2008. április 26. szombat

ápr. 26
11:26
Elvérzett a Paraméterkönyv - vele hullik a vezérkar feje is? (Gondola)
A főváros közlekedésszakmai felügyeletét ellátó Közlekedési Ügyosztály visszadobta a paraméterkönyvet. A Népszabadság úgy tudja alapos csisztka következik a BKV vezetésében is.
ápr. 26
11:26
Először ültettek át vállizületet emberből emberbe (Blikk)
ápr. 26
11:27
Kamatdöntések hete Kelet-Európában (Privátbankár)
A jövő héten a lengyel, a magyar és a szlovák központi bank kamatdöntése áll a térséggel foglalkozó szakértők figyelmének a középpontjában. 25 és 50 bázispontos emelés is szóba került a hétfői magyar kamatdöntés kapcsán.
ápr. 26
11:32
Bezárja dorogi gyárát a Colgate-Palmolive (Piac és Profit)
A Colgate-Palmolive Kft. kivonja Magyarországról termelő és kiszerelő kapacitását, és az év végéig felszámolja dorogi üzemét, a gyárbezárás 114 főt érint, a teljes dolgozói létszám elbocsátásával jár - mondta el az MTI-nek a dorogi munkaügyi központ kirendeltség-vezetője, miután a gyárban megtartották az első csoportos munkaügyi tájékoztatót.
ápr. 26
11:36
38 centis a világ legkisebb pónija! (BorsOnline)
Nyíregyházán látta meg a napvilágot a világ legkisebb lova, amely mindösszesen hét kilogrammal érkezett a Pagonyba.
ápr. 26
11:37
Az MSZP-választmány tovább egyeztet az SZDSZ-szel (Gondola)
Az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlése után folytatódik az egyeztetés a liberális párt országos tanácsának elnökével a szocialisták és a szabaddemokraták közötti együttműködés lehetséges formáiról -...
ápr. 26
11:37
MSZP-SZDSZ: együttműködési egyeztetések (Alternatív Energia)
Az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlése után folytatódik az egyeztetés a liberális párt országos tanácsának elnökével a szocialisták és a szabaddemokraták közötti együttműködés lehetséges formáiról - mondta az MSZP választmányának elnöke a testület szombati budapesti tanácskozásán.
ápr. 26
11:42
Letették esküjüket olimpikonjaink (HírTV)
Letették az esküt az olimpiára utazó magyar sportolók szombaton Budapesten, a Vígszínházban. Sólyom László köztársasági elnök köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a sportot és a napi politikát nem szabad összekeverni, mert mindegyiknek megvan a maga szigorú belső logikája. Az olimpiai eskü szövegét Igaly Diána sportlövő, Biros Péter vízilabdázó és Farkas László kerekesszékes teniszező…
ápr. 26
11:42
Fotex-Ofotért - online megbízást adott (Kreatív Online)
Új weboldala lesz az Ofotért optikai szaküzletláncnak. A Fotex-Ofotért a portál fejlesztési- és designfeladataira meghívásos tenderen választott partnert – tudta meg a Kreatív Online.
ápr. 26
11:42
Kína adattovábbító műholdat bocsátott fel (Kripto Akadémia)
Kína felbocsátotta első adattovábbító műholdját, előkészítéseként az első kínai űrsétának - jelentette szombaton az Új-Kína hírügynökség.
ápr. 26
11:47
Mobilra váltanak a kínaiak (Privátbankár)
Kínában március végén 574 millió volt a mobiltelefont használók száma, ami a teljes lakosság 44 százalékának felelt meg. A hivatalos kínai hírügynökség jelentése szerint az év elejétől március vég...
ápr. 26
11:48
A vasárnapi döntés után egyeztet tovább az MSZP és az SZDSZ (Infostart)
Az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlése után folytatódik az egyeztetés a szocialisták és a szabaddemokraták közötti együttműködés lehetséges formáiról - jelentette ki az MSZP Országos Választmányának elnöke a testület budapesti tanácskozásán.
