2008. szeptember 16. kedd

szept. 16
9:33
Nincs kormánya Ukrajnának (HírTV)
Összeomlott a kormánykoalíció Ukrajnában - közölte kedden a kijevi parlament elnöke. (FH)
szept. 16
9:39
Önkéntes felhasználói kaláka a vírusok ellen (Piac és Profit)
Sikerrel debütált a Panda közösségi vírusvédelme: a Panda 74%-os növekedést tapasztalt a regisztrált termékek terén. A webkettes vírusvédelem már most egyre gyorsuló ütemben hódít.
szept. 16
9:39
Majdnem minden második ágy üresen maradt (Privátbankár)
Az év első nyolc hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 58 százalékos szobakihasználtsággal működtek
szept. 16
9:39
Sérült játékosai nélkül is szárnyal a Liverpool (BorsOnline)
Megkezdődik a Bajnokok Ligája 32-es csoportköre, ma nyolc összecsapással indul útjára a futballsorozat. A keddi meccseken már olyan sztárcsapatok is pályára lépnek, mint a Liverpool, a Chelsea, az Inter vagy a Barcelona.
szept. 16
9:39
Évtizednyi munka, rengeteg pénz és még több kudarc - Mi van egy szem tabletta mögött? (WebBeteg)
Egy új gyógyszerfejlesztésre alkalmas gyógyszermolekula-jelölt azonosítása akár 2-10 évet is igénybe vehet. A klinikai vizsgálatok négy fázisból állnak, melyek már a gyógyszer emberekre gyakorolt hatásait vizsgálják.
szept. 16
9:45
AUD/JPY A carry-trade-ek megszüntetése (HírTV)
Tovább folytatódik az AUD/JPY mélyrepülése, miután fokozódott a befektetők kockázatkerülése, és a carry-trade-ek megszüntetésére került sor. A devizapár 2 éves mélypontot ért el 81,59-nél. Tesztelhetik a 80-as értéket. Szintén rosszul érinti a crosst, hogy a japán vállalkozások szeptember végéig tőkét hoztak haza. In -GFX
szept. 16
9:45
58 százalékos volt a magyar szállodák kihasználtsága (Gondola)
Az év első nyolc hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 58 százalékos szobakihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma 1...
szept. 16
9:45
Nem volt kedve hazagyalogolni, ezért kötött el több bringát (Blikk)
szept. 16
9:45
Napi AMC tender: Szerbia, promóció (Kreatív Online)
Magyar élelmiszereket népszerűsít ősszel Szerbiában az Agrármarketing Centrum (AMC). A szervezet a "Magyar Hetek" elnevezésű akció szervezésére és lebonyolítására tárgyalás nélküli tendert hirdetett a Közbeszerzési Értesítőben. Csak azok az ügynökség indulhatnak eséllyel, amelyek már korábban is intéztek élelmiszerpromóciót a szomszédos országban.
szept. 16
9:45
Az államfő bemutatta ombudsmanjelöltjét a pártok képviselőinek (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában bemutatta Jóri András ügyvédet, adatvédelmi biztos-jelöltet a pártok képviselőinek.
szept. 16
9:45
Észak-Korea-rakétakísérletek (Kripto Akadémia)
Észak-Korea egy új kísérleti terepről hajtott végre teszteket a 6700 kilométeres hatótávolságú Taepodong-2 típusú rakétájával, amellyel az Egyesült Államok nyugati partvidékét is képes elérni.
szept. 16
9:45
Milliókkal tartoznak a szegedi bliccelők - sokan a végrehajtót várják (hirado.hu)
A "csúcsbliccelő" jelenleg 560 ezer forinttal tartozik, és huszonkétszer kapták el
szept. 16
9:47
A dugókba bukott bele a főrendőr (HírTV)
A fővárosi dugókba bukott bele a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedési főosztályának vezetője, Konyha László, akit Bencze József országos főkapitány indoklás nélkül mentett fel beosztásából. Posztját mostantól Vízvári György, a vízi rendészet egykori parancsnoka tölti be.
