Hétfő hajnali két óráig keresték azt a motorcsónak-vezetőt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának búvárai, aki a hétvégén a Balatonba esett - tájékoztatta Tar Mihály, a vízimentők szóvivője...
Átvette a vezetést a legfrissebb női teniszranglistán az orosz Marija Sarapova a múlt héten visszavonult Justine Henintől. Az orosz sportoló ezzel „végett vetett” Henin 117 hetes uralkodásának, ennyi ideig vezette ugyanis zsinórban a belga teniszező a világranglistát.
Az egyes ágazatok átlagfizetései közötti különbség 2,5-szeres is lehet – derül ki a Merces bérinformációs portál három országban végzett, 53 gazdasági szektort átfogó összehasonlításából. Nem meglepő módon legjobban a banki és informatikai területen, legrosszabbul az egészségügyben és a textiliparban dolgozók keresnek Magyarországon.
A japán gazdaság növekedése messze meghaladta az amerikai és az euróövezeti GDP bővülést az első negyedévben. Az előző év azonos időszakához képest 3,3 százalékos volt a növekedés üteme, a bővülés motorját továbbra is a dinamikus export jelenti. Ehhez hozzájárult, hogy a lanyha lakossági kereslet élénkült az első három hónapban, de a magas élelmiszer- és nyersanyagárak miatt áprilisban már ötéves…
Márciusban az előző havinál lassabban nőttek a nettó és bruttó átlagkeresetek is Magyarországon. A csökkenő bérdinamikát a versenyszektor juttatásainak átlag alatti emelkedése okozta, a költségvetési szféra bérkiáramlása 10 százalék körül stagnált. A reálbérek a februárinál kisebb mértékben, 1,9 százalékkal bővültek 6,7 százalékos infláció mellett. Az ING Bank elemzője úgy véli, hogy a lassuló…
Viharos szél és jégeső lehet hétfőn délután az Alföldön, a szilva nagyságú jégszemek jelentős károkat okozhatnak a mezőgazdaságban, de autókat is megrongálhatnak
Viharos szél és jégeső lehet hétfőn délután az Alföldön. A szilva nagyságú jégszemek jelentős károkat okozhatnak a mezőgazdaságban, és autókat is megrongálhatnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) narancssárga riasztást adott ki. A viharokra délután három-négy órától kell számítani és kedden is hasonló idő várható.
Részben a vezetés is hibás a Hankook munkaügyi konfliktusai nyomán kialakult botrányokért - ismerte el a Népszabadságnak Seung Hwa Suh, a vállalat vezérigazgatója, hozzátéve, hogy szerinte ez nem ront a vállalat megítélésén, különösen most, hogy bővítéseket terveznek.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz közel álló tálibok vállalták magukra hétfőn a tizenhárom halálos áldozatot követelő, előző napi pakisztáni öngyilkos merényletet. A támadást bosszúból...
Viharos szél és jégeső lehet hétfőn délután az Alföldön, a szilva nagyságú jégszemek jelentős károkat okozhatnak a mezőgazdaságban, de autókat is megrongálhatnak - mondta Fodor Tamás meteorológus...
Az angol Sauflon egy 3 milliárd forintos beruházás keretében Gyálra telepítette kontaktlencse-gyártó tevékenységét. A tisztítófolyadék előállításban élen járó brit társaság éves szinten 100 millió lencse készítését tervezi, ennek zömét külső piacokra szállítanák. A beruházás a következő öt évben 360 munkahelyet teremt majd, a projekthez a cég egyedi kormánydöntés alapján vissza nem térítendő…
A K&H Bank vezető elemzője szerint ma azokban az európai országokban gyors a gazdasági növekedés, ahol már régebben bevezették a szabadon lebegő árfolyamot. Barcza György a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában hangsúlyozta: korábban nagy verseny alakult ki a kötött, és a szabad árfolyam politikát alkalmazó országok közt, mára azonban világossá vált, hogy a rögzített árfolyamsávot…
A foglalkoztatási viszonyok átalakítása lehet a gazdasági bővülés gyorsításának kulcseleme a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint. Bajnai Gordon úgy véli, hogy a munkahelyteremtés, az ösztönzők és a képzés összhangjának megteremtésével az inaktív lakosságot is vissza lehet terelni a munkaerőpiacra. A régi-új tárcavezető emellett az adórendszer átalakítását sürgeti a bürokrácia…
A díva zsűritagként vesz rész a Királynő választáson – adta hírül a Netbulvár . Ilona határozott elképzelésekkel indul a versenynek, komoly kritériumoknak kell megfelelnie annak a lánynak, aki el akarja nyerni a kegyeit.