ápr. 26
11:53
A BKV cáfolja az új járatritkítási terv meglétét (Alternatív Energia)
A BKV cáfolja azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint egy teljesen új paraméterkönyv kialakításán dolgozik a cég; nincs új járatritkítási tervezet - közölte a közlekedési vállalat szombaton az MTI-vel.
ápr. 26
11:59
Előkapta fegyverét az előző kamionos (HírTV)
Fegyvert fogott az őt megelőzni kívánó autósra egy kamionos a 8-as úton. A kamionossal szemben garázdaság miatt indítottak eljárást.
ápr. 26
12:01
Újabb áremelés vár az autósokra (HírTV)
Újabb benzin- és gázolaj áremelésre számíthatnak szerdától az autósok. Egy internetes gazdasági oldal elemzői szerint a drágulást a jegyzésárak emelkedése indokolja.
ápr. 26
12:03
Kit szorít a bugyi? (BorsOnline)
ápr. 26
12:05
Motoros gázolta el a biciklistát (HírTV)
Súlyosan megsérült az a biciklista, aki egy őt előző motorkerékpár elé kanyarodott Decsen - értesült a HavariaPress.
ápr. 26
12:05
Mindhalálig terápia XVIII. (Gondola)
Nagyapám még az esküvő napján is azt mondta édesanyámnak: „Fiam, ezeket a vidéki rokonokat hazaküldhetjük, mert ez a tanhallgató soha egy cselédet sem fog neked tartani.” Hiába: az én édesanyám az egyszer szeretők közé tartozott, és ez az egy ember Németh László volt.
ápr. 26
12:05
McDonald’s - a Noguchival is dolgozik (Kreatív Online)
A McDonald’s az Avantgarde Group mellett áprilistól egy másik pr-ügynökséggel is együtt dolgozik. A Noguchi Porter Novelli referenciái alapján, tender nélkül nyerte el a megbízást, amely a gyorsétterem-lánc szponzorációs és életmód programjainak kommunikációjára vonatkozik.
ápr. 26
12:05
Slota eltüntetné az ügynöklistákat (Kripto Akadémia)
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a kommunista államrendőrség ügynöklistáit őrző Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) megszüntetését kezdeményezte a parlamenthez eljuttatott indítványban.
ápr. 26
12:05
Vénusz-dombig ér a világ legalacsonyabb csípőnadrágja (BorsOnline)
Sandra Tanimura tervező elkészítette ugyanis a világ legalacsonyabban végződő csípőnadrágját. A fifikás ruhadarabhoz tartozik egy bugyiszerű zsebkendőnyi semmiség, ami nem sokat takar. Megoszlanak a vélemények, hogy a textil izgató, vagy inkább közönséges.
ápr. 26
12:07
Parlamenti kalamajka - Jöttek, mennek... (Gondola)
Gyurcsány Ferenc több hetes parlamenti hallgatás után – feltehetően - ismét pódiumra lép, s bejelenti: nem csóválja többé a farok a kutyát, az MSZP megszabadul a Kis Testvértől. Galád dolog. A KDNP módosítaná az alkotmány preabulumát. Hülyeségadó. Halotti tor. Parlamenti menetrend.
ápr. 26
12:10
Gyurcsány leváltása is szóba került a szocialisták ülésén (HírTV)
Gyurcsány Ferenc leváltása is szóba került az MSZP jelenleg is tartó választmányi ülésén. Simon Gábor a testület elnöke nyilvános bevezetőjében elmondta, hogy többen kérdőre vonták a pécsi szocialisták kezdeményezése miatt.
ápr. 26
12:11
Colgate-Palmolive - bezárja a dorogi gyárat (Kreatív Online)
Az Index arról ír, hogy az év végéig felszámolja dorogi gyárát a Colgate-Palmolive, a gyárbezárás pedig a munkavállalók elbocsátását jelenti. Ebben az egységben készültek a Fabulon-család kozmetikumai.
ápr. 26
12:16
Olimpiai fogadalomtétel a Vígszínházban (Blikk)
ápr. 26
12:21
Konyhakerti drogültetvényt számoltak fel Mezőkovácsházán (HírTV)
Konyhakerti marihuána-ültetvényt számoltak fel a rendőrök Mezőkovácsházán - tudta meg a HavariaPress.
