2008. április 21. hétfő

ápr. 21
19:44
Kevés riasztást kapott eddig a tűzoltóság a vihar miatt (Infostart)
A vihar miatt országszerte mintegy 25 esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak hétfőn 19 óráig, személyi sérülés nem történt. A legkomolyabb baleset Szombathelyen volt: a villám belecsapott egy családi ház tetejébe - tájékoztatott Dobson Tibor.
ápr. 21
19:45
Elütötte, leteremtette, majd továbbhajtott (HírTV)
Eljárás indult azzal a 80 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint elgázolt egy hat éves kisgyereket Nyíregyházán, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A nyugdíjas férfi elismerte, hogy ő vezetett, de szerinte a kisfiú csakis magának köszönheti súlyos sérüléseit, mert ő szaladt neki az autónak.
ápr. 21
19:45
Belecsapott a villám egy háztetőbe (Blikk)
ápr. 21
19:50
Újabb rendőrök a vádlottak padján: nem emlékeznek, hogy ki ütött (+videó) (HírTV)
Eddig még egy sérült sem kapott kártérítést a 2006-os őszi események rendőri túlkapásaiért, pedig az ORFK és a BRFK vezetői is azt hangoztatják, hogy akár peren kívül is hajlandóak megegyezni, ha a bíróság kimondta: hibáztak. Közben ismét olyan rendőrök ültek a vádlottak padjára, akik nem emlékeznek arra, ki ütött másfél éve.
ápr. 21
19:51
A NATO-főtitkár Macedónia, Horvátország és Albánia együttes csatlakozását reméli (Kripto Akadémia)
A NATO főtitkára hétfőn sürgette a macedón kormányzatot, hogy rendezze névvitáját a szomszédos Görögországgal annak érdekében, hogy a kis balkáni ország július elején Horvátországgal és Albániával együtt írhassa alá a csatlakozási megállapodást az észak-atlanti szövetséggel. Jaap de Hoop Scheffer a macedón államfővel és a kormányfővel Szkopjéban folytatott megbeszélése után beszélt erről a…
ápr. 21
19:55
Vizitdíj-kompenzáció: vannak alternatívák (Infostart)
Kedden folytatódnak a tárgyalások a vizitdíj-kompenzációról a Magyar Orvosok Szövetsége és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár között. Gyenes Géza, az orvosszervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: a kieső bevétel pótlására új megoldást talált.
ápr. 21
20:01
Ökológia belépődíjat kérnek a Montenegróba érkezőktől (Infostart)
Júniustól tíz eurós ökológiai belépődíjat kell fizetniük a Montenegróba érkező autós turistáknak. Emellett korlátozzák az alkohol és az élelmiszer bevitelének mennyiségét is.
ápr. 21
20:01
Kékmoszatveszély Kínában (Blikk)
ápr. 21
20:04
Dobj egy pisit, térkép is lehet belőle (Privátbankár)
Egy több ezer önkéntes bevonásával lezajlott vizsgálat eredményei szerint az egyes nemzetek polgárainak anyagcseréje látványosan eltérhet egymástól - a különbségek nyomán akár térképet is rajzolhatnánk
ápr. 21
20:12
Csaba László: Az előre hozott választások jelentik a kiutat (HírTV)
Baj van a gazdaságunkkal; láthatjuk, ha a szomszédos országokat vagy a világgazdaság mutatóit nézzük - fogalmazott a Lánchíd Rádiónak Csaba László közgazdász.
ápr. 21
20:20
A bőrbetegségek már gyermekkorban kialakulhatnak (Infostart)
A Houstoni Orvosi Egyetem Bőrgyógyászati Tanszékének professzora szerint a bőrbetegségek már gyermekkorban kialakulhatnak. Rády L. Péter az InfoRádiónak azt mondta: a környezeti hatások mellett a genetika is hozzájárulhat a tumorok megjelenéséhez.
ápr. 21
20:28
Tőkés közös fellépést sürget a magyarverések ügyében (HírTV)
Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakának kezdőnapján Tőkés László képviselő a környezetvédelem kelet-közép-európai problémáiról készült felszólalni a plénum előtt. Ezen szándékát azonban felülírták azok az aggasztó új keletű hírek, melyek a határon túl élő magyarok ellenében elkövetett újabb erőszakos cselekményekről szólnak.
