Frissen és kipihenten utazik ma Párizsba Szávay Ági. A világranglista 13. helyén álló teniszező az év második Grand Slam-versenyén nagy reményekkel lép pályára. Annál is inkább, mert az év első felében nem igazán remekelt. A Roland Garroson azonban javíthat a mérlegen.
A Századvég és a Forsense negyedévenként vizsgálja a politikusok népszerűségét. Az előző méréshez képest két tendencia rögzíthető. A korábbi kormánykoalíció szinte mindegyik politikusának népszerűségi indexértéke jelentős mértékben csökkent, de megállt az ellenzéki politikusok népszerűség-emelkedése is.
A magyar-francia stratégiai partnerségről írt alá csütörtökön megállapodást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő Párizsban. Az előző francia államfő diplomáciája inkább elhanyagolta a kelet-európai országokat - az iraki háború kapcsán például Jacques Chirac csípős hangon kioktatta a Washington mögött felsorakozó közép-európai NATO-tagállamokat. Az utód, Nicolas…
Újra jelölteti magát az elnöki tisztségre Horst Köhler német államfő. Ezt a hivatalban lévő, 65 éves elnök csütörtökön jelentette be az államfői rezidencián, a berlini Bellevue kastélyban tartott...
A következő tanévtől a 6 és 8 éves gimnáziumokba az általános iskolai eredmények, illetve egy központi írásbeli vizsga eredményei alapján lehet bekerülni, vagyis megszűnik a szóbeli vizsga.
Még a sokat látott mentősöket is megdöbbentette a kép, amely egy birminghami családi házban tárult a szemük elé. A rendetlen, koszos hálószobában hat teljesen legyengült, éhező kisgyerek feküdt egy matracon. Egyiküket – a hétéves Khyrát – már nem lehetett megmenteni – éhen halt.
Három hónap alatt 661 ezer 500 forintot gyűjtöttek össze az APEH budapesti ügyfélszolgálatainak munkatársai, amelyet csütörtökön a Lelenc Kutyamentő Egyesületnek adtak át.
Lezuhant a szerb légierő egyik vadászgépe Belgrádtól mintegy 50 kilométerre északra, a dél-bánáti Baranda falu közelében, de a pilótának sikerült katapultálnia, és életben maradt - közölte csütörtökön a szerb sajtó.
A dohányzásról való leszokás szemmel láthatóan társadalmilag "ragályos" - állapítja meg az Egyesült Államokban közzétett terjedelmes tanulmány, amely az elmúlt harminckét év...
Az AUD/USD árfolyama ma ismét 0,9650 körül mozgott. A devizapár 25 éves csúcsa 0,9653-on áll. Bár eddig tartotta magát az ellenállás, lehetséges, hogy átlépik azt. Érdemes előnyben részesíteni a csökkenő árfolyam melletti vételeket. Támogatás 0,9480-9500-nél található. A kamatfantáziára való tekintettel a paritásig emelkedhet az árfolyam. Az AUD/USD-ot 0,9598-on jegyzik. In-GFX
A piackutatási minőségbiztosítást és a szakmai érdekképviseletet helyezi tevékenysége középpontjába a Professzionális Piackutatók Társasága (PPT), amely hivatalosan május 21-én jelentette be megalakulását. Mint arról a Kreatív Online korábban beszámolt, a hat vezető piackutató cégből megalakult társaság a Piackutatók Magyarországi Szövetségéből (PMSZ) vált ki.
A szép, üde és rózsás bőr rendszeres és gondos ápolást igényel, emellett ügyelnünk kell arra is, hogy mikor mit eszünk, mennyi és milyen folyadékot fogyasztunk, mozgunk-e eleget, és mennyi napfény éri bőrünket.
Lezuhant a szerb légierő egyik vadászgépe Belgrádtól mintegy 50 kilométerre északra, a dél-bánáti Baranda falu közelében, de a pilótának sikerült katapultálnia, és életben maradt - közölte a szerb...
A dollárnak jól jöttek a nyereség-kivétek, bár továbbra is negatív a deviza körüli hangulat. Miután közzétették a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, egyre inkább aggódnak az amerikai gazdasági stagnálás miatt. A jegyzőkönyv az árakból eredő nagy veszélyekre való tekintettel csaknem kizárt a kamatcsökkentések lehetőségét. Megterhelő az olajár, mely továbbra is 135 dollár körül mozog. Az EUR/USD…
A lengyel emelt szintű történelem írásbeli érettségi tételeinek több mint a fele volt magyar témájú, és a 20 pontot érő feladat kifejezetten a két ország történelmi, politikai kapcsolatairól szólt - mondta el az MTI-nek Gordon István, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
Pannónia Életbiztosítás néven május 26-án kezdi meg első termékének értékesítését a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., januártól vagyonbiztosítást is kínálnak és akkor indul román leányvállalatuk...
