Százezer dollárt fizetett egy ismeretlen magángyűjtő Kurt Cobain gitárjáért. A Nirvana együttes néhai frontemberének hangszerét egy Sluggo nevű punkrockzenész, a The Grannies and Hullabaloo együttes tagja bocsátotta árverésre.
Támadást indíthat Izrael Gáza ellen - erre figyelmeztette a zsidó állam a területet ellenőrző Hamász radikális mozgalmat azt követően, hogy a szélsőségesek az utóbbi napokban rakétatűzzel terrorizálták a határ közeli izraeli városokat.
A Richter-skála szerinti 5-ös erősségű földrengés rázta meg Kalifornia északi részét, magyar idő szerint pénteken kora délután. A földmozgások epicentruma az állam fővárosától, Sacramentótól 163 kilométerre északkeletre, egy East Quincy nevű kisváros mellett volt.
Jóváhagyta az azerbajdzsáni parlament, hogy a kaukázusi országban márciusban népszavazást rendezzenek az államfői megbízatás elnyerését korlátozó alkotmányos előírások megváltoztatásáról.
Az elhúzódó pénzügyi válságot és az új erőszakformák megjelenését hangsúlyozták azok az elemzők, akiket az MTI szólaltatott meg, hogy értékeljék az idei évet.
Hatvan-hetven százalékkal több bejelentés érkezik az állatmenhelyekre január első napjaiban elveszett kutyákról és macskákról, mint máskor. Az állatok egy részét karácsonykor rakják ki, másik fele a szilveszteri petárdázásokkor tűnik el.
Az élet valamely területén mindannyiunkra siker vár az elkövetkező esztendőben. Most kiderül, hol talál majd boldogságra az új évben a Kos, a Bika és az Ikrek.
Százezer dollárt (19 millió forint) fizetett egy ismeretlen magángyűjtő Kurt Cobain gitárjáért. A Fender Mustang márkájú hangszert az énekes a Nirvana első turnéján törte össze fellépés közben New Jersey államban.
Egy több filmben is látható, eredeti GAZ M-1 típusú személyautót loptak el Moszkvában különösen szemtelen módon. Alekszej Sztrelkov, régi autók neves gyűjtője a háza udvarában állította le a kocsit, és másnap reggel szomszédasszonya szólt, hogy viszik a járművet.
RIO DE JANEIRO – Tökéletes karácsonya volt Ronaldónak (32). A kétszeres világbajnok brazil futballsztár súlyos sérülése után decemberben egyéves szerződést kötött a hazája bajnokságában szereplő Corinthians együttesével, majd szenteste újabb hatalmas ajándékot kapott: menyasszonya egészséges kislányt szült neki.
Péntekre virradó hajnalban meggyilkolták a német főváros egyik hajléktalan szállójának őrét. A berlini rendőrség az éjjeli menedékhely lakói között keresi a tettest.
Hat tisztségviselőt kirúgott a helyi kormányzat a dél-kínai Hunan tartományban, mert elszundítottak egy értekezleten és az ezt bizonyító fényképek az interneten is megjelentek. Az elbocsátottak között vállalati vezetők és a kommunista párt helyi funkcionáriusai voltak, akik a kínai gazdasági reformok 30.
Hat tisztségviselőt kirúgott a helyi kormányzat a dél-kínai Hunan tartományban, mert elszundítottak egy értekezleten és erről fényképek is megjelentek. Az elbocsátottak között vállalati vezetők és...
Januártól megszűnik a 0 százalékos önrész. Akár új, akár használt autót az új évben már csak 20 százalékos kezdőrészlet megfizetése után lehet venni, és a hitelek futamidejét is 8 évben maximálták.
