2008. szeptember 15. hétfő

szept. 15
9:42
Kordát alázza poénjaival Para-Kovács (BorsOnline)
A Korda György és Para-Kovács Imre közös pókerközvetítései szinte már legendának számítanak. Korda lapunknak bevallotta: olykor nem érti Para-Kovács poénjait, pedig Imrének parancsba adták: dumájával ne nyomja el az énekest, hiszen ő a sztár.
szept. 15
9:42
Nem várt eredmények a hazai coach-képzéseken (HR Portál)
Nagy érdeklődés kísérte tavaly azt a két speciális coach képzést, melynek elindulásáról portálunk is hírt adott. Úgy tűnt akkor, hogy egy nagyon élő igényt elégítenek ki. Most, egy év elteltével kíváncsiak voltunk, milyen eredménnyel folynak a hazánkban éppen kibontakozó intézményi coach képzések. A hallgatók intellektuális kalandról, önismereti fejlődésről számoltak be.
szept. 15
9:44
Moszkva Latin-Amerikával vág vissza (Privátbankár)
Mind Oroszországnak, mind Venezuelának érdeke, hogy világosan demonstrálja a Fehér Háznak: elmúltak azok az idők, amikor Washington uralta Latin-Amerikát.
szept. 15
9:44
Feje tetejére állt a világ! (BorsOnline)
Akrobatákat megszégyenítő ügyesség, fejükön pörgő táncosok, ritmusos hip-hop zene - igazi őrület veszi kezdetét esténként a Jászai Mari téri aluljáróban. A járókelők hosszú percekre megállnak és szájtátva bámulják a fiatal fiúkat és lányokat, akik rendszeresen itt gyakorolják a földkerekség egyik leglátványosabb táncművészetét, a breakdance-t.
szept. 15
9:44
Méregzsák a munkahelyen (HR Portál)
A munkahelyi közösségben elég csupán egyetlen elégedetlenkedő dolgozó, hogy a munkatársak kórusban sorolják - irreális - követeléseiket. A negatív szólamok ugyanis sokkal "hangosabbak" az emberi fül számára, mint a pozitívak. Minden esetben.
szept. 15
9:45
Pályaválasztási kiállítás járja körbe az országot ősszel (HírTV)
Országszerte 91 helyszínt látogat meg a Pályaválasztási kiállítás szeptembertől novemberig, ahol idén a bemutatott szakmák legalább fele a hiányszakmák közül kerül ki. A körutat bemutató, szeptember 12-ei sajtótájékoztatón a szakképzettség fontosságára és a rosszul választott szakma problémájára hívták fel a figyelmet a szakemberek.
szept. 15
9:45
Füst szivárgott egy iskolából (Blikk)
szept. 15
9:45
Gegesy Ferenc a parlament mai gyülésén már nem vesz részt (Alternatív Energia)
Gegesy Ferenc húsz éves tagsága után kilépett az SZDSZ-ből és lemondott egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról. Ferencváros polgármestere az MTI-vel közölte azt is: a parlament hétfői munkájában már nem vesz részt.
szept. 15
9:45
Diósgyőrt öntenék a kétszázasra (hirado.hu)
Egy miskolci alapítvány azért lobbizik, hogy a Diósgyőri Vár kerüljön az új érmére, mely jövőre váltaná fel papír társát
szept. 15
9:47
USD/CHF Kedvezőtlen kilátások (HírTV)
Romlottak az USD/CHF kilátásai, és lehetséges, hogy átmenetileg célba veszik az 1,0880-as értéket. Itt fut a július és szeptember közti mozgás 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje. In-GFX
szept. 15
9:47
Az Agora félmilliárdos pert nyert az APEH ellen (hirado.hu)
Az APEH körülbelül félmilliárd forintot követelt a cégtől azon a címen, hogy 2002-2004 között jelentősen több támogatást igényelt az államtól, mint amennyire jogosult lett volna
szept. 15
9:48
KSH - Élre tör a mobilinternet (ProfitLine)
2008 első félévének végén a mobil-előfizetések száma túllépte a 11,5 milliót. A telefonbeszélgetések időtartamának 73 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki. Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak mennyisége tovább esett. Egy év alatt majdnem negyedével növekedett az internetszolgáltatók száma, az előfizetéseké pedig már megközelítette a 2,1 milliót.…
szept. 15
9:49
EUR/USD Szárnyakat adnak a piaci gondok (HírTV)