ápr. 21
20:30
Hogyan hasznosíthatjuk a szemetet? (Piac és Profit)
"Hulladékból termék" címmel rendeznek kiállítást Gödöllőn mától május elejéig. Az esemény elősegítheti a lakosság szemléletformálását is.
ápr. 21
20:32
A Bahamákon nyaralt a szépséges énekesnő - képekkel (Infostart)
A Bahamákon pihent Fergie, a Black Eyes Peas együttes énekesnője.
ápr. 21
20:34
Elérte hazánkat a vihar - villám gyújtott fel egy családi házat (HírTV)
Villám gyújtott fel egy családi házat Szombathelyen, személyi sérülés nem történt. A vasi megyeszékhelyet hétfő este, negyed hét körül érte el az ország középső része felé tartó viharzóna, s egy villám pár perccel fél hét előtt vágott bele a Dolgozók útján egy családi házba.
ápr. 21
20:40
Az európai politikai térbe tolódott a Benes-dekrétumok ügye (Gondola)
Kitolta az európai politikai térbe a Benes-dekrétumok kérdését Szlovákia azzal, hogy tavaly szeptemberben a parlament sérthetetlennek nyilvánította azokat - jelentette ki hétfőn Fehér Csaba...
ápr. 21
20:42
Kínába robog a Smart (Gondola)
A Daimler 2009 közepétől megkezdi a Smart kisautók értékesítését Kínában, a német autógyár elsősorban a tehetősebb, fiatal városlakókra építi értékesítési stratégiáját. Kína az Egyesült Államok...
ápr. 21
20:45
Állandó őrszem vigyázza a budapesti kínai követséget (HírTV)
Állandó őrszemet állított a rendőrség a budapesti kínai követség elé. A VI. kerületi Bajza utca és a Benczúr utca sarkán álló követségi épület előtt mától egy zöldre festett deszka tákolmány virít, s a házilagos készítésű, forgácslapból szögelt építményben posztolnak a követséget őrző egyenruhások – írja a HavariaPress.
ápr. 21
20:46
Előzetesben marad a csalással vádolt veszprémi rendőrtiszt (Gondola)
Előzetes letartóztatásban marad - két civil férfivel együtt - az a veszprémi rendőrtiszt, akit a múlt héten "fogtak el" több tízmillió forintos csalás gyanújával; a letartóztatás...
ápr. 21
20:49
Páratlan érdeklődést váltott ki egy magyar kötet Londonban (Infostart)
Április 29-én a Londoni Magyar Kulturális Központban mutatják be Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráf című regényének angol kiadását. A szerző az InfoRádiónak elmondta, hogy már a bemutató előtt élénk sajtóvisszhangot váltott ki a kötet Londonban.
ápr. 21
20:51
Orbán-Rütgers találkozó: a szociális piacgazdaság reformja (HírTV)
Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke hétfőn megbeszélést folytatott Dr. Jürgen Rüttgersszel, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökével. A találkozón a két politikus a gazdasági együttműködés lehetőségeit tekintette át.
ápr. 21
20:51
Civilek tiltakoznak a Közép-Európa-rali magyar nyomvonala ellen (Gondola)
Környezetvédő és természetvédő civil szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy a Közép-Európa-rali mezőnye magyar természetvédelmi területeken haladjon át. Az erről szóló közleményt, amelyet ötven...
ápr. 21
20:51
Sugár András: Ötven év titkai (Spa Trend Online)
Ötven év titkai - A hatalom és én címmel megjelent Sugár András újságíró, szerkesztő, tévériporter tizedik könyve a Kairosz Kiadó gondozásában, mégpedig a szerző 75. születésnapjára. Ebből az alkalomból Sugár András elmondta az MTI-nek, hogy e kötetben fedi fel először azokat a politikai és műhelytitkokat, háttéreseményeket, amelyeket megélt, mint a Magyar Távirati Iroda (MTI), később mint a…
ápr. 21
21:02
A tizedikről vetette a mélybe magát egy szegedi asszony (HírTV)
Életét vesztette az az asszony, aki a mélybe vetette magát egy magasház tizedik emeletéről Szegeden - értesült a HavariaPress.
