Egy konferencia keretében ma közzétett felmérés szerint a megkérdezett kis- és középvállalkozások 70 százaléka már érzi a recesszió hatásait, vagy a közeljövőben számít rá, míg 25 százalékuk egyelőre...
Nem igazán terveznek leépítéseket a magyar pénzintézetek, legalábbis a Napi Online ezt a következtetést vonta le rögtönzött körkérdése alapján. Ugyanakkor lassulhat a fióknyitás, sőt néhányat be is zárhatnak.
A hazánkba is begyűrűző világválság nyomán sorra érkeznek a hírek a banki hitel lehetőségek csökkenéséről, a feltételek szigorodásáról. A jelzáloghitelezési piac konstrukciói, kondíciói gyorsan változnak, ezzel az átláthatóság jelentősen csökkent. Érdemes megnézni a támogatott forinthiteleket is
A tavalyi második helyezése után csúcsra jutott Cristiano Ronaldo! A Manchester United 23 éves szélsője szakadéknyi különbséggel előzte meg az olimpiai bajnok argentin Lionel Messit (Barcelona), így harmadik portugál játékosként ő nyerte a France Football szaklap Aranylabdáját, amely a legjobb Európában szereplő játékost illeti meg. A 2008-as győztes brazil Kaká (Milan) kénytelen volt beérni a…
A Fidesz szerint a szociális törvények módosítása nem segíti a munkába állás ösztönzését, mivel bezár két kiskaput és kinyit négyet - mondta Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
Öngyilkosságot követett el egy fogvatartott szerda hajnalban a Szegedi Fegyház és Börtönben - közölte az intézmény. Az előzetes letartoztatásban lévő fogvatartott szerda hajnalban a...
Befejezi profi pályafutását a Debrecen védőjátékosa, Szatmári Csaba. A klub egyik legeredményesebb futballistája a Lokival három bajnoki címet, egy ezüstérmet és három bronzérmet szerzett, részese volt három kupagyőzelemnek, Szuperkupa-elsőségnek és a két teremlabdarúgó győzelemnek.
Minimális különbséggel, de támogatta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a Legfelsőbb Bíróság élére jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását. A testületben a tegnapi titkos szavazáson 7:6 arányban mondtak igent a Győri Ítélőtábla elnökére. Mivel titkos volt a szavazás, nem tudni, hogy kik támogatták és kik ellenezték az államfő újabb jelöltjét. A 14 fős testületből Laky Ferenc, a Vas Megyei…
Kétszer akkora mértékben esett vissza az eurózóna kiskereskedelmi forgalma októberben, szemben az elemzői előrejelzésben foglalt 0.4 százalékhoz képest, csökkenés havi mértéke 0.8 százalékos, az éves csökkenés mértéke pedig 2.1 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
"Egy medréből kilépett forintárfolyam sokkal nagyobb bajt okozhat, mint a remélhetőleg átmenetileg megemelt alapkamat" - mondta Simor András jegybankelnök. A kamatokkal olyan gyorsan lehet lefelé...
Árokba rohant egy menetrendszerinti autóbusz a Heves megyei Tenk és Átány között. Az első adatok szerint műszaki hiba történt. Úgy tudni, senki nem sérült meg.
A vallás érték- és közösségteremtő, ezért egyesek szemében veszélyes is lehet - mondta a Lánchíd Rádiónak Tomka Miklós. A vallásszociológus arra reagált, hogy az SZDSZ a hírek szerint milliárdokat vonna el az egyházi intézményektől, felszámolná a falusi és egyházi iskolákat, valamint csökkentené a hittanórák számát.
Újabb rali az USA-ban a hétfői brutális zuhanás után, a General Motorsnak és Chryslernek 15 milliárd dollár azonnali segítségre van szüksége - Az olaj ára ismét esett, egészen 47 dollárig, az arany ára némileg emelkedett - Emelkedésben az ázsiai tőzsdék is - Gyengült a dollár az euróval szemben, a jen stagnál - A forint enyhén leértékelődött - A Sberbank cáfolja az OTP megszerzésével kapcsolatos…
A palesztinok többsége úgy véli, hogy Barack Obama megválasztása az Egyesült Államok elnökének nem lesz semmilyen hatással az Izraellel fennálló konfliktus rendezésének esélyeire - ez derül ki egy sze...
