Pálinkát csak Magyarországon termett gyümölcsből, törkölypálinkát pedig csak itt termett szőlő törkölyéből lehet előállítani - tartalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési- valamint a szociális é...
Pallavicini Zita grófnő nevét az egész világon megismerhetik, ugyanis együtt dolgozhat a népszerű színésznővel, Nicole Kidmannel. A magyar arisztokrata meghívást kapott az Oscar-díjas rendező, Rob Marshall új filmjének szereplőválogatására.
Tegnap még úgy tűnt, hogy soha nem fog a Campus fesztivál kikecmeregni a mocsárból, de aztán a targoncák szalmát terítettek a sárra, és nem mellesleg a Vekeri-tó felett úszó rémisztő, fekete csillagromboló is eltűnt az égről.
A 2008-as év eddigi teljesítményét nézve egyértelmű, hogy egyre rosszabb az ország gazdasági helyzete, nő a lemaradás és egyre többen élnek rosszul - mondta el Tállai András szombati sajtótájékoztatóján.
Jelenleg is tart a kihallgatása annak a magyar férfinak, aki pénteken késsel támadt rá saját fiára és feleségére az olaszországi Milanó közelében. A magyar külügyi szóvivő a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a férfi egyelőre nem kért konzuli védelmet.
Az év elejétől mostanáig 35 esetben hajtottak végre brutális támadást az újságírók ellen Szerbiában - írja a Politika című belgrádi napilap. A tettesek nagyobbrészt büntetlenek maradtak. Legutóbb Karadzsics hágai vádlott agresszíven tüntető hívei estek neki a munkájukat végző újságíróknak Belgrád belvárosában.
Súlyos sérülést szenvedett egy 33 éves férfi, aki motorjával nem adott elsőbbséget egy személyautónak a fővárosban szombaton - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Osztrák futballszurkolókra támadtak a magyar drukkerek szombaton délután Budapesten, a Belvárosban - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete.
A gazdasági élet szereplői és a véleményformálók nyilatkozatait figyelembe véve, úgy tűnik, nő azoknak a száma, akik ma már nem kérnek a maszatolásból és porhintésből, amit akár a jobb-, akár a baloldalon csinálnak. Az ellenzék megteheti, hogy egy adócsomaggal kényszerpályára állítja a kormányt, és ha az ennek végrehajtására nem képes, adott a lehetőség a lemondásra - mindezt Dávid Ibolya…
Sali Berisha albán miniszterelnök szitkozódva rontott egyik ellenzéki képviselőtársának a parlamentben: megöllek – üvöltötte a megdöbbent politikusnak.
A Tisza felső szakasza mentén 2500 embert evakuálnak szombat estig, másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, a Hernádnál homokzsákokat töltenek.
A Tisza áradása miatt szombaton három település üdülőövezetéből kellett kiköltöztetni az ott tartózkodókat, a folyó országhatár és Vásárosnamény közötti szakaszán másodfokú készültséget kellett elrendelni; a Hernád Hidasnémetinél a hajnali tetőzés óta lassan apad; az észak dunántúli folyókon is készültséget kellett elrendelni.
Újabb robbanássorozat volt Indiában, ezúttal Ahmedabad városában léptek működésbe pokolgépek - jelentette szombaton az AFP. Kormányforrások szerint 55-en sebesültek meg.
Osztrák futballszurkolókra támadtak a magyar drukkerek szombaton délután Budapesten, a Belvárosban - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete. Az...
LONDON – Évek óta azt halljuk dietetikus és egyéb szakemberektől, minél több folyadékot viszünk a szervezetünkbe, annál jobb. A sok víz segít fogyni, méregtelenít, és arcbőrünket is hidratálja. Most utóbb kiderült, a túlzott folyadékbevitel akár agyödémához és szívinfarktushoz is vezethet
A Ford vesztesége rekordot döntött, a GM-ről csődpletyka terjedt, eközben a a VW csoport, a PSA konszern és a Fiat is remek évet zárt. Időben leépítettek.
Egész Kárpátalján rendeződik az elmúlt napokban kezdődött áradásokkal kapcsolatos helyzet, szombaton csak a Borzsa folyó alsó szakaszának vízszintje volt veszélyesen magas - közölte a Kárpátalja...
Kisebb verekedés tört ki szombaton délután Budapest belvárosában, amikor összecsaptak a Budapest Honvéd és a Sturm Graz szurkolói a Vörösmarty téren. A rendőrség egy külföldit előállított.
A Debrecen udvariatlan vendéglátóként 2-1-re verte a Nagyerdőbe látogató Zalaegerszeget a labdarúgó NB I idei nyitófordulójának második meccsén. Az első félidőben jó, a másodikban viszont csapnivaló játékot produkáltak a csapatok.
Őrizetbe vették Sean Beant, akit negyedik felesége jelentett fel a rendőrségen, azt állítva, hogy veszekedés közben a sztár bántalmazta őt. A 49 éves színész hat órát töltött a rendőrségi fogdában, mielőtt óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Porpáczy Zsolt és Fazekas Gábor nem mindennapi hobbinak hódol. A nyugdíjas tűzoltó és a rajztanár grafikus imádja a késeket, és műhelyükben lenyűgöző darabokat készítenek. Zsolt legkisebb, mesterien kidolgozott kése mindössze 20 milliméter hosszú, Gábor egyik kedvence pedig a betűmetszője, amiből csak egy van a világon.
Harminc évvel azután, hogy megszületett Louise Brown, az első lombikbébi, a szakértők egyre aggasztóbbnak tartják az úgynevezett reprodukciós turizmust, amely egyaránt veszélyezteti az anyák és a...
Jogellenesnek tartják jogvédő szervezetek, hogy a rendőrség válogatás nélkül megmotozta a XII. kerületi turulszobornál tartott csütörtöki tüntetés résztvevőit.
Az utóbbi időben folyamatosan érkeznek a jelentések az ausztráliai Darwin közeléből ufó-észlelésekről. Egy közeli repülőklub azonban a jelek szerint megfejtette az idegeninvázió titkát.
A tetőzés óta 37 centimétert apadt a Hernád a magyar-szlovák határnál, Hidasnémetinél, a vízmérce a szombat délutáni órákban 377 centimétert mutatott, miközben kora hajnalban 415 centimétert mértek...
További települések, nagy kiterjedésű termőföldek, házak kerültek víz alá, számos helyen evakuálni kell a lakosságot a szűnni nem akaró esőzések és áradások miatt Románia északkeleti részén. Az...
Az osztrák Mirna Jukic szombaton megdöntötte Kovács Ágnes 200 mellen felállított Európa-csúcsát. A 22 éves osztrák a Schwechatban rendezett országos bajnokságon 13 századdal szárnyalta túl Kovács Ágnes rekordját, amelyet a 2000-es sydneyi olimpián, a középdöntőben állított fel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lezárta a párbeszédet a Magyar Polgári Párttal (MPP) a választási együttműködésről - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton...