2008. június 17. kedd

jún. 17
17:03
A selejt bosszúja: nem fogad el magyar megrendelést az autógyártó (Infostart)
Tízezer darabra van előrendelése a fejlesztő és gyártó Brixxon Kft.-nek, amely márciusban Ausztriába költöztette a gyártókapacitását, mert Magyarországon sem a politika, sem a befektetők nem támogatták az elképzelést. A cég tulajdonosa szerint következik a selejt bosszúja, merthogy Magyarországról direkt nem fogad el megrendelést. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke azt…
jún. 17
17:03
A többség egyetért a tervezett reformokkal (Infostart)
Sikertelen volt a két legnagyobb francia szakszervezet által meghirdetett országos tiltakozó nap, a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése és a 35 órás munkahét meghosszabbítása ellen.
jún. 17
17:04
Vádat emeltek az egyik szentesi lánytolvaj ellen (Blikk)
jún. 17
17:04
Felsőoktatás: egyenlőtlen és igazságtalan a családok szerepvállalása (Alternatív Energia)
Magyarország azon államok közé tartozik, ahol a felsőoktatás finanszírozásában, a hallgatói hozzájárulások területén nagy a háztartások, a családok szerepvállalása, ám ez egyenlőtlenül és igazságtalanul valósul meg - közölte Halász Gábor oktatási szakértő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentését ismertetve kedden Budapesten.
jún. 17
17:05
Az elmegyógyintézetből Kaposvárra szállították a gyilkos tinédzsereket (hirado.hu)
A 17 éves fiúk brutálisan meggyilkolták osztálytársukat
jún. 17
17:07
Hatvanmilliós drogfogás Angyalföldön (HírTV)
Két nap leforgása alatt két, összesen 60 milliót érő drogszállítmányt foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Angyalföldön, mindkettőt egy mélygarázsban - értesült a HavariaPress. Összesen 65 ezer darab ecstasy tablettát, 14 kiló amfetamint, valamint jelentős mennyiségű marihuánát és kokaint foglaltak le a kábítószer-nyomozók a XIII. kerületben az elmúlt három nap alatt.
jún. 17
17:09
EUR/GBP King változatlan alapkamatra utalt (HírTV)
Mervyn King, a BoE elnöke ma jelezte: bank egyelőre nem változtat 5,00%-os alapkamatán. A BoE nem engedheti meg, hogy tartósan a 2,0%-os cél fölé menjen az árfolyam, hangsúlyozta King. Kingnek meg kellett magyaráznia egy, a brit pénzügyminisztériumnak írt levélben, miért ért el az infláció 16 éves csúcsot 3,3%-nál. Az év 2. felére nézve King ennek ellenére 4% fölötti inflációval számol. A kamat-…
jún. 17
17:11
Alonsót nem lepte meg Hamilton botlása (F1világ)
Egykori csapattársa, Fernando Alonso elmondta, egyáltalán nem lepte meg Lewis Hamilton montreali bakija a boxutcában, ahol a brit pilóta figyelmen kívül hagyva a piros jelzést, hátulról beleszállt Kimi Raikkönen Ferrarijába.
jún. 17
17:17
Kétmilliárdos áfacsalás fiktív számlákkal (Privátbankár)
Fiktív számlákkal és szerződésekkel majdnem kétmilliárd forintot "csalt el" egy budapesti cég - közölte kedden az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az autókereskedéssel foglalkozó fővárosi szék...
jún. 17
17:17
Hogyan bánjunk kedvencünkkel a hőségben? (Blikk)
Az izzasztó napsütés nem csak nekünk okoz komoly problémákat
jún. 17
17:17
Hasuknál összenőve születtek a tolnai ötösikrek - fotóval (BorsOnline)
Összenőtt ötös macskaikrek születtek a Tolna megyei Zombán. A kicsik élénkek, virgoncak és hangosan nyávognak, az állatorvosok szerint csoda, hogy egyáltalán élnek. Az is világszenzáció, hogy mamájuk külső segítség nélkül hozta világra a kis állatokat.
jún. 17
17:18
Gyurcsány: az összefogás a lényeg, nem a koalíciós szerződés (Infostart)
Gyurcsány Ferenc a jövő héten egyeztet Fodor Gáborral, az SZDSZ új elnökével. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: a lényeg, hogy fontos kérdésekben összefoghasson a két párt, nincs jelentősége annak, hogy mindezt egy koalíciós szerződéssel, vagy anélkül teszi.
