2008. június 16. hétfő

jún. 16
15:57
Pamela vetkőzik (Blikk)
jún. 16
15:57
Lemondott a BÉT elnöke (HírTV)
Lemondott elnöki tisztségéről és igazgatósági tagságáról is a Budapesti Értéktőzsde elnöke. Szalay-Berzeviczy Attila a megváltozott tulajdonosi szerkezettel indokolta döntését.
jún. 16
15:58
Nem lesz gyorsított eljárás Weiszenberger perében (hirado.hu)
A tárgyaláson a vádlott nem tett egyértelmű vallomást, ezért a tanácsvezető bíró úgy döntött, hogy rendes eljárást kell lefolytatni
jún. 16
15:59
Bemutatták a magyar fejlesztésű hibridautót (HírTV)
Hétfőn Budapesten a Közlekedési Múzeumban bemutatták az első hazai fejlesztésű hibridautó működő prototípusát, a Solo-t, melynek sorozatgyártása várhatóan 2012-ben indulhat el. Ára a tervek szerint az alsó-középkategóriás versenytársakkal megegyező lesz.
jún. 16
15:59
Jeremie: Kockázati tőke program indul (Piac és Profit)
A magyar cégnyilvántartásban immár kilencre emelkedett a kockázati tőkealap-kezelő társaságok száma. Közülük hét az elmúlt egy évben jött létre, feltételezhetően a hamarosan induló, az európai uniós Jeremie forrásból finanszírozott Új Magyarország Kockázati Tőke Programba történő bekapcsolódás céljából.
jún. 16
15:59
Topless modellt vett nőül Flavio Briatore - fotóval (BorsOnline)
A Renault csapatfõnöke oltár elé vezette barátnõjét, Elisabetta Gregoracit. A dúsgazdag forma 1 – es guru nem csak autóiról, de botrányos nõügyeirõl is hírhedté vált.
jún. 16
16:00
Terrorveszélyben Katie Holmes és a gyerekek? (hirado.hu)
Tom Cruise mindenre felkészült
jún. 16
16:00
EUR/USD Gyenge amerikai adatok után új csúcs (HírTV)
A júniusi Empire State Index -8.6 pontos érétket hozott (előrejelzés: -1,5%, előző: -3,2%). A közzététel után tovább folytatódott a reggel óta tartó emelkedés 1,5493-ig. 15.00-kor várhatóak az áprilisi amerikai TIC-mutatók (előző: 80,4 Mrd. USD). 19.00-kor jelenik meg a júniusi NAHB-index (előrejelzés: változatlan 19 pont). (OT/GFX)
jún. 16
16:01
USA: Empire State Index: -8,6 (HírTV)
A júniusi Empire State Index -8.6 pontos érétket hozott (előrejelzés: -1,5%, előző: -3,2%). (OT/GFX)
jún. 16
16:02
Szűcs: a magyar delegáció nemmel szavaz a 60 órás munkahétre (hirado.hu)
A szociális és munkaügyi miniszter közölte a kormány nem ért egyet az új uniós munkaidő-irányelvvel
jún. 16
16:03
EUR/PLN PL: emelkedő bruttóbérek (HírTV)
Májusban átlagosan, éves szinten 10,5 %-kal emelkedtek a lengyel bruttóbérek, ami elmaradt a várt 11,5 %-os értéktől. A mutatót az infláció mérésében szokták figyelembe venni az elemzők. Az EUR/PLN alig reagált az adatokra. (OT/GFX)
jún. 16
16:04
Mercedes-Benz CLC-osztályt nyert egy golfozó (hirado.hu)
Sporttörténeti szenzáció
jún. 16
16:05
Kamionbaleset miatt lezárták a 86-ost (HírTV)
Kamionbaleset miatt teljes szélességében lezárták a 86-os főút egy szakaszát Vas megyében - értesült a HavariaPress.
jún. 16
16:07
EUR/CZK Enyhe erősödés (HírTV)
A pénteki 23,963-as abszolút mélypontról 24,223.ig tudott emelkedni az EUR/CZK jegyzése. A gyengülő trendnek még nincs vége, de a 24-es kerek érték körül erős támogatások találhatóak. A kereskedés nyugodt, de egyes befektetők már a június 26-i kamatdöntésre pozícionálódnak, vélik egyes elemzők. (OT/GFX)
jún. 16
16:07
Elhunyt Major János (Blikk)
jún. 16
16:08
Lemondott a Budapesti Értéktőzsde elnöke (Privátbankár)
Lemondott Szalay-Berzeviczy Attila, döntését a megváltozott tulajdonosi háttérral magyarázta. A leköszönő tőzsdeelnök továbbra is a magyar tőkepiac egyik aktív szereplője marad, hiszen az UniCredit Bank ügyvezető igazgatójaként a piac legnagyobb értékpapírkezelési üzletágát vezeti tovább.
jún. 16
16:08
USA: TIC mutatók: 115,1 mrd USD (HírTV)
Az áprilisi amerikai TIC mutató 115,1 mrd értéket hozott (előrejelzés: 63,3 mrd USD, előző: 80,4 mrd USD). (OT/GFX)
jún. 16
16:09
Fűnyírás közben elsodorta egy teherautó (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a munkás, akit fűnyírás közben sodort el egy kisteherautó az M5-ös autópályán - értesült a HavariaPress.
jún. 16
16:10
Júliusban kiderül, felújítják-e a Thököly utat (Privátbankár)
A jövő hónap elejéig készülnek el azok a szakértői tervek, tanulmányok, amelyek alapján eldönthető, hogy mikor és mennyi pénzből valósítható meg a budapesti Thököly út burkolatának ideiglenes felújítá...
jún. 16
16:10
Ketyeg a Teáor-bomba (Infostart)
Teáor - egy mozaikszó, amely megakasztotta az államigazgatást. Annak ellenére, hogy az igazságügyi miniszter bejelentette, december 31-éig módosíthatják az egyéni és társas vállalkozások a tevékenységi köreiket jelölő kódokat, az APEH egyelőre nem lép. Az igazságügyi tárca ugyanis csak a Cégbíróságról rendelkezhet, az APEH-et viszont országgyűlési határozat kötelezhetné. A képviselők viszont nyári…
jún. 16
16:11
Elhunyt Major János (Spa Trend Online)
Életének 75. évében elhunyt Major János Munkácsy-díjas grafikus - tudatta a művész családja az MTI-vel. A érdemes művészt június 12-én, rövid betegség után érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
jún. 16
16:12
Kelet- és Közép-Európa jó hangulatban (Privátbankár)
Kelet- és Közép-Európa cégeinek helyzetértékelése változatlanul pozitív. Az oroszokban, a bolgárokban, a románokban és az ukránokban bíznak a legtöbben.
jún. 16
16:12
"Nem a munkaórákat kell növelni" (Privátbankár)
A kormány nem ért egyet az uniós munkaidő-irányelvvel, így a magyar európai parlamenti képviselőknek is azt javasolja, hogy ne szavazzák meg az indítványt - mondta a szociális és munkaügyi miniszter.
jún. 16
16:12
Meglőttek egy vadászt Zalában (HírTV)
Lábon lőttek egy vadászt a Zala megyei Szepetnek melletti erdőben - mondta el a Független Hírügynökségnek Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett.
jún. 16
16:14
MDF: hivatal nélkül a vasúti piacnyitás? (Privátbankár)
Az MDF hibásnak tartja a kormánynak azt a döntését, amellyel megszüntette a Magyar Vasúti Hivatalt (MVH). A párt szerint a hivatal nélkül nem lehet levezényelni a vasút piacnyitását - közölte Katona K...
jún. 16
16:15
Kamionbaleset miatt lezárták a 86-ost (hirado.hu)
Felborult egy kamion Vát és Szeleste között
jún. 16
16:16
A szigor a hitelminősítőknek is jár (Privátbankár)
A jövőben a hitelminősítő intézeteknek is alá kell vetniük magukat a pénzügyi szervezetekre vonatkozó uniós szabályozásnak - jelentette ki hétfőn Charlie McCreevy uniós biztos. McCreevy utalt arra...
