A klasszikus francia szólás: "keresd a nőt!", most pozitív értelemben mutatkozik meg a francia nagypolitikában. Nicolas Sarkozy stabilan zuhanó népszerűségét a legfrisebb felmérés szerint nagyrészt új felesége, az egykori modell Carla Bruni terelte ismét jó irányba.
Lehet-e más a politika? Ezt a kérdést járta körbe az Ökopolitikai Műhely tavaszi vitasorozata. A fél éve alakult társaság körülbelül százötven tagot számlál, céljuk a valós társadalmi problémák feltárása, megoldási javaslatok keresése. A „Se nem jobb se nem bal, hanem…” című évadzáró vita a hagyományos politikai kategóriák mai tartalmát vizsgálta.
Továbbra is leszakadóban van Magyarország az eurózóna gazdasági növekedéséhez képest. Az első negyedéves GDP mindössze 0,3% -kal volt magasabb az előző negyedévhez képest és az éves adat sem éri el az 1%-ot. Továbbra sem látszanak a fellendülés jelei. Török Zoltánnal a Raiffeisen Bank elemzőjével Sipos Anikó beszélgetett.
Doktori bölcsész diplomával díjazták a Harry Potter könyvek írónőjét, J.K. Rowlingot Amerika egyik legjobb egyetemén, a Harwardon. A 42 éves egykori tanárnőt nagy meglepetés érte, amikor megkapta a tiszteletbeli doktorátust.
Végeláthatatlan szócsatába kezdett Clint Eastwood Oscar-díjas filmrendező és Spike Lee afro-amerikai rendező az Ivo Dzsima-i csatáról szóló film miatt.
Lényegesen kisebb mértékben meszesedik a koszorúere azoknak a holland nőknek, akik sokat kávéznak, mint azoknak, akik nem kedvelik a kávéitalt. A Rotterdami Koszorúér-elmeszesedési Tanulmánynak ezt...
A Csorba József, Fricz Tamás és Szentpály-Juhász Miklós által jegyzett, a Kairosz kiadó gondozásában megjelent könyv tanulságos látleletet állít ki a kormányzó pártkoalíció és az azt kritikátlanul támogató értelmiség működéséről. A következőkben néhány részletet adunk közre.
Az Ökoiskola cím elnyerésére minden magyarországi közoktatási intézmény pályázhat. 2007-ig 272 iskola nyerte el az Ökoiskola címet. A környezettudatos gondolkodás terjedését mutatja, hogy a 2007. december 17-én kiírt pályázatra 211 iskola jelentkezett. A pályázaton minden intézmény teljesítette a feltételeket, így majdnem megduplázódott az ökoiskolák száma Magyarországon.
Együttműködési megállapodást írt alá az egészségügyi miniszter és a Magyar Orvos Társaságok és Egyesületek Szövetsége. A szervezet komplex programjában 3 területen tesznek javaslatot. Székely Tamás egészségügyi miniszter a megállapodás aláírásakor azt mondta, az eddig elért eredményeket stabilizálják. Kiss Istvánnal, a MOTESZ leendő elnökével Ivády Zsuzsa beszélgetett
Nagy Imre és hét társa perének 50. évfordulóján, hétfő délelőtt 9.30-tól az eredetivel megegyező időpontokban meghallgatható a tárgyalás hanganyaga Budapesten.
Egy plusz egyéves szerződést kötött az Euroliga-győztes Szpartak Moszkva női kosárlabdacsapatával Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 múlt héten távozott vezetőedzője.
Az előzetes felmérések szerint a Labdarúgó Európa-bajnokság két házigazdája, Svájc és Ausztria mintegy másfél-kétmilliárd svájci frankos közvetlen összbevételre számíthat a rendezvénynek köszönhetően, a származékos bevételek pedig még ezt az összeget is túlszárnyalják. Bod Péter Ákos egykori jegybank elnök, a Corvinus Egyetem tanára szerint megnő a befektetések száma, és a lakosság is jóval többet…
Svájc után a másik társrendező, Ausztria is kikapott a labdarúgó Európa-bajnokság első fordulójában: Horvátország egy tizenegyesből szerzett góllal nyert 1-0-ra. A B csoport másik meccsén Németország Podolski duplájával győzött 2-0-ra Lengyelország ellen. Dénes Tamás, az InfoRádió Európa-bajnoki tudósítója szerint a Nationalelf van olyan jó formában, mint a szintén sikerrel debütáló portugálok.
A sertéshús is drágább lesz. A vágóhidak legalább húszszázalékos áremelést szeretnének elérni, bár a kereskedőkkel együtt tartanak attól, hogy az ilyen mértékű drágítás a fogyasztás további visszaesésével járhat - írja az egyik kormányközeli napilap.
Négy rendőr vesztette életét és egy társuk megsebesült Pakisztán északnyugati részén vasárnap éjjel, amikor feltételezhetően tálib fegyveresek tüzet nyitottak gépkocsijukra - közölte hétfőn a rendőrség.
Százezerfős bulit csapott egy 80 éves özvegyasszony Indiában, hogy a mennybe jusson. A tehetős özvegynek nincsenek rokonai és attól tartott, senki sem ügyel majd arra, hogy megfelelő halotti tort...
