2008. szeptember 18. csütörtök

szept. 18
8:42
Élve temette el barátnőjét a sértett szerető (Infostart)
Bíróság előtt felel tetteiért az a német férfi, aki arra kényszerítette barátnőjét, hogy megássa saját sírját. Az őrült autós futár eltemette a még lélegző nőt.
szept. 18
8:42
Túlkapások - riportkötet a 2006 őszi rendőri erőszakról (Infostart)
Bodoky Tamás, a 2006 őszi rendőri erőszakot vizsgáló könyv szerzője szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni tüntetések és zavargások alatt a rendőrség a törvényességnél és a szükségesnél jóval több erőszakot alkalmazott. A könyvbemutatón Schiffer András ügyvéd úgy vélte: a többi között a politikai hovatartozás miatti kettős mércét kellene elfelejteni ahhoz, hogy ne ismétlődhessenek…
szept. 18
8:44
Munkahelyi terror: sokan inkább ágyban maradnának (Privátbankár)
A lelki terror miatt csaknem duplázódik a munkahelyi hiányzás egy német munkavállalók részvételével készült felmérés szerint
szept. 18
8:44
Jövőre már nem kell fizetni száz dollárt az amerikai vízumért (Infostart)
Jövő év elejétől vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba - jelentette be a külügyminiszter, miután véglegessé vált az erről szóló dokumentum szövege. Göncz Kinga azt ígéri, a hatóságok nem kérnek majd az utasoktól magánéletre vonatkozó adatokat.
szept. 18
8:46
Van, aki elhiszi: Budapesten lesz az Olimpia? (Privátbankár)
A Budapesti Olimpiai Mozgalom és a városháza is optimista; szerintük a magántőke bevonásával egyáltalán nem álom, hogy 2020-ban Budapest legyen az olimpia helyszíne
szept. 18
8:48
Nagyot bukhatnak a szakik (Privátbankár)
Ha az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalásain nem születik megállapodás a garantált bérminimuról, rosszul járhatnak a szakképzett munkavállalók
szept. 18
8:51
Majdnem nulla százalékon a dollárhozam (Index)
A második világháború óta a legalacsonyabbra, mindössze 0,04 százalékosra zuhant zárásra az Egyesült Államok 3 hónapos kincstárjegyének hozama, mert a befektetők tömegei keresnek védelmet a biztonságosnak hitt legrövidebb futamidejű állampapírokban.
szept. 18
8:51
Halálos balesetet okozott egy 17 éves jogosítvány nélkül vezető fiú (Gondola)
Nem volt jogosítványa annak a 17 éves fiúnak, aki halálos balesetet okozott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagynál; a felborult autóban egy 18 éves lány és egy 11 éves kisfiú életét vesztette. A...
szept. 18
8:51
Busz utasaira zúdult egy teherautó rakománya, kilencen meghaltak (Blikk)
szept. 18
8:51
Beépített ember az adatlopásban (Blikk)
Politikusok a megbízók? Házkutatásokat tartott a titkosszolgálat egy cégnél
szept. 18
8:51
Ismét elővették a „korbácsrendeletet” (HírTV)
Saját költségükön kellene rész venniük januártól a kötelező szakmai továbbképzésen azoknak az orvosoknak, akik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által elvártnál nagyobb értékben rendelnek tb-támogatással felírható gyógyszert – írta a birtokába került kormányrendelet-tervezetre hivatkozva az egyik napilap.
szept. 18
8:51
Itt kisért köztünk az olimpiai álom (hirado.hu)
Magántőke bevonásával rendezhetnénk olimpiát 2020-ban Budapesten. Az olimpiai falu Csepelen lehetne
szept. 18
8:53
A Morgan Stanley is feladta (Index)
A bank tőzsdei értéke három nap alatt 42 százalékot csökkent, fúzióra kényszerülnek.