jún. 17
17:19
Tíz százalékot esett a Goldman Sachs profitja (Privátbankár)
A világ legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs 10 százalékkal kisebb nyereségre tett szert a második negyedben az egy évvel korábbinál, de könnyedén felülmúlta az elemzők várakozásait. Elsősor...
jún. 17
17:19
ORTT - Majtényi a Tilosról (Kreatív Online)
Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint a Tilos Rádió sajátos hangnemének helye van a média világában, és bár a médium frekvenciahosszabbításánál tartózkodott, mégis támogatni fogja, hogy a rádió a frekvenciáját a jövőben is használhassa. Az elnök sajtóközleményben részletezte indokait.
jún. 17
17:20
Fodor elnökké választását a jobboldali szavazók ítélik meg kedvezőbben (Infostart)
Az SZDSZ koalícióból való kilépése utáni mélyponthoz képest némiképp javult a párt általános megítélése, a Fidesz szavazók egyötödének pedig javult a véleménye a liberális pártról. A Fodor Gábor-féle új vezetéstől a társadalom relatív többsége pedig a szavazótábor növekedését várja - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből.
jún. 17
17:21
Mindkét oldal magának akarja az SZDSZ-t (Privátbankár)
Az SZDSZ koalícióból való kilépése utáni mélyponthoz képest némiképp javult a párt általános megítélése - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből.
jún. 17
17:22
Wimbledon: mindhárom magyar kiesett (HírTV)
Mindhárom magyar versenyző: Arn Gréta, Czink Melinda és Nagy Kyra is kiesett az angol nyílt teniszbajnokság (Wimbledon) selejtezőjének első fordulójából.
jún. 17
17:22
Jégeső, felhőszakadás - narancssárga riasztás országszerte (Infostart)
Narancssárga riasztást adott ki kedd délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Nyugat- és a Dél-Dunántúlra, amit várhatóan később az egész országra kiterjesztenek majd.
jún. 17
17:24
EUR/SKK Az Európai Parlament támogatja Szlovákia belépését (HírTV)
Az Európai Parlament ma nagy többséggel hozzájárult, hogy Szlovákia 2009 január 1-jén beléphessen a monetáris unióba. A tagok emellett azonban szót ejtettek annak fontosságáról, hogy az ország teljesítse a konvergencia kritériumokat, különöse tekintettel az infláció kordában tartására. Az EUR/SKK árfolyama visszaesett 30,2690-re. In-GFX
jún. 17
17:26
USD/CAD Erősödő kanadai dollár (HírTV)
A kanadai dollár ma erősödött a zöldhasúval szemben, és nagy nyereségeket könyvelt el. Az USD/CAD a gyenge amerikai adatok hatására új napi minimumot ért el 1,0175-nél, hamarosan pedig tesztelheti az 1,0150-es támogatást. Az elemzők szerint mivel csak egyszer nem sikerült 1,03, és ezzel a 7 hónapos sáv felső oldala fölé emelkedni, ezért dominál az emelkedő potenciál. In-GFX
jún. 17
17:32
A mostani felhőszakadás csak bemelegítés (Privátbankár)
Narancssárga riasztást adott ki délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Nyugat- és a Dél-Dunántúlra, amit várhatóan később az egész országra kiterjesztenek majd. Nadrai Attila elmondta...
jún. 17
17:33
Boy George újra utcaseprők közt (BorsOnline)
Hatalmas botrányt kevert 2006-ban Boy George azon megnyilvánulása, amikor 2006-ban közmunkára ítélték saját hülyesége miatt. A rendőröket azért riasztotta 2006-ban, mert úgy vélte betörtek manhattani otthonába. A megérkezéskor senkit nem találtak, és a házkutatás illetve körbenézés során kokainra bukkantak.
jún. 17
17:33
Az optimizmus segíti a szélütés utáni felépülést (Infostart)
A szélütés után pozitív jövőképpel élő pácienseknek három hónappal a kórházból való távozásuk után könnyebb volt a mindennapi tevékenység elvégzése, mint azoknak, akiknek hozzáállása negatívabb volt - derült ki egy amerikai kutatásból.
