Még tart a nyomozás a pátkai Molotov-koktélos gyújtogatás ügyében; a rendőrség megerősített járőrszolgálatot tart fenn a faluban. A helybéliek este ismét demonstratív sétán akarják kifejezésre...
Dél-Koreában összecsaptak a rendőrökkel a tüntetők, akik az amerikai marhahús importja ellen tiltakoztak. Szöulban napok óta demonstrálnak a kormány döntése ellen, amely újra engedélyezte az amerikai marhahús behozatalát.
Erős, a nyitott végű Richter-skála szerint 6,5-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap délután a dél-görögországi Peloponnészosz-félszigetet - közölte az athéni földrengéstani kutatóintézet....
Három autónak is nekiütközött egy személygépkocsi vasárnap kora délután a 44-es számú főútvonalon Szarvas és Békésszentandrás között, ketten súlyosan, hárman könnyebben megsérültek. A személyautó,...
A malmői központi pályaudvar csomagmegőrzőjében 70 kilogramm dinamitot tárolt két személy, akiket a héten letartóztattak. A gyanúsítottak kapcsolatban vannak a Hell's Angels nevű motoros bandával.
Hazatérhetett Ecuadorból egy magyar drogfutár, miután magyar diplomáciai közbenjárásra úgynevezett elnöki irgalmat kapott a dél-amerikai országban - közölte a Külügyminisztérium szóvivője....
A kormányzó brit Munkáspárt alvezére, Harriet Harman londoni házának tetejére mászott fel vasárnap egy brit apajogvédelmi szervezet két aktivistája, hogy akciójával ismét felhívja a figyelmet...
A Richter-skála szerinti 6,5-ös erősségű földrengés rázta meg vasárnap Görögország peloponnészoszi térségét. A görög hatóságok egyelőre nem közölték, hogy vannak-e áldozatok, és mekkorára becsülhetőek a károk.
Az iraki rendőrség letartóztatott egy csoport férfit, akiről feltételezik, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyához tartozik, s 58 robbanóövet találtak a birtokukban. A...
Megjelent Tóth Vera legújabb albuma, amelynek egyszerű a címe: az első Megasztár győztesének neve. Ezt a lemezt Tóth Vera nemcsak énekesként, hanem zeneszerzőként is sajátjának tekintheti. Az anyag - akárcsak az énekesnő második albuma - Pély Barna produceri irányításával készült, aki szerzőként és az Élni jöttem én énekeseként is besegített.
A fonyódi tóparton, több mint 51 millió forint uniós támogatásból megvalósult beruházás közel félszáz fogyatékkal élő látogató számára tette elérhetővé a Balaton-parti turisztikai központ korábban nehezen hozzáférhető szolgáltatásait
Az iraki rendőrség letartóztatott egy csoport férfit, akiről feltételezik, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyához tartozik. 58 robbanóövet találtak a birtokukban.
Hétfőn keleten már több órára kisüt a nap, nyugaton azonban még többször erősen megnövekszik a felhőzet. Nyugaton szórványosan, keleten csak néhol valószínű zápor, zivatar. Időnként megélénkül...
Svédországban őrizetbe vettek két férfit, mert a hatóságok szerint hetven kilogrammnyi dinamitot helyeztek el a malmöi központi pályaudvar egyik tároló szekrényében - közölte vasárnap a svéd város rendőrsége, amelynek bejelentés szerint három további embert is őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban.
Elrabolták és meggyilkolták a BBC brit televízió egyik afgán tudósítóját. A tudósítót szombat délután rabolták el a déli Hilmend tartományban, holttestét Laskargáh tartományi főváros közelében találták meg.
Elrabolták és meggyilkolták a BBC brit televízió egyik afgán tudósítóját - jelentette be vasárnap az afgán újságíró-szövetség. A tudósítót szombat délután rabolták el a déli Hilmend tartományban,...
Megvédte címét a spanyol Rafael Nadal a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a döntőben 6:1, 6:3, 6:0-ra győzött a világelső svájci Roger Federer ellen.
Elrabolták és meggyilkolták a BBC brit televízió egyik afgán tudósítóját - jelentette be vasárnap az afgán újságíró-szövetség. A tudósítót szombat délután rabolták el a déli Hilmend tartományban, és vasárnap találták meg a holttestét Laskargáh tartományi főváros közelében - tudatta a független afgán újságírók szövetségének elnöke egy közleményben.
Rafael Nadal harmadjára sem kegyelmezett a világelsőnek a francia nyílt teniszbajnokság döntőjében. Amint 2006-ban és 2007-ben, idén sem ehetett meg sok sót ellene a svájci Roger Federer: három szettben hódította el a Roland Garros-trófeát a spanyol salakkirály.
Viccből indították be a katasztrófavédelmi szirénát Pécsett. Előszőr arra gyanakodtak, hogy műszaki hiba miatt indult be a szerkezet, de a rendőrök egy kavicsot találtak az indítógombra erősítve.
Fejfájást okoz a Marsot kutató Phoenix űrszonda első talajvétele a NASA kutatóinak, az automata űrlaboratórium által kiemelt első rög túlságosan durvaszemcsézetű, s a labor egyelőre nem tudja elemezni azt - közölte a kaliforniai Pasadenában lévő földi irányítás.
A VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) első négy napjára rányomta a bélyegét az esővel való harc és ebben a küzdelemben nem mindig a szervezők diadalmaskodtak. A szabadtéri programok közül több elmaradt, néhánynak azért sikerült fedett helyszínt találni. Az igazi pezsgő fesztivál hangulatra a Király utcai kávéházi teraszokon és környékükön még várni kell. A hétvégén a határon túli…
Fejfájást okoz a Marsot kutató Phoenix űrszonda első talajvétele a NASA kutatóinak, az automata űrlaboratórium által kiemelt első rög, túlságosan durvaszemcsézetű, s a labor egyelőre nem tudja...
Újabb munkálatokat kezdett az űrben két amerikai asztronauta, akik elhagyták vasárnap a nemzetközi űrállomást. Ez a Discovery űrrepülőgép legénységének harmadik munkája a világűrben, s egyben az utolsó is, mielőtt a jövő héten visszatérnek a Földre.
Fejfájást okoz a Marsot kutató Phoenix űrszonda első talajvétele a NASA kutatóinak, az automata űrlaboratórium által kiemelt első rög, túlságosan durvaszemcsézetű, s a labor egyelőre nem tudja elemezni azt - közölte a kaliforniai Pasadenában lévő földi irányítás.
Az Európai Bizottság július 1-ig - a nyári utazási főidény kezdetéig - rá akarja kényszeríteni az uniós mobilszolgáltatókat, hogy a külföldi sms-szolgáltatási díjakat csökkentsék. A távközlési szabályozó hatóságok európai uniós csoportja szorgalmazza, hogy tegyenek lépéseket az úgynevezett "sokkoló számlák" ellen. Gyakran előfordul ugyanis, hogy valaki külföldről hazatérve irtózatosan magas…
Nem zárja ki az előre hozott választásokat a liberálisok új vezetése, bár feltételekhez kötnék azt. Az elnökválasztás utáni személyi változásokról és a párt sorsáról a jövő héten dönt a vezetés, akkor dől el a bukott elnök, Kóka János sorsa is. A Kóka-pártiaknak a szombati vereség után nem volt kedvük futni a maratonon. A Gusztos Péter vezette csapat – Kóka Jánossal együtt –este lemond...
Hétfőn tartja a parlament az utolsó ülését a tavaszi ülésszakban. Az Országgyűlés az egynapos ülésen elrendelheti a népszavazást az egészségbiztosítási rendszerről, és zárószavazás lesz több jogszabályról, egyebek mellett a költségvetési tervezés szigorításáról, a filmtörvényről és az élelmiszerlánc létrehozásáról. Bár tervben volt, alkotmánybírókat továbbra sem választ a parlament.
Az Európai Bizottság július 1-ig - a nyári utazási főidény kezdetéig - rá akarja kényszeríteni az uniós mobilszolgáltatókat, hogy a külföldi sms-szolgáltatási díjakat csökkentsék. A szolgáltatók...
A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője azt szeretné, ha fővárosi kézben maradnának a budapesti gyógyfürdők és a strandok. Tarlós István vasárnap azt mondta, ellenzi, hogy az önkormányzat privatizálja az intézményeket.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium pályázatot hirdet önkormányzatoknak a városi közlekedés akadálymentesítése érdekében liftek, rámpák beruházásának támogatására.
Hatalmas felhőszakadás érte el Budapestet délután. Elsősorban Budán okozott fennakadásokat az ítéletidő. Több helyre riasztották a tűzoltókat, akik jelenleg a Kolosi térnél mentik az autókat. A nap folyamán 120 esetben kellett elöntött pincékből, garázsokból kiszivattyúzni a vizet. A legtöbb bejelentés változatlanul Kecskemétről érkezett. A fővárosban 8 fa dőlt ki a felázott talaj miatt.
Nagymértékben megerősítette a biztonsági ellenőrzést a természeti katasztrófa sújtotta területen a mianmari katonai kormányzat. Az Iravádi folyó deltája felé vezető utakon géppisztolyos katonák...
Gyenesei István biztos benne, hogy napokon belül lezárul a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított rendőrségi nyomozás, és kiderül, hogy alaptalanul vádolták meg bűncselekmények elkövetésével. A papíron független önkormányzati miniszter szerint ezt bizonyítja az is, hogy eddig még csak tanúként sem hallgatta meg a rendőrség egyetlen ügyben sem.
Bombariadó miatt kiürítették az Aréna Plázát vasárnap délután a fővárosban - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. Jelenleg tart a Keleti pályaudvar közeli kereskedelmi központ épületének...
A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője azt szeretné, ha fővárosi kézben maradnának a budapesti gyógyfürdők és a strandok. Tarlós István azt mondta, ellenzi, hogy az önkormányzat...
Elsőként Veres János pénzügyminisztert kívánják meghallgatni az Advertum Kft. ügyében. Az Országgyűlés kulturális és sajtó, illetve sport és turisztikai bizottsága együttes ülésének összehívását kezdeményezi a Fidesz, hogy az Advertum Kft. hitelfelvételéhez adott kormányzati kezességvállalás körülményeiről tájékozódjon.
Újabb utórengés rázta meg Kína délnyugati részét vasárnap. Az Új-Kína hírügynökség közlése szerint a földmozgás központja közel volt az úgynevezett „földrengés-tó”-hoz. Ez az egyik olyan hely Szecsuán tartományban, ahol az egy hónnappal ezelőtti pusztító földrengés kőgátakat alakított ki, amelyek között tóvá duzzadt az arra kanyargó folyó.