Elfogta a rendőrség a makói hármas gyilkosság feltételezett elkövetőjét. A 26 éves fiatalember részleges beismerő vallomást tett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a gyanúsított férfi az egyik áldozat ismerőse. Azt még hivatalosan senki sem erősítette meg, hogy a bűncselekményt a férfi szerelemféltésből követte el.
A problémákkal küszködő Magyarország könnyű céltábla, és egynéhány szlovák nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy bele ne rúgjon - írja a cseh a Lidové Noviny. Ezen "faragatlanok" közül kitűnik Ján Slota, aki "lovas bohócnak" nevezte Szent István királyt. Robert Fico hallgatott, de Gyurcsány Ferenc lemondta szlovákiai látogatását.
A tavalyi nyertes Leo Burnett 15 munkával vezeti az idei Arany Penge Kreatív Fesztivál shortlistjét. A helyzet pikantériája, hogy az előző évi győzelem jogán az ügynökség kreatívigazgatója, Tordai Péter az idei zsűrielnök. A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) versenyén a rövidlistára bejutott munkák számát tekintve a dobogón a Grey, a Carnation, a DDB, a HPS és a Young &…
Némi szünet után tovább folytatódhat az USD/CHF konszolidációja. A további nyereségek szempontjából kulcsfontosságú az 1,0620-25-ös ellenállás átlépése. Támogatás található 1,0220-52-nél, melyet tesztelhetnek az ellenállás átlépése előtt. In-GFX
Együttműködési megállapodást kötött az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága és a szegedi Somogyi-könyvtár, mely szerint a bibliotéka helyszínt biztosít az igazgatóság kihelyezett ügyfélszolgálatának - tájékoztattak pénteken az érintettek.
A búzát és a kukoricát teljesen elverte, de a gyümölcsökben is jelentős károkat okozott a vasárnapi jégeső Csongrádon. A dél-alföldi településen negyed óráig dió nagyságú jégdarabok hullottak. A tűzoltókat elöntött pincékhez és udvarokhoz riasztották.
Az alapítványokat, társadalmi szervezeteket, közalapítványokat nem illeti meg az szja-ból számukra felajánlott 1 százalékos összeg, ha 2008. augusztus 1-je és a kedvezményezetti státusz kezdete között, akár csak egy napig olyan lejárt esedékességű köztartozásuk van, amelyre nem kaptak fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt.
Ismét tárgyalásokat kezdett a Microsoft a Yahoo! vezetőivel, egyelőre csak amiatt, hogy valamilyen módon összehangolják a két társaság internetes kereső üzletágát.
Május 20-án, kedden éjfélkor lejár az szja bevallások beadásának határideje, s addig lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékáról is, érdemes betartani a határidőt, mert a késedelmesen bevallókra mulasztási bírságot róhat ki az adóhatóság.
A Szuhoj (Sukhoi) repülőgépgyár Superjet 100 típusú gépe megtette első útját - jelentette be a cég sajtóosztálya hétfőn. Komszomolszkban szállt fel, 40 percet töltött a levegőben
Az alapítványokat, társadalmi szervezeteket, közalapítványokat nem illeti meg az szja-ból számukra felajánlott 1 százalékos összeg, ha 2008. augusztus 1-je és a kedvezményezetti státusz kezdete között, akár csak egy napig olyan lejárt esedékességű köztartozásuk van, amelyre nem kaptak fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt.
Az ügynökségek hamarosan új állami megbízásokért indulhatnak, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) ugyanis média-, reklám-, pr- és rendezvényszervezési tender kiírását tervezi – tudta meg a Kreatív Online. Lapértesülés szerint a kormány idén átcsoportosítással 1,6 milliárd forinttal többet költ kommunikációra.
