2008. június 25. szerda

jún. 25
8:16
Életen át tanul Tornóczky, Sütő, Pély (HR Portál)
Az életen át tartó tanulás fontosságára hívta fel aktívan a figyelmet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet az elmúlt pár hónapban, tudományos előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában.
jún. 25
8:18
Fodor: elképzelhető szakértői jellegű kormány (Alternatív Energia)
Augusztus végéig várja az SZDSZ a Gyurcsány-kormánytól a kért cselekvési tervet. Erre a tervre konkrét szempontokat fogalmaztak meg a kormánnyal szemben. Fodor Gábor SZDSZ-elnök a Napkeltében elmondta, hogy elsősorban tiszta közéletet szeretnének.
jún. 25
8:18
Rákgyógyításban sem vagyunk hatékonyak (Index)
Mit segíthet Győzike, vagy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc a megelőzésben?
jún. 25
8:18
Felsőoktatás: államilag támogatott képzések 2009-ben (HR Portál)
Nem változik az államilag támogatott keretszám a felsőoktatásban a 2009/2010-es tanévben, továbbra is 56 ezer a betölthető helyek száma - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal ülését követően.Szakértők szerint az orvosképzést keretszámát növelni, a jogi képzését csökkenteni kellene.
jún. 25
8:20
Legfeljebb egymillió eurós munkaerő-piaci támogatás a Daimlernek (HR Portál)
A szociális tárca a Munkaerőpiaci Alap képzési alapból legfeljebb egymillió eurós támogatást biztosíthat a Daimler-Benz kecskeméti beruházásánál a szakmunkaerő-igény kielégítéséhez - jelentette ki a kormányszóvivő. Budai Bernadett kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy a cég és a minisztérium képviselői hamarosan felveszik a kapcsolatot.
jún. 25
8:44
Újabb BKV-vezető távozik (hirado.hu)
Távozik a közlekedési vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese. Tóth Norbert július középéig dolgozik
jún. 25
8:46
Kaposváron tárgyaltak a NABI vezetői az újrainduló buszgyártásról (hirado.hu)
A város is megrendelője lesz a gyárnak, így a kaposvári tömegközlekedés járműparkja jelentősen fiatalodhat
jún. 25
8:48
240 milliós támogatást kaphat a Mercedes (hirado.hu)
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium hamarosan kapcsolatba lép a Kecskemétre tervezett gyár képviselőivel - közölte Budai Bernadett
jún. 25
8:50
Nincsen szerda szappanopera nélkül! (hirado.hu)
Arbeloa örülne Ronaldo távozásának
jún. 25
8:52
Necces huszárvágás - Törölnék a TEÁOR-számokat (hirado.hu)
Nem tartozna a kötelezően feltüntetendő adatok közé a szakmai azonosító, így oldanák meg a TEÁOR-számok körül kialakult kaotikus helyzetet
jún. 25
8:54
Karda Bea öngyilkos akart lenni (Blikk)
Nehéz időszakon van túl Karda Beáta (58). Az énekesnő alig egy évvel ezelőtt még az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Magánélete válságba került, és Bea nem volt képes feldolgozni a problémákat. Már az is megfordult a fejében, hogy önkezűleg vet véget az életének
jún. 25
8:54
Miniszterek juttatásai: Több milliós jutalmakat vágott zsebre Veres (BorsOnline)
Sanyarú dolog miniszternek lenni? A politikai csatározásokat elnézve lehet, hogy az, de mindenképpen jó üzlet is: fizetésük mellett számtalan olyan juttatásban részesülnek, amelyről a közember álmodni sem mer.
jún. 25
8:54
A hibridautó "láthatatlan" a süketek számára (hirado.hu)
Az ipar képviselői nem vitatták a zajtényező fontosságát
jún. 25
8:55
"A legrosszabb még előttünk!" (Piac és Profit)
Sokkal súlyosabb hatásai lesznek a jelzáloghitel-válságnak 2008-ban, mint amelyek 2007-ben érezhetőek voltak - figyelmezett az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányában. A 14 országot átfogó, Észak-Amerikát, Európát és Ausztráliát vizsgáló felmérés szerint a vállalatok a gazdasági növekedés lassulásában és a fizetési morál romlásában látják a hitelkrízis legkockázatosabb következményeit.
jún. 25
8:55
Őszi törvénykezés: harminchármas terv, hármas túlélés (Privátbankár)
A Gyurcsány-kormány második féléves jogalkotási tervében mindössze 33 új törvényjavaslat elfogadtatása szerepel, nem számítva a nemzetközi szerződéseket - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a kötele...
jún. 25
8:55
Amit a vérnyomásról tudni érdemes (Infostart)
Ha valaki elmúlt ötvenéves, vérnyomásának csak a felső, úgynevezett szisztolés értéke számít, a "per" értéknek nincs jelentősége - erősítette meg a világ egyik legöregebb orvostudományi folyóiratában, az angol Lancetben közölteket a Szent János Kórház kardiológiai ambulanciájának főorvosa.
