Marcel Wanders holland dizájnerikon az októberi Design Hét idei sztárvendége, de az előzetes program szerint lesz kiállítás az olasz formatervezésről és a puccos budapesti hotelek belsőépítészetéről is.
Megkezdődött az MSZP és az SZDSZ egyeztetése csütörtök délelőtt Budapesten, a Képviselői Irodaházban. Az MSZP tárgyalódelegációját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke vezeti, tagja...
A Simpaticon néven augusztus 26-án elindult portál a Startlap konkurenciája szeretne lenni, az oldal nemcsak linkgyűjteményt, hanem közösségi funkciókat is kínál. Az új oldalt „Előrehozott választás" fősorú hirdetések népszerűsítik.
Budapesten a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében bontani kezdték az egyik a XIII. kerületi Béke utcai ingatlant, mert az épület beruházója és fővállalkozója hónapok óta nem fizeti ki az alvállalkozókat.
A Kóka János vezette Liberális Gazdasági Kabinet azt javasolja az SZDSZ-nek, hogy még az adótörvények benyújtása előtt nyújtson be olyan javaslatot, amely a következő évekre meghatározná a...
A szeptember elején indított mozgás felgyorsult és a jegyzés 0,80 alá esett. 20 hónapja nem erősödött a font egyszerre ennyit az euróval szemben. A Bank of England szerint tovább nőhet az infláció, így egyre kitolódik a kamatcsökkentés esetleges időpontja is. 0,7942 alatt hirtelen szabadesésre váltana a jegyzés egyes elemzők szerint. Az MACD is erre utal, hiszen tartósan eladást mutat. (OT/GFX)
Felgyújtottak egy autót csütörtök hajnalban Budapesten, a III. kerületi Ékszer utcában - közölte a rendőrség. Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte: az előzetes...
Nemcsak a közmunkát, hanem a helyi vállalkozások üres állásait is kínálnák a jövőben azoknak, akik munkaképesek, mégis szociális segélyre tartanak igényt – ismertette az elképzeléseket a köztévé reggeli műsorában Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter. A tárcavezető szerint a vállalkozók már érdeklődnek.
Magyarországon - a világ más országaihoz hasonlóan - több millió ember szenved allergiától és a tüneteket kiváltó biotikus hatások közül a parlagfű az első helyen áll; az ellene való széles körű...
A magyar katasztrófavédelem munkatársai csütörtöki budapesti állományülésükön emlékeztek meg a hét évvel ezelőtti, szeptember 11-ei New York-i terrortámadás áldozatairól, köztük amerikai tűzoltó...
A növekvő környezettudatosság Ausztriában is egyre virágzóbb iparággá teszi a környezetvédelmi technológiák üzletágát: tavaly 6 milliárd eurós bevételt értek el, amely négyszerese 1993-ban elért forgalomhoz képest. Duplájára nőttek az ágazati munkahelyek is, 22 ezer fölé emelkedve.
A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében kezdték el bontani csütörtökön az egyik a XIII. kerületi Béke utcai ingatlant, tiltakozva az ellen, hogy az épület beruházója és fővállalkozója hónapok óta nem fizeti ki az alvállalkozókat.
Nyugodt kereskedéssel, mérsékelt forintgyengüléssel kezdődött a csütörtöki nap a hazai deviza számára a bankközi devizapiacon. Délelőtt háromnegyed tízkor 240,05/30 forint volt az euró árfolyama. A sz...
Tizenhat európai ország vöröskereszt szervezetének 2000-es kezdeményezésére szeptember második szombatján - idén 13-án - rendezik meg az Elsősegélynyújtás Világnapját. Így szeretnék ráirányítani a...
Gyurcsány Ferenc szerint a hét évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért terrortámadás évfordulója nemcsak a több ezer ártatlan áldozat emléknapja, hanem a szabadság iránti elkötelezettség kinyilvánításáé is; a miniszterelnök csütörtökön az MTI-nek elküldött közleményben emlékezett meg az évfordulóról.
Moszkva komolyan aggódik Ukrajna politikája miatt, azt állítva, hogy viszonyuk egyre jobban romlik - derült ki az orosz külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményéből.
Csütörtökön délután teszik közzé az USA-ban az eheti első munkanélküli segélykérelmek mutatóját (előrejelzés: 400.000, előző érték: 440.000). Ugyanekkor kerül közzétételre az importárak (előrejelzés: 20,2 %, előző érték: 21,6 %) és a kereskedelmi mérleg (előrejelzés -58,0 mrd USD, előző érték: -56,8 mrd USD) mutatóját. Este teszik közzé az USA-ban az augusztusi költségvetés mutatóját…
A nemzetbiztonsági kabinet rendkívüli ülését hívta össze péntekre Szilvásy György titkosszolgálatokat irányító miniszter egy folyamatban lévő bűnügy miatt.
Távozásra szólította fel az amerikai nagykövetet a baloldali bolíviai elnök. Evo Morales azzal vádolja a diplomatát, hogy kormányellenes tüntetéseket szít, összeesküvést sző a demokrácia ellen és a latin-amerikai ország megosztására törekszik.
A Noreg Kft. egyszerű, gyors és rendkívül költséghatékony módszert javasol a hazai vállalatoknak és intézményeknek informatikai biztonsági kockázataik további csökkentésére: leggyengébb láncszem, azaz az emberi tényező megerősítését.
