jelentették be szerdán hivatalosan Pozsonyban. Utódjának nevét egyelőre nem közölték.
dec. 17
10:48
Katy Perry-t eljegyezte barátja (Index)
A FemaleFirst információi szerint a Gym Class Heroes zenekar tagja, Travis McCoy egy párizsi kiruccanás során megkérte az énekesnő kezét, akivel 2005 óta van együtt.
dec. 17
10:48
Brit munkanélküliek száma: 75.700- előrejelzés: 45.000 (HírTV)
Segélyre igényt tartó brit munkanélküliek novemberi száma: 75.700- előrejelzés: 45.000- előző havi érték: 36.500. Részletek következnek
dec. 17
10:48
Távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter (Gondola)
Távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter - jelentették be szerdán hivatalosan Pozsonyban. Utódjának nevét egyelőre nem közölték. Kubis a jövőben várhatóan Genfben fog dolgozni, ahol...
dec. 17
10:48
Felakasztotta magát egy maffiavezér a börtönben (Blikk)
Felakasztotta magát szerdára virradóra egy palermói börtönben az előző nap letartóztatott, feltételezett szicíliai maffiavezérek egyike - közölte az olasz rendőrség. Gaetano Lo Prestit, akit már korábban egyszer elítéltek bűnszövetkezéssel kapcsolatos vádak címén, az őrök találták meg holtan cellájában.
dec. 17
10:48
Kedden a vonatok fele közlekedett (Alternatív Energia)
A vonatok mintegy fele közlekedett kedden, de nem a teljes útvonalon és nem menetrend szerint - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
dec. 17
10:48
Az amerikai parancsnokok aggodalommal készülnek az új rendszerre (Kripto Akadémia)
Jelentősen megváltozik az Irakban állomásozó amerikai katonák házkutatási és őrizetbe vételi gyakorlata az iraki-amerikai biztonsági megállapodás hatályba lépése után: jövő januártól ugyanis bírói meghatalmazásra van szükség a rajtaütések végrehajtásához.
dec. 17
10:48
A szövetség megerősítette Kolonics "természetes halálát" (hirado.hu)
A jelentés elkészültét öt vizsgálat előzte meg
dec. 17
10:48
Brazília - 10.1 százalékkal emelkedett az októberi kiskereskedelmi értékesítés (ProfitLine)
A brazil kiskereskedelmi értékesítés nem várt módon emelkedett októberben, még mielőtt a globális gazdasági lassulás hatásai elérték volna a latin-amerikai régió legnagyobb gazdaságát. (ProfitLine.hu)
dec. 17
10:48
Kritkikus lesz a jövő év (Portfolio)
A világgazdasági környezet jelentősen és gyorsan változott 2008 utolsó negyedévében, a kedvezőtlen jelenségek érzékenyen befolyásolják a hazai gazdaság fejlődését is. Az október végén kipattant...
dec. 17
10:50
Elbuktuk a nagy lakást: jó, ha kicsire telik (Privátbankár)
Az Otthon Centrum előrejelzése szerint megfordulhat az elmúlt egy-két év látványos tendenciája: nőhet a kisebb lakások iránti kereslet a következő évben
dec. 17
10:50
Mitokondriummal keresik a bombákat (Index)
A sejtek energiatermelő szerve egy kis segítséggel észreveszi a robbanóanyagokat.
dec. 17
10:50
Petrás Mária keramikus - Sziluett (videó) (HírTV)
2008. december 13. szombat 18.05 2008. december 17. szerda 9.05 2008. december 18. csütörtök 22.05 2008. december 19. péntek 14.30
dec. 17
10:50
Boris bohóc London trónján (Gondola)
Boris Johnson megkomolyodott, rendesen felöltözött, aztán hozzálátott. Kirúgta Chávezéket, bekamerázta a buszokat, 55 millió fontból építtet bicikliutakat, visszaállítja a „doubledeckereket”. London az olimpiára készül.
dec. 17
10:50
Végrehajtó lesz a szlovák külügyminiszterből? (Kripto Akadémia)
Távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter - jelentették be szerdán hivatalosan Pozsonyban. Utódjának nevét egyelőre nem közölték.
dec. 17
10:50
A BVSC utolsó hazai meccse következik (hirado.hu)
A mérkőzésre a belépés ingyenes
dec. 17
10:52
Újsághirdetésben kampányolnak Fekete Dávid mellett (Index)
Óriási hirdetésben buzdítja olvasóit a Rábaközi Magazin tulajdonosa arra, hogy szavazzanak a Megasztár döntősére.
dec. 17
10:52
Brit ILO-munkanélküliségi ráta: 6,0%- előrejelzés: 6,0% (HírTV)
Októberi brit ILO-munkanélküliségi ráta: 6,0%- előrejelzés: 6,0%- előző havi érték: 5,8%. Részletek következnek
dec. 17
10:52
"A problémákat a nacionalista szlovák kormány politikája okozta" (Kripto Akadémia)
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) számára létfontosságú, hogy megőrizze Magyarország és Európa jóindulatát - jelentette ki Csáky Pál pártelnök egy lapinterjúban.
dec. 17
10:54
Fagyálló keverési arány (Index)
dec. 17
10:54
Brit átlagbérek: 3,3%- előrejelzés: 3,2% (HírTV)
Októberi brit átlagbérek: 3,3%- előrejelzés: 3,2%- előző havi érték: 3,3%. Részletek következnek
dec. 17
10:56
A sofőrök "keménykedése" miatt zuhantak a szakadékba (HírTV)
Két buszvezető közötti "keménykedés" miatt zuhant kedden szakadékba egy főleg oroszokat szállító busz Izraelben - közölte szerdán az izraeli közlekedésügyi miniszter. 24 ember halt meg, többségük orosz utazási ügynök, amikor buszuk egy hatvan méter mély szakadékba zuhant a Negev sivatagban.
dec. 17
10:58
EUR/JPY BoJ: visszatérnek a nullkamat elvéhez? (HírTV)
Az EUR/JPY a hét közepén nyereségeit konszolidálja, és 124,18 valamint 125,41 között mozog árfolyama. Az euró továbbra is erősnek mutatkozhat a jennel szemben. Főleg, mivel a Fed tegnapi nagy kamatvágása után úgy vélik: a BoJ is visszatérhet a nullkamat elvéhez, és csökkentheti alapkamatát. Ma 124,00 és 125,75 között mozoghat a kurzus. In-www.globalfx.hu

Keresés