ápr. 21
21:05
Nem mernek megbetegedni a németek, mert féltik az állásukat (Infostart)
A németek egyre ritkábban mennek betegállamányba, mert - mint egy most közétett felmérést tanusítja - a gazdasági élet fellendülése ellenére is komolyan tartanak munkahelyük elvesztésétől. Az elmúlt negyedévben nyolc százalékkal kevesebben voltak táppénzen, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
ápr. 21
21:11
A jövő záloga a petesejtfagyasztás? (Infostart)
Nagy-Britanniában egyre több nő fagyasztatja le a petesejtjét. A szigetországban ugyanis sokan nem tudnak vagy nem akarnak a harmincas éveik elején szülni, de a negyvenes éveikben még vállalnának egy gyermeket.
ápr. 21
21:19
Kóka zárt ajtók mögött győzköd a küldöttgyűlés előtt (+videó) (HírTV)
Zárt ajtók mögött győzködi az SZDSZ tagságot Kóka János néhány nappal a koalíció jövőjéről döntő rendkívüli küldöttgyűlés előtt. A csalással megválasztott pártelnök most a XIX. kerületbe, a Wekerle-telepre látogatott.
ápr. 21
21:22
Feltámadt a Szovjetunió (Infostart)
Meredeken emelkedik a szovjet internetes tartománykód népszerűsége: január óta 45 százalékkal gyarapodott, 2006 vége óta pedig megnégyszereződött a .su végződésű weboldalak száma.
ápr. 21
21:24
Az EU nem ad egységes választ Szerbiának Koszovó kérdésében (Gondola)
Az Európai Unió nem tud határozott választ adni Szerbiának a csatlakozás, és Koszovó további sorsa tekintetében, bármennyire szeretné is azt Belgrád - közölte hétfőn a hivatalos szerbiai...
ápr. 21
21:27
Tűzoltóautó és személygépkocsi ütközött Sántosnál - meghalt a sofőr (Infostart)
Tűzoltóautó személygépkocsival ütközött hétfőn este Sántosnál - közölte Antalicz Lóránd, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A rendőrség későbbi tájékoztatása szerint a kocsi vezetője a helyszínen meghalt.
ápr. 21
21:30
Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökével tárgyalt Orbán Viktor (Gondola)
A gazdasági együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Jürgen Rüttgers-szel, Észak-Rajna-Vesztfália kereszténydemokrata miniszterelnökével hétfőn, Budapesten. Orbán Viktor...
ápr. 21
21:30
Putyin értetlenkedik a grúz kémrepülőgép útja miatt, Washington aggódik (Kripto Akadémia)
Értetlenkedésének adott hangot Vlagyimir Putyin orosz elnök Mihail Szaakasvili grúz elnökkel hétfőn folytatott telefonbeszélgetésében amiatt, hogy Grúzia katonai célokból felderítő repülőgépeket vezényel a válságövezetnek számító Abházia légterébe - közölte a Kreml. A két vezető annak kapcsán beszélt egymással, hogy a grúz légierő parancsnoka szerint az orosz hadsereg egyik MiG-29-es vadászgépe…
ápr. 21
21:35
Megrongálták II. János Pál pápa XVII. kerületi szobrát (+videó) (HírTV)
Megrongálták II. János Pál pápa szobrát a XVII. kerületben. A rákoshegyi templom melletti parkban álló műalkotás sérülését délután vették észre, azóta a rendőrség keresi az elkövetőket. Az emlékművet Babusa János szobrászművész készítette és alig egy hónappal ezelőtt, március 29-én avatták fel.
ápr. 21
21:35
Tűzoltóautó és személygépkocsi ütközött Sántosnál, 1 halott (Gondola)
Tűzoltóautó személygépkocsival ütközött hétfőn este Sántosnál - mondta el a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Antalicz Lóránd közölte a tűzoltóautó Gödrére tartott, ahol -...
ápr. 21
21:46
Tűzoltóautó ütközött egy autóval, egy ember meghalt (Blikk)
ápr. 21
21:46
Villámcsapás - felborult tűzoltóautóba rohantak (HírTV)
Egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, amikor egy személyautó belerohant egy felborult tűzoltó autóba Kaposvár mellett, Sántos külterületén. A tűzoltók egy villámcsapás okozta istállótűzhöz vonultak, amikor a baleset történt. A tűzoltóknak nem esett bajuk.
