Bármikor legyenek is a választások, és bárki nyerje is meg azt, csak másfél-két éves válságkormányzás után találhat vissza Magyarország a szokásos politikai kormányzás ösvényére - jelentette ki Orbán Viktor a Baross Gábor Társaság által szervezett, a kis- és középvállalkozások helyzetét elemző összejövetelen.
Visszavonta belépési szándékát az a három roma Okányból, akik a Magyar Gárdához akartak csatlakozni. A Hír Televíziónak azzal indokolták döntésüket, hogy csak tesztelni akarták a civil szervezetet, befogadják-e a cigány jelentkezőket.
A terhesség alatt alkalmazott genetikai vizsgálatok a veleszületett rendellenességeknek csupán a felét mutatják ki - derült ki egy olaszországi kutatás során.
Magyar nagykövet lett az ENSZ költségvetési bizottságának elnöke. Bródi Gábor, a Magyar Köztársaság állandó ENSZ-képviselője, szeptembertől egy éven át irányítja a világszervezet egyik legfontosabb testületét.
Gyurcsány Ferenc szerint aki a nyugdíjak reálértéken tartását ígéri, az valójában reménytelenséget ígér a nyugdíjasoknak. A kormányfő az idősügyi tanács ülésén azt hangoztatta: a szépkorúaknak is...
Jelentősen csökkenti az izületi csúz kialakulásának veszélyét az alkohol: aki hetente legalább öt italt megiszik, feleakkora eséllyel betegszik meg ebben a fájdalmas kórban - számoltak be kutatásaik eredményéről svéd szakértők.
A kereskedelmi szálláshelyek 2008 január-áprilisban összesen 64 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ez folyó áron 1,8 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest - közölte...
Gyurcsány Ferenc szerint aki a nyugdíjak reálértéken tartását ígéri, az valójában reménytelenséget ígér a nyugdíjasoknak. A kormányfő az idősügyi tanács csütörtöki ülésén azt hangoztatta: a szépkorúaknak is részesülniük kell az ország gyarapodásából, tehát nem elég az infláció mértékével növelni az ellátásokat.
Erős lendülettel nyitott a forint csütörtökön, részben a jó áprilisi ipari termelési adatoknak, részben régiós hatásnak köszönhetően. Reggel 242,00/10 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi...
Csalás és pénzmosás vádjában bűnösnek találták Barack Obama barátját, Antoin Rezkót. Az üzletemberhez fűződő kapcsolata beárnyékolta az illinoisi szenátor elnökjelöltségért folytatott kampányát, bár neve csak ritkán merült fel a férfi kétes üzleteivel kapcsolatos eljárás során.
Az EUR/HUF árfolyama visszaesett 241,85-re. A magyar ipari termelés áprilisban meglepően 6,7%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +6,6%-os előrejelzést a legutóbbi +4,3%-os érték után. Átmenetileg 241,50 és 242,90 között alakulhat az árfolyam. Ha sikerül átlépni a 242,90-es értéket, 244,20-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Víziló született a pécsi állatkertben: az egyelőre névtelen, fél mázsa súlyú hímet csütörtöktől láthatja a közönség - közölte a vadaspark igazgatója. A "csöppség" a másfél tonnás,...
Mától csodálhatja meg a közönség a május 22-én született ötven kilós hímvízilót a pécsi állatkertben. A jövevény a másfél tonnás, tizennégy éves Bálint, valamint hatéves párja, Ágnes szerelmének gyümölcse. A kicsi nyolc hónapos vemhesség után látta meg a napvilágot, de a gondozók először szerdán vehették kézbe.
