A fűtési szezon kezdetén megnő a lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések veszélye, ezért a katasztrófavédelem fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága hétfői ülésén támogatta a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balaton Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvény módosításáról szóló javaslatot, amelynek felülvizsgálatára azért volt szükség, mert Sólyom László köztársasági elnök a korábbi módosító javaslatot az Országgyűlésnek megfontolásra…
Levélben fordul Kovács László adópolitikai és vámuniós EU-biztos az Európai Unió tagországaihoz jövő héten, hogy sürgősen foglalják össze álláspontjukat a csökkentett áfakulcsok alkalmazhatóságának és az érintett termékek körének kérdésében.
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben döntöttek arról, hogy október 1-jéig legkevesebb 200 fős polgári - vagyis fegyvertelen - megfigyelő missziót küldenek Grúziába. A megfigyelők...
Meglehetősen szembeötlő az EUR/JPY és az EUR/USD közti korreláció, mely a múlt hónapban 0,98%-os együttállást mutatott, ami már önmagában is rekordnak számít. Ennek oka az EU-s gazdasági kilátások megítélésének változásában keresendő. 2008 további részében csak csekély növekedés várható, és előbb-utóbb kamatcsökkentésre kerülhet sor. Az EUR/JPY-t 149,56-on jegyzik. A cél a 148,96-os és a…
Tóth András, volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő most nem támogatja a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es indítványt, de a képviselő hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy decemberben megszavazná, ha lenne elfogadott költségvetés és adótörvény.
Gázolt is a hűtlen kezelés miatt letartóztatott Komárom-Esztergom megyei MSZP-s alelnök. Orbán István, aki a tatai edzőtábor vezetője, még nyáron, július közepén ütött el egy férfit a tábor...
Vonulásos demonstrációt szervez az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének második évfordulóján a Rendszerváltó Fórum. Fáber Károly, a szervezet vezetője azt szeretné, ha legalább 150-200 ezres tömeg összegyűlne a Kossuth téren, ebben az esetben gyakorlatban érvényesítenék a népszuverenitás elvét.
Miután Szili Katalin házelnök bejelentette hogy, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Megegyezés szükségessége című felszólalását kezdi a fidesz képviselői kivonultak a teremből.
Átlépte a húszmilliót Japánban a legalább hetvenéves lakosok száma, ami még sohasem fordult elő. A 20 millió 170 ezer hetven év feletti a lakosság 15,8 százaléka. Egy éve 15,3 százalékos volt hányaduk...
Harry herceg (23) több hetes kiképzésre indult Kanadába, mivel szeretne visszatérni Afganisztánba, hogy az élvonalban harcoljon. Utazása előtt azonban meglepte kedvesét, Chelsy Davyt (22) egy kis aprósággal: a róla mintázott akció figurák egyikét ajándékozta neki, egy zaftos kis üzenettel.
Csoda történt Monzában! Az Olasz Nagydíjat ugyanis 21 évesen és 73 naposan a Toro Rosso versenyzője, Sebastien Vettel nyerte, aki ezzel a sikerrel minden idők legifjabb F1-es futamgyőztese lett. Felipe Massa csak a 6., Lewis Hamilton pedig a 7. helyen zárt, de náluk rosszabbul járt Kimi Räikkönen, aki még pontot sem szerzett.
Ma kezdődik egy háborús bűnökkel vádolt egykori náci tiszt tárgyalása Münchenben. A 90 éves Josef Scheungrabert azzal vádolják, hogy parancsot adott 14 ember megölésére Olaszországban 1944-ben.
Hosszú távú csökkenő trendben mozog a GBP/USD, ugyanis úgy vélik, hogy a brit gazdasági helyzet a jövőben kedvezőtlenebbül alakul, mint az amerikai. Erősen lefelé módosították a 2. negyedévi brit GDP-t. A BoE novemberi inflációs jelentésében valószínűleg nagyobb gazdasági hanyatlást jósol, ami kamatcsökkentést vonhat maga után. Az elemzők 2009 végére nézve 3,50%-os irányadó kamatot…
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben döntöttek arról, hogy október 1-jéig legkevesebb 200 fős polgári - vagyis fegyvertelen - megfigyelő missziót küldenek Grúziába.
Az eddigi adatok szerint legkevesebb 8 ember halálát okozta az Ike hurrikán az Egyesült Államokban - öt áldozat Texasban, kettő Louisianában, egy ember pedig Arkansasban halt meg.
A KDNP frakciója erkölcsi okokból megszavazza a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es indítványt - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A KDNP azért erkölcsi...
A 2. negyedévben a várt 3,5% helyett csupán 2,7%-kal emelkedtek az EU-s munkaköltségek a legutóbbi 3,5%-os érték után. az adatok megerősítették, hogy a jövőben tovább mérséklődik az infláció gyorsulása, ami nem gátolja az EU-s kamatcsökkentést. Az EUR/USD ma felfelé mutató gapet nyitott, miután a Lehman Brothers befektetési bank csődöt jelenthet Ellenállás 1,4344-nél található. Itt fut a csökkenő…
Átlépte a húszmilliót Japánban a legalább hetvenéves lakosok száma, ami még sohasem fordult elő. A 20 millió 170 ezer hetven év feletti a lakosság 15,8 százaléka. Egy éve 15,3 százalékos volt...
Kedd estig nem várható jelentős változás, vagyis marad az esős idő - közölte az InfoRádióval Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Tóth Katalin kifejtette: a csapadékos idő oka, hogy...
Beszakadt az aszfalt egy betegszállító autó alatt az Országos Érsebészeti Intézet előtt - értesült a HavariaPress. Hétfőn délelőtt 10 óra körül riasztották a tűzoltókat a XII. kerületbe, a...