Az EUR/USD jelentős erösödést mutatott a hét elején. Miután pénteken 1,4224-en zárt, ma reggel 1,4341-ről 1,4477-re emelkedett a devizapár. A nyereségek hátterében a nemzetközi piaci gondok állnak. Meghiúsultak a Lehman Brothers átvételével kapcsolatos hétvégi tárgyalások, és a bank csődöt jelent. Azt beszélik, hogy legközelebb nem kamatemelés, hanem csökkentés várható az USA-ban. Ha 1,4283 alá…
szept. 15
9:49
Kenedi: át kell írni Magyarország történelmét (hirado.hu)
A történész megerősítette, az ő bizottság feladata nem egy névsor összeállítása volt, hanem egy nyilvántartási rendszer megismerése, feltárása
szept. 15
9:50
Svájc - Vártnál nagyobb visszaesés a termelői árindexnél (ProfitLine)
A termelői árindex a svájci statisztikai hivatal számításai szerint 2008 augusztusa folyamán 0.5 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest, mely több mint duplája, mint az elemzők által várt 0.2 százalékos visszaesés. (ProfitLine.hu)
szept. 15
9:51
Hajtóműhiba okozhatta az orosz repülőgép-tragédiát (HírTV)
Az orosz hatóságok szerint valószínűleg a hajtóművek hibája okozhatta az orosz utasszállító repülőgép vasárnapi tragédiáját. A BBC információi szerint a szerencsétlenség ügyében indított vizsgálatot vezető Alexander Bastrykin előzetes véleményként azt mondta az orosz hírügynökségnek: a balesetet „technikai hiba, valamint a jobb hajtómű kigyulladása okozta.”
szept. 15
9:53
„Orosz egységeknek kell tekinteni az Abháziában állomásozó katonákat” (HírTV)
Oroszország ezentúl külön-külön 3800 katonát állomásoztat a Grúziától elszakadt Abháziában és Dél-Oszétiában. Erről napokon belül alapszerződést írnak alá a felek. Az abház elnök egyúttal közölte: Abházia nem engedi be területére az európai megfigyelőket.
szept. 15
9:55
Nyitó kommentár (HírTV)
A dollár gyengülést mutatott a hét elején. Az EUR/USD 1,4477-re emelkedett, a GBP/USD pedig csúcsot ért el 1,8126-nál, míg az USD/CHF 1,0630-ig, az USD/JPY 105,28-ra csökkent. A deviza veszteségei a Lehman Brothers csődjével és a Merrill Lynch megvásárlásával állnak kapcsolatban. Azt beszélik, hogy legközelebb nem kamatemelés, hanem csökkentés várható az USA-ban. Eddig nagyrészt nem sikerült…
szept. 15
9:57
A NATO a grúz vezetéssel tárgyal (HírTV)
A NATO eközben a grúz vezetéssel egyeztet. A vegyesbizottság, amelyet a grúziai válság kirobbanása után hozott létre a nyugati katonai szervezet, hétfőn tartja első ülését Tbilisziben.
szept. 15
9:59
Huszti kétszer is betalált a Mönchengladbach ellen (HírTV)
Előbb büntetőt hibázott, majd két gólt szerzett, végül kiharcolt egy újabb 11-est Huszti Szabolcs a Hannover színeiben a Mönchengladbach elleni vasárnapi bajnokin. A Hannover végül 5-1-nyerte a találkozót.
szept. 15
10:00
Bye-bye euró - nem kell a közös pénz a briteknek (Privátbankár)
A brit Liberális Demokraták is belátták: reménytelen a közös európai valuta elfogadtatása a hazai választókkal.
szept. 15
10:00
Julianna, mi az, ami a szoknya alól kilátszik? (Blikk)
szept. 15
10:01
Végjáték - Kontraszt (videó) (HírTV)
VégjátékGyurcsányi reformok avagy szakértői kormány? Születhet-e még megegyezés az MSZP és az SZDSZ között? Mi a fontosabb az egykori koalíciós felek számára: az ország jövője vagy a hatalom megtartása? Miért tartanak a liberálisok az előrehozott választásoktól? Vendégünk Szent-Iványi István, az SZDSZ ügyvivője.MonopóliumAgresszió, fenyegetőzés, diplomáciai modortalanságok. Nagyhat...
szept. 15
10:03
EUR/TRY Emelkedő török munkanélküliségi ráta (HírTV)
Miután kiéleződött a válság, a pénteki 1,7613-as zárás után 1,8252-re emelkedett az EUR/TRY. Eddig még nem sikerült zárni a gapet. A török munkanélküliségi ráta júniusban 8,9%-ról 9,0%-ra emelkedett. Az EUR/TRY elvesztette nyereségeinek egy részét. In-GFX
szept. 15
10:03
Megnyeri-e Sarah Palin a republikánusoknak az elnökválasztást? (Kripto Akadémia)
Sarah Palin, az amerikai Republikánus Párt alelnökjelöltje új életre keltette a Reagan-mítoszt; felébresztette a nosztalgiát egy már nem létező Amerika iránt, s ez éppen elegendő lehet novemberben a győzelemhez - írta a Time magazin elemzője.
