Egykori titkosszolgálati vezetőkre, s a volt jugoszláv rendőrség különleges alakulatának parancsnokaira szabott ki súlyos börtönbüntetést a szerb legfelsőbb bíróság csütörtökön egy...
Elfogták szerdán Stojan Zupljanin volt boszniai szerb rendőri vezetőt, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által háborús bűnök miatt még körözött négy vádlott egyikét - közölték szerb igazságügyi forrásból.
Az amerikai vállalatok IT-részlegein dolgozó alkalmazottaknak harmada él vissza azokkal a személyes adatokkal – jelszavak, bizalmas tartalmak, a kollégák fizetésének adatai, emailváltások vagy naptárbejegyzések –, amelyekhez munkájánál fogva hozzáférése van.
Életének 88. évében június 5-én meghalt Baczony László, az MTI nyugdíjas újságírója, Magyarország örökös gyorsíróbajnoka - tudta meg a távirati iroda csütörtökön a zuglói önkormányzattól, amelyet az Uzsoki utcai kórház tájékoztatott a gyászhírről. Baczony László 1920. november 27-én született Vácott. Középiskolai tanulmányai befejezése után Budapesten államtudományi doktorátust szerzett. 1943…
Már csaknem kétszázan haltak meg, és több mint ötvenen tűntek el a kínai árvizekben. A hatóságok másfél millió embert telepítettek ki az áradások miatt. Kínában az évnek ebben a szakában évtizedek óta nem voltak ekkora esőzések.
A magyarok 2007-ben már több alkalommal használták bankkártyájukat vásárlásra, mint készpénzfelvételre. A MasterCard Europe szerint Magyarország "vízválasztóhoz" érkezett a bankkártya...
Aki idén úgy dönt, hogy az Iparművészeti Múzeumban tölti a Múzeumok Éjszakáját, annak egy igazi vizuális showban, egy minden ízében formabontó és eredeti attrakcióban lesz része este hattól hajnali hatig. Az est házigazdája Till Attila lesz.
A MÁV megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését; a jegykiadó terminálokat csütörtökön működés közben tekintette meg a debreceni Nagyállomáson Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgatója. Elmondta, hogy június közepétől Budapesten három helyen, a Déli-, a Keleti-, és a Nyugati pályaudvarokon, illetve Debrecenben és Miskolcon van lehetőség az internetes vásárlásra.
Az elmúlt hetekben több olyan gazdasági tervezet látott napvilágot, amely a magyar gazdaságot és adórendszert érintő reformokkal foglalkozott. A Forsense júniusi felmérésében néhány ilyen közérthetően megfogalmazható reformjavaslat várható fogadtatását vizsgálták.
A Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat szeretné elérni, hogy minősítsék át súlyponti kórházzá a működtetésében lévő debreceni Kenézy Gyula Kórházat - jelentette be Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
A dollár ma délelőtt erösödést mutatott, miután a brit kiskereskedelmi forgalmak májusban havi szinten meglepően 3,5%-kal emelkedtek, (előrejelzés: -0,1%) ezért abban reménykednek a szakemberek, hogy a világ többi részének gazdasága meg tud birkózni az amerikai válsággal. A brit adatok jelenlegi emelkedése 22 éves csúcsnak felel meg. Az SNB nem változtatott 2,75%-os alapkamatán. Mindezt a…
Az amerikai vállalatok IT-részlegein dolgozó alkalmazottaknak harmada él vissza azokkal a személyes adatokkal - jelszavak, bizalmas tartalmak, a kollégák fizetésének adatai, emailváltások vagy...
Belehalt egy autóbaleset során szerzett sérüléseibe egy nyolchónapos terhes asszony, gyermeke azonban túlélte a katasztrófát és néhány perccel édesanyja halála után meglátta a napvilágot - közölték a mexikói hatóságok.
Furcsa módon próbálta vagyonát védeni azaz asszony, aki úgy gondolta családi viszálykodás helyett egyszerűbben megoldja vagyona sorsát és hogy ne kelljen örökösöket megnevezni senkire sem hagyja tetemes megtakarított pénzét, úgy véli kutyája a jogosult az ő vagyonára, aki vele volt életének egyik legszebb szakaszában.
Sikerült azonosítani azt a 72 éves férfit, akinek holttestét tegnap délelõtt fedezték fel Tolna megyében, a csurgópusztai sertéstelep egyik 3000 köbméteres trágyatárolójában - értesült a HavariaPress.
Romániában az új közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) értéke az idei első négy hónapban 3,2 milliárd euró volt, kétszer annyi, mint a tavalyi első négy hónapban. A gazdasági miniszter az ide év e...
A MÁV megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését; a jegykiadó terminálokat csütörtökön működés közben tekintette meg a debreceni Nagyállomáson Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgatója.
Hány hazai csapat van ezen az Európa-bajnokságon? Erre a kérdésre sokkal nehezebb válaszolni, mint azt elsőre gondolnánk. Sztereotípia lett a "svájci-osztrák közös rendezésű Eb" szóösszetétel, de aki ezeket a napokat Bécsben tölti, zavarban van a válaszadással - írja Dénes Tamás, az InfoRádió Európa-bajnoki tudósítója helyszíni riportjában.
A T-Online előfizetők előtt ugyan már négy éve nyitva áll, e hónap elejétől azonban minden magyarországi internet felhasználó számára elérhető az Origo online videókölcsönzője. Az érdeklődők több mint négyszáz film közül válogathatnak.