Áprilisban meglepően 3,4%-ról 3,3%-ra csökkent a hongkongi munkanélküliségi ráta, miközben a szakemberek változatlan értékkel számoltak. A kedvező hírek ellenére is csökkent a HKD/JPY árfolyama, és 13,30-on jegyezték. Támogatás 13,25-nél, míg ellenállás 13,45-nél található. In-GFX
105 fölött kettős csúcs alakult ki az USD/JPY-nál. Egy kereskedő szerint délelőtt 103,50 és 104,75 között alakulhat az árfolyam. Később aztán visszaeshet az árfolyam 103-ra. Érdemes előnyben részesíteni az eladásokat 104-nél, 105,75 fölötti stopokkal. A cél a 103,00-as és a 102,65-ös érték. in-GFX
Az önkormányzati és a földművelésügyi tárca vezetőjét is kihagyta Gyurcsány Ferenc a fejlesztéspolitikai kabinetből, amelyet május 15-étől hozott létre a kormány. Az új testület feladata lesz a fejlesztéspolitika összehangolása Bajnai Gordon gazdasági miniszter vezetésével.
A Szuhoj repülőgépgyár Superjet 100 típusú gépe megtette első útját. A gép a gyár Komszomolszkban lévő kifutópályájáról szállt fel, s 40 percen át volt a levegőben, 1200 méter magasba emelkedve...
Csak negyed órán át használhatták az újságírók a fényképezőgépeket és kamerákat a Magyar Gárda perének második tárgyalási napján hétfőn a Fővárosi Bíróságon. Több fotóriporter már ki is jött a 10 órakor kezdődött tárgyalásról, új emberek nem mehetnek be helyettük. Morvay Krisztina jogász nem jutott be a terembe, kint várakozik a folyosón.
A magas költségek miatt egyre kevésbé éri meg paprikát termelni. Tíz éve ugyanannyi volt a paprika felvásárlási ára, mint most, a költségek azonban azóta a duplájára emelkedtek - állítják termelők.
A Magyar Gárda perében rendkívül szigorú biztonsági intézkedésekkel, de rendzavarás nélkül kezdődött meg a második tárgyalás hétfőn a Fővárosi Bíróságon (FB), ahol várhatóan sor kerül a beperelt egyesület vezetőjének, Vona Gábornak a meghallgatására.
Ma gyengült a dollár. A gyenge pénteki adatok mellett a magas olajár is megterhelte a devizát. Ez amellett szól, hogy a Fed szerdai ülésének jegyzőkönyve nem lesz túl kamat-optimista. Az EUR/USD árfolyama 1,56 fölé emelkedett, és csúcsot ért el 1,5633-nál. A további emelkedés szempontjából kulcsfontosságú az 1,5640-es (itt fut a 27 napos vonal) és az 1,5653-as érték (az abszolút csúcs 50%-os…
Felesleges többet költenie a kormánynak magára, csak az előrehozott választásokra fordított plusz kommunikációs összegek elfogadhatóak a Fidesz számára - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Törökországban mostantól nem szabad rágyújtani a taxikban, kompokon és bevásárlóközpontokban, hétfőn ugyanis hatályba lépett a dohányzási tilalmat a zárt helyiségek többségére kiterjesztő törvény. Éjf...
Közel 9,6 milliárd dollárra (mintegy 67 milliárd jüanra) becsüli Kína a múlt heti földrengés okozta közvetlen gazdasági károk összegét Szecsuan tartományban. Egy jelentés szerint, amelyet Hszi Kuo-h...
Korrupciós gyanú miatt őrizetbe vették egy időre a Gripen harci repülőgépek értékesítését intéző brit BAE Systems vezérigazgatóját, Mike Turnert és egy másik magas rangú vezetőjét - jelenti a Világgazdaság.
Megkezdődött a Magyar Gárda feloszlatására indított eljárás második tárgyalása. A Fővárosi Bíróság utcájában 150-200 fős tömeg gyúlt össze. A Markó utca érintett szakaszát a rendőrség kordonokkal zárta le.
Kiváltotta a Fidesz tiltakozását, hogya kormány jelentős összegeket költ a kisebbségi kormányzás kommunikációjára. Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint: kizárólag az a kiadás indokolt, amely a kormány lemondásával és az előrehozott választások kiírásával függ össze.
Felesleges többet költenie a kormánynak magára, csak az előrehozott választásokra fordított plusz kommunikációs összegek elfogadhatóak a Fidesz számára - mondta Balsai István, a Fidesz...
Meghatározó többséggel újabb két évre Miskolczi Norbertet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) eddigi elnökét választotta vezetőjéül a hallgatói szervezet gödöllői tisztújító közgyűlésén szombaton.