szept. 16
9:47
BUX: -2,37 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,70 pontos csökkenéssel, 18.767,44 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 2,37 százalékkal gyengült.
szept. 16
9:47
Nincs kormánya Ukrajnának (hirado.hu)
Nincs kormánya Ukrajnának. Egyelőre ennyit tudni, részletek hamarosan...
szept. 16
9:48
Belevett a Barclays a Lehmanba? (ProfitLine)
A brit Barclays keddi bejelentése alapján tárgyalásokat folytat a Lehman Brothers-el egy lehetséges akvizícióról. A Barclays közleménye azután jelent meg, hogy a The Wall Street Journal megszellőztette, hogy a Lehman az utolsó pillanatban jelentős mértékű részesedést kínált fel magából a Barclays-nak. (ProfitLine.hu)
szept. 16
9:49
Jóri Andrást jelöli Sólyom adatvédelmi biztosnak (HírTV)
Jóri András jogászt, korábbi adatvédelmi szakértőt javasolja adatvédelmi biztosnak Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő kedden mutatta be személyesen jelöltjét a parlamenti pártok képviselőinek, de döntését már június 25-én meghozta és nyilvánosság elé tárta.
szept. 16
9:49
Nemzetbiztonsági kockázatot jelent ez a kormány? (Gondola)
Nyolc hónapja ismeretlenek kémprogramot telepítettek a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére. Ekkor kezdődött a felderítés, amely múlt héten az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjének feljelentéséhez vezetett, írja a mai Népszabadság. És még egyebet is ír...
szept. 16
9:49
Sólyom bemutatta ombudsman-jelöltjét (hirado.hu)
A köztársasági elnök július 25-én Jóri Andrást jelölte adatvédelmi biztosnak
szept. 16
9:51
USD/CHF Erős svájci ipari termelés (HírTV)
Ma ismét csökkent az USD/CHF árfolyama. A frank továbbra is biztos pontnak számít. Meglepetést okozott, hogy a svájci ipari termelés a 2. negyedévben negyedéves szinten 8,9%-kal, míg éves szinten 6,1%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a 3,0%-os előrejelzést a legutóbbi +4,2% után. Támogatás 1,10-nél található. In-GFX
szept. 16
9:51
Két baleset, két sérült Orosházán (hirado.hu)
Egy ember súlyosan, egy másik pedig könnyebben sérült abban a két közlekedési balesetben, amelyek hétfõn történtek Orosházán
szept. 16
9:53
A görög Sarantis megvette a magyar Trade 90-et (hirado.hu)
Idén 6,5 millió eurós forgalmat bonyolított az élelmiszer-csomagoló termékek gyártásában és forgalmazásában második cég
szept. 16
9:54
Táppénz: mi jár és mi adható? (HR Portál)
Sok kérdés és félreértés van a munkavállalók, de a HR szakemberek körében is arról, hogy a táppénz alatt milyen juttatás jár a dolgozónak. A csoportosítás alapját a pénzbeli kifizetések és a természetbeni juttatások két csoportjára kell elkülöníteni, a bér-jellegű kifizetések különböző fajtáit külön-külön kell áttekinteni.
szept. 16
9:55
Vizes úton megcsúszott a Ford, majd villanyoszlopnak csapódott (hirado.hu)
Hétfõn délután történt a baleset Tolna megyében
szept. 16
9:56
Szeptember 11-e óta óvatosabb lett a munkaerőpiac (HR Portál)
2001. szeptember 11-e óta alapjaiban megváltozott a világ biztonságpolitikai stratégiája. A terrorizmus elleni védekezés a globális munkaerőpiacra is jelentős hatást gyakorolt, a figyelem elsősorban az iszlám környezetből érkező munkavállalókra irányult. A pályázókkal szembeni bizalmatlanság erősödött, az előszűrés és a munkahelyi ellenőrzések pedig szigorodtak.
szept. 16
9:57
Gyengül a forint: jól megrángatják (Privátbankár)
Tovább gyengült a forint kedden reggel, az árfolyam éles kilengéseket követ. Az eurót 242,50/80 forinton jegyezték kedd reggel kilenc óra után a bankközi kereskedelemben, szemben az előző délutáni 241...
