2008. május 19. hétfő

máj. 19
13:31
Lezuhant egy férfi a Gellért-hegyről: szörnyethalt (HírTV)
Feltehetően megcsúszott az a férfi, aki hétfőn délelőtt halt szörnyet, amikor lezuhant a Gellért-hegyről. A Gellért-hegy vízesés feletti részéről zuhant a mélybe a 30 év körüli férfi.
máj. 19
13:33
Oszló holttestet vetett partra a Tisza Záhonynál (HírTV)
Hosszabb ideje a Tiszában lehetett már az a férfi, kinek bomló holttestét hétfőn hajnalban találták meg Záhonynál. Orvosszakértő vizsgálata alapján - az egyelőre azonosítatlan - férfi halálával kapcsolatban nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
máj. 19
13:35
Letette miniszteri esküjét Gyenesei István (Alternatív Energia)
Letette miniszteri esküjét hétfőn az Országgyűlésben a Gyurcsány-kormány új önkormányzati minisztere, Gyenesei István.
máj. 19
13:35
Álom, álom, édes álom (HírTV)
Milyen természetes módszerekkel segíthető elő az, hogy édes álmai legyenek álmatlan éjszakák helyett? A naponta szükséges alvásra fordított idő egyénenként különbözik. A felnőtt szervezetnek általában napi hét vagy nyolc óra alvás szükséges ahhoz, hogy kipihentnek érezze magát. 60 éves kor felett azonban már napi öt vagy hat óra is elég lehet.
máj. 19
13:36
A magyarok keresik a legkevesebbet (Piac és Profit)
A legjobb fizetések a bank és informatika területén dolgozók érhetik el. A média- és marketingágazatokban elmaradnak a fizetések a vélelmezettől.
máj. 19
13:36
Gyenesei letette az esküt (Privátbankár)
Letette miniszteri esküjét hétfőn az Országgyűlésben a Gyurcsány-kormány új önkormányzati minisztere, Gyenesei István. A kisebbségi kormány létrejöttét, a kabinet szerkezetének átalakítását hét új...
máj. 19
13:42
Halálos zuhanás a Gellért-hegyről (Infostart)
Lezuhant egy 35 éves budapesti férfi hétfőn kora délelőtt a Gellért-hegy oldaláról, holttestét a vízesés medencéjében találták meg. Az eddigi adatok szerint baleset történt.
máj. 19
13:44
Az UEFA a szlovák Lubos Michelt bízta meg a BL-döntő vezetésével (Infostart)
A szlovák Lubos Michel vezeti az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a szerdai, Moszkvában sorra kerülő Bajnokok Ligája-döntőt.
máj. 19
13:46
Letette miniszteri esküjét Gyenesei István (Gondola)
Letette miniszteri esküjét hétfőn az Országgyűlésben a Gyurcsány-kormány új önkormányzati minisztere, Gyenesei István. A kisebbségi kormány létrejöttét, a kabinet szerkezetének átalakítását hét új...
máj. 19
13:46
Késsel akart rabolni egy férfi (Blikk)
máj. 19
13:46
Merces - rosszul keresnek a médiások és marketingesek (Kreatív Online)
A média- és marketingágazat fizetései elmaradnak attól a szinttől, ami a köztudatban él róluk - áll a Merces bérinformációs portál tanulmányában. Annak, aki ügynökségektől ügyféloldalra pártolna át, főleg banki vagy IT irányban érdemes keresgélnie.
máj. 19
13:48
Két csapat készül a Shell Eco-maratonra (HírTV)
1985 óta minden évben megrendezik a Shell Eco-Marathont, amelynek középpontjában az egyre fenyegetőbb klímaváltozás miatt a fenntartható mobilitás megvalósítása áll. Május 22. és 24. között a dél-franciaországi Nogarnóban rendezik meg a világ legismertebb takarékossági versenyét, melyen a világ minden részéről nevező diákokat és hallgatókat arra ösztönzik, hogy olyan járművet tervezzenek, amely a…
máj. 19
13:48
Már a hatodik menekülttábort állították fel Mianmarban a magyarok (Gondola)
Immár a hatodik menekülttábor felállításában vettek részt a magyar Baptista Szeretetszolgálat Mianmarban dolgozó önkéntesei a hétvégén - tájékoztatta a szolgálat budapesti munkatársa az MTI-t....