ápr. 21
21:49
"Kipárnázták" Moszkva belvárosát (Infostart)
Aládúcolták a moszkvai belvárosban a Manyezsnyaja tér alatt a Vörös tér felé vezető aluljárót, hogy feltétlenül kibírja a födém a május 9-i győzelem napján tartandó díszszemlén felvonuló haditechnika súlyát.
ápr. 21
21:52
A filmes fenegyereket kiábrándítja Hillary Clinton (Kripto Akadémia)
Megtörte eddigi hallgatását az amerikai dokumentumfilm fenegyereke, az Oscar-díjas Michael Moore, és arra kérte a választókat, hogy ha tehetik, szavazzanak Barack Obama elnökjelöltségére. A szókimondásáról és mellesleg George Bush elnökkel szembeni ellenszenvéről híres rendező saját honlapján közölte: Hillary Clinton fellépései és cselekedetei korábban csak kiábrándítóak voltak, az utóbbi két…
ápr. 21
21:52
Családi pótlék: rászorultság-elvű támogatáspolitikát javasol az SZDSZ (Adózóna)
A Liberális Gazdasági Tanács a hétvégén megvitatta az SZDSZ közteherviselés átalakításáról szóló programját, amelynek egyik javaslata változtatna a családi pótlék jelenlegi rendszerén.
ápr. 21
21:57
Ismét kórházba került Grosics Gyula (HírTV)
Az Aranycsapat kapusát újra tüdőpanaszai miatt szállították a Kútvölgyi úti kórházba. Az aranycsapat egykori kapusát januárban is kezelték az intézmény intenzív osztályán légzési zavarai miatt. Tavaly januárban agyérgörcs gyanújával kezelték, majd fél éven belül túlesett három infarktuson. Kezelőorvosa szerint nincs életveszélyben, ha állapota javul egy héten belül hazamehet. hírTV
ápr. 21
22:00
Soros György: A civilizáció sorsa forog kockán (Infostart)
Soros György magyar származású üzletember szerint a szénkitermelés és kereskedelem, valamint a szén-dioxid kibocsátás árának szabályozása lehet a kulcsa a környezetbarát technológiák elterjedésének. A Közép-Európai Egyetem alapítója úgy fogalmazott: a közösségi érdekeket előtérbe kell helyezni az egyéni érdekekkel szemben, mert a klímaváltozással a civilizáció jövője forog kockán.
ápr. 21
22:08
Párizs díszpolgára lett a dalai láma (Gondola)
Díszpolgári címet adományozott a francia főváros hétfőn a dalai lámának és egy bebörtönzött kínai ellenzéki személyiségnek. A tibeti buddhisták külföldi száműzetésben élő szellemi vezetőjének...
ápr. 21
22:08
Párizs tiszteletbeli polgárává avatják a dalai lámát (HírTV)
A párizsi önkormányzati tanács hétfőn úgy döntött, hogy a francia főváros tiszteletbeli polgárává nevezi ki a dalai lámát. A lépés várhatóan tovább szítja Kínában a franciaellenes hangulatot.
ápr. 21
22:24
A magyar kérés érvényesült a tokaji borvidék kapcsán az EU-ban (Gondola)
A szlovák névváltozat használatára kérte Magyarország az Európai Uniót a tokaji borvidék szlovákiai részére vonatkozóan az unió úgynevezett mezőgazdasági különbizottságának hétfői brüsszeli ülésén...
ápr. 21
22:30
A Hamász akkor sem ismeri el Izraelt, ha létrejön a palesztin állam (Kripto Akadémia)
A Hamász akkor sem ismeri el Izraelt, ha az 1967-es határok között létrejön a palesztin állam - jelentette ki Háled Mesaal, a radikális palesztin szervezet politikai vezetője. A száműzetésben élő politikus hétfőn beszélt erről Damaszkuszban, ahol pénteken találkozott Jimmy Carter volt amerikai elnökkel, aki viszont azt mondta, hogy a Hamász elismeri Izrael jogát "a békés életre," ha…
ápr. 21
23:27
Halálos kimenetelű buszbaleset Gödöllőn (Infostart)
Gödöllőn 1 ember meghalt, amikor a város belterületén összeütközött egy busz, egy teherautó és egy személygépkocsi. A balesetben 2 ember életveszélyesen, 1 súlyosan megsérült. 15-en könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Keresés