Azoknak a betegeknek, akik életveszélyes és hagyományos kezeléssel eltávolíthatatlan daganattól szenvednek, új reményt adhat a gyógyulásban a "sugárzó kés".
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán egyheti mélypontra esett, lehúzták a 4-5 százalékkal olcsóbbodó pénzügyi részvények és a nagy exportőrök, amelyek az erősödő jen miatt gyengültek. A Toyota 3,9...
Izrael elvi egyetértését adta a Gázai övezetre vonatkozó fegyverszünetre; a megállapodást Egyiptom közvetítésével hozzák tető alá. Egy magas rangú egyiptomi tisztségviselő kedden közölte, hogy az...
A július 1-jei dráguló gáz miatt augusztustól, a távfűtés ára is emelkedik - legalább hat százalékkal. Az emelés mértéke akár az ezer forintot is elérheti egy 52 négyzetméteres lakás esetében.
Húsz évi börtönbüntetésre ítéltek Ausztriában egy gazdálkodót, mert sztrichninnel mérgezett csokoládéval meg akarta ölni egy település polgármesterét. Az 56 éves Helmut Osberger ügyében eljáró...
Sorsdöntő parlamenti választásokat tartanak szerdán Grúziában. Eldől, hogy a választók hatalomban tartják-e Mihail Szaakasvili elnök kormányát. Az államfő reformokat kezdett el és határozottan képviselte Nyugat-barát politikáját.
Bár sikeresnek tartják a pszichiátriai kezelést, és nagyon szeret is rajzolni, BB Évinek még legalább egy hónapig bent kell maradnia, miután a bíróság meghosszabbította kényszergyógykezelését – írja a Blikk.
A külföldi beruháhásokra, tőkebefektetésekre alapozott modernizáció, a túlterhelt állam, a politikai polarizáltság és a bizalom hiánya jellemezte az elmúlt öt évben Magyarországot - mondta Michael Ehrke, a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti vezetője kedden Budapesten
Újabb híd épülhet a Dunán, ezúttal Mohácsnál, ha az Országgyűlés elfogadja az új területrendezési törvényt - írja az Új Dunántúli Napló. A képviselők várhatóan még a nyári szünet előtt döntenek a jogs...
Akár polgári engedetlenségi mozgalmat is indítanak a Körös Volán Zrt. dolgozói, ha az autóbusz közlekedési társaság május 27-ére tervezett közgyűlésén leváltják a jelenlegi vezérigazgatót - közölte a Békés megyei társaságnál működő egyik reprezentatív szakszervezet, a Ligához tartozó Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet titkára sajtótájékoztatón Békéscsabán, kedden.
Május 29-én rendezi meg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola "Hogyan fejleszthetem - támogatott képzésekkel - munkavállallóim tudását?" című konferenciáját, hogy bemutassa a vállalati szektor humánerőforrás fejlesztési lehetőségeit - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Miközben papíron menni is képtelen volt, 67 futballmeccset szaladgált végig bíróként egy polgármester Walesben. A 49 éves férfinak, Keith McNiffe-nek valóban volt pajzsmirigy- és gyomorműtéte,...
Ilyet se látott még Magyarország! Miniszter piros alsógatyában. Gyenesei István önkormányzati tárcavezető még a 2006-os képviselői győzelmét ünnepelve tolta le újságírók előtt a nadrágját, és mutatta meg piros alsóneműjét
A dollár sorsa változóan alakult a többi devizával szemben. Az EUR/USD árfolyama keskeny sávban mozgott 1,5650 fölött, míg a befektetők nemzetközi részvénypiacon tapasztalt fokozódó kockázatkerülésére való tekintettel csökkent az USD/JPY árfolyama. A figyelmet délelőtt a 10.00 órai német májusi ifo-index vonja magára (előrejelzés: 102,0 pont, előző: 102,4 pont). A norvég korona szempontjából…
Újabb híd épülhet a Dunán, ezúttal Mohácsnál, ha az Országgyűlés elfogadja az új területrendezési törvényt - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. A képviselők várhatóan még a nyári szünet előtt döntenek a jogszabályról, amely tartalmazza a mohácsi híd megépítésének tervét is. A beruházás 2014-ben kezdődne, és várhatóan 16-17 milliárd forintba, azaz nyolc kilométernyi autópálya árába kerülne.
Legkésőbb jövő tavasszal előrehozott választások lesznek Magyarországon - mondta Orbán Viktor a Népszava szerint azon a keddi, zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson, melyen a Fidesz...
Meghalt Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, a Nemzet Színésze. A kiváló művész 1947-től ötvenhárom éven keresztül volt a Nemzeti Színház tagja, 2000-től pedig a Magyar Színházban játszott.