Az utolsó pillanatra, a két ünnep közötti időszakra halasztotta a kormány az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének szabályozását. Ezt a feladatot eddig a közigazgatási hivatalok végezték. A hivatalok azonban papíron megszűnnek 2009-től, a kormány ezzel a trükkel őrizné meg a közigazgatás regionális szintű átszervezését. Az alkotmányos megoldáshoz kétharmados törvényt kellett volna…
A spanyol labdarúgó bajnokság címvédő együttese télen két játékost is szerződtetett, viszont csak az egyik léphet pályára a Bajnokok Ligájában. Az UEFA szabályai szerint ugyanis egy klub a tavaszi idényre három új játékost nevezhet a BL-re, de csak egy lehet olyan, aki az adott szezonban más európai kupasorozatban szerepelt.
BUDAPEST – Hosszú évek után egy kis boldogságot is hozott a Jézuska a Zámbó családba. Bár Jimmy (†43) testvérei, Marietta, Árpy és Tihamér nyolc éve szomorúan ünnepelnek a Király nélkül, idén az ünnepekre visszakapták édesanyjukat. Anna néni (83) ugyanis immár ötödször került kórházba, de a karácsonyt már szeretteivel tölthette.
Sikeresnek tartja az egypárti, szocialista kormány működését a miniszterelnök. Az MDF, a MIÉP, valamint a Magyar Szociális Zöld Párt is fellebbezett a ferencvárosi választási bizottság első fokú döntése ellen, amelyben kizárták a három párt jelöltjét a január 11-i, időközi országgyűlésiképviselő-választásokról. Ferihegyen ismét működik a 2A terminál, a járatok menetrend szerint indulnak és…
Délkelet-Ázsia országaiban ezrek emlékeztek meg pénteken a négy évvel ezelőtti pusztító szökőár áldozatairól. Azok közül, akik akkor vesztették el otthonukat, még ma is átmeneti szállásokon élnek.
Sokan hiszik, hogy a karácsonyi ünnepek komoly veszélyt jelentenek az egészségünkre. Vannak dolgok, amelyek valóban ártalmasak lehetnek - például a hatalmas lakomák és a nagy ivászatok - ám, akadnak olyan hiedelmek is, amelyeknek semmi alapjuk nincs.
Bojkottal fenyegetik a szeszgyárakat a vendéglátósok, ha február 1-jétől valóban bevezetik a napi standolást. A szigorításról szóló módosítást a jövő évi adótörvények között fogadták el a szocialisták a Magyar Demokrata Fórum képviselőivel együtt. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett.
Erotikus album elkészítését kínálja a For Your Eyes Only brit fotóügynökség azoknak a hétköznapi nőknek, akik szeretnék felcsigázni kissé fásult párjukat, bemutatva nőiségük rejtett titkait. A FYEO pikáns ruhadarabokba, sokat sejtető fény-árnyékokba öltözteti a hozzájuk forduló hölgyeket, akik természetesen bármit megmutathatnak természet adta szépségükből, kívánság szerint.
Az utolsó pillanatra, a két ünnep közötti időszakra halasztotta a kormány az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének szabályozását. Ezt a feladatot eddig a közigazgatási hivatalok végezték.
Betegsége miatt, természetes halállal halt meg az a nő, akinek holttestét pénteken délelőtt találták meg Ráckevénél. Mint korábban hírül adtuk, a Pest megyei település külső részén, egy erdős területen találták meg a helybeli, 35 éves nő holttestét.
Délkelet-Ázsia országaiban ezrek emlékeztek meg pénteken a négy évvel ezelőtti pusztító szökőár áldozatairól. A katasztrófa által leginkább sújtott indonéziai tartomány, Aceh lakosai közül sokan a...
Nagy siker, hogy Magyarország fel tudta használni az Európai Unió fejlesztési forrásait a 2004-2006. évekre szóló első Nemzeti Fejlesztési Tervben - közölte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
Megszökött pénteken hajnalban az al-Kaida egyik iraki helyi vezetője az iraki Ramadi rendőrkapitányságának börtönéből. A szökés véres tűzharcba torkollott, amelyben 13-an haltak meg. Ramadiban kijárási tilalmat vezettek be.