máj. 19
13:50
USD/CAD Fogyasztási válság van az USA-ban (HírTV)
A Michigan Sentiment Index legutóbb 62,6 pontról 59,5 pontra csökkent, ami az 1980 óta tapasztalt legalacsonyabb értéket jelenti. Ez annál is inkább ijesztő, hiszen az amerikai gazdasági teljesítmény több mint 70%-át az egyéni fogyasztás teszi ki. Tehát továbbra is rosszak a kilátások. Az USD/CAD tükrözi mindezt, és 0,9940-re csökkent árfolyama. Támogatás 0,9925-nél és 0,9900-nél található. In-…
máj. 19
13:52
Letette esküjét Gyenesei doktor (HírTV)
Felesküdött az alkotmányra és a jogszabályok megtartására Gyenesei István önkormányzati miniszter. A papíron független országgyűlési képviselő az előző ciklusban a Somogy Megyei Közgyűlést vezette. Elnöki tevékenysége több bűncselekménygyanús üggyel hozható összefüggésbe - a Magyar Nemzet tényfeltáró cikksorozata szerint.
máj. 19
13:53
Üzemanyagár: újabb történelmi csúcs (Infostart)
Újabb történelmi csúcsra emelkedik szerdán az üzemanyagok ára. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 2 forinttal emeli a MOL.
máj. 19
13:53
Kiegészítenék a médiakuratóriumokat (Privátbankár)
A tervezettnél egy héttel később, május 26-án szavaz a Ház a médiakuratóriumok kiegészítéséről - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság rendkívüli ülése után hétfőn. Ahogy ar...
máj. 19
13:54
Délelőtti kommentár (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama 1,56 fölé emelkedett, és napi csúcsot ért el 1,5633-nál. A dollárt megterhelte a magas olajár és a 28 éves minimumot elérő fogyasztói bizalom. Ellenállás 1,5643-nál, míg támogatás 1,5561-nél és 1,5522-nél található. Ambivalens helyzetbe került a devizapár. az amerikai Michigan Sentiment Index legutóbb 62,6 pontról 59,5 pontra csökkent, ami az 1980 óta tapasztalt…
máj. 19
13:56
Elnapolták a Magyar Gárda perét (HírTV)
Júliusra napolta a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda perét, a hétfői második tárgyalási napon mindössze negyedóráig lehetett fényképezni a tárgyalóteremben. A rendőrség már vasárnaptól fokozott ellenőrzést tartott a Belvárosban, a bíróság előtti utcaszakaszt pedig lekordonozták.
máj. 19
14:03
Egy héttel később szavaz a médiakuratóriumokról az Országgyűlés (Gondola)
A tervezettnél egy héttel később, május 26-án szavaz a Ház a médiakuratóriumok kiegészítéséről - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság rendkívüli ülése után hétfőn....
máj. 19
14:03
Hobbiméhész tűzoltókat vetettek be az elvadult méhek ellen (Blikk)
máj. 19
14:03
Béres - reklámügynökséget váltott (Kreatív Online)
A Sylva után új reklámügynökség dolgozik a Béres Csepp márkán, miután a Béres Gyógyszergyár tenderen új partnert választott a kommunikációs feladatokra. A vállalat a továbbiakban is együttműködik a Radex Communications-szel, amely tavaly októberben imázskommunikációra kapott megbízást.
máj. 19
14:04
Az USA leállítja a stratégiai olajkészletek felhalmozását (HírTV)
A stratégiai olajkészletek felhalmozásának leállításával próbálja csökkenteni a kőolaj árát az Egyesült Államok. A kongresszus már elfogadta a javaslatot, és várhatóan a Fehér Ház sem vétózza majd meg azt.
máj. 19
14:05
Ismét történelmi csúcsra jut szerdán a gázolaj és a benzin ára (Gondola)
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 2 forinttal emeli szerdán a Mol, így mindkét üzemenyag ára történelmi csúcsot ér el - értesült az MTI piaci...
máj. 19
14:09
Szja 1 százalék: a kedvezményezettnek nem lehet köztartozása (Adózóna)
Az alapítványokat, társadalmi szervezeteket, közalapítványokat nem illeti meg az szja-ból számukra felajánlott 1 százalékos összeg, ha 2008. augusztus 1-je és a kedvezményezetti státusz kezdete között, akár csak egy napig olyan lejárt esedékességű köztartozásuk van, amelyre nem kaptak fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt
máj. 19
14:10
Hiába menekülnek Németországból (Privátbankár)
Nőtt a Németországból külföldre költözők száma az utóbbi években - derül ki a német központi statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentéséből. 2005-ben 145 ezren, a következő évben 155 ezren, 20...