szept. 16
9:57
Kanapén lazít hazánkban a Coldplay (BorsOnline)
Csupán egy hetet kell várni a magyar rajongóknak és hazánkba érkezik a Coldplay zenekar. A Chris Martin vezette banda világ körüli turnéján szinte mindenhol telt ház előtt lépett színpadra, a jegyek már hetekkel előre elkeltek. A budapesti Papp László Sportarénában szeptember 23-án, este nyolc órakor veszi kezdetét a nagyszabású buli.
szept. 16
9:57
Elkezdett sportolni Jennifer (Blikk)
A latin díva most egy jótékonysági triatlonon vett részt
szept. 16
9:57
Lehallgatási-ügy: célkeresztben a Fidesz? (Infostart)
Magántitok jogosulatlan megszerzése miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosának, Tóth Jánosnak jogi képviselője. Horváth József, az UD Zrt. vezetője a nyomozással kapcsolatban kijelentette: valójában nem ő és cége áll a célkeresztben, hanem például a Fidesz.
szept. 16
9:57
Ismét beszóltak Sarah Palinnek (hirado.hu)
Lindsay Lohan szerint az amerikai republikánus-jelölt homofób
szept. 16
10:03
Őrizetbe vettek csaknem száz tüntetőt Indiában (Gondola)
Az indiai keresztény közösségeket ért támadások miatt tiltakozó tüntetők összecsaptak rendőrökkel Karnátaka szövetségi államban, a hatóságok csaknem száz demonstrálót őrizetbe vettek - közölték...
szept. 16
10:03
Lezárták az M3-as egy szakaszát (Blikk)
szept. 16
10:03
Nincs egyetértés a főiskola és a megyei önkormányzat között (HírTV)
Békés Megye Önkormányzata nem ért egyet azzal, hogy a Tessedik Sámuel Főiskola a Szent István Egyetembe integrálódjon a jövő év elejétől. Az önkormányzat szerint ezzel a megye szellemi kiüresítése kezdődik, az intézmény szerint viszont új távlatokat nyit, amellett, hogy az egyetlen út a túléléshez - adta hírül a Hír6.
szept. 16
10:03
Cigányság a magyar politikában? (Alternatív Energia)
Mennyire fontos a cigányság sorsa a politikában?-Ez a témát feszegette Farkas Flórián felszólalása.
szept. 16
10:03
Lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza-Hajdúnánás közötti szakaszát (hirado.hu)
A balesetnél nem történt személyi sérülés
szept. 16
10:05
Feljelentést tett az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosának ügyvédje (Gondola)
Magántitok jogosulatlan megszerzése miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Tóth János, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosának jogi képviselője. Futó Barnabás ügyvéd kedden az...
szept. 16
10:05
Kamillateával a cukorbaj ellen (HírTV)
A napi rendszerességgel fogyasztott kamillatea segíthet megelőzni a 2-es típusú cukorbaj komplikációit: a szem-, ideg- és vesekárosodást - fedezték fel brit és japán kutatók. Erről a BBC brit közszolgálati hírportálon olvasható cikk.
szept. 16
10:05
Révész Máriusz kérjen bocsánatot (Alternatív Energia)
Erkölcsi győzelmet aratott tegnap a Fővárosi Bíróságon az Orbán-szőlők ügyében ismertté vált Mayer Aranka, aki a Szárhegy-dűlő Kft. ügyében a Tokaji borcsaták címmel cikksorozatot közlő Élet és Irodalom (ÉS) elleni per koronatanúja volt. Emlékezetes, Mayer Aranka volt a felesége Szász István Attila ügyvédnek, a kft. egyik alapító tagjának. A cég később Orbán Viktor feleségének résztulajdonában is…
szept. 16
10:05
Magánnyomozóval kerestetik Natáliát (hirado.hu)
A győrújbaráti lány három hónapja nem ad életjelet magáról; a diáklány Amerikában tűnt el
szept. 16
10:06
Mérséklődött az infláció Németországban (ProfitLine)
Mérséklődött az augusztusi németországi infláció az olaj árának csökkenése következtében. A fogyasztói árak éves szinten 3.3 százalékkal emelkedtek, a júliusi 3.5 százalék után, a havi szintű mérséklődés 0.3 százalékos volt, mely megegyezett az előzetes várakozásokkal. (ProfitLine.hu)
szept. 16
10:07
Az államfő bemutatta ombudsmanjelöltjét a pártok képviselőinek (Gondola)
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában bemutatta Jóri András ügyvédet, adatvédelmi biztos-jelöltet a pártok képviselőinek. Jóri András több mint tízéves szakmai gyakorlattal...
