Csírájában fojtana el bármilyen, a hitelválság sokkja utáni növekedési gyorsulást a brit gazdaságban a nyersolaj további drágulása a jelenlegi, 120 dolláros szintről, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég előrejelzésében.
Az ésszerű együttműködésnek a miniszterelnökkel és a kormánnyal semmi akadálya nincs - hangsúlyozta az InfoRádió kérdésére a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke. Pálinkás József megválasztásakor lemondott fideszes frakciótagságáról és képviselői mandátumáról.
Az év végéig járnak a személyvonatok azon a 12 alacsony forgalmú vasútvonalon is, amelyre eredetileg május 31-ig szólt a személyszállítási megbízás. Szabó Pál gazdasági és közlekedési miniszter új...
Rendek Vilmát bízta meg az egészségügyi miniszter az OEP főigazgatói feladatainak ellátására - közölte a szaktárca sajtóirodája. Rendek Vilma, aki hétfői hatállyal neveztek ki, korábban a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,00 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 23.095,68 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 31,32 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a hé...
A Ferrari vezetése bejelentette, nem veti be vadonatúj orrkúpját a hétvégi Török Nagydíjon, annak ellenére, hogy az átlukasztott orrész kiválóan debütált Barcelonában.
Barabás Évát hatalmas megtiszteltetés érte: egyike azoknak a magyaroknak, akik futhattak az olimpiai lánggal. A négy fős magyar küldöttség tagjai - Halász Judit, Kovács István, Mikulásnagykövet és dr. Lakatos Katalin, a BHRG Alapítvány szakmai vezetője életre szóló élménnyel gazdagodtak. A Fókusz műsorvezetője Kínából mesélt a Netbilvár.hu-nak arról, milyen érzés volt kezében tartani a fáklyát.
Nem támogatja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Baka András kinevezését a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Bárándy Gergely, a testület szocialista tagja az InfoRádiónak elmondta: az OIT csak véleményt nyilvánít, a döntés a parlament kezében van.
Huszonegy kínai diák tűnt el egyik napról a másikra a Pécsi Tudományegyetemről, pedig három hétig jártak az órákra. A hatóságok azt gyanítják, hogy csak a könnyebb vízumszerzés miatt iratkoztak be az intézménybe. Amint ezt megkapták, továbbmentek az unió valamelyik országába. Ha elfogják őket, és nem tudnak ésszerű magyarázatot adni tettükre, végleg kiutasíthatják őket az unióból.
Ruszlan Csagajev betegsége miatt elmarad a nehézsúlyú világbajnok üzbég ökölvívó május 31-re tervezett címmérkőzése az orosz Nyikolaj Valujev ellen a Boksz Világszövetség (WBA) övéért.
Sólyom László köztársasági elnök meggyőződése szerint Baka András a legalkalmasabb jelölt a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére; az államfő reméli, hogy amikor az Országgyűlés a jelöltjéről szavaz, minden szempontot mérlegel, és a magyar igazságszolgáltatás érdekeinek megfelelő döntést hoz. Ezt Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője mondta.
Kedden sem született megegyezés a BKV vezetősége és a szakszervezetek között. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője elmondta: a sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatás mértékéről csütörtökön egyeztetnek ismét.
Az APEH több mint 100 ezer magánszemélyt tudott beazonosítani abból a 134 ezerből, akik az OEP nyilvántartása szerint nem rendelkeztek biztosítási jogviszonnyal - mondta el Balázs Eszter, az APEH főosztályvezetője.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Egy kisteherautót és kilenc parkoló személyautót zúzott össze egy 78-as troli a VII. kerületi Nefelejcs és a Péterffy Sándor utca kereszteződésében. A baleset azért történt, mert egy személygépkocsi vezetője figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező táblát és az érkező troli egy fa és a fal közé szorította.
A világ legelnyomóbb rezsimjei vannak hatalmon Mianmarban, Kubában, Líbiában, továbbá Észak-Koreában, Szomáliában, Szudánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban - tartalmazza a washingtoni Freedom Hou...
Kedden sem született megegyezés a BKV vezetősége és a szakszervezetek között - közölte Nemes Gábor. A sztrájkbizottság szóvivője elmondta: a cég vezetőségétől ígéretet kaptak arra, hogy folytatódnak a létszám-felülvizsgálatok.
Az NFÜ május 14-én megjelenő, legfrissebb környezetvédelmi pályázati kiírásaival több mint 3 milliárd forintos keret nyílik meg a fenntartható fejlődés népszerűsítésére, az ivóvízbázis-védelmi beruházásokra, valamint a Víz Keretirányelvvel kapcsolatos fejlesztésekre.
