Állítólag egy jetitől származnak azok a szőrszálak, amelynek vizsgálatát most kezdték meg brit tudósok. Az első tesztek során csak azt sikerült megállapítani, hogy mely állatokból nem származhat a minta.
Nem jutott saját szoba Utasi Árpinak. A Csillag Születik győztese hiába költötte nyereményének jó részét családi házra, egy aprócska zug sem maradt, ahol saját birodalmat alakíthatott volna ki. Bár az épület bővíthető lenne, édesanyja szerint felesleges erre költeni.
Aláírta Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó azt a törvényt, amelynek értelmében az Egyesült Államokban elsőként az ország nyugati partvidékén fekvő szövetségi államban kitiltják az...
A Megyeri híd budai oldalán lévő települések demonstrációra készülnek, ha a szaktárca nem teljesíti kéréseiket a híd átadásával párhuzamosan - írta a szombati Magyar Nemzet. A lapnak többek között...
A bebörtönzött tibeti aktivisták szabadon engedésére szólította fel Kínát John McCain, az amerikai Republikánus Párt várható elnökjelöltje a dalai lámával tartott találkozóját követően. McCain, aki...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - írta a Magyar...
Elsősorban politikai választ igényel a szélsőjobb kérdése Magyarországon, ezt kell, hogy támogassa az igazságszolgáltatás és a rendvédelem - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában.
Őrizetbe vették a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szeparatista terrorszervezet két tagját Franciaországban - jelentette be a párizsi belügyminisztérium. A tárca közleményében Asier...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint nem lesz lehetőség a béremelésre a versenyszférában, ha a kormány nem csökkenti érdemben a bérterheket - írta a Magyar Hírl...
Nyolc éves börtönbüntetésre ítélték azt az amerikai tinédzsert, aki mindenképpen rá akarta beszélni kettő és négy éves unokaöccsét, hogy szívjanak el egy marihuánás cigarettát. Az egészet ráadásul videóra is vette.
Legkorábban hétfőn adhatják ki a szerb hatóságok a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt - közölte a háborús perekben eljáró...
A doppingtesztek eredményeit is befolyásolhatja a rendkívül szennyezett levegő a nyári olimpián Pekingben. Stuttgarti kutatók szerint a kínai főváros az egyik legszennyezettebb a világon, a levegő...
Több merénylet elkövetőjeként jelentkezett és újabbakkal fenyegetőzött a pekingi olimpia idejére egy ujgur szakadár csoport - közölte egy terrorveszélyt figyelő amerikai szervezet. A washingtoni...
Szociális összeomlás fenyeget, ha nem történik társadalmi szemléletváltás a távfűtéssel kapcsolatban - mondta Szanyi Tibor, MSZP-s országgyűlési képviselő a Népszabadságnak.
Négyórás várakozásra számíthatnak azok az utazók, akik Magyarországra Röszkénél akarnak belépni; elindultak ugyanis a szabadságukat befejező török és szerb vendégmunkások vissza Nyugat-Európába dolgoz...
Egy mérgező trópusi alga, a Caulerpa racemosa fenyegeti a dél-dalmáciai Dubrovnikkal szemben fekvő Lokrum szigetét, a helybéliek kedvenc kirándulóhelyét.
A dán színésznő húsz évet fiatalodott egy plasztikai valósághowban. Annyira elégedett az eredénnyel, hogy az új fotóit elnézve akár leszbikus is lenne. A testéről leszívott négy liter zsírt pedig elárverezi.
Pert nyert egy 9 éves kislány a szülei ellen Új-Zélandon: megváltoztathatja keresztnevét Hawaii Tula Táncot Ropó Taluláról. A lányka mindig is annyira szégyellte "hülye" nevét, hogy...
Négyórás várakozásra számíthatnak azok az utazók, akik Magyarországra Röszkénél akarnak belépni; elindultak ugyanis a szabadságukat befejező török és szerb vendégmunkások vissza Nyugat-Európába...
A fehér ló mindig is nagy hatással volt az emberiségre - istenek szekerét húzta, uralkodók hátasa volt, a mesékben szárnyakat vagy szarvat kapott, nem beszélve a honfoglaláskor ajándékba adott...
Néhol háromszor annyi eső esett az ország északi részén az idén nyáron, mint amennyi ilyenkor megszokott. Július vége hűvösebb a szokásosnál, jelenleg 4-7 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet a sokévi átlagnál.
Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) létrehozásáról döntött a kormány pénteki ülésén - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Elmondta: a fórumnak javaslattevő, véleményező...