2008. június 19. csütörtök

jún. 19
7:26
Urambátyámország (HírTV)
Szinte lehetetlen korrupciómentesen működni a magyarországi üzleti életben – erre a megállapításra jutott minap megjelent tanulmányában a Transparency International. A szervezet magyarországi tagozatának igazgatója, Alexa Noémi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, a hazai mutatók közép-európai összehasonlításban egyre romlanak, a szabálytalanságok már versenyhátrányt is okoznak, komoly...
jún. 19
7:28
Erika dúlja fel Pataky házasságát? (BorsOnline)
Pataky Attila egy csinos fekete nővel töltötte a NévshowR legutóbbi forgatásának három napját Hajdúszoboszlón. A hölgyet asszisztenseként mutatta be, pedig köztudott, hogy igazi segítője tíz éve van mellette, és nem melléákesen az énekes feleségének legjobb barátnője.
jún. 19
7:28
A gátmetszés növeli a repedés kockázatát (Blikk)
jún. 19
7:30
Beszámíthatóak a gyilkos kaposvári tinédzserek (BorsOnline)
Vélhetően nem találtak elmebetegségre utaló jeleket a szakemberek annál a két diáknál, akik a gyanú szerint május végén agyonverték egyik osztálytársukat Kaposváron. V. Dávidot és K. Mihályt május végén vitték át a fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetbe, mert a börtönben öngyilkossággal fenyegetőztek.
jún. 19
7:30
A hitleri változatát adták le a német himnusznak (Blikk)
jún. 19
7:35
Mire figyeljünk lakásvásárláskor? (Piac és Profit)
Sok probléma van a lakosság számára nyújtott építőipari szolgáltatások területén, a megoldásukhoz a szolgáltatásnyújtók magatartásának megváltozása mellett a fogyasztók felelős hozzáállása is elengedhetetlen - fogalmazták meg a felügyeleti és szakmai szervezetek képviselői szerdán, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának ülésén.
jún. 19
7:36
Félresikerült mondat: újra a nőkről szól a kampány (Privátbankár)
Az amerikai Demokrata Párt leendő elnökjelöltje felszólította a republikánusokat, hogy hagyják békén a családját. Michelle Obama egy szerencsétlen mondata a bírálatok kereszttüzében
jún. 19
7:38
M6-os autópálya: megvan a győztes (Privátbankár)
Kihirdették, hogy az M6 Tolna Konzorcium építheti az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti 65,1 kilométeres szakaszát - írta a Tolnai Népújság csütörtökön. A nyertessel - amely egy német-osztr...
jún. 19
7:38
Lomnici: Nemzetközi ügyekben hátrányt okozhat, ha nem lesz időben főbíró (Infostart)
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint nem okoz az igazságszolgáltatásban működési zavart az, hogy még nem tudni, ki lesz az utódja. Lomnici Zoltán az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi tekintetben azonban hátrányt okozhat, ha nincs betöltve a vezetői poszt.
jún. 19
7:38
Elfogyott a brazil drukkerek türelme a rangadó után (Infostart)
Gól nélküli döntetlent játszott Brazília hazai pályán Argentína ellen a 2010-es labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtezőjében.
jún. 19
7:39
Obama: el kell kerülni, hogy bin Ladenből mártír váljék (Gondola)
A demokrata párt elnökjelöltségére pályázó Barack Obama szerint az Egyesült Államoknak bíróság elé kell állítania Oszama bin Landent, ha élve fogják el, nehogy mártírt csináljanak belőle....
jún. 19
7:39
Hallgatnak a fegyverek Izrael és a Hamász között (HírTV)
Magyar idő szerint csütörtök hajnali öt órakor életbe lépett a tűzszünet Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet között - közölte a Hamász egyik illetékese. Percekkel a tűzszünet megkezdése előtt izraeli tűz végzett egy palesztin férfival Gáza városban kórházi források szerint. Izrael déli részére pedig tucatnyi rakéta és aknagránát hullott. Ezek nem okoztak komolyabb károkat.