szept. 16
10:07
EUR/CZK Csalódást okozó cseh kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
A cseh koronának továbbra is jól jön a befektetők kockázatkerülése. Az EUR/CZK a gyenge cseh adatok ellenére is 23,886-ra esett. A kiskereskedelmi forgalmak júliusban éves szinten a várt 5,0% helyett csupán 3,6%-kal emelkedtek a legutóbbi +1,4% után. Támogatás 23,862-nél és 23,649-nél, míg ellenállás 23,343-nál található. In-GFX
szept. 16
10:07
Halálos baleset a 63-ason Fehérvárnál, a fõutat lezárták (hirado.hu)
Az Opel 26 éves sárkeresztúri vezetõje a helyszínen életét vesztette
szept. 16
10:08
Tovább vásárolják a Lukoil vezetők a saját cégük részvényeit (ProfitLine)
Az OAO Lukoil vezérigazgatója Vagit Alekperov és helyettese Leonid Fedun 911 millió rubel (36 millió dollár) értékben az előző hét után ismét vásároltak az általuk vezetett, Oroszország legnagyobb független olajipari vállalatának részvényeiből. (ProfitLine.hu)
szept. 16
10:09
Lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza-Hajdúnánás közötti szakaszát (Gondola)
Egy baleset utáni műszaki mentés idejére lezárták az M3-as autópálya Nyíregyházáról Budapest felé vezető szakaszát a 225-ös kilométernél, Nyíregyháza-Dél felhajtó és Hajdúnánás kijárat között...
szept. 16
10:09
A szocialista milliárdos növelte befolyását (HírTV)
10 százalékra növelte befolyását a magyarországi villamosenergia-kereskedelem piacán a szocialista milliárdos, Kapolyi László érdekeltségébe tartozó System Consulting Zrt.
szept. 16
10:15
A krumpli megizzasztja a világ tudósait (Privátbankár)
Nemzetközi összefogással két év múlva befejeződhet a burgonya genetikai kódjának megfejtése - ez segítheti a termelés növelését és az éhezés csökkentését.
szept. 16
10:15
Kezdjék a gyilkoson! (BorsOnline)
Egy jogerősen elítélt maffiózó vagy egy gyilkos arcát nem szabad megmutatni, nehogy megsértsük a személyiségi jogait, de ha húsz-harmincezerrel tartozik valaki, az csak szégyenkezzen! Akit többszáz milliós adócsalásért elítélnek, azt megkérdezi a bíró, óhajt-e fényképezkedni, de aki bevallott adóját nem fizeti ki, az pironkodjék!
szept. 16
10:15
Pudutehén érkezett a Szegedi Vadasparkba (Infostart)
A világ legkisebb szarvasfaja, a déli törpeszarvas, más néven pudu egy nősténye érkezett a Szegedi Vadasparkba, ahol már két hímet nevelnek a veszélyeztetett faj egyedeiből.
szept. 16
10:17
Lavrov: Mi a f...t képzelsz? (BorsOnline)
Az orosz külügyminiszter nyomdafestéket nem tűrő stílusban beszélt telefonon brit kollégájával, David Milliband-del. Sajtóértesülések szerint Szergej Lavrov káromkodva kérte ki magának Milliband kioktatását. Az orosz politikus tagad.

Keresés