2008. december 3. szerda

dec. 3
13:08
Az NHH jövőre kiemelten ellenőrzi az internetszolgáltatókat (Infostart)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által meghirdetett sávszélesség követelményeinek ellenőrzése, a szolgáltatók egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatának felülvizsgálata, valamint az emelt díjas számok felhasználásának ellenőrzése is.
dec. 3
13:08
A rendőrök nem a fő tevékenységükkel foglalkoznak... (Alternatív Energia)
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezetén belül 3 milliárd forintot csoportosítana át a Fidesz rendőrőrsök létrehozása érdekében.
dec. 3
13:10
Újabb gyanúsítottja van az erzsébetvárosi ingatlanügynek (Infostart)
Újabb gyanúsítottja van az erzsébetvárosi ingatlanügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette azt az ingatlanforgalmazót, aki áron alul értékelte fel az ingatlanokat a VII. kerületben. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az ügyészség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását is. Az ingatlan-értékbecslőt bűnsegédként elkövetett csalással és magánokirat hamisítással gyanúsítják.…
dec. 3
13:24
Több szavazatot szerzett, mégis veszített a baloldal Romániában (Infostart)
Noha még mindig várni kell a romániai parlamenti választások végeredményére, az immár biztosnak látszik, hogy a szavazatgyűjtésben a baloldal, a mandátumszerzésben viszont a jobboldal győzött.
dec. 3
13:24
Harcsa Veronika az Aranytízben (HírTV)
December 4-én, csütörtökön a Harcsa Veronika Quartett lép színpadra . A 2007-es Budapest Fringe Fesztivál legjobb hangjának választott énekesnő és zenekara este 8-tól ad koncertet a kulturális központban.
dec. 3
13:24
Kiemelten ellenőrzi jövőre az internetszolgáltatókat az NHH (Gondola)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által meghirdetett sávszélesség követelményeinek...
dec. 3
13:24
Toplistás bűnözőt fogtak el Pesten (Blikk)
A körözési toplistán szereplő bűnözőt fogtak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Budapesten. A 35 éves demecseri férfit, akit fél éve, nyolc elfogatóparancs alapján kerestek, budapesti albérletében vették őrizetbe.
dec. 3
13:24
Dühös szülők ruházták meg a Mikulást (Blikk)
dec. 3
13:24
Veres: gyorsabban csökkenhet az államadósság, de félreértették (2.) (Portfolio)
Magyarország a pénzügyi válság miatt a tervezettnél sokkal korábban törlesztheti adósságát, melynek következtében közelebb kerülhetünk az euro bevezetéséhez - jelentette ki Veres János...
dec. 3
13:33
Alaposan átvizsgálják az internetszolgáltatókat (Privátbankár)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók ellenőrzése
dec. 3
13:35
Fico beintett: visszadobta Gyurcsány 6 pontját (Privátbankár)
A szlovák miniszterelnök elutasította magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját, amelyet Gyurcsány Ferenc fogalmazott meg kisebbségi kérdésekben
dec. 3
13:36
Új ügyvezető a MOKK-nál (HR Portál)
Dr. Tóth Ádám elnök Dr. Horváth Gyöngyit nevezte ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) ügyvezetői posztjára. A szakember feladata a közjegyzők legfőbb érdekvédelmi és szakmai képviseletének operatív irányítása - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
dec. 3
13:37
Kötelezővé tennék a téli gumit (Privátbankár)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a jövő évtől a téli gumi használatának kötelezővé tételét sürgeti
dec. 3
13:39
Szigorúbban büntetik az adócsalókat Németországban (Adózóna)
Minden idők eddigi legnagyobb németországi adócsalási botránya után jelentősen megszigorították az országban az adócsalókra kiszabható büntetéseket.
dec. 3
13:42
Íme 2008 legjobb meztelen hírességei (Blikk)
Még ugyan egy hónap van hátra az évből, de máris megválasztották a 2008-as év legjobb meztelen filmjeleneteinek listáját. Azaz rangsorolták azt a 20 női hírességet, akik idén megmutatták bájaikat a filmvásznon.