máj. 19
14:11
EU-s vámügyek: a legtöbb hamisított termék Kínából érkezik (Adózóna)
A termékhamisítással és szabadalomsértéssel kapcsolatban az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb statisztikák szerint az elmúlt évben jelentősen nőtt a vámügyi eljárások száma. 2007-ben a vámhatóságok 43 000 olyan esetet regisztráltak, amelynek során hamis termékek kerültek lefoglalásra az EU külső határainál, összehasonlítva a 2006-ban mért 37 000-es adattal.
máj. 19
14:11
Újabb szerda: ismét retteghetnek az autósok (Privátbankár)
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 2 forinttal emeli szerdán a Mol, így mindkét üzemanyag ára történelmi csúcsot ér el.
máj. 19
14:20
Párizs ENSZ-beavatkozást sürget a mianmari túlélők segélyezése érdekében (Gondola)
A francia külügyminiszter szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ki kell kényszeríteni, hogy a nemzetközi segélyek akár a mianmari katonai junta akarata ellenére is eljussanak a délkelet-ázsiai...
máj. 19
14:21
E heti üzemanyagár-emelés: két forinttal kerül többe a benzin (HírTV)
Ismét növekszik az üzemanyagok ára - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Szerdától a benzinért 2, a gázolajért pedig 4 forinttal kell többet fizetni a hazai töltőállomásokon.
máj. 19
14:22
Négy magyar állampolgárt fogtak el Marosvásárhelyen bankautomaták feltöréséért (Gondola)
Négy magyar állampolgárt fogtak el Marosvásárhelyen, tetten érve őket, amikor egy bankautomatát akartak feltörni - jelentették be a sajtó képviselőinek. A Mediafax hírügynökség Ioan Nicolae Cabulea...
máj. 19
14:22
Száznegyven munkahelyet szüntet meg a Reuters (HR Portál)
Költségcsökkentő intézkedések keretében 140 újságíró veszíti el állását a brit Reuters News-nál. Ez azonban csak annak az ötszázalékos elbocsátási hullámnak az előszele, amelyet 2009-ig tervez végrehajtani a vállalat új tulajdonosa, a Thomson - tudósít a BBC.
máj. 19
14:27
Mégsem a klímaváltozás miatt több a hurrikán? (Infostart)
Természetes jelenség és nem a globális felmelegedés következménye, hogy évről-évre több a hurrikán az Atlanti-óceánon - olvasható egy új tanulmányban, amelynek amerikai szerzője korábban egészen más álláspontot képviselt.
máj. 19
14:32
"A cégvezetők egyötöde szabályos bűnöző" (Infostart)
A cégvezetők egyötöde szabályos bűnöző Észak-Rajna-Vesztfáliában - számolt be egy gazdasági könyvvizsgáló intézet jelentéséről a Westdeutsche Allgemeine Zeitung című német napilap.
máj. 19
14:36
Ötpárti egyeztetést kezdeményez Szekeres a légiszállítási flottáról (Gondola)
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a honvédelmi miniszter a stratégiai légiszállítási flotta megalapításáról, valamint annak Pápára telepítéséről, és szeretné, ha erről kedden megállapodnának a...
máj. 19
14:37
EUR/PLN Lengyel bérek: +12,6%- előrejelzés: +11,5% (HírTV)
Áprilisban 12,6%-kal emelkedtek a bruttó lengyel átlagbérek, meghaladva ezzel a +11,5%-os előrejelzést a legutóbbi +10,2%-os érték után. Tehát továbbra is erősnek mondható a lengyel árnyomás. Márciusban 5,75%-ra kellett emelni az alapkamatot. Május 28-án várható a következő, alapkamattal kapcsolatos döntés. Ma továbbra is 3,38 körül mozog az euró árfolyama a zlotyval szemben. Ellenállás…
máj. 19
14:41
Van, aki kívánja, hogy gárdisták leselkedjenek (Alternatív Energia)
Nyolc beavatkozó jelezte eddig, hogy peres félként kíván részt venni az ügyészség kontra Magyar Gárda polgári perben; a gárda ügyvédje azt is bejelentette a hétfői tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon, kezdeményezik, hogy a bíróság Alkotmánybírósághoz forduljon.