jún. 17
17:34
A Szent kapust a kudarc ellenére is elismerték (Infostart)
A lengyel csapatban a horvátok ellen parádézó Artur Boruc, valamint az Ivan Klasnicnak gólpasszt adó Danijel Pranjic lett a hétfői nap legjobbja az inforadio.hu olvasói szerint az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
jún. 17
17:34
KDNP: függesszék fel Prácser László testületi tagságát (Alternatív Energia)
Rétvári Bence (KDNP) azt kérte a szociális minisztertől, hogy függessze fel Prácser Lászlót azokból a testületekből, amelyek pályázati pénzek odaítéléséről döntenek, ugyanis a férfi vádlott a Zuschlag-ügyben. A kereszténydemokrata politikus erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közölte: a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa következő ülésén dönt…
jún. 17
17:36
Az új Barca-edzőnek nem kell Ronaldinho (Infostart)
Létszámfölöttinek minősítette, ezzel gyakorlatilag átadólistára tette Ronaldinhót, Decót és Samuel Eto'o-t a Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzője, Josep Guardiola.
jún. 17
17:36
Meghalt az Oscar-díjas szörnyszakértő (hirado.hu)
Stan Winston a halálos kórral nem tudta felvenni a versenyt; 62 évet élt
jún. 17
17:38
Foci Eb: búcsúzhat a világbajnok (HírTV)
Kedd este a már továbbjutott hollandok Románia ellen lépnek pályára. Ha keleti szomszédaink nyernek, akkor ők jutnak még tovább a csoportból. Ebben az esetben pedig Franciaország és Olaszország is kiesik.
jún. 17
17:38
Kötelező lesz az emelt szintű érettségi vizsga 2010-től? (hirado.hu)
A tervek szerint az orvosi és az állatorvosi szakokra felvételizőknek lesz kötelező az emelt szintű érettségi
jún. 17
17:47
Két forinttal kevesebb az euró (Privátbankár)
Erősödött a forint kedden, az euró délután már csaknem két forinttal ért kevesebbet, mint hétfőn. A budapesti bankközi devizapiacon délután fél ötkor 245,60/70 forintot ért egy euró, az európai deviza...
jún. 17
17:49
Eltemették az Afganisztánban hősi halált halt Kovács Gyulát (Infostart)
Katonai tiszteletadás mellett temették el kedden szülővárosában, Szeghalomban a 29 éves Kovács Gyula tűzszerész hadnagyot, a Magyar Honvédség hősi halottját, aki június 10-én egy házilagos készítésű bomba hatástalanítása során vesztette életét Afganisztánban.
jún. 17
17:50
Narancssárga riasztás az országban (Blikk)
jún. 17
17:50
Narancssárga riasztás az egész országban (Metropol)
Narancssárga riasztást adott ki kedd délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Nyugat- és a Dél-Dunántúlra, amit várhatóan később az egész országra kiterjesztenek majd. Erről az OMSZ meteorológusa tájékoztatott.
jún. 17
17:50
Az SZDSZ-tábor növekedését várják Fodortól (Alternatív Energia)
Az SZDSZ koalícióból való kilépése utáni mélyponthoz képest némiképp javult a párt általános megítélése, a Fidesz szavazók egyötödének pedig javult a véleménye a liberális pártról. A Fodor Gábor-féle új vezetéstől a társadalom relatív többsége pedig a szavazótábor növekedését várja - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
jún. 17
17:51
A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését (Infostart)
A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését, a következő öt-hat évben a legfontosabb a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése lesz - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, az Országos Idősügyi Tanács titkára kedden Veszprémben, sajtótájékoztatón.
jún. 17
17:52
Kirabolta társát három szentesi diáklány - egyikük ellen vádat emeltek (hirado.hu)
Május 16-án a déli órákban egy szentesi iskola mellékhelyiségében megpofozták és kirabolták a sértettet
jún. 17
17:52
Eltemették az Afganisztánban meghalt katonát (Blikk)
jún. 17
17:53
Bővülő felsőoktatási perspektívák (HírTV)
Ma ismertették az OECD legfrissebb, leggazdagabb információforrást jelentő felsőoktatási jelentését - Felsőoktatás a tudástársadalomért címmel - a Tempus Közalapítványnál. Az elmúlt évtizedek jellemző felsőoktatási trendjeinek sorában többek között a modernizáció, az expanzió és a globális verseny szerepelnek.
jún. 17
17:53
A szocialista frakció végigdolgozza a nyarat (Infostart)
A munkahelyteremtés a következő két év legfontosabb feladata - mondta az MSZP frakcióvezetője a képviselőcsoport ülése után. Lendvai Ildikó hozzátette: a frakció nem látja indokoltnak a konvergenciaprogram elvetését, valamint a szociális kiadások radikális csökkentését.