Az elektronikus okiratok alkalmazásának lehetőségeiről szervezett workshopot a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A főleg kereskedelmi bankok részvételével zajló rendezvényen a résztvevők a közjegyzők, a végrehajtók és az elektronikus aláírás technológiai szolgáltatójának segítségével folytattak párbeszédet azok használatáról.
2008-ban csökken a vásárlási kedv, negatívan érintve a mobiltelefonok, a cipők és a ruházati termékek piacát, de növekszik az interneten keresztül vásárlók száma. Idén online úton a legtöbbet utazásra, üdülésre és notebook vásárlására terveznek költeni átlag 150.000 forint értékben a 18 éven felüli magyar internetezők.
A következő tanévtől nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban - mondta Katanics Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a szóbeli vizsgák értékelése szubjektív, így lehetőséget adnak indokolatlan szelekcióra, szegregációra.
Békeszerződést írt alá a pakisztáni kormány a Szvat-völgyi felkelőkkel, de csütörtökön már mindkét fél más-más módon értelmezte az egyezség tartalmát. Az északnyugat-pakisztáni fundamentalista...
Ronaldo szenzációs szezonon van túl, összesen 42 gólt lőtt, szerda este csapatával megnyerte a Bajnokok Ligáját, korábban pedig már az angol bajnoki címet is bezsebelték
Kisebb teherautó és több erős ember kellett ahhoz a 45 festményhez, amelyeket egy pécsi belvárosi társasház padlásáról loptak el. Azt még nem tudni, az elkövetők hogyan tudták úgy elvinni a hatalmas képeket, hogy senki se vegyen észre semmit.
Kézzel rajzolt orvosi érvényességet igazoló pecsétet a vezetői engedélyébe az a férfi, akit csütörtök hajnalban igazoltattak a járőrök Siófokon - értesült a HavariaPress.
A Fidesz szerint az egészségügyi miniszternek újra kell osztania a kapacitásokat, és több, korábban megszüntetett egészségügyi intézmény újraindítását is át kell gondolnia.
Irtani kell a kengurukat Ausztráliában a túlszaporodás miatt, egy másik ausztráliai erszényes emlős, a tasmán ördög pedig kipusztulhat egy fertőző rákbetegség miatt. A rákos állatok a pofájukon...
Irtani kell a kengurukat Ausztráliában a túlszaporodás miatt, egy másik ausztráliai erszényes emlős, a tasmán ördög pedig kipusztulhat egy fertőző rákbetegség miatt.
Négyezer árva gyereket hagyott maga után a kínai földrengés. A gyerekekkel egy speciális pszichológus-csoport foglalkozik Mianyangban. A halálos áldozatok száma már elérte a 41 ezret, és több, mint 5 millióan maradtak fedél nélkül a múlt heti természeti katasztrófa után.
Az érzékelhető adócsökkentés érdekében átcsoportosításra van szükség az adórendszeren belül a versenyképesség javára - mondta a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az InfoRádiónak. Bajnai Gordon a 4-es metróval kapcsolatban elmondta: a kormány nem vállal nagyobb terhet az építkezésben, mint ami az eredeti szerződésben szerepel.
A hitelpiaci válság következtében egyre több amerikai bankvezető dobbant Ázsiába. A kiapadt források miatt ugyanis a nagy üzleteket már nem az Egyesült Államokban és Európában kötik, hanem a jellemzően kínai cégektől, illetve külföldi befektetésektől virágzó keleten - állítja a BBC News.
A szingapúri-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése volt fő témája Sólyom László köztársasági elnök csütörtöki szingapúri tárgyalásainak. A magyar államfő helyi idő szerint csütörtök reggel ...
Egy anyát és mostohaapát azzal vádolnak, hogy halálra éheztették hétéves lányukat. A kis Khyra Ishaq múmiává soványodott holttestére egy mocskos matracon találtak rá szülei házában, Birminghamben. Khyra titkos morzsagyűjteményére azután találtak rá, miután éhen halt.
Van pénz, csak nem arra költik, amire kell - jelentette ki Ágh Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő azon a sajtótájékoztatón, melyen bemutatta a www.korrupedia.hu honlapot. Közölte: a...
Csütörtökön kétéves rekordra drágult a széndioxid szennyezőanyag kibocsátási engedélyekre szóló kontraktus a legközelebbi határidőre az európai szabadkereskedelmi rendszerben, az Európai Klímatőzsdén.
Csütörtökön kétéves rekordra drágult a széndioxid szennyezőanyag kibocsátási engedélyekre szóló kontraktus a legközelebbi határidőre az európai szabadkereskedelmi rendszerben, az Európai Klímatőzsdén...