BUDAPEST – Tábori Attilának (32) eddig fogalma sem volt arról, milyen lehet sokkos állapotba kerülni. Miután azonban lekaparta a Blikk címoldalán lévő nyereménymatricát, megtudta. Attila, aki egy építőipari boltban eladó, a Blikk Bumm eddigi legnagyobb nyereményét, 400 ezer forintot kapja a halmozódások miatt. A sikert még titokban tartja barátnője előtt, akit egy meglepetés-nyaralásra visz majd…
Vereséget szenvedhet a megosztott baloldal a szocialista belharcok miatt a főváros XIV. kerületében a közelgő időközi képviselő-választáson. A Magyar Nemzet írása szerint a nemrégiben megüresedett önkormányzati képviselői helyért külön jelöltet indít a nemrég megalakult háromfős Magyar Szociáldemokrata Párt frakciója.
A hímvesszőre kent női nemi hormon, az ösztrogén segíthet a HIV-fertőzés megelőzésében azáltal, hogy megakadályozza a vírus belépését a péniszbe - közölték ausztrál orvoskutatók a PLoS ONE...
A Magyar Hírlap értesülése szerint mind Gyurcsány Ferenc, mind Kóka János környezetében számolnak azzal, hogy az SZDSZ eddigi elnöke alulmarad a liberális párt szombati vezetőválasztásán: ha azonban így történne, Kóka kivinné a liberális parlamenti frakció túlnyomó részét Fodor Gábor alól.
A kereskedelmi szálláshelyek 2008 január-áprilisban összesen 64 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ez folyó áron 1,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Köz...
Aranykerékpár lehet a legújabb drága őrület Nagy-Britanniában a gazdag hírességek között. A bicaj 9500 fontba (2,9 millió forintba) kerül. Olyan drága, hogy nem lehet rá biztosítást kötni - ezért testőr is jár hozzá.
Hosszú és heves viták után csütörtökre megszületett a döntés: Hitler mégis bekerül a berlini Tussaud-panoptikumba. A tervek szerint július 9-én, a német főváros szívében nyíló panoptikumban Angela...
Olyan súlyos szívbeteg Josef Fritzl, hogy talán meg sem éri a bírósági tárgyalást, amelyen felelősségre vonhatnák azért, hogy 24 évig pincefogságban tartotta és rendszeresen megerőszakolta a lányát, akitől hét gyermeke született.
Levették csütörtök reggel a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben a 298-as és a 301-es parcellában eltemetettek nevét tartalmazó táblákat, mert azokon sok köztörvényes bűnöző és háborús bűnös is...
Szabálytalanul foglalkoztatta 42 munkavállalóját az a gazdasági társulás, amely Balmazújváros térségében végeztetett uborkapalántázást május utolsó napjaiban. A munkaügyi ellenőrzés időpontjában nem volt alkalmi munkavállalói könyv a dolgozóknál - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az ész bajjal jár, aki buta, az tovább él - ezt fedezte fel legyek esetében a svájci Lausanne-i Egyetem két kutatója. Tadeusz Kawecki és Joep Burger - mint szerdán beszámoltak róla - legyeknél negatív korrelációt fedezett fel a szellemi kapacitás és az élettartam között.
Azok a vállalkozások, amelyek 2004-2005-ben EU-s támogatást kaptak, ám az államháztartási hiány miatt az áfa levonására nem volt lehetőségük, fellélegezhetnek. A Legfelsőbb Bíróság – Az Európai Unió 6. számú irányelve alapján – egy magyar adózó számára kedvező ítéletet hozott: jogosan vonhatja le a 2004-2005-ben arányosított áfát.
Kíméli a környezetet, munkahelyeket teremt és több mint 9000 ember életkörülményeit teszi európaibbá az a csatornázási és szennyvíz-tisztítási beruházás, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 3,5 milliárd forintból valósulhat meg Jánoshalmán.
A kormány ezentúl is ragaszkodik a nyugdíjak megállapításánál alkalmazott számítási módszerhez – mondta a szociális tárca államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón. Korózs Lajos szerint tehát a jövőben is a várható bérnövekedési és inflációs adatok alapján kalkulálják a nyugdíjakat. Az adó- és a vámhatóság képviselői a tájékoztatón együttműködésük eredményeiről számoltak be; ennek köszönhetően…
Betiltották azt a műnagyobbítási eljárást, amelynek Maxi Mounds a világhírt köszönheti: a modell azzal került be a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy az övé a legnagyobb mesterségesen kialakított kebel.