szept. 18
8:53
Kinek siker és kinek kudarc az olimpia? (Gondola)
De mit is várhatunk egy olyan kormánytól, melynek egyik szószólója - kérdésre adott válaszából, kitűnt - nem is oly régen hallott először arról, hogy ha a sportba 1 Eurót befektetünk, az az egészségügyben, hosszú távon, 4 Euró megtakarítást jelent. Mit várhatunk, amikor például az angol evezős szövetség több pénzből gazdálkodhat, mint amennyit a magyar kormány összesen a sportra fordít?
szept. 18
8:53
Mégis lehetne Budapesten olimpia? (Blikk)
szept. 18
8:53
Két társa halálát okozta egy jogsi nélkül vezető fiatal (Blikk)
Nem volt jogosítványa annak a 17 éves fiúnak, aki szerda késő este fának rohant Alsógagynál. A balesetben egy 18 éves lány és egy 11 éves kisfiú vesztette életét, ketten súlyosan megsebesültek.
szept. 18
8:53
Elfogták a brutális sándorfalvai erőszaktevőket (HírTV)
A rendőrök elfogták azt a két férfit, aki két, már korábban elfogott társukkal még nyár elején egy sörözőből elhurcoltak és megerőszakoltak egy ópusztaszeri nőt. Két férfit még akkor elfogtak, a másik kettő azóta bujkált.
szept. 18
8:53
Bűvös vadászzsákmány (hirado.hu)
Több mint 3 millió forintos, rendkívül jó vérvonalú szarvasbikát lőtt ki egy osztrák vadász az ötvenedik születésnapján
szept. 18
8:54
A Lyosdy TSB 12.2 milliárd fontért megveszi a HBOS-t (ProfitLine)
A Lloysd TSB Group 12.2 milliárd fontért akvirálja a HBOS Plc. jelzálog hitelezőt, mellyel az Egyesült Királyság jelzálogpiacának a negyedét az ellenőrzése alatt tudhatja. (ProfitLine.hu)
szept. 18
8:55
Kökény nem zárja ki a közös MSZP–SZDSZ-es jelöltet (Index)
Januárig kell megtartani a Gegesy Ferenc megüresedett helyére kiírt időközi országgyűlési választást.
szept. 18
8:55
Bajnait is megfigyelhették? (Gondola)
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter is érintett lehet a néhány napja kirobbant adatgyűjtési ügyben - írta a hvg.hu hírportál szerdán.
szept. 18
8:55
Nagyik a világhálón (Blikk)
Versenyre kelnek az unokákkal, dédunokákkal a szépkorúak, hogy melyikük tanulja meg hamarabb használni a számítógépet és az internetet.
szept. 18
8:55
EUR/USD A dollár és a válság (HírTV)
Ma sorozatban 2. napja emelkedik az EUR/USD. A dollárt rosszul érintik az amerikai banki szféra sorsával kapcsolatos aggodalmak. Nincs okunk dollárt vásárolni, ha menetképtelen a pénzügyi rendszer, és az USA-ból indul ki a válság. A piaci résztvevők aggódnak a Goldman Sachs-ért és a Morgan Stanley-ért is, melyek részvényei jelentősen vesztettek értékükből. Lehetséges, hogy a Morgan Stanley lesz a…
szept. 18
8:57
Simon Gábor: Rosszul járhatnak a szakképzett munkavállalók (HR Portál)
Hosszú és bonyolult megbeszélésekre számít az OÉT tárgyalásain Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, aki nem zárja ki, hogy a garantált bérminimumokról nem születik megegyezés, s így januártól rosszul járhatnak a szakképzett munkavállalók - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.
szept. 18
8:57
Rendbontás nélkül ért véget a kormányellenes tüntetés (Gondola)
Rendbontás nélkül ért véget szerda este a Parlament előtt az a kormányellenes demonstráció, amelyet azzal a céllal szerveztek, hogy a kormány lemondását követelve emlékeztessenek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök két évvel ezelőtt kiszivárogtatott balatonőszödi beszédére.