jún. 19
7:39
100 milliót keres naponta (Blikk)
Ingatlanból gazdagodnak meg a magyar milliárdosok
jún. 19
7:43
Csányi hagyja elmenni szerelmét (BorsOnline)
Nem vagyok féltékeny típus - árulta el lapunknak Csányi Sándor. Az S.O.S szerelem sztárja mindig megbízik aktuális párjában, de ha az menni akar, nem harcol érte: jobb békében szakítani, mint kényszeredetten együtt maradni – vallja a színész.
jún. 19
7:53
Közmunkáért segélyt - Alkotmánybírósághoz fordul a polgármester (Infostart)
Visszautasítják a romaellenességgel vádolt települések polgármesterei, hogy jogellenesen kötnék közmunkához a szociális segély kifizetését. A kisebbségi ombudsman szerint ez törvénytelen, és önkormányzati kényszermunkához vezet, Kerepes első embere viszont csak azt nem kötelezné munkavégzésre, aki alkalmatlan, vagy aki nem kap munkát.
jún. 19
7:54
Szili: a pártok vizsgálják felül parlamenti beléptetési gyakorlatukat (Gondola)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt kéri a frakcióktól, hogy az őszi ülésszak kezdetéig vizsgálják felül parlamenti beléptetési gyakorlatukat. Erről a házelnök nyilatkozott az MTI-nek. Bakos...
jún. 19
7:54
Andrea bikiniben hódítana (Blikk)
Ő lvolt a Miss Bikini Hungary tavalyi nyertese
jún. 19
7:54
Urambátyámország (HírTV)
Szinte lehetetlen korrupciómentesen működni a magyarországi üzleti életben – erre a megállapításra jutott minap megjelent tanulmányában a Transparency International. A szervezet magyarországi tagozatának igazgatója, Alexa Noémi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, a hazai mutatók közép-európai összehasonlításban egyre romlanak, a szabálytalanságok már versenyhátrányt is okoznak, komoly...
jún. 19
7:56
Tűzvész miatt hat falu lakóit evakuálták Cipruson (Gondola)
Legalább hat falu lakóit menekítették ki otthonukból szerdán a Ciprus nyugati részében fekvő Troodos-hegységtől délre tomboló tűzvész miatt - közölték a tűzoltók. A szerdai az első nagy tűzvész...
jún. 19
7:56
Szórakozni indult – nem vette észre az InterCity-t (HírTV)
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett szerdán este egy fiatal, amikor elsodorta egy InterCity vonat Kapuváron. A fiú barátnőjével éppen egy punk fesztiválra tartott a Rába hídon, ám nem vették észre az érkező szerelvényt.
jún. 19
7:58
Korda György visszavonul (BorsOnline)
Korda György és Balázs Klári azon gondolkodik, hogy a póker közvetítéseken kívül nem vállal több képernyős szereplést. A forgatások ugyanis egyre jobban fárasztják az énekes házaspárt, amely a színpadról nem hajlandó lemondani, így a tévézést kénytelen visszafogni.
jún. 19
7:58
Barroso köszönetet mond Nagy-Britanniának a reformszerződés ratifikálásáért (Gondola)
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán köszönetet mondott Nagy-Britanniának, amelynek parlamentje elsőként ratifikálta a Lisszaboni Szerződést az írországi elutasító népszavazás...
jún. 19
8:06
Kényszeres vásárlás: ez dönt minket nyomorba (Privátbankár)
Olyan korszakot zárt le a rendszerváltás, amikor a kényszeres vásárlás igazából nem a vásárló, hanem a rendszer betegségét jelezte - jegyzet
jún. 19
8:07
Egyeztetés a fuvarozókkal: távolodtak az álláspontok (HR Portál)
A fuvarozók és a kormány képviselői szerdán folytatták az egyeztetést a versenyfeltételeket javító megállapodás-tervezetről, az érdekképviseletek tájékoztatása szerint az álláspontot nem közeledtek.
jún. 19
8:09
Papíron a portugálok az esélyesebbek a németek ellen (Infostart)
Csütörtöktől már az egyenes kieséses szakasz következik az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. Az első negyeddöntő rögtön egy futballcsemegét hoz: Portugália és Németország csap össze Bázelben.