Hárman kaptak jelölést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöki posztjára, köztük van Mikola István fideszes politikus, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere is. A tisztséget most betöltő...
Jelentősen gyengült a kiwi, miután az RBNZ változatlanul 8,25%-on hagyta alapkamatát, és bejelentette: a gazdaság támogatásának érdekében a jövőben csökkentik a kamatot. Az NZD/USD minimumot ért el 0,7649-nél. Lehetséges, hogy a bejelentés trendváltást hozhat az NZD/USD életében. Az elkövetkező 12 hónapra nézve összesen 118 bázispontos kamatcsökkentést vár a piac. In-GFX
Több mint háromszáz független produkció, köztük egy sor A-kategóriás film, így Mel Gibson, Nicolas Cage és Oliver Stone új munkái kaptak zöld lámpát a legnagyobb amerikai színészszakszervezettől...
Egyetlen nap leforgása alatt tizenkét határsértőt tartóztattak fel a magyar határrendészek a Bács-Kiskun megyei határszakaszokon - értesült a HavariaPress.
Újabb társaság jelezte tőzsdére lépési szándékát, jövőre várhatóan az építőanyag-gyártó Masterplast Group papírjaival is lehet már kereskedni a börzén. A vállalat elnök-vezérigazgatója a bevezetéssel az akvizíciókhoz szükséges tőkét szeretné előteremteni. A „Tisztán Tőzsde” elnevezésű konferencián a budapesti tőzsde elnöke hangsúlyozta, hogy a tőkepiac élénkítő lépések mérsékelt sikere ellenére a…
Hárman kaptak jelölést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöki posztjára, köztük van Mikola István fideszes politikus, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere is. A tisztséget most betöltő Patr...
Akár tízszer annyiba is kerülhet jövőre azoknak a gyerekeknek a tankönyve, akik a legkorszerűbb, úgynevezett kompetencia alapú oktatásban vesznek részt; az árak a szülőket és a pedagógusokat is meglep...
A hitelválság miatt a jövőben növekedhet az európai országcsoportok gazdasági teljesítménye közötti különbség – véli a Quaestor pénzügyi tanácsadó cég vezető elemzője. Háda Bálint szerint a gondok Nagy-Britanniát sújtják majd leginkább, míg a német növekedés szinte töretlen lesz. A szakértő nagy esélyt lát arra, hogy Magyarország leszakad a versenyben; Háda Bálint ebben az évben 2 százalékos GDP…
Háromszáznál több független produkció, köztük egy sor A-kategóriás film, így Mel Gibson, Nicolas Cage és Oliver Stone új munkái kaptak zöld lámpát a legnagyobb amerikai színészszakszervezettől (SAG), hogy egy esetleges színészsztrájk alatt is tovább forgathassák őket.
Nincs semmilyen probléma a krskói atomerőművel - közölte csütörtökön újságírókkal Dragutin Mate szlovén belügyminiszter, az uniós bel- és igazságügyi miniszterek luxemburgi ülésére érkezve....
Hárman kaptak jelölést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöki posztjára, köztük van Mikola István fideszes politikus, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere is.
Nincs semmilyen probléma a krskói atomerőművel - közölte csütörtökön újságírókkal Dragutin Mate szlovén belügyminiszter, az uniós bel- és igazságügyi miniszterek luxemburgi ülésére érkezve.
Sokoldalú zenész, szinte nincs olyan stílus, amelyben ne próbálta volna ki magát a most ötvenesztendős Prince. Énekhangja mellett magas színvonalon gitározik, basszusgitározik, de a billentyűs hangszerek sem idegenek számára. Ami nem mellékes: kitűnő szerző, remek színpadi ember, ezt megerősíti számos zenei és filmes elismerése.