Vezető tudósításban számolt be valamennyi országos német napilap a Daimler beruházásáról, s több újság külön kommentárban is foglalkozott a kecskeméti gyár felépítésével.
Feloldották az útzárat a 7-es főút 171-es kilométerszelvényének közelében, a holládi leágazásánál, ahol csütörtökön kora délelőtt egy kamion egy másik kamionnak tolt neki két személygépkocsit. A baleset három könnyű sérültjét - köztük egy terhes nőt - kórházba kellett szállítani.
Négy embert - köztük egy hároméves gyereket és egy vezető rendőrt - öltek meg fegyveresek a Thaiföld déli részén történt szerda éjszakai támadásokban - közölte a rendőrség csütörtökön.
Botrányt okozott Kínában az a tinédzser lány, aki sajátos módszert választott arra, hogy pénzt gyűjtsön a májusi földrengés áldozatainak: szinte pucéran fotóztatta le magát, a képeket pedig feltette az internetre,
A január-áprilisi reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai...
Súlyos sérüléseket szenvedett az a négyéves kislány, akit megtámadott a nagymamájának kutyája Kállósemjénben. Az állat nem kímélte a nagymamát sem, az asszony ezért úgyszintén több testrészén megsérült, igaz, csak könnyebben.
Teherán bejelentette csütörtökön, hogy kész tárgyalni a nagyhatalmak új javaslatcsomagjáról, amelyért cserébe el akarják érni, hogy Irán függessze fel urándúsító tevékenységét. Manusehr Mottaki...
Tehet-e valamit a kormány a rekordmagasságú hazai benzinár ellen? Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint aligha. Szakértők úgy vélik, az emelkedés a nyáron tovább folytatódik: 350 forintig is felkúszhat az üzemanyag literenkénti ára. Rövid távon csak az autózás csökkentése jelenthet megoldást.
Mindennapi táplálékunk a liszt, hiszen ez a kenyér, a tészták alapanyaga. Vannak azonban, akik érzékenyek a gliadinra – a búza, rozs, árpa egyik fehérjéjére, ami a lisztérzékenységet okozza.
A január-áprilisi reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte KSH.
Egy héten át minden éjjel ugrókötelezett egy idős kínai asszony, hogy bosszút álljon a szomszédján. A nő számításait az húzta keresztül, hogy szervezete nem bírta a megterhelést.
Az orosz labdarúgó-válogatott búcsúztatta a svédeket az Európa-bajnokságon, így Guus Hiddink szövetségi kapitány honfitársai, a hollandok ellen vezetheti csapatát a szombati negyeddöntőben.
Csütörtökön reggel, valamivel nyolc óra után egy kamion és két személygépkocsi ütközött össze a 7-es főút holládi leágazásánál, emiatt a helyszínen teljes szélességében lezárták az utat - közölte a...
Egy nyolcadik hónapos várandós nő szerdai halálos autóbalesetét követően néhány perccel később világra jött gyermeke – közölte a születés helyszínéül szolgáló mexikóvárosi kórház.
A Zuschlag-ügyben érintett szereplők, szervezetek közül többen a mai napig részt vesznek a pályázati közpénzek odaítélésében, mint ahogy a támogatásokért is jelentkeznek nem kevés eredménnyel - értesült a Magyar Nemzet.
Az angolszász országokhoz képest le van maradva a magyar humán erőforrás gazdálkodás - mondta portálunknak Dr. Jagicza Ágnes, az Invitel Távközlési Zrt. HR és jogi vezérigazgató-helyettese. A szakember úgy látja, nálunk óriási különbség van HR-es és HR-es között: előfordul, hogy a legapróbb személyügyi kérdésekben döntenek, máskor a stratégiáért felelnek.
A jövő vállalata formabontó, képes a változásra, felelősségteljesen dönt fogyasztói bevonásával fejleszt és integrálja működését. A megkérdezett menedzserek legfontosabb tevékenységnek a megfelelő tudásbázis kialakítását tartják.
"Elveszített" az amerikai hadsereg négy darab helikoptermotort - és azt sem tudják, hogy Afganisztánban vagy Pakisztánban. Pedig összesen 13,2 millió dolláros (2 milliárd forintos) értékről van szó.
Elégedett játékosai hozzáállásával Kemény Dénes, a malagai Európa-bajnokságra és a pekingi olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott szakvezetője. Az együttes csütörtökön Nagyváradon, pénteken pedig Szolnokon játszik barátságos mérkőzést Romániával.