jún. 25
8:55
Aranybors - Sokat segített Szilvián a tízmilliós nyeremény (BorsOnline)
Nagy Szilvia, a tavaly augusztusi Szerencseelefánt játékunk fődíjasa és családja 10 millió forinttal lett gazdagabb. Érdeklődtünk lipótfai nyertesünktől, hogy milyen célokra fordította az összeget és mik a további elképzelései.
jún. 25
8:55
A személyiségünk határozza meg, miben betegszünk meg? (Infostart)
Érdemes a saját személyiségünket alaposan szemügyre venni, amikor az orvosnál ülünk a váróteremben. Egy elmélet szerint ugyanis személyiségjegyeink meghatározhatják betegségeinket.
jún. 25
8:55
Törökméz vagy törökvész? (Infostart)
Egy magabiztos és csúcsformában játszó német válogatott ellen lehet, hogy még a legerősebb török együttesnek sem lenne esélye - hát még egy ezer sebből vérző félholdas alakulatnak. Fatih Terim együttese azonban ezen az Európa-bajnokságon többször is bizonyította, hogy küzdőszellemével és lelkesedésével felboríthatja a papírformát. A szerda esti elődöntőben ismét erre készülnek a törökök, akiknél…
jún. 25
8:55
Rettentő gladiátorszandált és magentát visel a férfi jövő nyáron (Index)
A milánói férfidivat hetén az derült ki, hogy a férfiember egy év múlva az aszfalt izzásával párhuzamosan egyre feltűnőbb, a pink árnyalataihoz közelítő színekbe és nevetséges lábbelikbe bújik.
jún. 25
8:55
McCartney a húsfogyasztás ellen (Blikk)
jún. 25
8:55
Magyar Hírlap: Újabb BKV-vezető távozik (Gondola)
Közös megegyezéssel távozik a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese, Tóth Norbert - értesült a szerdai Magyar Hírlap. A napilap úgy tudja, hogy Tóth Norbert július középen hagyja el a közlekedési...
jún. 25
8:55
Édesanyja karjai közt halt meg Balázska (Blikk)
Esélye sem volt a túlélésre az első magyar újszíves gyereknek
jún. 25
8:55
Rendőrkapitány lesz Salgó fia (HírTV)
Az egykori III/III-as állambiztonsági csoportfőnökséggel együttműködő, az ellenzéki szervezetekről jelentéseket írogató Salgó László volt országos rendőrkapitány 29 éves fiát, ifjabb Salgó Lászlót nevezik ki a budapesti XVII. kerület rendőrkapitányává – tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 25
8:55
Lezuhant két katonai helikopter (hirado.hu)
Egyelőre nincs hír áldozatokról
jún. 25
8:56
Mégis maradhat az Olmert-kormány? (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök meggyőzte pártja legnagyobb koalíciós partnerét, a Munkapártot, hogy vonja vissza támogatását a parlament feloszlatására irányuló ellenzéki indítvány mögül - jelentette szerdán az izraeli rádió.
jún. 25
8:56
Indulhat a tüdőrák elleni vakcina gyártása (HírTV)
Kubában engedélyezték az első tüdőrák elleni vakcina forgalmazását. A készítmény javít a betegek állapotán, és a remények szerint átlagosan fél évvel is meghosszabbíthatja életüket. Hatóanyaga módosított protein, amely megtámadja a rákos sejteket.
jún. 25
8:56
Lendvai: Ne a gyerek legyen büntetve a segély visszatartásával! (Alternatív Energia)
Az önkormányzatok előírhatják a gyerekek iskoláztatását és közmunkát ajánlhatnak fel a szociális segély helyett, részben függövé is tehetik tőle, de a gyermekek kárára nem lehet ilyen döntést hozni. Erről Lendvai Ildikó az MSZP frakcióvezetője beszélt a Napkeltében.
jún. 25
8:56
Gyurcsány ellenzéki vezéri szerepre készül? (hirado.hu)
A Századvég vezetője szerint a kétpólusú SZDSZ könnyen "elkisgazdásodhat", a PC igazgatója szerint pedig színt kell vallaniuk a liberálisoknak
jún. 25
8:57
Fakidőlés, tetőkárok - a legnagyobb pusztítást Újszentmargitán okozta a vihar (hirado.hu)
Dobson Tibor tájékoztatása szerint országszerte 150-szer riasztották a tűzoltókat
jún. 25
8:57
Alálőtték az áramfogyasztást (Privátbankár)
Különösen sérülékennyé teszi a hazai áramellátás biztonságát, hogy a nyári csúcsfogyasztás idejére eső villamosenergia-fogyasztást mintegy tíz százalékkal becsülték alul a hazai villamosenergia-keresk...
