Közel négyezer román télapó állított fel új világrekordot vasárnap Bukarestben ajándékosztással egybekötött felvonulásával. A bukaresti városi tanács által szervezett eseményen 3939, télapónak öltözött ember vett részt, hogy megjavítsák a "legtöbb egyszerre ajándékozó télapó" rekordját, amelyet eddig Tajvan fővárosa, Tajpej tartott 3618 fővel.
A fogyasztói árak 3.1 százalékkal emelkedett novemberben éves szinten, az októberi 1.8 százalékos emelkedés után közölte a kormányzat. A mostani adat közel a kétszerese, mint amire az elemzők számítottak. (ProfitLine.hu)
Elég durva eset borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában, mely egyúttal rávilágít a jelzáloghitelezés árnyoldalára is, nevezetesen hogy a bank a standard hitelszerződés értelmében gyakorlatilag bármit megtehet, és még különösebb magyarázatra sincs szüksége....
A pekingi olimpia csak az év ötödik legnagyobb híre volt az AP szavazása szerint. A legnagyobb hír Obama győzelme volt, de a dobogó másik két fokán már gazdasági hírek vannak - írja az Index. Az...
Rablás miatt indult büntetőeljárás azzal a fiatalemberrel szemben, akit bolti lopáson ért tetten egy üzlet alkalmazottja Tolnán, ám az elkövető ekkor tettlegesen szállt szembe az eladóval.
Az euróövezetben az ipar októberben 4,7 százalékkal kevesebb értékű megrendelést kapott, mint szeptemberben, és 15,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly októberben, jelentették az EU-statisztikai hiva...
A hétfő reggeli műszakváltás után sok helyen javult a vasúti közlekedés, Budapest mindhárom pályaudvarán és Miskolcon is közlekednek vonatok - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel. A vasúttársaság közle...
Gyomorfájás, nyakmerevedés, idegzsába, hólyaghurut. Az év végi ünnepek közeledtével ezek a tipikus tünetcsoportok („karácsonyi szindrómák”) könnyen előjöhetnek, amelyek révén testünk figyelmeztető jelzéseket ad le, felfedve feszültségeinket. Lelki eredetű fizikai tünetek jelennek meg tehát, de meg lehet előzni őket.
Ha hétfőn sem egyezik meg a VDSZSZ és a MÁV a még elélgséges szolgáltatásról, akkor karácsonyra sem áll helyre a vasútközlekedés. A fővárosban a Keleti pályaudvaron nem járnak a vonatok, a Nyugati és a Déli viszont működik. Vidéken elég vegyes a kép.
A belsőépítészettel és lakberendezéssel foglalkozó Hellodesign.hu grafikusoknak és grafikus hallgatóknak hirdetett pályázatot. A jelentkezőknek asztallapra való design naptárból és háttérképből álló szettet kell készíteniük.
A hétfő reggeli műszakváltás után sok helyen javult a vasúti közlekedés, Budapest mindhárom pályaudvarán és Miskolcon is közlekednek vonatok - közölte a MÁV hétfőn.
A hongkongi részvénypiac hétfőn két hetes mélypontra csökkent a recesszió miatt várhatóan visszaeső vállalati nyereségek miatti félelmek következtében. A Hang Seng index 505.12 ponttal, 3.3 százalékkal 14,622.39 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Nettó 7,5 milliárd forintos keretösszegben vásárol irodabútorokat a következő két és fél évben az állam. A hat részszerződést lassan egy hónapja, november 26-án írta alá a kancelláriaminiszter felügyelete alá tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 13 nyertessel.
Csaknem két évre keres ügynökséget a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal vidéki szakmai konferenciái és kiállításai lebonyolításához, a keretösszeg 500-600 millió forint.
A budapesti német nagykövetségnél demonstráltak a Ferihegyi repülőtér dolgozói családtagjaikkal hétfőn délelőtt. A békés tüntetésen körülbelül 50-en vettek részt.
A mai napon a kínai központi bank a múlt heti amerikai és japán kamatcsökkentés után 0,27 százalékponttal csökkentette kamatait, az egy éves kölcsönre 5,31 százalékot kér, míg a betétekre pedig 2,25 százalékot ad. (ProfitLine.hu)
A Portfolio.hu füzetek újra megjelent kötete, Az árupiacokról EGYSZERÛEN az árupiacok világába nyújt bepillantást. A kiadvány röviden, a kezdő és a már tapasztalt befektetők számára is...
