Az OTP Garancia Biztosító utasbiztosítása már az OTP bankjegy-automatáknál is megköthető egy perc alatt, 20 százalékos kedvezménnyel, tranzakciós díj nélkül.
Beigazolódni látszódnak azok a feltevések, amelyek szerint Veres János barátai és volt üzlettársai kívánják megvásárolni a szendrői 5000 hektáros állami földeket - jelentette ki újságírók előtt Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója.
Nappal üvölt, este horkol - így lehet összefoglalni annak a három hónapos csecsemőnek a létezését, aki az őrületbe kergeti szüleit a kínai Tiancsin-ben - írja a Daily China.
Öngyilkos lett a cellájában az a macedón újságíró, aki több idős nőt kegyetlenül megölt, majd bűncselekményeiről szenzációs tudósításokat írt lapjának.
Az NZD/USD-nek ugyan jól jönnek a nyersanyagárak, de a csütörtökön megjelenő GDP (előrejelzés: +2,1%, előző: +3,7%) előtt azonban nehezen szerezhet nyereségeket a devizapár. Az NZD/USD-ot 0,7589-en jegyzik. Támogatás 0,7564-nél, míg ellenállás 0,7644-nél található. In-GFX
A néhány nappal ezelőtt kihirdetett esélyegyenlőségi törvény célja, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel kezdhesse meg az iskolát; ezért 2009. január 1-jétől a halmozottan hátrányos helyzetben lévő kisgyermekek anyagi támogatást kapnak a rendszeres óvodába járás ösztönzése érdekében - emelte ki az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője hétfőn Budapesten.
A Chrysler eladásával a Mercedes gépjárműveket gyártó Daimler cég elvesztette vezető helyét a legnagyobb forgalmat bonyolító német vállalatok listáján. Az első helyet a Volkswagen örökölte meg. A harmadik a Siemens.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a pénzügyminiszterhez "ezer szállal kötődő" konzorcium akarja megvásárolni az egykori bábolnai gazdasághoz tartozó szendrői állami...
Összesen hét magyar filmet mutatnak be a július 4-én kezdődő Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon; a csehországi seregszemle versenyprogramjában vetítik Gigor Attila első játékfilmjét, A nyomozót - közölte a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-vel.
Az 1,5501-es napi minimum után 1,5529-en jegyzik az EUR/USD-ot. Miközben nem változott az inflációs helyzet, ami megterheli a gazdaságot, a kamatemelésekkel kapcsolatos kilátások a mai gyenge adatok után nagy veszteségekhez vezetnek. Támogatás 1,5465-nél található. In-GFX
A következő évben sem változna az államilag támogatott hallgatói összlétszám: az oktatási tárca tervei szerint jövőre 56 ezer államilag támogatott hallgató léphetne be a felsőoktatási intézményekbe - ...
Utat keres, pozícionálja pártját – erre a megállapításra jutottak az MNO által megkérdezett politológusok Fodor Gábor utóbbi időkben alakított „műsorával” kapcsolatosan. Gyurcsány nélküli kormánnyal még létrejöhet egy új koalíció – véli Gyulai Attila. Kiszelly Zoltán szerint ha nem sikerül kieszközölni az előre hozott választásokat, 2010-ben bajba kerülhet a jobboldal. Felv...
Az olaj- és gázkészletének köszönhetően meggazdagodott Oroszország az eurázsiai térség legjelentősebb antidemokratikus erejévé vált - állapítja meg a washingtoni központú Freedom House független ember...
Ha fenyegetik Izrael biztonságát, Franciaország a zsidó állam mellé áll - jelentette ki Iránra utalva Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a jeruzsálemi parlamentben beszélt erről hétfőn.
A Total Guitar magazin felmérést készített, melyben kizárólag zenei szakértőket kérdezett meg arról, hogy vajon melyik minden idők legrosszabb feldolgozása.
Dr. Sólyom László köztársasági elnök is részt vett a Miskolci Egyetem idei első diplomaátadó ünnepségén, ahol kitüntetéses jogi doktort avatott az Állam- és Jogtudományi Kar végzős hallgatóinak ünnepségén.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a pénzügyminiszterhez "ezer szállal kötődő" konzorcium akarja megvásárolni az egykori bábolnai gazdasághoz tartozó...