A magyarországi cigányság esetében úgy tűnik, nem vált be a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer, az etnikai csoport problémája speciális kezelést igénye; törvényhozási szinten ezzel számot kell vetni - mondta Sólyom László köztársasági elnök a kisebbségi törvény megalkotásának 15. évfordulója alkalmából tartott konferencián.
A floridai állami egyetem kutatócsoportja egy kísérletsorozattal, és bonyolult statisztikai számításokkal igazolta, hogy az emberek nagy része arcot képzel az autókra, és az arc alapján emberi tulajdonságokat társít hozzájuk.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban egy brit önkéntes orvos úgy hajtott végre karamputációt, hogy egy kollégája folyamatosan SMS-ekben küldte hozzá az útmutatást. Az életmentő műtét még októberben volt, a BBC brit közszolgálati hírportál szerdán adott róla hírt.
A Fidesz szerint a szociális törvények módosítása nem segíti a munkába állás ösztönzését, mivel bezár két kiskaput és kinyit négyet - mondta Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdán...
Mint arról beszámoltunk, az Invitel a bécsi Schönbrunn kastélyban tartotta az international üzletág partiját. A rendezvényen vámpír-hangulatot teremtett a Ragazzart, azonban az eseményhez tévesen kapcsolódott a Vámpírok Bálja előadás neve.
A múlt hónapban tapasztalt optimizmus a profi befektetők körében mostanra mérséklődött, legalábbis ez derül ki a Portfolio.hu által havi rendszerességgel összeállított alapkezelői felmérésből. Három...
Súlyosan megsérült egy idős férfi, aki egy bontásra ítélt ház három méter mély pincéjébe zuhant szerdán reggel, Szombathelyen. A férfi lábát egy műanyagcső szúrta át. a férfit a tűzoltók emelték ki a gödörből, miután elvágták a lábába fúródott csövet.
A magyarországi cigányság esetében úgy tűnik, nem vált be a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer, az etnikai csoport problémája speciális kezelést igénye; törvényhozási szinten ezzel számot...
A Nemzeti Hírközlési Hatóság közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az Internet szolgáltatók által meghirdetett sávszélességgel kapcsolatos követelmények...
A megszokott tárgyi ajándékok mellett egyre népszerűbb a különböző szépészeti beavatkozások ajándékozása. Ezek közül is különösen kedveltek a fogászati és plasztikai kezelések. Cikksorozatunk első részében dr. Tóth György fogszakorvost kérdeztük az ajándékozási lehetőségekről.
A nagyvállalatok elsősorban várhatóan a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szakembereket fogják elbocsátani, ezért a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) egy alapot kíván létrehozni a magasan képzett munkaerő támogatására - idézi Csopaki Gyulát, a szervezet elnökét a Világgazdaság.
A jövőben a GDP két százalékát szeretnék hazánkban a felsőoktatásra fordítani a jelenlegi egy százalék helyett - hangzott el az OECD által készített és szeptemberben közzétett jelentés eredményeiről november 1-2-án tartott budapesti konferencia első napján. A kutatási eredményekre épített javaslatok között elhangzott: a hallgatók oktatását az állam és a diákok közös finanszírozásában kell…
A magyarországi cigányság esetében úgy tűnik, nem vált be a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer, az etnikai csoport problémája speciális kezelést igényel; törvényhozási szinten ezzel számot ke...
A tavalyi egész éves 4,2 milliárd forinthoz képest az idén november 30-áig csaknem 3,9 milliárd forintot hívtak le bérgarancia-kifizetésként - tudta meg a Napi Online a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól (SZMM), amelynek még nincsenek adatai arról, hogy a gazdasági, pénzügyi válság következtében mennyivel növekedhetnek az igénylések és kifizetések az utolsó hónapban, illetve jövőre.