dec. 3
13:42
Robert Fico elutasította Gyurcsány Ferenc hat pontját (Infostart)
A szlovák miniszterelnök elutasította magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját, amelyet a novemberi révkomáromi találkozón fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc kisebbségi kérdésekben.
dec. 3
13:42
Nincs útlemondás a bangkoki repülőtér ostroma miatt (Gondola)
A magyar utazók nem mondtak le thaiföldi utat a bangkoki nemzetközi repülőtér ostroma miatt - mondta Simon András, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) szóvivője. A...
dec. 3
13:42
Vasban kifogytak az ingyenes influenza elleni védőoltásból (HírTV)
Elfogyott az ingyenes influenza elleni védőoltás Vas megyében. A megyei tisztiorvosi szolgálat - a pótrendelésekkel együtt - 34 ezer adag vakcinát kapott, és már mindet szétosztották a háziorvosok között. Vasban néhány ezerrel többen oltatták be magukat, mint tavaly. Csak a szombathelyi kistérségben 17900 adag vakcina fogyott el - tájékoztatott dr. Stánitz Éva kistérségi tisztifőorvos.
dec. 3
13:42
Futó Péter: elkerülhetetlen az elbocsátások növekedése (Alternatív Energia)
A válság elkerülhetetlen velejárója lesz a foglalkoztatottak számának csökkenése, a munkaadók álláspontja nem változott, továbbra is kiállnak a nominálbérek és a minimálbér szinten tartása mellett - fejtette ki Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke szerdán Budapesten.
dec. 3
13:42
Unit-linked piac: kivárás a jó taktika (Pénzcentrum)
Az elmúlt három évben az életbiztosítási piac dinamikáját a unit linked típusú biztosítások adták. A válság ráirányítja a figyelmet arra, hogy ezek a termékek nem tudnak minden igénynek megfelelni. A teljes körű pénzügyi biztonságot kockázati típusú termékkel lehet a leginkább megteremteni....
dec. 3
13:44
Argentína elnökével és Betancourt-ral találkozott Madonna (Gondola)
Cristina Fernandez államfővel és a korábban gerillák által fogva tartott Ingrid Betancourt-ral találkozott Madonna kedden, az argentin elnöki palotában, amelynek erkélyén 12 évvel ezelőtt énekelte...
dec. 3
13:44
Hónapokat kell várni szívkatéterezésre – Székely a kórházakra mutogat (HírTV)
A kórházak gazdálkodását teszi felelőssé az egészségügyi miniszter azért, hogy több intézményben is hónapokat kell várni szívkatéterezésre. Székely Tamás szerint a feltételek és a finanszírozás adott, a kórházak nem használják ki azokat. Több intézmény vezetője azonban azt mondja: már sokszor kérték a szaktárcát, hogy törölje el a kardiológiai osztályokra vonatkozó teljesítményvolumen-korlátot…
dec. 3
13:46
MDF: legyen kötelező a téli gumi! (Gondola)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a biztonságos közlekedés érdekében kezdeményezi, hogy 2009-től általános szabályként - hacsak az időjárás előbb nem indokolja - november 1. és március 15. között...
dec. 3
13:51
Szili Katalin: "a jövőnk a tét" (Piac és Profit)
Idén októberben megalakult a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, amelynek első embere az Országgyűlés mindenkori elnöke. Dr. Szili Katalin elkötelezettje az ügynek, nem pusztán mostani társadalmi megbízatása okán. Másoddiplomája szerint humánökológus, 1985-től dolgozott a környezetvédelemben, 1994-től 1998-ig a környezetvédelmi tárca politikai államtitkára volt. 1997-ben ő vezette a magyar…
dec. 3
13:51
Unit-linked: a kivárás a jó taktika (Privátbankár)
Az elmúlt három évben az életbiztosítási piac dinamikáját a unit-linked típusú biztosítások adták: ezek a termékek sem tudnak minden igénynek megfelelni
dec. 3
13:53
60 dolgozóját elküldi a Lindab (Privátbankár)
A pénzügyi válság okozta, várhatóan gyengébb piaci helyzetre tekintettel hatvan dolgozót bocsát el nyíregyházi üzeméből a svéd Lindab Astron - közölte Pringle Gordon operatív igazgató közleményben. A ...