Legkevesebb hat ember ült ártatlanul börtönben rövidebb-hosszabb ideig az elmúlt évtizedekben Szerhij Tkacs, a rendőrből lett ukrán sorozatgyilkos helyett, akit a héten ítélt életfogytiglani börtönbüntetésre egy ukrajnai bíróság. A Dnyipropetrovszk megyei fellebbviteli bíróság 29 lány, illetve fiatal nő meggyilkolásában és 11 további gyilkossági kísérletben találta bűnösnek az 57 éves férfit, aki…
Angliában tradíció, hogy december 26-án is rendeznek fordulót a labdarúgó bajnokságokban, a Boxing Day alkalmából ma is pályára lépett a teljes mezőny.
Az orosz központi bank pénteken ismét leértékelte a rubelt, egy nappal azután, hogy csütörtökön Oroszország fő exportcikkének, a kőolajnak a hordónkénti ára 30 dollár közelébe került. Ilyen alacsonyan 2004-ben állt a kőolaj ára. Az orosz központi bank több mint 100 milliárd dollárt költött az elmúlt négy és fél hónapban a rubel erősítésére. A kereskedők szerint a jegybank csak ezen a héten 10…
Nyolc lakót biztonsági okokból kikísértek a tűzoltók abból a IX. kerületi épületből, aminek pénteken este hét óra előtt nem sokkal gyulladt ki a teteje. A tűz a Gát utca egyik bérházának padlásán keletkezett.
Az ukrán parlament pénteken elfogadta a jövő évi költségvetést, amely egyebek között 3 százalékos államháztartási hiánnyal számol. A novemberben kapott IMF támogatás egyik feltétele azonban az volt, hogy ne legyen deficites a büdzsé.
Szexuálisan hamarabb érnek azok a fiatalok, akik elbliccelik a reggelit – legalábbis egy ma közzétett japán felmérés szerint. A kutatás szerint azok a fiatalok, akik első éveikben üres gyomorral mennek iskolába, átlagosan 17,5 évesen létesítik első szexuális kapcsolatukat, míg a rendesen reggeliző társaik átlagosan majdnem két évvel később, 19,4 évesen szerzik első szexuális tapasztalataikat.
Legkevesebb hat ember ült ártatlanul börtönben rövidebb-hosszabb ideig az elmúlt évtizedekben Szerhij Tkacs, a rendőrből lett ukrán sorozatgyilkos helyett, akit a héten ítélt életfogytiglani...
Németországot szokás az európai közlekedés forgószínpadának is nevezni. A 13 ezer kilométeres német autópálya (Autobahn) hálózaton évente több tíz millió külföldi rendszámú jármű is megfordul, így nekünk magyaroknak sem lehet közömbös, hogy jövőre drasztikusan megemelkednek a szabálysértők pénzbírságai.
Az ünnepek alatt őrizetlenül hagyott házakra szorgalmasan rájártak a tolvajok Baranyában. Volt, ahol milliós kárt okoztak, de olyan is volt, hogy néhány csomag rágógumival távoztak.
Tűz pusztította el egy jelentős tibeti-buddhista kolostor nagy részét pénteken az északolasz Toszkána tartományban, a Pisához közeli Pomaiában. A vizsgálat első eredményei szerint a tüzet...
A japán munka- és egészségügyi minisztérium megbízásából készített felmérés szerint szexuálisan hamarabb érnek azok a fiatalok, akik elbliccelik a reggelit. Az ezerötszáz 16-49 éves ember...
Az Aston Villa kétgólos hátrányból egyenlített és ért el 2-2-es döntetlent a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóján.
Kigyulladt egy ház tetőszerkezete péntek este Budapesten a IX. kerületi Gát utcában. A kétszintes, belső udvaros épület tetőtere égett mintegy ötszáz négyzetméteren. A legnagyobb fokozatú - hármas...
Gyurcsány Ferenc szerint nincs kisebbségi kormány, hiszen ma Magyarországot egypárti, szocialista kabinet irányítja; erről miniszterelnök a Stop.hu internetes portálnak adott interjúban beszélt.