A fogazat elhanyagolása miatt kialakuló ínyvérzés nyomán sokféle baktérium jut a véráramba, ami szívbetegséget okozhat - hívták fel a figyelmet brit szakemberek a rejtett összefüggésre.
Nyugodtnak és tárgyszerűnek nevezte a miniszterelnök az SZDSZ-szel folytatott tárgyalást, Gyurcsány Ferenc ugyanakkor nem tudott konkrét eredményről beszámolni. Az egyeztetést jövő héten folytatják. Fodor Gábor SZDSZ-elnök azt mondta: a szocialistákkal és az ellenzékkel is főképpen gazdaságpolitikai kérdésekről akarnak egyeztetni.
A Procter & Gamble (P&G) intimbetét-márkája, a Naturella virágba borította a 7-es busz vonalán menetrend szerint járó buszokat. A kampányt a Hill & Knowlton pr-ügynökség találta ki.
Gyurcsány Ferenc szerint a hét évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért terrortámadás évfordulója nemcsak a több ezer ártatlan áldozat emléknapja, hanem a szabadság iránti...
A jövő héten szakpolitikai kérdések megvitatásával folytatódik az MSZP és az SZDSZ közötti egyeztetés - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a csütörtöki budapesti megbeszélés után újságíróknak.
A tavalyi nagy siker után ismét kinyitja kapuit a Miskolci Egyetem, hogy kutatói izgalmas, különleges kalandra hívjanak mindannyiunkat a tudomány világába, a Kutatók Éjszakája miskolci programjaira szeptember 26-án, pénteken délutántól.
A távfűtés fejlesztése, illetve a jogi szabályozás modernizálása nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unió által előírtnak megfelelően csökkentse üvegházhatású-gáz...
Országos Média Diákversenyt rendez nappali tagozatos egyetemista, főiskolás diákok számára az OMD médiaügynökség. Az akár több intézmény hallgatóiból álló háromfős csapatok november 7-ig adhatják be írásos pályaműveiket.
A román és a magyar tagozat tavaly kötött egyezsége alapján mostantól románul, magyarul, németül és angolul köszönti a Babe?-Bolyai Tudományegyetem látogatóit bronz-utánzat táblákon.
Elavult, hitelét és súlyát vesztett az állami gyermekfogászat - mondta a fogászati hónap apropóján megkérdezett szájsebész-fogszakorvos. Kámán Attila az Implantcenter orvos igazgatója szerint a 30-50 éves korosztály hetven százaléka gyermekkorban traumaként megélt iskolai fogászati ellátás miatt tart a fogorvosoktól.
Semmi újat nem hozott az EKB havi jelentése. Nagy az inflációs kockázat és bizonytalan a gazdasági növekedés mértéke. Elemzők szerint azonban az év közepén tapasztalt gyengülést erősödés fogja követni. Az EUR/USD árfolyama alig reagált a jelentésre. A jegyzés már érintette az 1,3910-es szintet. Angol elemzők szerint még délelőtt áttörhet az 1,39-es érték is. (OT/www.globalfx.hu)
Több ezerre tehető azon Romániából áttelepült nyugdíjasok száma, akik Magyarországon mentek nyugdíjba, de a Romániában ledolgozott éveik után máig nem kapták meg a nyugdíjukat. Gál Kinga és Őry Csaba, európai képviselők felszólították a magyar és a román nyugdíjfolyósító hatóságokat, hogy fizessék ki a nyugdíjasoknak az elmaradt járandóságukat.
A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében kezdték el bontani csütörtökön az egyik a XIII. kerületi Béke utcai ingatlant, tiltakozva az ellen, hogy az épület beruházója és fővállalkozója hónapok óta nem fizeti ki az alvállalkozókat.
Meghalt egy férfi, akire föld omlott egy teherautó platójáról csütörtökön kora reggel a Baranya megyei Bóly közelében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A XXI. század munkavállalójának olyan új kihívásokkal kell szembenéznie, melyeknek nemcsak hogy motiváltan, képzetten tud megfelelni, de egészségesnek is kell lennie.
Elemzői vélemény szerint a következő hónapokban folyamatosan csökken az inflációs nyomás - a friss pénzromlási adat, ha kicsit is, de meglepte a szakértőket
A házbizottság ülése idején megérkezett az Országgyűléshez az MDF kezdeményezése, hogy az Országgyűlés oszlassa fel magát - közölte Szili Katalin házelnök a testület ülését követő...
Szakmapolitikai síkon folytatódnak az egyeztetések – közölte Gyurcsány Ferenc az SZDSZ-szel folytatott tárgyalás után. A két volt koalíciós partner külön tartott sajtótájékoztatót a találkozóról a Képviselői Irodaháznál. A kormányfő szerint a szakértői kormány gondolata nem vetődött fel a csütörtöki megbeszélésen, Fodor Gábor ezt cáfolta. A Fidesz véleménye szerint egyértelmű, hogy a felek a...
A házbizottság ülése idején megérkezett az Országgyűléshez az MDF kezdeményezése, hogy az Országgyűlés oszlassa fel magát - közölte Szili Katalin házelnök a testület ülését követő sajtótájékoztatón.