16 millió forintos havi díjért bérli a rendőrség a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság új székhelyét - tudta meg a HavariaPress. A Pest megyei rendőrség átköltöztetése a Teve utcai rendőrpalotából...
Ki, kit jelent fel és miért a lehallgatási ügyben? Kiderült, hogy Tóth Jánost, az UD Zrt. társtulajdonosát is megfigyelték, ezért büntető feljelentést tesz. Jogi lépéseket tervez Stumpf Isván, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere is. Miközben a rendőrség nyomoz, gyanúsított még mindig nincs.
"Még ha a pápa, vagy Berlusconi kéri", akkor sem tudják kisegíteni az Alitaliát - mondta az olasz légitársaság legnagyobb üzemanyag beszállítója. Hétfőn a felek még egy utolsó erőfeszítést tettek az adósságok alatt roskadozó cég megmentésére. A rendezési terv azonban megosztotta az illetékes szakszervezeteket.
Új kiadóhoz került az Örs vezér terei Árkád kiadványa, az Arcadium. A Hamu és Gyémánt Kiadó gondozásában új külsővel és megnövelt oldalszámmal jelent meg az őszi lap.
Az EU-s gazdasági növekedés lanyhulása kisebb mértékben érintette csak a svájci gazdaságot. Az elkövetkező hónapokban is csekélyebb gazdasági korrekció várható, mint az EU-ban. A gyors inflációra való tekintettel továbbra is kivárást tanúsíthat az SNB. Az EUR/CHF-et 1,5882-őn jegyzik, és veszteségeket könyvelt el. Támogatások 1,5850-nél és 1,5800-nál vannak. In-GFX
A miniszterelnök szerint az energiaszolgáltató cégek élvezik a többletbevételt, ezért ezeknek a cégeknek a megadóztatásával lenne lehetséges a lakosság megnövekvő terheinek lecsökkentése. "Igen a Robin Hood-adóról beszélek"-mondta Gyurcsány Ferenc.
Még hétfőn az Országgyűlés elé kerül a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es javaslat, a házbizottság támogatta a kezdeményezést – jelentette be a testület hétfői rendkívüli ülése után Szili Katalin házelnök. Hozzátette: a javaslatról határozatot is hoznak még hétfőn. Szili Katalin elmondta, a házbizottság rendkívüli ülésén a Fidesz is beterjesztett egy javaslatot, amely szerint a házszabál...
A Merck & Co. (MSD) és a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. közösen bejelentik, hogy egyezség útján rendezték a Fővárosi Bíróság előtt az alendronát hatóanyagú termékre vonatkozó folyamatban lévő szabadalmi jogvitájukat A Merck szabadalma 2006-ban visszamenőleges hatállyal megsemmisítésre került - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A CIB Bank kérte az érintettektől, hogy nyilatkozhasson a Zalabaromfi ügyről, de ezt nem adták meg számára, noha az érintett ügyfelek a banktitok alóli felmentést maguktól is kezdeményezhették volna
Újabb férfi került Britney Spears hálójába, de kérdés, hogy az újabban remek formában mutatkozó énekesnő jól választott-e, amikor a szex-és drogfüggőséggel kezelt brit komikussal ment randevúra.
Hiába indult a hollywoodi sztárok dilijéből, majd lett trend Milánóban és a világ divatnagyvárosaiban a brillekkel ékesített műkörmök divatja, mégis Magyarország próbálja meg beállítani az első Guiness-rekordot.
A Buharov-fivérek (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) kísérleti játékfilmje, a Lassú tükör, valamint Csáki László és Vécsei Márton rövidfilmjei is meghívást kaptak a pénteken kezdődött milánói filmfesztiválra.
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat helyszíne lesz Magyarország, Románia és Ukrajna szeptember 16-tól 24-ig, ennek legfőbb hadszíntere a Fekete-tenger partvidéke lesz - jelentették be hétfőn Bukarestben.
Az SZDSZ parlamenti frakciója sajnálattal értesült róla, hogy Gegesy Ferenc hétfőn kilépett a párt képviselőcsoportjából - áll a szabad demokraták frakciójának MTI-hez eljuttatott közleményében. Az...
Szakértőt rendeltek ki az Egészségügyi Minisztérium parkolójának ügyében hétfőn a Fővárosi Bíróságon tartott tárgyaláson. A felperes az állam, azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki: a parkoló tulajdonosa nem az V. kerületi önkormányzat, hanem az állam. Ezzel elveszne a jogalapja az V. kerületi önkormányzat több mint 12 milliárd forintos követelésének, amelyre használati díj címén tart…
Gyurcsány Ferenc szerint elképzelhető, hogy bevezetik: ha az emberek számlát kérnek egy szolgáltatásról, és azt meg is tartják, akkor az áfát az év végén levonhatják az adójukból.
Ma kezdődik egy háborús bűnökkel vádolt egykori náci tiszt tárgyalása Münchenben. A 90 éves Josef Scheungrabert azzal vádolják, hogy parancsot adott 14 ember megölésére Olaszországban...
A nyersolaj világpiaci ára hordónkénti mintegy 5-6 dollárral zuhanásban található annak hatására, hogy a befektetők az amerikai pénzügyi pánik hatására biztosabb menedéket kerestek. Az áresésben közrejátszott az is, hogy a Ike hurrikán nem okozott jelentősebb károkat az amerikai olajtermelő infrastruktúrában. (ProfitLine.hu)
Beszakadt az aszfalt egy betegszállító autó alatt az Országos Érsebészeti Intézet előtt. Hétfőn délelőtt 10 óra körül riasztották a tűzoltókat a XII. kerületbe a Városmajor utcai érsebészeti kórházhoz, ahol egy betegszállító autó alatt beszakadt a járda aszfaltja.