jún. 16
16:17
Elhunyt Major János Munkácsy-díjas grafikus (hirado.hu)
Az érdemes művészt június 12-én érte a halál, 75 évet élt
jún. 16
16:18
Malév: 703 millió plusz, 14 milliárd veszteség (Privátbankár)
A Malév 2007-ben, hosszú idő óta először pozitív eredményt, 703 millió forint adózás előtti nyereséget ért el, 14,7 milliárd forintos üzemi szintű veszteség mellett - közölte a társaság a közgyűlést k...
jún. 16
16:19
Hetven éves a golyóstoll, de még mindig kelendő (Piac és Profit)
A világ legnagyobb golyóstollgyártó cége, a francia Bic közölte, hogy tavaly forgalma 8 millió euróval 1456 milliárd euróra, eredménye 3 millió euróval 173 millióra javult, és az eladásokból napi 24 millió darabbal részesedtek az íróeszközök, 15 millióval a golyóstoll, amelyből még mindig növekvő eladásokról lehet beszámolni.
jún. 16
16:19
Íme a wireless technológiát használó legújabb fitnesz óra (hirado.hu)
A Wireless Fitness Tracker derékon lévő digitális lepesszamlaloja azonnal, kabel nélkül továbbítja a jeleket a karórához
jún. 16
16:19
EUR/USD Az 1,55-ös érték meghódítása (HírTV)
Az amerikai TIC-mutatók áprilisra nézve 115,1 milliárd dolláros befolyó tőkéről számoltak be, ami meghaladja a 63,3 milliárdos előrejelzést a legutóbbi 79,6 milliárdos érték után. Az EUR/USD alig reagál az adatokra, és az 1,55-ös értéken keresztül tovább, 1,5508-ig tovább folytatta erősödését. A rallyhez az új rekordot (139,89 dollár) elérő olajár is hozzájárult. Az EUR/USD-ot 1,5502őn jegyzik.…
jún. 16
16:20
Újabb csapatokat küld Afganisztánba Nagy-Britannia (HírTV)
Nagy-Britannia növelni fogja Afganisztánban állomásozó katonáinak számát - közölte hétfőn Gordon Brown brit kormányfő, miután George Bush amerikai elnökkel tárgyalt. A brit miniszterelnök közölte, hogy Európa újabb kemény szankciókat ró ki Iránra nukleáris programja miatt, miközben Bush jelezte: minden lehetőséggel számolni kell Teheránnal szemben.
jún. 16
16:21
Ecclestone nem tartja elképzelhetetlennek a FIA-n kívüli vb-sorozatot (hirado.hu)
Ecclestone eddig tagadta, hogy az istállóknak ilyen tervei lennének...
jún. 16
16:22
"Olyan rendőrség kell, amely távol van a politikai vitáktól" (Alternatív Energia)
Az önkormányzatokhoz telepítené a gyülekezési joggal kapcsolatos engedélyezési feladatokat a Political Capital, továbbá javasolja a "cenzúrára" lehetőséget adó előzetes bejelentési kötelezettség módosítását, részleges eltörlését - közölte a kutatóintézet hétfőn az MTI-vel.
jún. 16
16:23
Fûnyíró munkást gázoltak az autópályán (hirado.hu)
A baleset hétfõn délután, egy óra körül történt az autópálya kiskunsági szakaszán, Lajosmizse térségében
jún. 16
16:24
Részegen, meztelenül találtak rá az angol hercegnőre (Blikk)
Nem telhet el hét úgy, hogy valamelyik előkelő angol családban valaki ne okozzon botrányt. Szombat hajnalban a yorki hercegi família fiatalabbik lánya öntött fel a garatra cimboráival vizsgák után, aminek hangos lármázás, és kis híján orgia lett a vége.
jún. 16
16:24
Meztelenre vetkőztetnek az új reptéri kamerák (BorsOnline)
Meztelenre vetkőztetik az embert a repülőtereken felállított új generációs biztonsági kamerák, melyeket ezen a héten mutattak be egy repülőtéri biztonsági konferencián. Az egyelőre csak Amerikában alkalmazott berendezések felismerik az arcot, mérik a testhőmérsékletet, és megfigyelik a viselkedést is.