3-9 százalékkal drágulnak a postai szolgáltatások január elsejétől. A Magyar Közlönyben megjelent miniszteri rendelet szerint a szabvány- és a levelezőlap, valamint a képes levelezőlap feladási ára 5 forinttal, 75 forintra emelkedik.
Esélyes lehet a tőzsdei bevezetésre a jövőben a Graboplast, mely jelenleg a Wallis Csoport egyik ékköve – olvasható Veres Tibor Wallis vezér nyilatkozata a Figyelő év végi kiadásában. (ProfitLine.hu)
A Pannon-Váltó bejelentette, hogy 2008. december 19.-én 58 db Pannon-Váltó részvényt vásárolt 1,400 Ft-s áron a Budapesti Értéktőzsdén. A Pannon-Váltó Nyrt. által megvásárolt részvények száma...
A harmadik negyedéves gyorsjelentési szezont követő drámai tőzsdei hangulat közepette a Portfolio.hu újra frissítette EPS és EBITDA konszenzusát a magyar tőzsdei társaságok vonatkozásában....
Negatív megfigyelési listára helyezte a globális kereskedelem és a nemzetközi gazdasági teljesítmény hanyatlása miatt vergődő, az export kereskedelemtől jelentős mértékben függő Németországot a Coface. Ennek oka leginkább a német cégek fizetési hajlandóságának nagymértékű romlása. Eddig Németország rendelkezett a legjobb országkockázati besorolással a Coface-nál a nyugat-európai országok közül,…
Ne lehessen "üzleti érdekből" kizárni a nyilvánosságot - A Lehet Más a Politika (LMP) társadalmi kezdeményezés arra kérte az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg az önkormányzati törvény egyik rendelkezését, amely "üzleti érdekre" hivatkozva lehetővé teszi a képviselőtestületeknek, hogy a közvagyon sorsáról döntő üléseikről kizárják a nyilvánosságot.
A kecskeméti légi bázisról hétfőn délelőtt emelkedett a levegőbe két Gripen vadászgép, amelyek először adnak fegyveres készenléti szolgálatot; az eseményt a kifutópálya mellett megtekintő Szekeres Imr...
Még a japán autóipar zászlóshajóját is megviseli a világgazdasági válság. A Toyota csökkentette várható értékesítéseinek számát és mérsékelte a profitkilátásokat is. A világ legnagyobb autógyártója persze nincs olyan veszélyben, mint a csődközelbe jutott amerikai társai.
Tojással dobálták meg Ion Iliescu volt román államfőt az 1989-es romániai forradalom évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken. Az 1989-es rendszerváltás után Románia első államfője az egykori központi bizottság előtti téren rendezett megemlékezésen vett részt, ahol egy 78 éves nyugdíjas fejezte ki így elégedetlenségét.
Úgy tűnik hogy a vasúti dolgozók sztrájkjukkal magukra haragították az internet-kalózokat is. Hétfő hajnalban ugyanis a VDSZSZ honlapját ismeretlenek feltörték és a vezetők nevében elhelyeztek egy közleményt, melyben egyebek mellett Gaskó István egy ugandai szénbányába készül. Egy újabb felvonás egy végtelennek tűnő drámában, ahol egyre inkább úgy tűnik a dolgozók az egész világ ellen harcolnak.
A világgazdasági folyamatok gyengülése és a vele járó exportkilátás-romlás miatt 27 bázisponttal 5.31 százalékra csökkentette irányadó rátáját a kínai jegybank. Ezzel párhuzamosan a betéti kamatlábat...
Gyengül a font szinte az összes főbb devizával szemben. Megterhelték a fontot a Bank of England képviselőinek kamat-pesszimista kommentárjai. Elképzelhető ugyanis, hogy az angol alapkamat is 0,0 %-ra eshet, hasonlóan az USA-hoz, Svájchoz és Japánhoz. (OT/GFX)
Posztkommunista beszédet intézett, „saját kottából játszott dallamokat” Gyurcsány a hétvégén övéinek – mondták az MNO-nak politológusok. A jövő esztendőben „olyan szervezett társadalmi ellenállással szembesülhet, ami akár el is söpörheti”.