szept. 18
8:59
Ötmilliós munkaügyi bírság az M6-os kivitelezőinek (HR Portál)
A Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség összesen ötmillió forint bírsággal sújtotta az M6/M60-as autópálya kivitelezőit a napokban a munkaterületen tapasztalt hiányosságok miatt - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
szept. 18
9:00
Mankó a bankoknak: nem játszanak orosz rulettet (Privátbankár)
Az orosz pénzügyminisztérium és a központi bank rendkívüli intézkedésekkel akarja megnyugtatni a hazai pénzpiacokat: a banki likviditás támogatására kidolgozott terv csütörtökön lép életbe.
szept. 18
9:00
Lipcsei megszabadul egyik mankójától (BorsOnline)
Az FTC futballcsapatának sztárja, Lipcsei Péter néha már mosolyogni is tud. Pedig súlyos sérülése után első elkeseredettségében a visszavonuláson gondolkodott. Azonban három héttel műtétje után a visszatérés érdekében becsületesen végzi a rehabilitációt. A Ferencváros csapatkapitánya a héten a Sportkórházban kezdte meg a gyógytornát. Tegnap másodszor dolgoztatták meg a tornateremben.
szept. 18
9:00
Piknik lehet az esküvőből a bankcsőd miatt (Infostart)
A Lehman Brothers befektetési bank csődje a pénzpiacok mellett emberi sorsokat is befolyásol. A vállalat európai befektetési központja ötezer alkalmazottjának állása került veszélybe, kettejük esetében az is kérdéses, hogy mi lesz tervezett esküvővel.
szept. 18
9:02
Egymás szennyesét teregetik az amerikai kampányban (Privátbankár)
A két nagy párt elnökjelöltje a lehető legszorosabb versenyben van a Fehér Ház meghódításáért - állapította meg a Voice of America
szept. 18
9:02
Feldarabolták és megették áldozataikat a "sátánista kannibálok" (Infostart)
Egy "sátánista kannibálokból" álló bandát azzal vádolnak, hogy tagjai feldarabolták és megették négy áldozatuk holttestét Oroszországban.
szept. 18
9:09
Ronnie Wood gyűjti a Matrjoska-babákat (Index)
"Ronnak rengeteg orosz babája van.
szept. 18
9:09
Kegyelem a szerelem lakatjainak (Blikk)
szept. 18
9:09
Nyitó kommentár (HírTV)
A dollár gyengült az európai nyitáskor. A dollárt rosszul érintik az amerikai banki szféra sorsával kapcsolatos aggodalmak. A piaci résztvevők aggódnak a Goldman Sachs-ért és a Morgan Stanley-ért is, melyek részvényei jelentősen vesztettek értékükből. Lehetséges, hogy a Morgan Stanley lesz a válság következő áldozata. A spekulációk szerint a Morgan Stanley a Wachovia-val való fúziót mérlegeli. Az…
szept. 18
9:09
Somogyi Hírlap: lebeszélik a dolgozót a munkaviszonyról (Gondola)
Egyre gyakoribb Dél-Somogyban, hogy a bejelentett, állandó munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozóit a munkáltató "közös megegyezéssel" rábeszéli a munkaviszony megszüntetésére, majd a...
szept. 18
9:09
Vár ránk a hangulat-hangolás (Metropol)
Hamarosan vége lesz azoknak az idők nek, amikor udvarias szavak mögé rejthettük a telefonos ügyinté zés gerjesztette indulatainkat. Megjelent ugyanis egy szoftver, amely az ügyfél és az ügyintéző érzelmi kommunikációját elemzi, felismeri, hogy a beszélő milyen hangulatban mondja, amit mond.
szept. 18
9:09
Katie Holmes-nak nem megy az öltözködés (hirado.hu)
Hiába van tele a szekrénye a divattervezők ruháival, a sztár mégis slamposan jár
szept. 18
9:11
Görög teherhajót loptak a kalózok (Blikk)
szept. 18
9:11
Orbán-Fodor találkozó immár másodszor (HírTV)
Orbán Viktor a Fidesz, és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke csütörtökön délután háromkor ül tárgyalóasztalhoz a Képviselői Irodaházban. Az SZDSZ elnöke múlt hét hétfőn írt levelében hívta találkozóra az ellenzéki pártok elnökeit, hogy vizsgálják meg közösen egy, a lehető legszélesebb támogatással bíró szakértői kormány felállításának lehetőségét.
