Későbbre halasztották a Csehországban létrehozandó amerikai radarállomásról szóló cseh-amerikai keretszerződés jövő hét elejére tervezett aláírását - jelentette be hétfőn Prágában a cseh külügyminisztérium.
Ha ön és pártja úgy gondolja, hogy többségben van a parlamentben, ön bármelyik pillanatban leválthatja ezt a kormányt - mondta Gyurcsány Ferenc arra reagálva, hogy Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn a parlamentben azt kérte tőle, kezdeményezzen bizalmi szavazást személyéről.
Tippmax néven indít online sportfogadóirodát a Szerencsejáték, így a magyar felhasználók immár legálisan is fogadhatnak az interneten. A játékhoz kampány is kapcsolódik, melynek kreatív- és médiafeladataira meghívásos tenderen választott ügynökséget a vállalat.
Bereznai Csaba 1,5 év alatt 7,5 millió forintot utalt két biztosítónak, az átutalásokra a Majki Népfőiskola közgyűlési döntése nélkül került sor, a biztosítóknak kifizetett összeget a vádlott ezzel eltulajdonította
Ha ön és pártja úgy gondolja, hogy többségben van a parlamentben, ön bármelyik pillanatban leválthatja ezt a kormányt - mondta Gyurcsány Ferenc arra reagálva, hogy Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn a parlamentben azt kérte tőle, kezdeményezzen bizalmi szavazást személyéről.
A legelső vizsgálatok szerint törmelék okozta Heikki Kovalainen hatalmas balesetét a hétvégi Spanyol Nagydíjon. A McLaren vezetése úgy gondolja, hogy egy beszort kavicsdarab miatt törött el a felni, ami a defekthez, és a balesethez vezetett.
Trinny Woodall és Susannah Constantine önkéntes jelentkezők pucér tömegében bújtak egymáshoz, hogy élő szoborcsoportot formázva méltassák a brit emberi testet. A ITV nevű, brit csatornán futó divatműsor két házigazdája filmre vette a különleges eseményt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzők várakozásai szerint 25 bázisponttal, 8,25 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. Hazai érvek és külföldi példák alapján dö...
Olaszország fenntartja katonai jelenlétét Afganisztánban, amíg meg nem valósul az ENSZ és a NATO kitűzött célja, az ország demokratizálása, a fanatikus muzulmán tálibok legyőzése - mondta hétfőn közölt nyilatkozatában Franco Frattini leendő olasz külügyminiszter.
A Budapesti Műszaki Főiskolán (BMF) rendezik meg május 8-9-én az "EADS - Engineering Europe" elnevezésű szimpóziumot, amely sikeres és hosszú távú kapcsolatot alapozhat meg a főiskolai oktatás és az európai gépgyártás között.
Szűcs Erika országgyűlési képviselőt, az MSZP választmányi elnökhelyettesét, valalmint Miskolc alpolgármesterét február 28-án nevezte ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a Szociális és Munkaügyi Minisztérium élére.
A Fidesz frakcióvezetője hétfőn napirend előtt arra szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy kérjen bizalmi szavazást maga ellen az Országgyűlésben, vagy nyújtsa be lemondását a köztársasági elnöknek.
Magyarországon évente mintegy 130 ezer munkahelyi baleset történik, és pénz hiányában a következő években sem várható, hogy számuk csökkenni fog - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hétfőn Pécsett.
Sztrájkba léphetnek két, maximum három héten belül a BKV szakszervezetei, ha a cég vezetőségével folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Több mint 100 résztvevő, szakmai újdonságok, kávéházi hangulat - a nagy sikerre való tekintettel 7. alkalommal rendezi meg díjmentes HR Reggelijét az IRS Hungary, amelynek a témája az új, kompetenciaalapú megközelítések az interjú hatékonyságának növeléséért.
A Vision Consulting igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc a kormányátalakítással megerősítette hátországát és pozícióját. Török Gábor az InfoRádióban azt mondta: a miniszterelnök nagy frakciótámogatással rendelkező, de súlytalan embereket emelt be a kabinetbe.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, akinek utánfutós kerékpárját fordulás közben gázolta el egy személyautó Szabadkígyóson. A biciklista hároméves gyermeke könnyebben sérült meg a balesetben.
Az SZDSZ konstruktív ellenzéki szerepre készül, kész az egyeztetésre valamennyi párttal, nem fog dacból nemmel szavazni egyetlen javaslatra sem és nem célja a kisebbségi szocialista kormány megbuktatása - mondta Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője hétfőn napirend előtt a parlamentben.
Az MNB a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 8,25%-ra emelte alapkamatát. A forintnak szárnyakat adott az emelés, és az EUR/HUF új napi minimumot ért el 251,83-nál. Az érték alatt további veszteségekkel kell számolni 251,00-ig. in-GFX
Az SZDSZ konstruktív ellenzéki szerepre készül, kész az egyeztetésre valamennyi párttal, nem fog dacból nemmel szavazni egyetlen javaslatra sem és nem célja a kisebbségi szocialista kormány megbuktatása - mondta Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője hétfőn napirend előtt a parlamentben.
Jelentősen lerövidülhetnek a peres és nemperes eljárások ügyintézési határidejei, a kormány ugyanis elfogadta az ezt lehetővé tevő törvényjavaslat-csomagot - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.
Az IRS Hungary Kft. nyolcvan HR szakembert kérdezett meg az állásinterjúk hatékonyságát befolyásoló tényezők feltárásának szándékával. A válaszok kiértékelése alapján a cég tréner-tanácsadói kidolgoztak egy hatékony, az állásinterjúk gyakorlatát megújító kompetencia fókuszú képzési programot, amelyen eddig már több mint 60 toborzási-kiválasztási szakember vett részt.
Nagyobb horderejű reformintézkedések nélküli fennmaradást jósoltak londoni elemzők a kisebbségi magyar kormánynak az SZDSZ kiválása után. Továbbra is azzal számolnak ugyanakkor, hogy a magyar kormány ...
Kedden kerül sor a Fővárosi Állat- és Növénykertben a gorillakert és az orangutánerdő ünnepélyes átadására. Az ünnepélyes átadás alkalmával, melyen részt vesz Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes is, megnyitják - a második világháború után először - a Nagyszikla sétaútját is.
A brit vizsgakérdéseket összeállító bizottság szerint a varázslótanoncról szóló könyv része a modern kor irodalmának, így megérdemli, hogy vizsgatétel legyen belőle
Az EKB-képviselők szerint a világgazdasági helyzet és a magas infláció továbbra is kihívást jelentenek. Trichet ma azt nyilatkozta, hogy bizakodó: stabilitásorientált politikájuk segítségével megfelelnek a kihívásoknak. Az EUR/USD-ot 1,5625-ön jegyzik. Megterhelő, hogy úgy vélik: a Fed szerdán csak 25 bázisponttal csökkenti alapkamatát. 1,5600 alatt veszteségekkel kell számolni 1,5555-ig. in-GFX
Nem tett jót a koalíció felbomlása a kormánypártok támogatottságának: az MSZP-t a választópolgárok 15 százaléka, míg a szabad demokratákat csupán 1 százaléka támogatja - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.