jún. 19
8:09
A svéd parlament elfogadta az e-mailek megfigyeléséről szóló törvényt (Gondola)
A svéd parlament szerdán törvényt fogadott el, amely engedélyezi az elektronikus levelek megfigyelését. A 143 igen, 138 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály élénk vitát váltott ki a...
jún. 19
8:09
Szemtelen rabló! (Blikk)
Gazdag vállalkozó lopta a GPS-eket a luxuskocsikból
jún. 19
8:09
Földbe csapódott egy sportrepülő (HírTV)
Lezuhant egy spanyol sportrepülőgép Litvánia északi részén egy repülőtéren szerdán - közölte a reptér tulajdonosa.
jún. 19
8:09
Drasztikus szakmunkáshiány nyomására szélesíti munkapiacát Ausztria (HR Portál)
Újabb tizenöt hiányszakmában kívánja megnyitni az osztrák munkaerőpiacot a közép- és kelet-európai uniós tagországok előtt Martin Bartenstein gazdasági és munkaügyi miniszter, aki azt is bejelentette, hogy Ausztria 2009-től szabadon fogadná a közép- és kelet-európai országokból érkező szakmunkásokat és diplomás szakembereket, a foglalkoztatási tilalom csupán a segédmunkások egy részére maradna…
jún. 19
8:11
Révész Máriusz és a Fidesz is fizethet (Blikk)
Félmillió forintot és kamatait kell megfizetniük
jún. 19
8:11
Dobrev-korszak: újabb apró trükk? (HírTV)
Extrém helyzet: a miniszterelnök felesége, aki semmiféle közéleti funkciót nem tölt be, előadást tart az egyetemen, megkérdőjelezve a gyes időtartamát, melynek nyomán rövidesen már a szakminiszter is ugyanerről beszél. Felmérések szerint a magyar társadalom ezt nem így gondolja. „Árnyaltabban látja” a képet Vekerdy Tamás, trükköket gyanít Soltész Miklós.
jún. 19
8:11
Magyarországon jól érzik magukat a letelepült cégek (HR Portál)
Magyarország megbízhatósága, a jó infrastruktúra, valamint az, hogy jól érzik itt magukat a már letelepült cégek, ezek játszottak közre a Mercedes-gyár helyszínének kiválasztásánál - vélekedett Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára, hozzátéve: az összes beruházási projektnek köszönhetően 8.000 új munkahely létesülhet.
jún. 19
8:13
Tordy Gézát választották a Nemzet Színészének (BorsOnline)
Tordy Géza Kossuth-díjas művészt választották a Nemzet Színészének. Tegnap délután kettőkor ültek össze legkiválóbb színészeink, hogy az elhunyt Raksányi Gellért helyére új tagot válasszanak.
jún. 19
8:13
Fodor és Orbán egykor barátok voltak (Blikk)
Együttműködésre készül az SZDSZ és a Fidesz?
jún. 19
8:13
Kecskemét támogatja a közhasznú foglalkoztatást (HR Portál)
Kecskemét csaknem 50 millió forinttal támogatja az idén a közhasznú munkások foglalkoztatását; támogatást kap a városban működő gazdasági társaság és a kistérség 18 településén működő társulás is - közölte Sipos László (Fidesz) alpolgármester.
jún. 19
8:22
Az űrből érkezhetett az élet a Földre (Infostart)
Űrből érkező molekulák segítségével alakulhatott ki az élet a Földön 3,6 milliárd évvel ezelőtt - erre a következtetésre jutottak egy meteor vizsgálata során brit kutatók, akik a gének építőelemeit fedezték fel az Ausztráliában becsapódott kődarabban.
jún. 19
8:25
Enyhítik a kamionstopot (HírTV)
Június 15-e helyett csak július 1-jétől lépne hatályba, és szombat reggel 8 óráról délután 15 órára tolódna a 7,5 tonnánál nehezebb kamionok hétvégi forgalmára vonatkozó korlátozás. A rendeletmódosítás-tervezet már közigazgatási egyeztetésen és a környezetvédelmi hatóságnál van - értesült a Világgazdaság kormányzati forrásból.
