Az elsőfokú eljárás befejezéséig meghosszabbította a móri bankrablás vádlottjának, W. Róbertnek az előzetes fogva tartását a Fejér Megyei Bíróság - közölte a bíróság szóvivője. A móri bankfiókban...
A koalícióból való kilépésről és az SZDSZ június 7-én tartandó tisztújító küldöttgyűléséről beszélt Gulyás József, az SZDSZ országos választmányának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján, pénteken.
Amerikai kutatók egy új, az asztmával összefüggésbe hozható gént azonosítottak: a felfedezés segíthet a betegség diagnosztizálásában és gyógyításában is.
A magyarországi politikai helyzetről is beszámolt az Európai Liberális, Demokrata és Reformpártok Szövetségének (ELDR) tallinni ülésén Kóka János. Az SZDSZ elnöke a helyszínen tartózkodó magyar...
A választási ciklus második felének feladatait új kötelezettségek, kényszerek is meghatározzák; bebizonyosodott, hogy nagyobb társadalmi támogatottság nélkül nem lehet tartós reformokat...
Eltűnt egy nő a megáradt Tolcsva-patakban, miután rendkívüli mennyiségű csapadék zúdult péntek délután Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, ezen belül is elsősorban Tokaj-Hegyaljára - mondta az MTI-nek a...
Megsemmisítette a szlovák rendőrség azt a csaknem 164 kilogrammnyi kokaint, amit még februárban foglalt le. A jó minőségű kábítószert szigorú biztonsági intézkedések közepette a dél-szlovákiai Vágsellye város vegyi üzemében égették el.
Az idén körülbelül 400 millió eurót fordít a román kormány az észak-erdélyi autópálya építésére - közölte pénteken Calin Popescu Tariceanu román kormányfő, aki meglátogatta a kivitelező amerikai Bechtel vállalat Bihar megyei telephelyét.
A koalícióból való kilépésről és az SZDSZ június 7-én tartandó tisztújító küldöttgyűléséről beszélt Gulyás József, az SZDSZ országos választmányának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján, pénteken. A...
A hét vezető ipari ország (G7) várhatóan pénteken éjszaka nyilvánosságra kerülő közleménye várhatóan azt tartalmazza majd, hogy az amerikai gazdaság kilátása valamivel még kedvezőtlenebb, mint...
A rendőrök a helyszín elhagyására szólították fel a tüntetőket a Lánchídon, majd a Clark Ádám téren pénteken este 8 óra után; többeket előállítottak, köztük Polgár Tamást, Tomcatet, a demonstráció egyik fő szervezőjét is - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
Egy amerikai férfi 1,25 millió dolláros (272 millió forint) kárpótlást kapott, miután huszonnégy évet töltött börtönben két nő elrablásának és megerőszakolásának vádjával, mire a DNS-vizsgálatok bebizonyították az ártatlanságát - közölte Florida szövetségi állam.
A rendőrök a helyszín elhagyására szólították fel a tüntetőket a Lánchídon, majd a Clark Ádám téren pénteken este 8 óra után; többeket előállítottak, köztük Polgár Tamást, Tomcatet, a demonstráció egyik fő szervezőjét és Budaházy Györgyöt is.
Megkezdődött az olimpiai láng Buenos Aires-i váltófutása közép-európai idő szerint péntek este fél nyolc órakor. A lángnak az argentin metropolis az egyetlen dél-amerikai állomása. A korábbi...
Kijutott a pekingi olimpiára Bedák Pál. A 48 kilogrammos magyar versenyző az athéni kvalifikációs ökölvívó tonán az elődöntőben megverte a török Ferhatot, így megszerezte a jogot a nyári ötkarikás játékokon való indulásra. hírTV
Elutasította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a BKV azon kérését, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a közlekedési vállalatnál hétfőn tartott sztrájkot - közölte a jogi fórum sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Incidensek nélkül zajlott le a szélsőjobboldali szervezetek és az ellenük tiltakozó civilek demonstrációja a budapesti XIII. kerületi Hollán Ernő utcában, ahol korábban szélsőségesek megtámadtak egy jegyirodát. Az ellentüntetésen megjelent többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gerhard Schröder volt német kancellár.
Budaházy Györgyöt, a szélsőjobboldali tüntetések ismert szereplőjét is előállították a rendőrök a Clark Ádám téren péntek este - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.
Tovább folytatódhat az élelmiszerárak drámai emelkedése - vetíti előre egy nemzetközi szervezet tanulmánya. A rizs 70 százalékkal drágult egy év alatt, és a Nemzetközi Rizskutató Intézet szerint a trend nem törik meg.
Lajka kutyának, az első űrutasnak állítottak szobrot a moszkvai katonai repülési és űrkutatási orvostudományi intézet közelében, ahol a kutyát felkészítették az útra, kidolgozták az élőlények űrutazásának feltételeit, s Lajka útja nyomán tisztázták az emberi űrrepülés orvosbiológiai kérdéseit.
Aquincumnak hívnak január óta egy kisbolygót, amelyet egy magyar csillagász, Sárneczky Krisztián fedezett fel. A Nemzetközi Csillagászati Unió szabályai szerint mindig a felfedező joga a névadás, de van egy-két kivétel, amire nem lehet keresztelni a kisbolygót: tilos például politikusok nevét adni.
Hiába fújták le a kormányzati negyed beruházását, több száz millió forint értékben kaptak megbízást Gyurcsány emberei és a "liberális szakértők". Poczkodi Balázs, az Országos Választási Bizottság szabad demokrata delegáltjának ügyvédi irodája például 36 milliós megbízást kapott a kormánytól - legalább is ez derül a Célpont szerkesztőségéhez eljuttatott dokumentumokból. Részletek a Célpontban:…
A Lánchídon péntek este fél tíz előtt megindult a forgalom; az Erzsébet híd környékén is helyreállt a rend - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről
Több ezer tüntető, köztük közéleti személyiségek, kisebbségi vezetők és a kultúrális élet képviselői jelentek meg péntek délután a Hollán Ernő utcai jegyirodánál, tiltakozva az oda szervezett szélsőjobboldali demonstráció ellen. Gyurcsány Ferenc és Gerhard Schröder is ott volt az ellendemonstráción, a kormányfőt és a volt német kancellárt vastaps fogadta. Sólyom László államfő kora délelőtt…
Egyetlen pártelnök sem tett eleget Gyurcsány Ferenc felhívásának, hogy vegyenek részt a Hollán Ernő utcai demonstráción. Az SZDSZ csalással megválasztott elnöke külföldön van. A KDNP nem is reagált, az MDF elnöke szerint viszont Gyurcsány Ferencnek a tüntetők szervezése helyett a rendfenntartók megszervezésével kellene foglalkoznia. Orbán Viktor pedig azt üzente, hogy a Fidesz minden…
Kizárta az SZDSZ Mali Zoltánt, aki okirat hamisítás gyanújával feljelentést tett az ügyészségen a Hír Televízióban leleplezett tavalyi elnökválasztási csalás után. A fegyelmi bizottság szerint Drávapiski polgármestere a közelmúltban tett nyilatkozataival lejáratta a párt jelenlegi vezetését.
A kormány feje nagy bölcsességében belátta, hogy ezt a kormányt nem szereti, inkább rühelli a nép. Ezért a kormányfő megtette népszerűségi intézkedéseit. Alapvetően téves elképzeléssel, a lakosságot érintő szélsőjobbos - szerinte riasztó - hatásra alapozva. Kivonult ellentüntetni. Ahol kijelentette: neki az a dolga, hogy ott legyen.