Mintegy százezer fős terrorellenes biztonsági erőt toboroznak a kínai hatóságok, hogy szavatolják a biztonságot az augusztusi pekingi nyári olimpiai játékok idején. Az Új Kína állami hírügynökség...
A katolikus egyház nem ért egyet az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatával és tiltakozik a tavaly decemberben elfogadott törvény ellen, amely szinte a házasság szintjére helyezi az ilyen típusú viszonyt - mondta Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családügyi bizottságának elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A levegőben gyulladt ki egy katonai helikopter csütörtökön Romániában. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) terrorelhárító egységének embereit gyakorlatra szállító gépen a dél-romániai Giurgiu megye fölött lobbantak fel a lángok.
Különjáratokkal készül a BKV a Múzeumok éjszakája nevű programsorozatra; a körjáratok szombat 18.00 órától vasárnap 2.00 óráig héttől tíz perces követési idővel közlekednek a fővárosban. A...
A június 14-i héten 381.000-es értéket hoztak az amerikai első munkanélküli segélykérelmek, miközben a szakemberek 375.000-es értékkel számoltak. Az előző heti értéket 384.000-ről 386.000-re módosították. A sokkal kifejezőbb négyhetes átlag 372.000-ről 375.250-re emelkedett. Az EUR/USD árfolyama közben csökkent, de eddig tartotta magát az 1,5460-as támogatás. In-GFX
A kormány semmit nem tett, hogy az üzemanyagár-növekedés hatását kivédje, pedig erre számos recept van és ilyen esetben csak a kabinet tud cselekvően fellépni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő csütörtökön kifakadt az Európai Unió (EU) ellen, mondván: veszített világpolitikai befolyásából és gyenge vezetők irányítják.
Tatabánya csütörtöki képviselő-testületi ülésén két szocialista képviselő is kilépett a frakcióból. Jóna Imre nem nyilatkozik a sajtónak, Szuromi Zsolt viszont elmondta, hogy konstruktív ellenzékbe vonul.
Szó szerint kijelenthető Simkovics Józsefről, hogy „él, mint Marci Hevesen”. A vadőrt ugyanis nemrég elsöprő többséggel Heves Marcijának választotta a szülővárosa. József azonban nem henyélhet úgy, mint a mondabeli szolga.
Az olasz kormány szerda este jóváhagyta a következő három évre előirányzott költségvetési terv főbb irányvonalait, amelyben szerepel az olajtársaságok nyereségére kivetett pótlólagos adóra vonatkozó, úgynevezett "Robin Hood"-törvény is.
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője szerdán azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy engedélyezze Magyarország és a többi tagállam számára a gázolaj jövedéki adójának legalább átmeneti csökkentését.
A 240-es euróárfolyamot ostromolja a forint, kora délután két alkalommal is megközelítette azt, azonban rövid idő után visszapattant 240,50 fölé. Az euró forintjegyzése több tényező együttes hatásának köszönhetően csökken.
A katolikus egyház nem ért egyet az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatával, és ismét tiltakozik a tavaly decemberben elfogadott törvény ellen - mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke.
Szigorú szakértői vizsgálatot követel a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) országos elnöksége az érettségit kiszolgáló számítógépes rendszer szerdai meghibásodása miatt. Egyebek mellett arra kíváncsiak, hogy kik a felelősek, és hogy miért nem készültek fel biztonsági megoldásokra. Követelik továbbá, hogy térítsék meg az iskolák anyagi kárát, valamint kövessék meg a diákokat és pedagógusokat -…
Az oroszoknak kapóra jött az ír népszavazás eredménye, mert az rontja az Európai Unió tárgyalási pozícióit a jövő heti EU-orosz csúcstalálkozó előtt, a partnerségi keretmegállapodás tető alá hozását célzó tárgyalások kezdetén - mondta Schöpflin György néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön az MTI-nek.
Tiltakozó akciókat kezdenek élelmiszer-áruházak előtt a magyar tejtermelők, ha nem vezetnek eredményre a meghatározó áruházláncokkal indított tárgyalások az olcsó import visszaszorítása és a felvásárlási ár csökkenésének megállítása érdekében - hangzott el csütörtökön a Tej Terméktanács budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormány semmit nem tett, hogy az üzemanyagár-növekedés hatását kivédje, pedig erre számos recept van és ilyen esetben csak a kabinet tud cselekvően fellépni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke....
Prof. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora átadta a Központi Könyvtár és Levéltár részét képező, felújított műemlék könyvtárt június 17-én, kedden. Az átadás apropója az erdészeti felsőoktatás alapításának 200 éves évfordulója, amelyet idén ünnepel az Erdőmérnöki Kar.
A kormány semmit nem tett, hogy az üzemanyagár-növekedés hatását kivédje, pedig erre számos recept van és ilyen esetben csak a kabinet tud cselekvően fellépni - mondta Varga Mihály, a Fidesz...
Miután már a fogyasztói árak is a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, a nagykereskedelmi forgalmak áprilisban havi szinten 1,4%-os emelkedést mutattak, ami meghaladja a +0,8%-os előrejelzést a legutóbbi +0,7%-os érték után. Az USD/CAD eközben új napi minimumot ért el 1,0123-nál. Támogatás 1,0111-nél található. In-GFX