Hetente több tucat felnőtt előtt kellett erotikus műsort előadnia négy tíz éven aluli kisgyermeknek egy texasi kisvárosban. A kicsiket minden előadás előtt Vicodinnal kábították el a szervezők.
Aláírásgyűjtési akcióba kezd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok polgármestere, aki országos ügydöntő népszavazást kíván kezdeményezni a segélyezési rendszer átalakításának ügyében - tudatta az MTI-ve...
Öngyilkos lett a cellájában az a macedón újságíró, aki több idős nőt kegyetlenül megölt, majd bűncselekményeiről szenzációs tudósításokat írt lapjának.
Az EU-s feldolgozóipari beszerzési menedzserindex és az ifo-index is gyengén alakult, ami a magas olajárakra, a konjunktúra gyengülésére és az EUR/USD magas árfolyamára vezethető vissza. A szolgáltatási szektor indexe továbbra is elmarad a sokéves átlagtól. Az EU-s beszerzési menedzserindex index 50,5 pontról 49,1 pontra csökkent (előrejelzés: 50,2 pont). A szolgáltatási index 50,6 pontról 49,5…
Az Index szerint Gyurcsány Ferenc ellenzéki vezéri pozíciójának biztosításán fáradozik, vélekedik számos szocialista. Ennek érdekében magához vonta a párt pénz- és a szervezeti ügyeit, és mindent megtesz azért, hogy miniszterelnökként kitölthesse a ciklust.
A magyar külügyminiszter udvariassági látogatásán elsősorban uniós kérdésekről, így a bővítés kilátásairól, a Nyugat-Balkánt és a szomszédságpolitikát érintő kérdésekről tárgyal majd az olasz fővárosban, de szó esik az együttműködés erősítéséről az energetika és az energiabiztonság területén.
14.00-kor teszik közzé a magyar Jegybank kamatdöntését. A piac azzal számol, hogy a bank 25 bázisponttal 8,75%-ra emeli alapkamatát. A fogyasztói árak legutóbb jóval meghaladták a 3,0%-os célt. 2008-ra nézve 6,3%os drágulásra számítanak. Mivel azonban nem túl meggyőző a 2,2%-os GDP-emelkedés, nem teljesen kizárt, hogy egyelőre nem változtatnak a kamaton. Az EUR/HUF-ot 238,03-on jegyzik. Támogatás…
Már több mint egymilliárd oldalletöltést regisztráltak az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos honlapján. A napi rekord 4,3 millió látogató volt.
Franciaország Izrael mellé áll, ha fenyegetik a biztonságát - jelentette ki Iránra utalva Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a jeruzsálemi parlamentben beszélt erről hétfőn. Izrael nincs egyedül,...
Bostoni kutatók újabb őssejteket fedeztek fel, amelyek képesek szívizomsejtekké alakulni. Ezek az őssejtek a szívburok belső felszínén találhatók, és idővel talán fel lehet őket használni a károsodott szívszövetek regenerálására.
Aláírásgyűjtési akcióba kezd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok polgármestere, aki országos ügydöntő népszavazást kíván kezdeményezni a segélyezési rendszer átalakításának ügyében.
Helybenhagyta a Fővárosi Bíróság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely szerint versenykorlátozásra alkalmas magatartást tanúsított több tojástermeléssel és tojás-értékesítéssel foglalkozó v...
Megérett a változtatásokra a magyar nyugdíjrendszer, a hiány mértéke ugyanis már ma is jelentős, a Ratkó-korszakban születettek nyugállományba vonulásával pedig a járulékbevételek még kevésbé képesek majd fedezni az időskori járandóságokat - állapítja meg a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) elsőéves tevékenységéről szóló jelentés.
Nem hibázott a hajdúnánási uszoda vasárnap este, amikor a fürdő egyik medencéjének lefolyója beszippantott egy 10 éves kislányt, legalábbis ezt állapította meg a vezetőség belső vizsgálata.