Rátgéber Lászlót nem lehet sikertelenséggel vádolni, az elmúlt másfél évtizedben megszámlálhatatlan diadal fűződik a nevéhez klubszinten és a válogatottal egyaránt. A baranyai kosárlabda-tréner most mégis csodát emleget.
A 2003-ban született új közbeszerzési törvényben a túlszabályozottság és a joghézagok együttesen vannak jelen, emiatt a jogalkalmazók számára nehezen átláthatók a szabályok, és bürokratikus a közbeszerzés. Ezt állapította meg az Állami Számvevőszék a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzési jelentésében.
Drasztikus lépésre szánta el magát a Hewlett-Packard: 24 600 munkavállalójától válik meg a következő három év során, a munkaerő-gárda közel nyolc százalékának mond búcsút. Erre a lépésre a nagyvállalat, mivel egyesül Electronic Data Systems-szel.
Szeptember 10-én a Pannon-Work Zrt. is tagja lett a hazai HR-szakma "elit klubjának", a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének. A nyolc éve alakult részvénytársaság szakmai munkája elismeréseként értékeli az SZTMSZ közgyűlésének döntését - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Amint arról beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség másodfokon is elvesztette a Ferencváros Pártolói Egyesület elleni pert, vagyis a szövetség kénytelen nyilvánosságra hozni, hogy kik voltak a tagjai a zöld-fehéreknek 2006-ban élvonalbeli licencet nem adó bizottságnak. A szövetséget a tárgyaláson nem képviselte egy ügyvéde sem, és reagálásukát is csak később tette közzé.
Alig több mint egy óra alatt elértek a belvárosi Deák térre a rákosligeti vasúti megállótól az Európai Mobilitási Hét alkalmából kedden Budapesten rendezett Eljutási Verseny vonattal és metróval közlekedő résztvevői, maguk mögé utasítva a busz-metró kombinációt, illetve az autót választó versenyzőket.
FolkdanceNet, magyarul NéptáncHáló címmel nagyszabású zenés-táncos programot rendeznek szeptember 19-én és 20-án Szolnokon, ahol két napon át Jász-Nagykun-Szolnok megye 17 táncegyüttese, valamint hét testvérmegyéjének néptáncos és hagyományőrző csoportjai találkoznak - mondta el a megyei közgyűlés elnöke a társrendezőkkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatón.
Miután fokozódott a befektetők kockázatkerülése, tovább gyengült a zloty. Az USD/PLN csúcsot ért el 2,3917-nél. lehetséges, hogy némi támogatást hoz a devizának a kormány és a jegybank találkozója, melyen az euróövezetbe való belépés ideje lesz a téma. Ellenállás 2,3977-nél, míg támogatás 2,3228-nál található. In-GFX
Dávid Ibolya nem volt meglepve, hogy Stumpf István érintett az ügyben, minthogy a volt kancelláriaminiszter intézete, a Századvég épp szeptember elején készült tanulmánya lesújtó értékelést adott az MDF-ről.
Legkevesebb három ember meghalt és ötvenen megsebesültek, amikor kettős robbanás szakította félbe a függetlenségnapi ünnepséget a mexikói Morelia városában – közölte a mexikói kormány kedden.
A vállalkozások versenyképességét és a gazdasági növekedést nem képes a vállalkozók 100 milliárdos tehermérséklése előmozdítani - állította a munkaadói oldal az OÉT plenáris ülésén.
Megházasodott George Takei, a Star Trek című sorozat egykori főszereplője. A hetvenegy éves, homoszexualitását nyíltan vállaló színész huszonegy éve él együtt partnerével, Brad Altman (54) üzletemberrel.
Navracsics Tibor szerint a hétfői parlamenti nap eseményei megmutatták, hogy Gyurcsány Ferencnek csak az "előre lejátszott meccseken" van bátorsága részt venni, a nyílt végű mérkőzéseken nem. A Fid...
Navracsics Tibor szerint a hétfői parlamenti nap eseményei megmutatták, hogy Gyurcsány Ferencnek csak az "előre lejátszott meccseken" van bátorsága részt venni, a nyílt végű mérkőzéseken nem.
Egy 42 éves vadászpilóta lesz az első kínai, aki a hónap végén egy szál szkafanderben kilép a világűrbe, jelentette be kedden a pekingi kormány. Az űrhajós nevét is megadták: Csaj Csi-kang, a kínai hadsereg ezredese.
Miközben a Wall Streeten attól félnek, hogy a legnagyobb pénzintézetek dominóként dőlnek majd össze, az amerikai elnök és pénzügyminisztere is nyugtatni próbálja a piacokat.
A Rajna-vesztfáliai Gazdaságkutató Intézet ismét lefelé módosította a német növekedési előrejelzést. A 2008-ra vonatkozó értéket 2,2%-ról 1,7%-ra, míg a 2009-es értéket 1,5%-ról 0,7%-ra módosították. Már január óta csökken az ipari termelés, ami tovább folytatódhat. Az EUR/USD árfolyama 1,4159-re esett. In-GFX
Először szerepelt a nyilvánosság előtt nyári lovasbalesete óta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége. A vállműtéten átesett Dobrev Klára a Borsnak elárulta: már sokkal jobban érzi magát, és újra lóra szeretne ülni.
Az alapító Steve Katz gitárossal kiegészülve érkezik Budapestre a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Blood, Sweat and Tears. A jazzrock műfajteremtő együttese szeptember 20-án lép fel a Művészetek Palotájában, új énekessel.