Konszenzus lehet az öt parlamenti párt között az MDF által javasolt - haláladóként is emlegetett - örökösödési illeték megváltoztatásáról; a Fidesz pedig azt javasolja, hogy júliustól töröljék el a négy százalékos különadót. Erről a pártok képviselői tájékoztatták a sajtót az MDF kezdeményezte adóreform-tárgyalást követően, kedden Budapesten.
Szűk sávban alakult az árfolyam, csekély mértékben erősödött a forint. A budapesti bankközi devizapiacon kedden délután 251,80/85 forint volt az euró árfolyama, ami alig tér el a hétfő délutáni 251,90...
Nem voltak elégségesek a nyereséges gazdálkodáshoz az Egyesült Államokban a Playboy reklám- és hirdetési bevételei: az idei első negyedévről 3,1 millió dolláros veszteséget jelentett szerdán a kiadóvállalat, a Playboy Enterprises Inc. A tavalyi első negyedévben másfél millió dolláros adózott eredménye volt a cégnek.
A Group Menatep Limited (GML) egyik leányvállalata eladta a GTS Central Europe (GTS CE) 100 százalékos részvénycsomagját egy magántőkés konzorciumnak - közölte az eladó kizárólagos pénzügyi tanácsadój...
Versenyfelügyeleti eljárást indított 14 katódsugárcső-gyártó ellen a Gazdasági Versenyhivatal, mivel felmerült a gyanú, hogy összehangolták piaci magatartásukat - mondta el a hivatal szóvivője. A kartellvizsgálat több európai országban is folyik, a magyar versenyhivatal az 1995-2004 közötti, az ország uniós csatlakozása előtti időszakot tekinti át.
Molnár Gyula, a főváros XI. kerületének szocialista polgármestere szerint az újbudai politikai patthelyzetben az ellenzék felelőssége is, hogy az iskolák ügyét elrendezzék, vagy a szociális juttatásokról döntsenek. A politikus kész arra, hogy együttműködjön a Fidesszel, de nem lát esélyt, hogy újra összeálljon a többség.
Saját követelésbehajtó céget nyitott Magyarországon az Atradius Hitelbiztosító, Atradius Collections néven - tájékoztatta az Atradius az MTI-t. Tavaly tovább nőtt a magyarországi felszámolások száma: ...
Az áfa csökkentésének jelentős szerepe lehet a feketegazdaság elleni fellépésben - vélték többen a külföldi résztvevők közül az MGYOSZ keddi budapesti nemzetközi konferenciáján. Martin Couchman az ...
Átadták kedden a margitszigeti futópályán felállított új mikrochipes mérőrendszert, amellyel mérni tudják teljesítményüket a sportolni vágyók. A futók, gyaloglók, biciklisek és kerekesszékesek ezután a helyszínen és az interneten is nyomon követhetik fejlődésüket és akár versenyezni is tudnak egymással a jobb teljesítmény érdekében.
2008. július 1-jétől kötelezővé válik az elektronikus cégeljárás, amelynek használatához már a minősített elektronikus aláírásra is szükség lesz. Az ügyvédi kamarák a gördülékeny átállás érdekében továbbképzést javasolnak tagjaiknak.
Az üzemanyagárak további emelkedésére számítanak a szakértők a nyáris autós szezon közeledtével. Régiós összehasonlításban a magyar árak egyébként is 15-20 forinttal alacsonyabbak az átlagnál.
Zéró tolerancia, kis kivétellel. Politikailag kényes ügyekkel hivatalból nem foglalkozik az APEH, így nem vizsgálja a Kapolyi-Keller lehallgatási botrányt sem - ezt az adóhatóság szóvivője mondta a hírTV-nek. Pedig az Orbán Viktor és körének levadászására vállalkozó magánnyomozó cég feltehetően számla nélkül kapott több millió forintot Kapolyi Lászlótól. A tb-tartozókkal szemben már nem ennyire…
Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén hitelesítette a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott, a jelenlegi Országgyűlés feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. A hitelesített íven az szerepel: "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását." (Népi kezdeményezés esetén két hónapon belül ötvenezer érvényes…
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen elmondta, annak ellenére sem változtat hozzáállásán, hogy négy versenyt követően magabiztosan áll az élen a bajnoki pontversenyben.
A fejlődő országokban évente közel tízmillió, öt év alatti gyerek halálát okozzák olyan egyszerűen gyógyítható betegségek, mint a tüdőgyulladás vagy a hasmenés
Előre hozott választásokat tartanak hét végén Szerbiában. A meghatározó magyar pártok koalícióba tömörültek és arra számítanak, hogy minden szinten hangsúlyosabban képviselhetik a magyarságot. A kampány utolsó napjaiban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is a Vajdaságba látogat, egységre szólítva a délvidéki magyarokat.