szept. 15
10:03
Gegesy Ferenc kilépett az SZDSZ-ből és lemondott parlamenti mandátumáról (Gondola)
Gegesy Ferenc kilépett az SZDSZ-ből és lemondott parlamenti mandátumáról. Ferencváros polgármestere ezt maga jelentette be az MTI-nek hétfőn. A politikus azzal indokolta döntését, hogy az SZDSZ...
szept. 15
10:05
EUR/CHF Erősödő svájci frank (HírTV)
A svájci frank erösödést mutatott. Az EUR/CHF 1,6075-ről 1,5941-re csökkent. A devizának jól jöttek a kedvező hazai adatok. A kiskereskedelmi forgalmak júliusban éves szinte 6,2%-kal emelkedtek (előző: +0,7%). A kombinált termelői-, és importárindex augusztusban éves szinten 4,0%-kal emelkedett, elmaradva ezzel a 4,6%-os előrejelzéstől (előző: +4,9%). Támogatás 1,5903-nál található. In-GFX
szept. 15
10:05
Füst szivárog a XI. kerületi Bogdánffy utcai iskola pincéjéből (Gondola)
Füst szivárog Budapesten, a XI. kerületi Bogdánffy utcai alapítványi iskola pincéjéből - értesült az MTI hétfőn, nem sokkal kilenc óra után. A tűzoltóság kocsijai elindultak a helyszínre - közölte...
szept. 15
10:07
Tehetetlen áldozatába vágta kését (HírTV)
Életmentő műtétet kellett végrehajtani a kórházban azon az emberen, akit három férfi támadott meg Sárbogárdon, az egyik kocsma előtt, a tehetetlen áldozatot az egyik támadó többször megszúrta késével.
szept. 15
10:07
Tíz újabb pláza Budapesten! (Gondola)
A plázaboom az idei, visszafogottabb fejlesztések ellenére sem áll le, 2011-ig ugyanis Budapesten újabb tíz létesítmény "áll a startvonalra", s lesznek olyan bevásárlóközpontok,...
szept. 15
10:09
Teljes útzár a 81-esen és a 82-esen (HírTV)
Baleset miatt teljes útzár van a 81-es és a 82-es főúton is. A 81-es úton a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörs közelében kora reggel két személygépkocsi ütközött frontálisan.
szept. 15
10:09
Súlyos veszteség érte az MSZP-t - elhunyt Kovács László (Gondola)
Elhunyt Kovács László, Kartal szocialista polgármestere - erősítette meg a Hír Televízió értesülését a nagyközség jegyzője. Információink szerint a polgármester Pekingben halt meg, ahová...
szept. 15
10:11
Tölgyessy: Az SZDSZ meg fog törni (HírTV)
Az SZDSZ feladott valamit eddigi pozíciójából, elkezdett tárgyalni, emellett erőteljesen megszólalt a pártközeli értelmiség is, amely összefogást sürget – jelentette ki Tölgyessy Péter a közszolgálati rádió reggeli műsorában.
szept. 15
10:11
Újabb Gyurcsány-hakni (Gondola)
Szabadelvű gazdaságpolitikát és a szociális biztonságot megőrző jóléti politikát ígért a hét végén Gyurcsány Ferenc. Az MSZP évadnyitó rendezvényén nem bárszékről, hanem pulpitus mögül győzködte övéit.
szept. 15
10:13
Két gyerek halt meg a fertőzött tejportól Kínában (HírTV)
Meghalt két gyerek a melaminnal fertőzött tejportól Kínában, miközben a vesekővel megbetegedett gyerekek száma csaknem hatszázra nőtt - közölte hétfőn az állami média.
szept. 15
10:15
Még mindig "aranyat érnek" a csúcsvezetők (HR Portál)
Még mindig nagy pénzzel javadalmazzák a csúcsvezetőket, de már nem kapnak három számjegyű javadalmazási csomagokat. Az amerikai csúcsvezetők egyéves tevékenységükért átlagban csak 3 és fél százalékkal kaptak többet, mint tavaly.
szept. 15
10:15
Feketén adják-veszik a gyógyítási kapacitásokat (HírTV)
Lapinformációk szerint feketén adják-veszik egymás között a kórházak a gyógyítási kapacitásokat a biztosítótól járó díj 20-30 százalékáért. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által engedélyezett teljesítményvolumen-korlátot (tvk) ki nem használók attól tartanak, hogy a biztosító lecsökkenti a közpénzből finanszírozott gyógyítási keretüket, ha nem használják ki a kvótájukat.