Amióta az MSZP egyedül kormányoz, a parlamenti interpellációk esetében jóval több támogatást kapott az MDF-től, mint az SZDSZ-től. A Republikon Intézet elemzése szerint Dávid Ibolya és Vas János leginkább úgy segítette a kormányt, hogy távol maradt a szavazástól. Az MDF a két legutóbbi népszavazás idején is "érdekesen" viselkedett. A határon túli magyarokról szóló népszavazás kampánya idején Dávid…
A legutóbbi brit GDP-adatok a vállalkozási tevékenység meglepő gyengüléséről és az ingatlanbefektetések csökkenéséről tanúskodnak. Negyedéves szinten 8%-os csökkenés mutatkozik. Az elkövetkező negyedévekben sem számíthatunk a befektetések növekedésére. A GBP/USD-ot 1,7852-őn jegyzik. A devizapár csökkenő potenciállal rendelkezik 1,7761-ig, majd 1,7600-ig. in-GFX
Holland bűnüldözők megtalálták azt az öt 17. századi festményt (köztük egy Jan Steen-t), amelyeket hat és fél évvel ezelőtt loptak el egy világhírű hollandiai múzeumból.
Eddig alig produkált mozgást az EUR/USD, és továbbra is töretlen csökkenő trendcsatornájának felső szélén mozog. A német ZEW-index szeptemberben -55,5 pontról -41,1 pontra javult, meghaladva ezzel az -53,0 pontos előrejelzést. A javulás hátterében a csökkenő olajár és az euró csekély külső értéke állt. Az EU-s kilátások -55,7 pontról -40,9 pontra javultak (előrejelzés: -55,0 pont). A revízió…
Két kábítószeres ügyben folytat eljárást a mátészalkai rendőrkapitányság; együttesen 23 gyanúsítottat hallgattak ki eddig, s további gyanúsítások is várhatók - közölte a szervezet keddi sajtótájékoztatóján a nyomozó alosztály vezetője.
A manhattani kiadatlan irodák rátája várhatóan 10 százalék fölé emelkedhet, a Lehman Brothers csődje és a Merrill Lynch felvásárlása következtében, ugyanis jelentősen csökken a kereslet, mely túlkínálathoz vezethet, melyre 2003 óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
Több mint 1400 paragrafusból áll, öt könyvre bontották és a tervek szerint 2010 januárjában léphet életbe az új polgári törvénykönyv (Ptk.), melynek általános vitáját kedden kezdte meg az Országgyűlés.
Nem számít közösség elleni izgatásnak az, hogy nyáron többször levetítették és árulták az ismert náci propagandafilmet, a Jud Süsst az ügyészség szerint. Így már nem gyanúsított az a testvérpár sem, akiket korábban emiatt hallgattak ki. A rendőrök ezután már csak szerzői jogok megsértése miatt nyomoznak.
Drasztikus lépésre szánta el magát a Hewlett-Packard: 24 600 munkavállalójától válik meg a következő három év során, ezzel a munkaerő-állomány közel nyolc százalékának mond búcsút. Erre a lépésre a nagyvállalat azért szánta el magát, mivel egyesül Electronic Data Systems-szel.
Kmetty József (40), a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. vezérigazgatója 2008 szeptemberétől bekerült a KÜRT tulajdonosi körébe - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Pénzügyminisztérium ("PM") szeptember 12-én internetes honlapján közzétette a 2009-es adótörvény-módosításokról szóló törvényjavaslat tervezetét. A kormány szeptember 17-i ülésén fogja tárgyalni az adótörvények módosítását, és a törvényjavaslat várhatóan szeptember 18-án kerül benyújtásra az Országgyűlésnek.
Képes-e gyógyítani a szeretet? Laky Zsuzsa határozottan állítja: igen. A 40 éves asszony soha nem dohányzott, kerülte az alkoholt, egy nap mégis szörnyű hírt közölt vele az orvos: halálos beteg. Zsuzsának a gyermeke, Csenge adott erőt, anya és lánya közösen gyűrték le a rákot.
Talán tényleg maga mögött hagyta problémáit Britney Spears. A legújabb idilli fotókon az énekesnő édesanyjával, húgával, és annak újszülött kislányával ünnepli két gyermeke, a hároméves Sean Preston és a kétéves Jayden James születésnapját.
Pablo Picassót letaszítva a trónról immár Damien Hirst, a brit művészet fenegyereke a rekorder az egy árverésen legnagyobb összértékben eladott alkotások tekintetében.
Pályázatot ír ki a K&H a kis- és középvállalkozások hatékony munkahelyteremtésének támogatására, jelentették be kedden, Budapesten. A pályázat elnevezése "K&H kkv bizalom pályázat" utal arra, hogy a K&H bízik az életképes projekteket elindító kis-, és középvállalkozásokban. A legjobb eredményt felmutató pályázókat 2 millió, 1 millió, illetve 500 ezer forinttal támogatja a K&H…
Augusztusban 3,8 százalékra csökkent az infláció az eurózónában, miután az előző két hónapban rekord szinten volt - az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) adata szerint. A térségben 4 százalékos...
Húszezer euró – csaknem ötmillió forint – kártérítést kap Jorge Nuno Pinto da Costa, az FC Porto labdarúgóklub elnöke, akit jogtalanul vettek őrizetbe 2004-ben. Az egyesület vezetőjét egy nagymértékű csalássorozattal kapcsolatban kérdezték, amelynek során játékvezetőket vesztegettek meg.