szept. 18
9:11
Iráni atomprogram - igaz, vagy nem igaz? (Gondola)
rán továbbra sem engedi, hogy az ENSZ ellenőrei teljes körű betekintést nyerjenek nemzeti atomprogramjába, illetve továbbra sem adja fel az urándúsító kapacitás növelésének igényét. Az állam ellen további szankciók bevezetése javasolt – olvasható a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) iráni megfigyelőinek hétfői, közel sem meglepő tartalmú jelentésében.
szept. 18
9:11
Megint egy jogsi nélküli tinisofőr okozott halálos balesetet (hirado.hu)
Az autóban öten ültek, egy 11 éves kisfiú és egy 18 éves lány életét vesztette, egy 20 éves lányt és egy 14 éves fiút súlyos sérülésekkel kórházba vittek, a vezető könnyebben sérült
szept. 18
9:12
KSH - Júliusban 12.8 százalékos visszaesés az építőiparban (ProfitLine)
Az építőipari termelés volumene 2008 júliusában kiigazítatlan adatok alapján 11,8%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 12,8%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 2,8%-kal volt kisebb az előző havinál. Az év első hét hónapjában a termelés 10,9%-kal maradt el a 2007. azonos időszakitól - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
szept. 18
9:13
Bárándy: Gyurcsánynak „távoznia kell a miniszterelnöki székből” (HírTV)
„Elfogyott a levegő Gyurcsány Ferenc körül, ezért le kellene vonnia a konzekvenciákat, és távoznia kellene a miniszterelnöki székből” – nyilatkozta Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter az Inforádióban.
szept. 18
9:13
Mely település a leggazdagabb és a legszegényebb? (Gondola)
Magyarországon a legtehetősebb Budaörs lakossága, míg a legkevesebb elkölthető jövedelemmel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte lakói rendelkeznek. A megyék sorában a sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, de az öt legnehezebb helyzetben lévő település közül három a szomszédos BAZ megyében található.
szept. 18
9:18
Havonta csak 6 órát lógunk a neten (Privátbankár)
Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban folyamatosan nő az internet elterjedtsége, a növekedés üteme azonban még mindig csak fele akkora, mint a fejlett piacokon
szept. 18
9:18
Európa nem kér a génmódosított ételekből (BorsOnline)
Veszélyesek-e az emberre, illetve a környezetre a genetikailag módosított élelmiszerek? – a kérdés hatalmas vitákat vált ki világszerte. A GMO-termékek pártolói úgy érvelnek, hogy ezen élelmiszereknek nincs bizonyítottan egészségkárosító hatása. A másik oldal viszont épp azt hangsúlyozza, hogy ennek ellenkezője sem bizonyított. Lapunk nemzetközileg elismert szakértők segítségével kereste a választ…
szept. 18
9:18
Kirúgták a kurátort, mert megragasztotta a kétezer éves szobrot (Infostart)
Elbocsátották egy kínai múzeum kurátorát, amiért összeragasztott egy törött szobrocskát, ahelyett, hogy jelentette volna a kárt.
szept. 18
9:18
Erősödik a zsidókkal és muzulmánokkal szembeni ellenszenv Európában (Infostart)
Európa több országában egyre erősödik a zsidókkal és muzulmánokkal szembeni ellenszenv - derült a washingtoni központú Pew Kutatóintézet nemzetközi felméréséből.
szept. 18
9:20
Tőzsde: pirosbetűs, de nem ünnepi nap lehet a mai (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 534,70 pontos csökkenéssel, 17.354,63 ponton nyitott csütörtökön. A mutató így legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 2,99 százalékkal gyengült. A mai ...
szept. 18
9:27
270 perce nem találtak egymás kapujába (Blikk)
Harmadik meccse nem tud gólt lőni egymásnak a Manchester és a Villarreal együttese

Keresés