Az ajánlószelvényeket gyártó Állami Nyomda Nyrt. több szakértője által jegyzett okirat szerint a Jobbik által feltárt választási visszaélések valóban megtörténtek, pontosan olyan döbbenetes...
Törvényerőre emelkedett az orosz elnök hivatali idejét négyről hat évre növelő törvény, jelentette a BBC. A javaslatot, amit az állami törvényhozás alsó- és felsőháza is rekordgyorsasággal fogadott...
Az ingatlanpiacon eluralkodó válság, az egyre inkább felhalmozódó, eladásra váró ingatlanok, illetve a hitelszűke miatt kivérzett vevők miatt sok lakástulajdonos, illetve közvetítő folyamodik már olyan árképzési módszerekhez, amely korábban elképzelhetetlen volt a lakáspiacon. Amerikában, illetve Nyugat-Európában azonban ma már minden lehetséges!...
Időről időre előkerül az adóamnesztia ötlete. A kilencvenes évek végén a társadalombiztosítási járulék-hátralék rendezésére hirdettek egyfajta következményjavítást, nemrég a házipénztárban nyugvó pénzek előcsalogatására alkalmaztak ilyet – mérsékelt sikerrel. A nyáron a Nemzeti Adószabadság Programjában olvashattunk hasonló elképzelést. Most az igencsak hektikus adótörvénykezési időszakban…
A világ második számú viszontbiztosítója, a német Munich Re 742 millió dollárért megveszi az amerikai AIG csoporttól annak egyik tagját, az HSB elsődleges biztosítót, amely az amerikai piacon tevékeny...
Elege van már a sok rosszindulatú támadásból Király Viktornak. A 2008-as Év hangja szerint ideje lenne egy jót matekozniuk azoknak, akik azzal vádolják, hogy szülei megvették a műsort. Persze Viktor a sok támadás mellett rengeteg rajongói levelet is kapott, amelyekben írtak olyanokat is, amiktől a fiú egészen elpirult. Szerdán pedig megtudhatod, mit válaszolt Dávid a hozzá érkező levelekre.
Egyre többen ajándékoznak Magyarországon is utazási utalványt karácsonyra - mondta az InfoRádiónak a Vista Utazási Irodák marketingvezetője. Lovas Edina hozzátette: az utazások számát tekintve nem érezhető a gazdasági válság.
Négyszázhuszonhét orosz katona vesztette életét idén - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A tárca honlapján közzétett tájékoztatás szerint 195-en balesetben haltak meg, 215-en pedig öngyilkosok lettek.
A globális felmelegedés nehéz helyzetbe hozza a Mikulást is. Szűkebb pátriájában, a lappföldi Rovaniemi városában ugyanis az utóbbi években alig esik hó. Így nem csak az ajándékosztás van veszélyben szerte a világon, hanem a helyi turisztikai bevételek is. Ez évente 144 millió eurót jelent Lappföldnek.
Egyre több bizonyíték van arra, hogy politikai indítékok állnak a vasutassztrájk hátterében - mondta Molnár Csaba közlekedési miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.
Fél éve nem látott mértékű tőkekivonást láthattunk a globálisan befektető részvényalapoknál, amit a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának drasztikus csökkenése okozott. Egy héttel ezelőtt még...
A hazai kiskereskedelmi forgalom októberben éves szinten 1.4 százalékkal, az év első 10 hónapjában 1.9 százalékkal csökkent, míg havi szinten 0.1 százalékos volt a visszaesés - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Nem bánja Fekete Dávid, hogy nem ő nyerte meg a Megasztár 4-et, de amikor megtudta, hogy Ő is kap egy kocsit ajándékba, majd kiugrott a bőréből. A kritikákat néha nehezen viselte, de úgy véli: amúgy sem kell mindent elhinni, amit az újságokban írnak. A legnagyobb karácsonyi ajándéka az lenne, ha végre aludhatna egy nagyot. Fekete Dávid volt a vendégünk.
Jövőre 1 milliárd 25 millió forintot fordítanak a költségvetés tartalékából a vasúti sorompó programra - közölte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.