jún. 17
17:55
Záró kommentár (HírTV)
Ma erösödést mutatott a dollár, bár egyre kevésbé vélik úgy, hogy a Fed hamarosan megemeli alapkamatát. Az EUR/USD akkor érte el minimumát 1,5462-nél, miután a német ZEW-index júniusban -41,4 pontról -52,4 pontra csökkent, (előrejelzés: -42,5 pont) nagy csalódást okozva ezzel. Egyes elemzők szerint megterhelően hatott az is, hogy számos pénzügyi szakember szerint újabb kamatemelési lépés előtt…
jún. 17
17:57
Süket fülek: a szakma a beteg gyermekek szállításáról tárgyalna (HírTV)
Külön szabályozást kér a pécsi daganatos betegek szállításával foglalkozó alapítvány a a beteg gyerekek szállítására. A betegszállítás januári reformja óta ugyanis kénytelenek felnőtteket is ellátni a speciális mentőautóban, a daganatos gyerekeknek viszont steril körülményeket kell biztosítani. A szocialista vezetésű minisztérium egyelőre nem hajlandó változtatni a szabályozáson.
jún. 17
18:02
Az APEH is meghosszabbította a TEÁOR átsorolás határidejét (Infostart)
A TEÁOR és szakmakód változással érintett adózók a változás-bejelentést 2008. december 31-éig, írásban terjeszthetik be az állami adóhatósághoz - jelentette be az APEH honlapján. A változás-bejelentés illeték- és igazgatási szolgáltatási díjmentes eljárás.
jún. 17
18:02
Nem nyúlnak a nyugdíjkorhatárhoz - egyelőre (Privátbankár)
A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését, a következő öt-hat évben a legfontosabb a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése lesz - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munka...
jún. 17
18:04
Az anya tudta, hogy az ikrek teste már rothadásnak indult (BorsOnline)
Ausztráliában, Brisbane városban ikreket éheztettek halálra szüleik. Állítólag az apa nem tudta, hogy ikrei már napok óta halottak, az anya azt állította most csendesebbek a kelleténél. A család harmadik gyereke vette észre, hogy testvérei meghaltak. A furcsa, kellemetlen szagra lett figyelmes, és így talált rá a már rothadó csecsemőkre.
jún. 17
18:04
Kérdéses a német gólzsák szereplése (Infostart)
Vádlisérülés miatt elképzelhető, hogy nem léphet pályára a portugálok elleni csütörtöki Európa-bajnoki negyeddöntőn, Lukas Podolski, a német labdarúgó-válogatott támadója.
jún. 17
18:05
Kirúgták a diákjait hátrahagyó, földrengés elől elfutó tanárt (Blikk)
jún. 17
18:05
Olmert és Aszad ugyanannál az asztalnál (Kripto Akadémia)
Bassár el-Aszad szíriai és Simon Peresz izraeli elnök egy asztalhoz ül a mediterrán unióról tervezett júliusi párizsi csúcstalálkozón - jelentette be kedden a francia külügyminiszter.
jún. 17
18:08
Narancssárga riasztás a Dunántúlon (HírTV)
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a dél-, illetve nyugat-dunántúli régióra kedden délután. A Horvátország területén keletkezett zivatarcellák Magyarországra is átterjedtek, sok helyen 90 km/óránál nagyobb sebességű szél fújhat, a déli határszakaszon jégeső is lehet - közölte Tóth Tamás meteorológus. Rendkívüli eseményről eddig nem érkezett hír.
jún. 17
18:18
Kormány kontra fuvarozók: hajtják a megállapodást (Privátbankár)
A kormány folyamatosan egyeztet a fuvarozók képviselőivel szakértői, illetve tárcaszinten - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy hétfőn délelőtt tárca, délu...
jún. 17
18:20
Gazdasági növekedés: rosszabb, mint a szomszédoké, de jobb, mint a tavalyi (Infostart)
Nem változott márciushoz képest a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisa; az előrejelzés szerint az idén 2,2 százalékkal bővül, 2009-ben pedig 3 százalékkal nő a magyar gazdaság - mondta a szervezet vezérigazgatója. Palócz Éva hozzátette: ez jóval kevesebb a környező országok 6-8 százalékos eredményénél, de jobb a tavalyi hazainál.

Keresés