dec. 3
14:03
A legbugyutább ajándékok a vécégolftól a kutyaürülékes naptárig (Infostart)
2008 rossz év a gazdaság számára, de jó év a butaságot tekintve - írja ajánlásában a stupid.com nevű oldal alapítója a legidétlenebb karácsonyi ajándékok listájához. Az alábbiakból kiderül, hogy igaza van.
dec. 3
14:03
303 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz (Infostart)
"303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz" címmel jelent meg nemrég a Gabo Könyvkiadó pop-rock zenei kötete. A könyv átfogó képet ad a magyar könnyűzene meghatározó lemezeiről, a 60-as évek közepétől egészen napjainkig. A számtalan képpel illusztrált válogatás szinte minden stílust igyekszik felölelni.
dec. 3
14:03
Zuschlag: A fél kormány belebukna (+videó) (HírTV)
Több, magas beosztásban dolgozó kormánypárti politikus is tudta, milyen tevékenységeket folytatott Zuschlag János - állítja az ügy tizedrendű vádlottja. Dr. Szente Zsolt vallomását szerdán olvasta fel a bíróságon.
dec. 3
14:03
Robert Fico elutasította Gyurcsány Ferenc hat pontját (Gondola)
A szlovák miniszterelnök elutasította magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját, amelyet a novemberi révkomáromi találkozón fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc kisebbségi kérdésekben. Robert Fico...
dec. 3
14:03
Kihűlés miatt halt meg egy férfi Hollóházán (Blikk)
Feltehetően kihűlés okozta a halálát egy 61 éves férfinak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházán. A sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságra kedden érkezett a bejelentés, amely szerint Hollóháza közterületén egy férfi mozdulatlanul fekszik az út menti árokban.
dec. 3
14:03
Szex közben rálőtt a feleségére (Blikk)
Kritikus az állapota az Iowa állambeli Urbanában élő nőnek, aki szeretkezés közben kapott egy golyót a mellkasába.
dec. 3
14:03
Fico: Gyurcsány javaslatai "elfogadhatatlanok" (Kripto Akadémia)
A szlovák miniszterelnök elutasította magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját, amelyet a novemberi révkomáromi találkozón fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc kisebbségi kérdésekben.
dec. 3
14:03
USA - Havi szinten 61 százalékkal nőtt a tervezett elbocsátások száma (ProfitLine)
Újabb vájdalmas ütést kaphat az amerikai munkaerőpiac novemberben, a munkaadók által tervezett létszámleépítés hét éves csúcsára emelkedett. (ProfitLine.hu)
dec. 3
14:03
A brit királynő megbüntetné a bankokat! (Pénzcentrum)
II. Erzsébet brit királynő javaslata szerint törvény kellene, hogy kötelezze a bankokat az ügyfeleikkel történő fair bánásmód betartására, amit ha megszegnének, komoly pénzbírságot is kaphatnának....
dec. 3
14:05
Slotáék és Meciarék leszavazták az MKP földrajzi nevekre vonatkozó javaslatát (HírTV)
Szlovákiában a kisebbségi iskolák tankönyveiben csak akkor használhatók anyanyelven a földrajzi nevek, ha a kisebbségi nyelvű megnevezés hagyományosnak tekinthető - határozott szerdán a pozsonyi parlament.
dec. 3
14:05
Levendulaillat mérsékli a félelmet a fogorvosnál (Gondola)
Ha a fogászati rendelő váróterme levendulaillatú, a betegek sokkal kisebb mértékben szoronganak a kezelés előtt, mint az aromaterápia nélkül. Angol kutatók az egészségügyi lélektan nemzetközi...
dec. 3
14:07
A gazdasági válság áll a brit kormány programjának középpontjában (Gondola)
"Mindent megelőző fontosságot" kap a gazdasági válság elleni küzdelem a brit kormány következő évi jogalkotási programjában, amelynek fő pontjait szerdai, hagyományos pompával...
dec. 3
14:09
Sorra zárnak be a cégek, és sorra jönnek az újak (Privátbankár)
Az utóbbi három hónapban felgyorsult a felszámolások számának növekedése, a céginformáció-szolgáltató Opten Informatikai Kft. legfrissebb jelentése szerint szeptember, október és november hónapokban 3...