jún. 16
16:24
Erekciós pánik (Blikk)
Így törj ki a sikertelenség ördögi köréből
jún. 16
16:24
Négy kamion ütközött az M0-áson - hatalmas torlódás 5 kilométer hosszan (Infostart)
Négy kamion ütközött az M0-áson a diósdi lehajtó közelében. A baleset miatt hatalmas a torlódás, csaknem 5 kilométeres hosszan lépésben lehet csak haladni az M1-es autópálya irányába. Aki teheti, válasszon más útvonalat.
jún. 16
16:24
Büszkék lehetünk: magyar meggy a tengeren túl (Édenkert)
Balaton néven arat sikereket az Újfehértói fürtös meggy az Egyesült Államokban. Az új fajta piaci bevezetése nem kis feladat az amerikai termesztőknek.
jún. 16
16:24
A Tescót védi a brit szakszervezet (HR Portál)
Valószínűleg mégsem lép frigyre az egyik legnagyobb brit szakszervezet (USDAW) és a mintegy 1,3 millió amerikai munkavállalót tömörítő érdekképviselet (UFCW), mivel a demokraták elnökjelölő kampánya során az utóbbi megfogadta, hogy ártani fog a Tesco jó hírének.
jún. 16
16:26
Madonna: itt a botránykönyv! (BorsOnline)
Madonna családi élete sem egyszerű, hiszen botrányairól híres mindennapja. Válnak - nem válnak, férje iszik – nem iszik, külön költöztek e vagy sem hamarosan megtudjuk. Könyvet írtak Madonnáról, nem akármilyen témájút: szaftos családi életképek szövegben!
jún. 16
16:26
Újratemetés - 19 éve tisztelgett az ország a hat koporsó előtt (Infostart)
Tizenkilenc éve ezen a napon temették újra Nagy Imre volt miniszterelnököt és mártírtársait. A gyászszertartást a Hősök terén tartották több százezer ember részvételével. Orbán Viktor beszédében elsőként követelte nyilvánosan a szovjet csapatok azonnali kivonását.
jún. 16
16:26
Sztrájkolnak a Shell üzemanyag-szállítói (HR Portál)
A Shell több száz üzemanyag-szállítója négynapos sztrájkba lépett pénteken, miután megszakadtak a bérekről folytatott tárgyalások.
jún. 16
16:28
Sarkozy új barátnőjét Marianne-nak hívják (BorsOnline)
Nicolas Sarközy francia elnök szórja a pénzt: legújabb ötlete összesen 47 milliárd forintba kerül az adófizetőknek. Lecseréli ugyanis az elnöki repülőgépet egy luxus utasszállítóra.
jún. 16
16:37
Az olaj ára Szaúd-Arábiától függ (Infostart)
Egyedül Szaúd-Arábián múlik, hogy több lesz-e az olajkitermelés a világon, és ezáltal csökken-e az olajár - mondta az InfoRádiónak a szakértő, hozzátéve: az OPEC-ből kilépett Indonézia már az olaj árának mérséklését követeli.
jún. 16
16:37
60 milliónyi építőanyag talált gazdára (Piac és Profit)
Idén kilencedszer adták át a Wienerberger Jövővár Pályázat díjait. A támogatásra magyarországi gyermekintézmények és műemléképületek kezelői jelentkezhettek.
jún. 16
16:37
Bush: a történelem majd ítélkezik (Privátbankár)
George Bush kijelentette, hogy jogos Irán igénye a polgárú célú atomenergia előállítására, de rákényszerítené Iránt "gyanús" tevékenységeinek felfüggesztésére. Gordon Brown már lépett is.
jún. 16
16:37
Engedélyeznek az autósoknak egy kis véralkoholszintet (Infostart)
Eltörlik a horvátországi közlekedésben az alkoholfogyasztásra négy éve alkalmazott "zéró toleranciát", a kedden életbe lépő törvény literenként 0,5 gramm alkoholszintet engedélyez a vérben. A 24 év alattiak és a hivatásos sofőrök továbbra sem fogyaszthatnak alkoholt vezetés előtt és alatt.

Keresés