ápr. 26
12:21
A Fidesz és a kisgazdák az előrehozott választásról (Alternatív Energia)
Az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy ma közelebb van az előrehozott választás lehetősége, mint 18 éve bármikor, ezt azonban csak az emberek kényszeríthetik ki; erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) elnöke, és Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke beszélt szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 26
12:23
Május 1-jétől "élesben" rendőrség az objektív felelősség elve (Alternatív Energia)
Május 1-jétől "élesben" alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét; csütörtöktől a hét kiemelt szabálysértés elkövetése esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabnak ki a gépjármű üzembentartójával szemben.
ápr. 26
12:25
Kiürülhetnek a plázák parkolói (Privátbankár)
A közép-kelet-európai országok egyre inkább felzárkóznak a nyugati országok mögött a kereskedelmi jellegű ingatlanokat tekintve - derül ki egy felmérésből.
ápr. 26
12:25
Rajzanak a májusi cserebogarak! (Édenkert)
Az idei tavaszodás 2-3 héttel korábban érkezett, mint az átlagos időjárású években, ezért már áprilisban megindult a májusi cserebogarak rajzása.
ápr. 26
12:27
Szemfényvesztés is lehet a lézeres műtétből? (Privátbankár)
Világszerte sokmillió rövidlátó választotta már a lézeres szemműtétet. A többség elégedetten távozhatott a beavatkozásról, de vannak olyan esetek is, amikor a páciensnek komoly mellékhatásokkal kell azóta élnie
ápr. 26
12:31
Kaszált az APEH a Nyugat-Dunántúlon (Piac és Profit)
Az önadózásból származó bevételek összege 1,3 milliárd forinttal nőtt 2008 első három hónapjában az elmúlt év azonos időszakához képest, és elérte a 94,5 milliárd forintot a Nyugat-Dunántúlon - közölte az APEH regionális igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatóján Győrött.
ápr. 26
12:33
10 perc: Gene Kelly és az esernyő, amely nem fordul ki - videóval (Gondola)
Az Ének az esőben mostanra történelem: a szereplők nagy része már átváltott az égi filmgyárakba, de a slágerek ma is alkalmasak arra, hogy egy-egy munkával ünnepelt szombat délutánt széppé tegyenek.
ápr. 26
12:33
Efráim Szneh: Izraelnek nem érdeke a tűzszünet (Kripto Akadémia)
Izraelnek nem érdeke, hogy tűzszünetet kössön a Hamász radikális palesztin szervezettel - állította Efráim Szneh volt védelmi miniszter-helyettes az izraeli rádióban szombaton.
ápr. 26
12:33
Vadkendert termesztett egy őstermelő (Blikk)
ápr. 26
12:36
Erdei döntetlenje 29-szeres pénzt ér (BorsOnline)
Ma este Drezdában bokszol Erdei Zsolt. Az Universum profi bunyósa tizedszer védheti meg vb-címét. Madár riválisa az amerikai hadsereg volt őrmestere, a 35 éves amerikai DeAndrey Abron, aki életében először küzd az Egyesült Államok határán túl. Eddigi 15 meccse közül 14-et nyert, egyszer kikapott.
ápr. 26
12:39
Újabb dorogi gyárból bocsátják el a dolgozókat (Infostart)
Felszámolja az év végéig dorogi üzemét a Colgate-Palmolive Kft., miután a társaság úgy döntött, hogy kivonja Magyarországról termelő és kiszerelő kapacitását. A gyárbezárás 114 embert érint; valamennyiüket elbocsátják.
ápr. 26
12:40
A kézfogás, amely Mick Jaggerhez vezet (Infostart)
A rákkutatásban, a terroristák elfogásában és a világjárványok terjedésének feltérképezésében játszhat döntő szerepet a hálózatkutatás. A tudományág egyik legismertebb amerikai kutatója az erdélyi származású Barabási Albert-László, a Harvard Egyetem professzora. A Nobel-díjra esélyes kutató "Behálózva" című könyve második kiadásának bemutatójára érkezett Magyarországra, és az Ybl Klubban tartott…
ápr. 26
12:40
Esküt tettek az olimpikonok (Infostart)
Ünnepélyes keretek között esküt tettek a pekingi olimpiára és paralimpiára készülő magyar sportolók a Vígszínházban. Az eseményen részt vett Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő is.