dec. 3
14:09
Tom Hanks tanúja akar lenni Obama beiktatásának (Gondola)
Tom Hanks nem bánja, ha nem az első sorból, de mindenképpen látni akarja Barack Obama január 20-i elnöki beiktatatását. "A Lincoln emlékmű lépcsőin fogok ülni, és a távolból nézem a...
dec. 3
14:21
Kiosztották a Budapest építészeti nívódíjakat (Gondola)
Két nyertest is megnevezett az irodaház kategóriában, ugyanakkor nem hirdetett győztest idén a lakóházak és a műemléki rehabilitációk között a budapesti építészeti nívódíjat bíráló bizottság....
dec. 3
14:21
24 órán át mesélt a Mikulás Velencén (HírTV)
Sikerült a velencei Mikulás mesélési rekord. 24 órán át olvasott mesét Dobos István Mikulás-ruhába bújva. Teljesítményét felvették a magyar rekordok közé, és továbbítják a Guiness-rekordok londoni központjába.
dec. 3
14:21
Új sales house a „digital signage" jegyében (Kreatív Online)
Softinvest Media néven új sales house alakult. Célja, hogy független médiaszereplőként összefogja a "digital signage" technológia piaci szereplőit.
dec. 3
14:21
Már a gyerekek is megőrülnek érte (ProfitLine)
2007-ben indult elsőként útjára az NRC Piackutató VMR.kids elnevezésű kutatása, amely a gyermekek internetezési és fogyasztási szokásait vizsgálta. A felmérés múlt évi sikerének köszönhetően idén novemberben ismét elindult az adatfelvétel. A VMR-t kiegészítő VMR.kids kutatással a 15 éven aluli gyerekek honlaplátogatási és internetezési szokásait, valamint az online reklámokhoz való hozzáállását…
dec. 3
14:21
Veres: duplájára nő a vállalati hitelek állami garanciavállalási kerete (2.) (Portfolio)
Az eddigi 450 milliárdos garanciavállalási keretet megduplázza a többségi állami tulajdonban lévő Garantiqa Hitelgarancia Zrt. számára a 2009-es költségvetésben a kormány - jelentette be a mai...
dec. 3
14:23
Egy vádlott szerint több politikus is tudott a Zuschlag-féle pályázatokról (Gondola)
Szente Zsolt tizedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomása szerint Arató Gergely, Kiss Péter és Ujhelyi István is tudott a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról. A vádlott megtagadta a...
dec. 3
14:23
A 30-as évek New Deal időszaka köszönt vissza (ProfitLine)
A most zajló pénzügyi válság kiteljesedése csúcsán a hitelpiacok majdnem teljes egészében befagytak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bankközi kölcsönök majdnem a nullára estek vissza. A pénzügyi intézetek közötti kölcsönös bizalmatlanság legfőképpen a Lehman Brothers befektetési bank csődjének következményeként robbant ki 2008. szeptember 14-én, így hát ettől a naptól fogva világos volt,…
dec. 3
14:23
Mi lesz a lakáspiacon? (Portfolio)
Gondokkal küzd a hazai lakáspiac. A Portfolio.hu Property Investment Forumán zajlott lakáspiaci beszélgetést a lakasportal.hu foglalta össze. Videó. window.onload = function() { insertFlash(...
dec. 3
14:25
Kiemelt partnerekké léptetné elő keleti szomszédait az Európai Unió (Gondola)
Javaslatot tett az Európai Bizottság arra, hogy az Európai Unió "váltson lépést" keleti szomszédaival fenntartott kapcsolataiban, és létesítsen partneri viszonyt Örményországgal,...
dec. 3
14:25
Miért nem adnak hitelt a bankok? - Tényleg akkora a baj? (Interjú) (Portfolio)
Miért nem hiteleznek a bankok? Ad-e valaki még a magyar vállalatoknak hitelt? Hogy kezelik a bankok a recessziót? Cserben hagyják-e a magyar leányaikat a külföldi anyabankok? Kozma Andrással, a...

Keresés