A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 9–10-én megtartotta őszi rendes ülését. Az ülés témáiról Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, Pápai Lajos püspök, az MKPK Iskolabizottságának elnöke, és Mohos Gábor a testület titkára adott tájékoztatást.
Veszélyes a jobbkormányos autók használata a jobboldali közlekedésben, ráadásul az Angliából hazajáró munkavállalók okán egyre több van belőlük Magyarországon - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Egy szervezet a fennállása során többször is szembesülhet ugyanazokkal a kihívásokkal, mivel valamennyi elemének cserélődése mellett a szervezet, mint egész, mindvégig megőrzi a kontinuitását és jellemző karakterét. Azok a vállalatok, amelyek egynél több gazdasági ciklust élnek túl, gyakran ugyanolyan szervezeti kultúrával maradnak fenn akkor is, ha a portástól a vezérigazgatóig valamennyi…
Tovább zuhant az EUR/USD árfolyama és beesett 1,40 alá. A devizapárt megterheli, hogy a szakemberek szerint az EU gazdasága gyengébben teljesíthet a jövőben, mint az amerikai. Az eddigi mélypont 1,3933-nál volt. Chart-technikailag teljesen negatív a kép. A következő erősebb támaszt 1,3850-nél találhatjuk. (OT/www.globalfx.hu)
Elsősorban a szakértői kormányról és annak lehetséges programjáról készül tárgyalni csütörtökön az MSZP-vel az SZDSZ - állítja a Népszavának adott interjújában Fodor Gábor pártelnök, aki közölte azt is: ennek ellenére "semmilyen értelmes felvetés elől" nem zárkóznak el.
Alács Lajos, a MOL Nyrt. gáz és energia divízió ügyvezető igazgatója 2008. szeptember 10-én 3.200 darab MOL részvényt értékesített 16.000 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások 7. évfordulóján együtt emlékezik a merényletek 3 ezer áldozatára a két amerikai elnökjelölt a New York-i ikertornyok helyén, a Ground Zerónál.
Mindegy, hogy rendes választás lesz-e 2010-ben, vagy előre hozott jövőre, "legfeljebb 7-8 hónappal előbb jön a Fidesz" - a Népszava információi szerint ezt mondta Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő egy szerdai rendezvényen.
A statisztika szerint az Európai Unió országaiban a gyerekek egyre kevesebb gyümölcsöt fogyasztanak. Ez is az egyik oka annak, hogy növekszik a túlsúlyos, kövér ifjak és leányok száma.
Huszonnégy felesége hagyta ott a nepáli férfit, aki akkor talált rá az igazira, mikor már letett minden házasodási szándékáról. Utolsó, remélhetőleg végleges feleségével most ünneplik a hetedik házassági évfordulójukat.
Az augusztusi német nagykereskedelmi árak mutatója +7,4 %-os értéket hozott a várt 8,6 % helyett. Az EUR/CHF tovább esett 1,60 alatt. Elemzők szerint még nincs vége az esésnek. A következő célokat 1,5826-nál és 1,5653-nál látják. Chart technikailag legalább az 1,60-at vissza kellene hódítani, hogy javuljon valamelyest a kép. (OT/GFX)
George Bush amerikai elnök titokban jóváhagyta, hogy az amerikai hadsereg szárazföldi akciókat hajtson végre Pakisztánban az iszlámábádi kormány előzetes beleegyezése nélkül - jelentette...
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága inkább bérbe adná, mint eladná a bábolnai földeket. A testület erről kihelyezett ülésén tárgyalt, de végleges döntést még nem hozott.
Ismét halálos baleset történt az M6-os autópálya építésénél, Bóly közelében. Csütörtök hajnalban ugyanis egy földet szállító teherautó alváza megroppant, a több tonnányi rakomány pedig leborult.
Új trükköt vetettek be a Szeged környékén portyázó trükkös tolvajok: az elmúlt időszakban több sértettet is úgy loptak meg, hogy orvosnak adták ki magukat - jelenti a HavariaPress.
2008. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztói árcsökkenés 0,3% volt. 2007. augusztushoz viszonyítva az árak 6,5%-kal növekedtek. Idén, az első nyolc hónapban, átlagosan 6,8%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,71 pontos csökkenéssel, 19.868,05 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest a mutató így 0,86 százalékkal gyengült. A ne...
Suchman Tamás szocialista képviselő szerint korántsem egységesek az SZDSZ ügyvivői a kormányfő Megegyezés című programjának megítélését illetően - mondta a politikus csütörtökön az MTV Nap-kelte...
Thaiföldön a nagyobbik kormánypárt csütörtökön jelezte, hogy ismét jelölni akarja a kormányfői posztra Szamak Szundaravedzs eddigi miniszterelnököt, akit az alkotmánybíróság távozásra szólított fel a héten.
Kisebb sérüléseket szerzett egy amerikai középiskolai tanár, miután biciklizés közben nekiütközött egy fekete medvének Montana államban - számolt be a különös esetről csütörtökön az amerikai média.
Veszélyes a jobbkormányos autók használata a jobboldali közlekedésben, ráadásul az Angliából hazajáró munkavállalók okán egyre több van belőlük Magyarországon - írja az Új Dunántúli Napló. A cikk sze...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,71 pontos csökkenéssel, 19.868,05 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,86 százalékkal gyengült.
A fogyasztói árak augusztusban 0,3 százalékkal csökkentek júliushoz képest, és 6,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...
A ma nyilvánosságra kerülő amerikai külkereskedelmi deficit várhatóan az elmúlt három hónapban először emelkedhet, a rekord magas import olaj ára miatt. A hiány mértéke az elemzők szerint 58 milliárd dollárra emelkedhet a júniusi 56.8 milliárd dollárról. (ProfitLine.hu)
A súlyosan szennyezett környezetben is kiválóan boldoguló férgeket akarnak bevetni Nagy-Britanniában a bányászat és az ipar által felhalmozott nehézfémek eltakarítására.
Nem fogják visszavonni a gyógyszercégek 12 százalékos forgalomarányos adóját, valamint visszaállíthatják az orvoslátogatói díjat - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter. A gyógyszergyártó cégek szerint azonban a díj diszkriminatív, bevezetésével az orvoslátogatókat foglalkoztató cégek több dolgozó elbocsátására kényszerültek, s a befizetéssel szemben nem áll semmilyen ellenszolgáltatás.
Mindkét amerikai elnökjelöltnek: John McCainnek és Barack Obamának is vannak nagyszerű és megfontolandó politikai tervei, elképzelései - ám akadnak olyanok is, amelyek nem a legjobbak. A demokrata jelölt tíz legrosszabb ötletét szedte listába a Foreign Policy című amerikai folyóirat internetes kiadása.
Thaiföldön a nagyobbik kormánypárt csütörtökön jelezte, hogy ismét jelölni akarja a kormányfői posztra Szamak Szundaravedzs eddigi miniszterelnököt, akit az alkotmánybíróság távozásra szólított fel...
Marcel Wanders holland dizájnerikon az októberi Design Hét idei sztárvendége, de az előzetes program szerint lesz kiállítás az olasz formatervezésről és a puccos budapesti hotelek belsőépítészetéről is.