jún. 19
8:25
Magyar Nemzet: nyitottnak tartják a szocialisták Fodort a koalíció újjáélesztésére (Gondola)
Nyitottnak tartják a szocialisták az SZDSZ új elnökét a koalíció újjáélesztésére, vagy az MSZP külső támogatására - írta a Magyar Nemzet kormánypárti politikusokra hivatkozva. A lap szerint...
jún. 19
8:27
Jelentős mennyiségű készpénzt raboltak el egy szegedi férfitől (Gondola)
Ismeretlenek raboltak ki egy szegedi férfit és élettársát szerdán, a sértetteket bántalmazták, lakásukból pedig jelentős összegű készpénzt vittek magukkal - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Az...
jún. 19
8:36
Ígéret a gépjárműadó csökkentésére (Piac és Profit)
A fuvarozók és a kormány képviselői szerdán folytatták az egyeztetést a versenyfeltételeket javító megállapodás-tervezetről, az érdekképviseletek tájékoztatása szerint az álláspontot nem közeledtek.
jún. 19
8:37
Átjáróház lett az Országházból? (Privátbankár)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt kéri a frakcióktól, hogy az őszi ülésszak kezdetéig vizsgálják felül parlamenti beléptetési gyakorlatukat. A gazdasági igazgató senkit sem akar kizárni
jún. 19
8:37
Egészségügyi konferencia - Kritikus az ápoló- és szakorvoshiány (HR Portál)
Aggasztó a szakemberhiány az egészségügyben, változtatni kell a munkakörülményeken, vissza kell csábítani a külföldön munkát vállaló orvosokat, ápolókat - hangoztatták az I. Egészségügyi Emberi Erőforrás Fórum résztvevői, akik azt is megfogalmazták, hogy az elöregedő társadalmat elöregedő szakma gyógyítja, az igények egyre nőnek, de már a jelenlegi szükségleteket is nehéz kielégíteni.
jún. 19
8:38
Egy puszi elég volt, hogy süketté tegye (Infostart)
Egy, a kislányától kapott puszitól süketült meg a bal fülére egy amerikai nő. A gyermeki csók szívóereje akkora volt, hogy elmozdította az asszony dobhártyáját és megbénította a hallócsontokat.
jún. 19
8:39
Kis nyugalom, kis esés az olajpiacon (Privátbankár)
A nyersolaj szabadpiaci ára csütörtökön esett azután, hogy enyhült a nigériai olajkitermelés megszakadása miatti félelem, mivel a tervezett sztrájk elmarad. Szerdán a nyersolaj hordónként több mint 2 ...
jún. 19
8:39
Kötelező az emelt szintű érettségi a leendő orvosok számára (HR Portál)
Emelt szintű érettségit kell tennie egy tárgyból annak a diáknak, aki orvosi, vagy állatorvosi képzésben kívánja folytatni a tanulmányait, mondta el Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár.
jún. 19
8:40
Megvertek és kiraboltak egy házaspárt (Blikk)
jún. 19
8:40
Hazaért a Szomáliában talált magyar lány (Blikk)
Budapest – A mindössze 18 éves Samira életében először taposhatott magyar földet. Vujity Tvrtko, a Napló riportere és a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete újabb határon túli magyarnak segített.
jún. 19
8:40
Sok elítélt nem tölti le a rá kiszabott közmunkát (HírTV)
A közmunkára ítéltek kevesebb mint 60 százaléka tölti le büntetését, azaz dolgozik a köz javára – számol be az egyik kormányközeli napilap. Minden tizedik eset pedig elévül, vagy munkahely hiányában, vagy pedig mert nem akadnak az elítélt nyomára.
jún. 19
8:41
Július 1-től büntetik a parlagfüves területek gazdáit! (Édenkert)
Június 30-ig meg kell szabadulnunk a telkünkön burjánzó parlagfűtől. Aki figyelmen kívül hagyja a felhívást, akár milliós pénzbüntetésre is számíthat.
jún. 19
8:41
A továbbtanulás alakulása 2008-ban (HR Portál)
Idén százezernél kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, de a tendenciák változatlanok maradtak. Továbbra is a nappali képzést jelölték meg a legtöbben, az elektronikus úton jelentkezők száma pedig tovább nőtt.

Keresés