máj. 19
14:44
Mire figyeljünk a szabad strandokon? (Piac és Profit)
Hazánk szabad vizekben - folyók, tavak - rendkívül gazdag, ezáltal számtalan lehetőséget biztosít a fürdőzésre. Legyünk azonban óvatosak.
máj. 19
14:44
EU: megállhat a munkanélküliség csökkenése (Privátbankár)
A munkanélküliség évek óta tartó csökkenése 2008/2009-ben megállhat az EU-ban, ahogyan az európai gazdaságok növekedése lassulni fog, véli az Európai Bizottság egy hétfőn kiadott jelentésében. Máj...
máj. 19
14:53
Újabb rekordot döntenek az üzemanyagárak (Blikk)
máj. 19
14:53
2009-ben megállhat a munkanélküliség csökkenése az EU-ban (Gondola)
A munkanélküliség évek óta tartó csökkenése 2008/2009-ben megállhat az EU-ban, ahogyan az európai gazdaságok növekedése lassulni fog, véli az Európai Bizottság egy hétfőn kiadott jelentésében....
máj. 19
14:55
Dávid: Példátlan lenne, ha az SZDSZ megszavazná a költségvetést (HírTV)
A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy a mindenkori ellenzék megszavazta az aktuális költségvetést. Az MSZP és az SZDSZ is így tett, amikor ellenzékben volt, igaz, akkor senki sem várta el tőlük, hogy másképpen lépjenek - erre hívta fel a figyelmet az MDF elnöke napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben.
máj. 19
14:55
Koszorúkat gyújtottak fel a Holokauszt-emlékműnél (Blikk)
máj. 19
14:55
Rossz sport a lósport? - Az állam tényleg a legrosszabb tulajdonos (Gondola)
A Gyurcsány-kormány húzásai a lovas szakmát is egy táborba terelték. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az 1925-ben épült és 2005-ben 3 milliárdért modernizált Kincsem Parkot ingatlan célú hasznosításra szánja, mert veszteséges. Igen, a lóverseny. Igen, Magyarországon.
máj. 19
14:57
EUR/USD Ijesztő amerikai infláció (HírTV)
Kedden teszik közzé az amerikai termelői árakat. Éves szinten 7% fölötti értékkel számolnak az elemzők, amihez az energiaárak robbanásszerű emelkedése is hozzájárulhatott. Legutóbb több mint 15%-kal emelkedtek az importárak. A fogyasztói árak 4%-os emelkedést mutattak. Az adatok ijesztő képet festenek az amerikai inflációt illetően. Lehetséges, hogy a lehetséges recesszió miatt a 4. negyedév…
máj. 19
14:59
Napirendre tűzik a tibeti javaslatot – Szili nem utazik Kínába? (HírTV)
A kormány és az MSZP frakciójának tiltakozása ellenére várhatóan mégis napirendre tűzi az Országgyűlés hétfői ülésén a tibeti emberi jogokkal kapcsolatos határozati javaslatot - jelentette be a házbizottság rendkívüli ülése után Szili Katalin házelnök. A Független Hírügynökség információi szerint valószínű, hogy a határozat elfogadása miatt elmarad Szili Katalin jövő hétre tervezett kínai…
máj. 19
14:59
Gyurcsány után Orbánnal is egyeztetnek a vállalkozók (Infostart)
A miniszterelnökkel idén négyszer egyeztettek a gazdasági élet szereplői, akik az elmúlt másfél hónap eseményei után most a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével is konzultálni fognak. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: nem fogadják el az úgynevezett bársonyos reformokat, és a jelenlegi adórendszer megtartását.
máj. 19
15:00
Hatott az injekció: erős maradt a forint (Privátbankár)
Megőrizte pénteken elért nyereségét a forint, a nemzetközi devizapiacokon 247 forint közelében stagnált az árfolyam. Tovább hajtják felfelé a szlovák koronát: újabb csúcs született
máj. 19
15:01
Kóka ezermilliárddal csökkentené az adót (HírTV)
Kóka János szerint a kormánynak 2011-ig 1000 milliárd forinttal kellene csökkentenie az adóterheket Magyarország versenyképességének javítása érdekében. Az SZDSZ elnöke hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben elmondta: nem szabad feladni az adóreformot és ötpárti egyeztetésre van szükség.
máj. 19
15:02
Foci EB: az osztrákok már dözsölik a tenyerüket (Privátbankár)
Tetemes gazdasági-kereskedelmi előnyökre számítanak az osztrákok a júniusi labdarúgó Európa-bajnokság Svájccal közös megrendezéséből

Keresés