jún. 25
8:57
Wimbledon: harc a parkolási engedélyekért (Infostart)
Interneten árulták a parkolási engedélyeket a wimbledoni teniszbajnokságra érkező nézőknek azok, akik Londonnak ezen kerületében laknak.
jún. 25
8:57
Kismama 2.0: Vidék, bazmeg, vidék II. (Index)
27.
jún. 25
8:57
Fogyókúra McDonald's módra (Blikk)
jún. 25
8:57
Népszabadság: Visszavont mentőspályázat (Gondola)
Visszavonta a 4,1 milliárdos, uniós pénzzel is támogatott, a mentésirányítás fejlesztésére kiírt közbeszerzését kedden az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A tenderkiírás sérti a versenysemlegességet...
jún. 25
8:57
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az USD/CHF árfolyama ma reggel 15 pipes sávban mozgott, 1,0419 és 1,0404 között. az árfolyam nem ment 1,04 alá. Támogatás 1,0353-nál, míg ellenállás 1,0470-nél található. Az EUR/JPY ma reggel nyomás alá került. A devizapár csúcsot ért el 167,95-nél, majd 30 pippel visszaesett 167,65-re. Támogatás legközelebb 167,45-nél, ellenállás pedig 168,40-nél van. Az AUD/NZD ma reggel folytatat az előző…
jún. 25
8:57
EURO-2008: Guus lett egy orosz baba, szobrot kapott Hiddink (Gondola)
A labdarúgó Európa-bajnokságon elődöntős válogatott szövetségi kapitányának, Guus Hiddinknek a keresztnevét kapta egy orosz kisbaba, az egyik helyi szanatóriumban pedig elkészült a holland...
jún. 25
8:57
Visszatérést tervez a hamarosan szabaduló pedofil sztár! (hirado.hu)
A 64 éves Gary Glittert augusztusban negedik ki egy vietnami börötnből
jún. 25
8:58
Szextitkok a playboygururól (Blikk)
Hugh Hefnerről azt tartják, imád négyesben szeretkezni
jún. 25
8:58
Malina Hedvignek kislánya született (hirado.hu)
53 centiméterrel é 3 kilogrammal látta meg tegnap a napvilágot Emma Rozina, a nyitrai magyarverés áldozatának a kislánya
jún. 25
8:58
Meggyilkolta szomszédasszonyát (Blikk)
jún. 25
8:59
Cristiano Ronaldo David Beckhamet koppintja (Index)
Cristiano Ronaldo, a portugál focicsapat sztárja két ugyanolyan autót rendelt, mint amilyen David Beckhamnek is van - írja a The Sun.
jún. 25
8:59
A vakok felhangosítanák a hibridautókat (Blikk)
jún. 25
8:59
Magyar Nemzet: Havi 850 ezerért segíti Havas Szófia az egészségügyi tárcát (Gondola)
Júliustól havi 850 ezer forintért tanácsadóként alkalmazza Havas Szófiát az Egészségügyi Minisztérium - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap birtokába került dokumentum szerint a szocialista...
jún. 25
8:59
Szívritmuszavar okozhatta a szívátültetett fiú halálát (HírTV)
Szívritmuszavar okozhatta az első magyar szívátültetett gyermek halálát. A 9 éves kisfiú hétfőn még nyilatkozott a televízióknak, kedden reggelre azonban rosszul lett, a mentők már nem tudták megmenteni az életét.
jún. 25
9:00
Elsírta magát a rendőr az ítélet hallatán (Index)
A megbilincselt őrizetest rugdaló hadnagy nem maradhat rendőr. A betört orrú perui férfi ügyében új eljárás indul. Szigorú volt az Ítélőtábla a kőbányai kapitányságon 2006 őszén történt őrizetesverés vádlottjaival.
jún. 25
9:00
Kuba üdvözölte az EU-szankciók eltörlését (Gondola)
Kuba üdvözölte, hogy az Európai Unió (EU) eltörölte a kommunista vezetésű karib-tengeri szigetország ellen bevezetett szankcióit, mondván: ezzel az "igazság és az ésszerűség"...
jún. 25
9:00
Teltház lesz az Angol Nagydíjon (hirado.hu)
A mostani az első eset, hogy a Grand Prix-hétvége minden napjára elővételben elfogytak a belépők
jún. 25
9:01
Négy éve szállt fel az elso WizzAir-gép Ferihegyrol (Index)
Négy évvel ezelott szállt fel az elso WizzAir-repülogép a Ferihegyi repülotérrol és azóta közel 12,5 millió utas választotta már a légitársaság járatait.
jún. 25
9:01
MTV: hitelfelvétel nélkül szerelik fel az új székházat (Gondola)
Hitelfelvétel nélkül rendezi be technikával új, óbudai székházát a Magyar Televízió (MTV) - közölte az MTI érdeklődésére a közmédium. A konstrukcióról annyit árultak el, hogy a halasztott fizetést...

Keresés