Alig ötven kiló, és épphogy 160 centi magas az a makói fiatalember, akit jelenleg három ember brutális megölésével gyanúsít a Csongrád megyei rendőrség. P. József tegnap a nyomozási bíró előtt megváltoztatta eddigi vallomását, s kijelentette: nem ő ölte meg B. Noémit és a fiatal lány nagymamáját, Erzsébetet. A harmadik áldozat, S. Norbert haláláról nem hajlandó beszélni a 24 éves férfi.
A legújabb, kedden felállított árrekordok után szerda reggel tartotta az árát a kőolaj a szabadpiacon, annak ellenére, hogy az előrejelzések szerint az amerikai energiaügyi minisztérium délután a stra...
Április 30-án még nem voltak házasokMeglepetésszerűen, egy titkos ceremónián mondta ki a boldogító igent barátjának, Cash Warren-nek a világ egyik legszebb színésznőjének tartott Jessica Alba - számolt be internetes oldalán a People magazin kedden.
Kétnapos bemutatót tartott magyar kollégáinak Lea Linster, Michelin-csillagos szakács. A luxemburgi mester megkóstolta a magyar ízeket is és azt javasolta a hazai séfeknek, hogy a klasszikus recepteket ne hagyják ki a modern magyar konyhaművészetből. Elsajátította a túrógombóc elkészítését, és azt ígérte, saját éttermében is megfőzi.
Ha a nők szívinfarktust kapnak, az átlag kilenc évvel később következik be, mint a férfiak esetében, de ezt a különbséget döntően kilenc módosítható kockázati tényező fiatal férfiak körében...
Az indiai száműzetésben működő tibeti kormány felszólította szerdán híveit, hogy ideiglenesen szüneteltessék a Kína-ellenes tüntetéseket, tekintettel a pusztító földrengés több tízezer áldozatára....
LONDON – Minden idők legszexisebb bikinis bombázójának választotta a brit The Sun mintegy 2000 férfiolvasója a szexi angol színésznőt, Kelly Brookot (28).
Néhány tízezer forintot kérnek vissza, időben benyújtották bevallásukat, de segítség nélkül jórészt ők sem tudták kitölteni az adóíveket - állították a lapunknak megszólaló országgyűlési képviselők. Abban úgy tű nik egyedülálló, többtpárti konszenzus alakult ki, hogy a nyomtatványok rendkívül bonyolultak a könyvelésben járatlan polgár számára.
Várhatóan júliusban dobja piacra a japán Hello Kitty márka tulajdonosa azt a mobiltelefont, ami a világ legnépszerűbb figuráját fogja ábrázolni. A célközönség a kisgyerekek, de szakértők hevesen ellenzik, hogy 10 éven alattiak rendszeresen mobilozzanak.
Tíz millió dolláros kötött segélyhitelt nyújt Magyarország Indonéziának - az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a magyar és az indonéz köztársasági elnök jelenlétében Jakartában. A magyar...
Magasvérnyomás-panaszok miatt kórházba szállították szerdán Phnompenben Khieu Sampan volt vörös khmer elnököt, az 1975-79 közötti népirtó rezsim vezetői elleni per egyik vádlottját. Az egykori politikus akkor lett rosszul, amikor a nemzetközi bíróság egyik vádlott-társát, Ieng Thirith asszonyt, a vörös khmerek egykori szociális ügyi miniszterét hallgatta ki. Ieng Thirith, a szintén letartóztatott…
Leginkább Hillary Clintonról érzi úgy az amerikai közvélemény, hogy hatalom- és becsvágyból küzd az elnöki posztért, míg demokrata vetélytársában, Barack Obamában és a republikánus John McCainben inkább az látják, hogy szolgálni és megváltoztatni kívánja az országot.
Rossz magaviselete miatt bebörtönzött egy szamarat a rendőrség Mexikóban. Az állat olyan zárkába került, amelybe "normálisan" emberek kerülnek ittasságért vagy garázdaságért. A szamár...
Építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész hallgatók vesznek részt az Erdély Versailles-ként ismert bonchidai Bánffy-kastély pusztulásnak indult épületeinek felújításában, amely munkáért a szervezők átvehették a műemlékvédelem területén elismert Europa Nostra Díjat.
MAGYARORSZÁG – Az ötmilliós fődíjra pályázol? Vess be minden szerencsehozó eszközt! A Blikk címlapján mindennap megjelenő Bummmatrica lekaparásába az üvegszemű kabalafigurák helyett bevonhatod eleven házi kedvencéd. Ami nagyon fontos: a nyereményből ne feledd el megjutalmazni hűséges segítőtársad!