szept. 15
10:17
Vezetői stratégia, pénzügyi döntések: VEZETŐI KONTROLL (HR Portál)
Egyre több olyan szakemberre van szükség, akik ismerik a vezetői stratégiai, pénzügyi döntéseket megalapozó információk elemzését, értékelését és felhasználását. Jöjjön el képzésünkre és szerezzen angol nyelvű, nemzetközileg elfogadott, European Business School London oklevelet!
szept. 15
10:18
Nem tudott kifogni az OPEC a spekulánsokon (Privátbankár)
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) elnöke szerint a néhány napja a kitermelés csökkentéséről hozott határozat "nem bizonyult hatékonynak" a spekuláció letörésében, és a szervezet követke...
szept. 15
10:18
Milliomos partnerre vadásznak a nők (BorsOnline)
Dúsgazdag férjre vagy feleségre vágyik? Milliomosok társkeresőjeként hirdeti magát egy weblap, a regisztrációért fizetni kell, cserében azonban kedvére válogathat az ember a módos jelöltek között. A honlapon szép számmal akadnak magyar felhasználók is, sőt, a Megasztárt megjárt Kandech Evelyne fotója is ott virít az oldalon. Evelyne azt állítja: visszaéltek adataival. Nők sokasága azonban…
szept. 15
10:18
Óvatosan a zöldséggel: agysorvadáshoz vezethet! (Infostart)
A vegetáriánus étrend egészségtelen is lehet - figyelmeztetnek brit orvosok, akik megállapították, hogy a húst egyáltalán nem fogyasztók körében hatszor nagyobb az agysorvadás kialakulásának veszélye.
szept. 15
10:20
Sarah lemossa Obamát? (Privátbankár)
Sarah Palin, az amerikai Republikánus Párt alelnökjelöltje felébresztette a nosztalgiát egy már nem létező Amerika iránt, s ez éppen elegendő lehet a győzelemhez.
szept. 15
10:20
John Lennon szerelmes volt Paul McCartney-ba? (Infostart)
Mélységesen felháborította Paul McCartney-t és Yoko Onót az a könyv, amely most jelent meg John Lennon életéről. A Beatlesszel régóta foglalkozó szerző azt állítja, hogy a legendás énekes homoszexuális kapcsolatra vágyott McCartney-val, és arról is ábrándozott, milyen lenne lefeküdni a saját édesanyjával.
szept. 15
10:21
BKV-járatoknak ütközött két motoros (Blikk)
szept. 15
10:21
A Tv2 oroszlánok közé küldi Horváth Ágnest (Kreatív Online)
Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter, Kozsó, illetve Bódi Guszti és felesége is aközött a tíz celeb között van, akik a Tv2 őszi kalandshow-jában átutazzák az afrikai Botswanát és Zambiát. A magyar-holland fejlesztésű műsor licencét külföldre is eladnák.
szept. 15
10:21
Gyásznap Oroszországban (HírTV)
Gyásznapot tartanak Oroszország permi területén a vasárnapi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére.
szept. 15
10:21
Ügyészség: a náci film vetítése nem közösség elleni izgatás (Alternatív Energia)
Megszüntette az Fővárosi Főügyészség a Jud Süss budapesti vetítései kapcsán, közösség elleni izgatás miatt indított eljárást - értesült lapunk. Az eddig meg nem erősített információk szerint azzal az indoklással, hogy a film bemutatása nem meríti ki a törvényben foglalt tényállást.
szept. 15
10:21
Motorost gázolt a villamos a Szent Gellért térnél (Gondola)
Motorost gázolt a 18-as villamos a Szent Gellért térnél hétfő délelőtt - közölte a BKV fődiszpécsere. A motorost ezekben a percekben próbálják meg kiszabadítani a szerelvény alól; azt egyelőre nem...
szept. 15
10:21
Riadalmat okozott egy lángoló papírdarab a Bogdánfy utcai iskolában (hirado.hu)
A tűzoltók kivonultak az iskolához, de sem az épületben, sem a pincében nem találtak tüzet
szept. 15
10:23
A széthullás szélén az SZDSZ – Gegesy kilépett (+videó) (HírTV)
Elkezdődött az SZDSZ széthullása az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján. A liberális párt egyik országgyűlési képviselője, Gegesy Ferenc kilépett a pártból, és egyúttal lemondott parlamenti mandátumáról is.

Keresés