Az unió által tervezett Nabucco gázvezeték lehetséges beszállítóiról is konzultált Göncz Kinga külügyminiszter és az Egyesült Államok Európai Unióba akkreditált képviseletének nagykövete – energiaügyi koordinátora, aki a regionális nagyköveti konferenciára érkezett Budapestre. Irak és Egyiptom is jelezte már, hogy vállalná az energiahordozó beszállítását a Nabbuco számára. A magyar…
Az USD/JPY árfolyama ma 105,40-re emelkedett, mégis elképzelhető, hogy az emelkedő olajárra való tekintettel korlátozott a további emelkedő potenciál, mivel ez megterheli a dollárt. Egyes piaci megfigyelők szerint egyre nagyobb az amerikai gazdasági stagnálás veszélye. Ellenállás 105,50-nél található. In-GFX
A magas olajár miatt egyre nagyobbak a magyarországi fuvarozók terhei is, ezért a Pénzügyminisztérium Brüsszelhez fordult azért, hogy a jövedéki adót a 2003-ban befagyasztott mérték alá csökkenthesse. Az Európai Bizottság a héten tárgyal az üzemanyagok áremelkedéséről. Négy javaslatról lesz szó, egyebek mellett az olajtársaságok kitermelésének csökkentéséről is. Kovács Lászlóval az unió adó- és…
Egészségügyi ellátás terén az ösztöndíjas foglalkoztatott azonos módon biztosított a munkaviszonyban álló dolgozóval. Ennek lehetőségét, illetve fogalmát a 2004. CXXIII. törvény teremtette meg.
Tovább emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon azt követően, hogy a hét közepén egy nap alatt a valaha mért legnagyobb ütemben drágult az energiahordozó. Az Egyesült Államokban már kongresszusi szinten vizsgálják azt, hogy vajon spekuláció okozza-e a 130 dollár fölötti olajárat. Elemzők szerint további árfelhajtó tényező a közeledő hurrikánszezon és a szabadságolási időszak kezdete. Heider Tamással…
Négynapos munkahétben kezdtek el gondolkodni az amerikaiak a növekvő üzemanyagárak miatt. Néhány helyen már döntöttek is a bevezetéséről, mondván, így évente dollártízezreket takaríthatnak meg - adja hírül a Magyar Nemzet.
A szlovák ingatlanpiaci árrobbanás magyarországi telkek és lakások vételére sarkallja a határ túloldalán élőket. Itthon ugyanis akár új családi házra is futja egy-egy nagyobb szlovák panellakás árából. A szlovákok ingatlanpiaci megjelenése egyelőre a Kisalföld körzetében jelentős, de a jövőben a Kassa vonzáskörzetébe tartozó észak-magyarországi területeken is komolyabb érdeklődés és áremelkedés…
Pályázati és álláshirdetések megjelenítésére, illetve pr-cikkek megjelentetésére írt ki tendert az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) megyei és országos napilapok számára – írja a Közbeszerzési Értesítő.
Fűkaszával elvágtak egy gázcsonkot hétfőn a batéi vasútállomáson; a veszélyhelyzetet fél órán belül megszüntették - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Poczok István, a...
A kettes számú német diszkont kiskereskedelmi vállalkozás, a Lidl Svájcban, majd az Egyesült Államokban is szeretne terjeszkedni, nem mellékesen hazájában is összesen ezer új egység megnyitását tervezi.
A Goldman Sachs amerikai befektetési bank vezető nyersanyagpiaci elemzője szerint a nyáron 150 dollárra nő a kőolaj hordónkénti ára és két éven belül elérheti a 200 dollárt. Hétfőn, röviddel 10 ór...
Aki azt tippelte, hogy a németek játékka lesz Eb egyik üde színfoltja, az negyedóra foci után megállapíthatta: jóslata telitalálat. Joachim Löw kapitány együttese gyors támadásokkal kezdett, és a 20. percben a középpályásvonalba taktikai célból visszarendelt vérbeli csatár, lukas Podolski a sokadik mintaszerű akció végén közelről betalált.
Erösödött a font, miután közzétették, hogy a brit termelöi árak májusban az output oldalon éves szinten 8,9%-kal emelkedtek, ami a valaha mért legmagasabb értéket jelenti (elörejelzés: +7,9%, elözö: +7,6%). Az input oldalon 27,9%-os emelkedés mutatkozott, meghaladva ezzel a +23,8%-os előrejelzést a legutóbbi +24,3% után. Az adatokat figyelembe véve egyre kisebb az esélye annak, hogy a Bank of...
Két napig vizsgálja hétfőtől a londoni felsőbíróság azt a brit kormánydöntést, amely kizárja a nagy-britanniai népszavazást az uniós reformokat rögzítő Lisszaboni Szerződésről. Hétfői londoni...
Két hét alatt, négy akcióban kétszázmillió forint értékben foglalt le kábítószert a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A január eleje óta működő, 61 fős egység csaknem féléves tevékenysége alatt mintegy 350 millió forint értékben foglalt le kábítószert.
Mintegy 60 döglött pingvint sodortak partra a hullámok Uruguayban. Halálukat környezetvédők szerint tengeri olajszennyezés okozhatta. További 34 pingvin olajtól szennyesen, de élve sodródott a...
A profi bűnözők és a rendőrök által használt, elektromos sokkoló fegyver már okozott haláleseteket is, de most egy rendőrt veszélyeztető, fiatal férfinak szűnt meg a szívritmuszavara, mikor a rend őre sokkolta támadóját.
Rosszul lett Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, aki fiatal vállalkozók előtt mondott beszédet Észak-Olaszország egyik tengerparti kisvárosában. A 71 éves médiamogul a szemtanúk szerint rövid időre az eszméletét is elvesztette. A politikus két éven belül harmadszor esett össze hivatalos esemény közben, a pulpituson, hívei szeme láttára.
A halálcsoport első rangadóját a hollandok és az olaszok vívják Bernben. Mindkét csapat továbbjutást remél, a mostani meccs vesztesének helyzete azonban már most kilátástalanná válhat.
Újabb, ötös erejű földrengés volt hétfőn Kína délnyugati Szecsuan tartományában, a májusi nagy rengés térségében. Károkról vagy áldozatokról nem szólnak az első jelentések. Az Új Kína hírügynökség...