ápr. 26
12:43
Kövér szerint reális esélye van az előrehozott választásoknak (Infostart)
A Fidesz választmányi elnöke és a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy ma közelebb van az előrehozott választás lehetősége, mint 18 éve bármikor.
ápr. 26
12:44
Erdők mezők, utak védelmében… (Gondola)
Lehet a legkoherensebb, a legmodernebb, az uniós elvárásoknak megfelelő legeurópaibb és a legszebben csengő településrendezési terv az amit itt most megfogalmazunk, ha nem lesz hozzá forrás! – hívta fel a Tisztelt Ház figyelmét dr. Rétvári Bence az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításának általános vitájában. A keresztény demokrata politikus kiemelte:
ápr. 26
12:45
Hamarosan élesben alkalmazzák az objektív felelősséget (Infostart)
Május 1-től alkalmazza a rendőrség a január eleje óta hatályos objektív felelősség elvét; csütörtöktől a hét kiemelt szabálysértés elkövetése esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhatnak ki a gépjármű üzembentartójára.
ápr. 26
12:49
Lemondásra szólította fel a Fidesz az elítélt SZDSZ-est (HírTV)
Lemondásra szólítja fel a Fidesz zalai választmánya Gelse adócsalásért és magánokirathamisításért jogerősen elítélt szabad demokrata polgármesterét. Rácz József másodfokon 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott.
ápr. 26
12:55
Turi-Kovács: Egyre nagyobb az előrehozott választás esélye (HírTV)
Minden korábbinál nagyobb az esélye az előrehozott választásoknak - mondta szombaton Turi-Kovács Béla a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese. A Fidesz kész a kormányzásra és a szövetség megújítására a kisgazdákkal - jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke.
ápr. 26
13:04
Száz forintból 95 az orvos adója? (BorsOnline)
Ha egy külföldi céggel köt munkaszerződést távmunkára egy hazai orvos, akkor jövedelmének 95,5 százaléka járulékra és adóra megy el – állítja Vadász Iván adószakértő. Az APEH szerint csúsztatásról van szó
ápr. 26
13:07
A világ első emberi vállízület-átültetése (Infostart)
Emberi donortól származó vállízületet ültettek be egy veterán súlyemelő szervezetébe Olaszországban. Ez volt az első ilyen jellegű beavatkozás a világon.
ápr. 26
13:11
Csütörtökön kezdődik a fővárosi strandszezon (Infostart)
Május 1-jén a Palatinus és a Dagály strand nyitásával, valamint a Gellért fürdő hullámrészlegének üzembe helyezésével megkezdődik idei strandszezon Budapesten.
ápr. 26
13:16
Földrengés rázta meg Nevadát (HírTV)
Enyhe földrengés rázta meg az Egyesült Államok Nevada államát szombaton. A földmozgások 4,9-es erősségűek voltak. Az első jelentések szerint nincsenek sérültjei a földrengésnek, anyagi kárról sem érkezett egyelőre hír. A mozgásokat közép-európai idő szerint a kora reggeli órákban észlelték. Az epicentrum pedig a Sierra Nevada-i hegységben volt. (FH)
ápr. 26
13:22
Először ültettek át vállizületet emberből emberbe (Gondola)
Emberi donortól származó vállizületet ültettek be egy kiöregedett olasz súlyemelő szervezetébe. A bolognai Rizzoli kórház ortopéd sebészeti osztályán ültettek át először a világon térdizületet,...
ápr. 26
13:22
Fölmentették tisztségéből a letartóztott politikust (Kripto Akadémia)
Az orosz kormány felmentette Szergej Sztorcsakot az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kormányzója orosz helyettesének tisztségéből, és helyére a szintén pénzügyminiszter-helyettes Dmitrij Pankint nevezte ki - értesült szombaton az Interfax hírügynökség.

Keresés