Az ELTE-n együttműködési megállapodást írt alá Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Tudományos Hasznos Emberi (THE) Program védnöke, Bartók Marcell a THE Program vezetője és Dr. Hudecz Ferenc az ELTE rektora június 17-én.
Kutyatámadásban szenvedett súlyos sérüléseket egy négyéves kislány Kállósemjénben, és a megvadult állat a kislány nagymamáját is megharapta - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei...
Ismét kutya támadt egy kislányra, ezúttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Bár a négyéves gyermek túlélte a az állat támadását, az arcán súlyos sérüléseket szenvedett.
Újabb tizenöt szakterületen nyitja meg munkapiacát Ausztria az új EU-tagállamokból érkező dolgozók előtt. Az osztrák szociális partnerek megállapodása alapján létrejött határozat július 1-jétől lép hatályba – számol be a Világgazdaság.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a négyéves kislány, akit megtámadott a nagymamájának kutyája Kállósemjénben - értesült a HavariaPress. Az állat nem kímélte a nagymamát sem, az asszony ezért úgyszintén több testrészén megsérült, igaz, csak könnyebben.
Munkaügyi pert vesztett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) egy korábbi köztisztviselőjével szemben, akit jogsértő módon bocsátottak el 2006-ban.
Bájosak, formásak, így mi sem természetesebb, hogy ők képviselik Magyarországot Máltán, a június 24-i Miss Bikini World döntőjén. Piros Adrienn, Czifra Kinga és Abonyi Adrienn reménykedik, hogy sikerül az első tízbe jutniuk.
Rekordáron, 6,9 millió ausztrál dollárért (1,023 milliárd forint) kelt el egy Picasso-festmény egy szerda esti aukción Sydney-ben. Ausztráliában ezzel ez lett minden idők legsikeresebb árverése, az országban ugyanis még nem fizettek ennyit festményért.
Vörös homokkőből készült szentélyek érkeztek nemrég Magyarországra az indiai Radzsasztán államból. India legkiválóbb kőfaragói közel három évig dolgoztak a több tonnányi építmény-együttesen, így most az Európában kuriózumnak számító Szeged környéki hindu templom hét kézi faragású szentéllyel gyarapodik.
A gazdaság növekedési üteme az idén számottevően gyorsul, az év egészében 3 százalékos GDP-növekedés várható - áll a GKI Gazdaságkutató Intézet csütörtökön közölt negyedéves előrejelzésében.
Vízválasztóhoz érkeztünk a magyar bankkártyahasználat történetében - tavaly első alkalommal haladta meg a bankkártyás vásárlási műveletek száma a készpénzfelvételekét .
Szintetikus gyémánt készíthető a tequilából - erre a következtetésre jutottak mexikói kutatók, akik az eredményről a tekintélyes New Scientist című szaklapban számoltak be.
Finisbe érkezett a Deutsche Bahn privatizációja, a német államvasút részvényeit várhatóan az év második felében vezetik be a tőzsdére - jelentette ki a DB elnöke. Hartmut Mehdorn elmondta: a vállalat ...
Az iPhone második generációjának bemutatását úgy várták a kütyürajongók szerte a világon, mintha nem tudhatták volna pontosan, hogy mire számítsanak. Pedig az Apple nagyon ügyesen szivárogtatta az információkat, így a premier napjára már mindenki tisztában volt vele, hogy mit húz elő a zsebéből Steve Jobs: a 3G-s iPhone-t.
Megállja helyét külföldön is a magyar diákigazolvány, sőt bizonyos szempontból egyedülálló a nemzetközi mezőnyben - derült ki a European Campus Card Association találkozóján.
A reálkeresetek Magyarországon 0,1 százalékkal nőttek január és április között az előző év azonos időszakához viszonyítva, miközben a fogyasztóiár-index 6,8 százalékkal emelkedett. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első négy hónapjában 195600 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 187.100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban…
Teljesen felépült betegségéből egy brit rákbeteg, miután a saját szervezetéből vett többmilliárd immunsejtet fecskendeztek vissza a testébe. Ez lehet a rákgyógyítás csodamódszere?
"Kodály álma, hogy legyen a zene mindenkié, a gyermekek és a kórusok által valósulhat meg leginkább" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter, jó utat kívánva az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kórusának, amely háromnapos tanulmánykirándulásra indult Szlovákiába.
Még júniusban, majd júliusban ismét találkozóra kerül sor a ciprusi görög és török közösség tagjai között, hogy elkezdődhessenek a közvetlen béketárgyalások - közölte csütörtökön Demetrisz...