Tudtommal a teljesítést és követelést követő 15 napon belül a számlát ki kell állítani, mit tehetek, ha ezt nem teszi meg a szolgáltató? Gyesen alkalmi munkavállalói könyvvel dolgoznék, ha az azzal keresett jövedelem nem éri el a határösszeget, akkor kell-e utána adót fizetnem? Alkalomszerűen szeretnék dolgozni, hogyan tudom ezt a olcsón, jogszerűen megoldani? Olvasóink kérdezték.
Látványos emelkedéssel nyitottak az értéktőzsdék pénteken Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon. A pénteki kereskedési napon ugyanabban az időpontban - a közép-európai idő szerint hajnali negyed ö...
A Genocídium nevet viselné az a népirtás elleni budapesti központ, amelynek megalakításáról Göncz Kinga külügyminiszter beszélt még augusztusban egy budapesti nemzetközi emberjogi konferencián -...
A Kossuth téri mélygarázs építője hatmilliárd forintot használhat fel közbeszerzés nélkül, miután a tendereztetés alól nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felmentést adott a T. Ház szakbizottsága.
Félő, hogy a miniszterelnökkel szembeni keserűség az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tüntetésének résztvevőin csapódhat le - mondta a Magyar Nemzet pénteki számában Varga József fideszes roma...
Kirobbanó nyitás várható az európai részvénypiacokon a hét utolsó napján, miután az amerikai kormányzat a tegnapi bejelentés szerint átvállalná a bankok rossz betétállományát, amelynek következtében a kereskedés utolsó órájában meredeken emelkedtek az amerikai részvénypiacok. A hír jótékony hatással bírt az ázsiai piacokra is, melyek szintén jelentős erősödéssel válaszoltak. (ProfitLine.hu)
Nem tudhatnak maguk mögött kedvező első félévet a nyugdíjpénztárak. Mind a kezelt vagyon, mind pedig a nyugdíjpénztári befektetések hozama csökkent, igaz, a taglétszám nőtt. A pénztári megtakarítások is csak bővebb időtávon értékelhetők reálisan.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint visszaszerezte a vezetést Barack Obama, a demokrata párt elnökjelöltje republikánus riválisától, John McCaintől.
Több magas beosztású pénzügyminisztériumi tisztviselő, köztük Keller László államtitkár is célszemélyként szerepelt a megfigyelési ügyben - írja a Népszabadság. Lapszemle.
George Bush amerikai elnök csütörtökön agresszív kormányzati fellépést ígért a mélyülő pénzügyi válság elhárítására. Az elnök aznap korábbi terveivel szemben nem utazott el Alabamába, illetve Flori...
Pénteken nyújtja be a kormány a parlamentnek a jövő évi adó- és járulékmódosításokról szóló törvénycsomagot. Szakértők szerint a javaslatok nem segítik elő kellőképpen a gazdaság növekedését, és a feketegazdaság kifehérítésére javasolt intézkedések hatása is visszás lehet - írja ez egyik gazdasági napilap.
Hét ember vesztette életét kettő pedig megsebesült lövöldözésekben Dél-Olaszországban csütörtök este. Mintegy 100 lövés dördült el a Nápolytól 30 kilométerre északra fekvő Caserta város közelében...
Polgári engedetlenségi mozgalmat, és az egész kórház területére kiterjedő határozatlan idejű sztrájkot hirdet a kórházvédő bizottság Egerben, ha a Heves Megyei Közgyűlés a bírósági döntés ellenére sem bontja fel a HospInvesttel a kórház működtetésére kötött szerződését.
Az új előadó-művészeti törvény tervezete szerint a színházak is támogathatók lesznek: jegybevételük nyolcvan százalékáig a patrónus cégek levonhatják az adóalapjukból a felkínált összeget - írta a...
El kell felejteniük az írásbeliséget, a hagyományos postázást 2011 júliusától a pereskedő vállalkozásoknak: a cégnyilvántartásban szereplő gazdasági társaságoknak addigra ugyanis rendelkezniük kell...
Az észak-magyarországi régió három megyéjében augusztusban csaknem 91 ezer munkanélkülit tartott nyilván a munkaügyi központ, ezerrel többet mint júliusban, a munkanélküliségi ráta 17,4 százalékos volt, jószerivel annyi, mint egy évvel ezelőtt volt, miközben az országos ráta 9,6 százalékot tett ki - közölte honlapján a regionális központ.
Életbe lépett péntek hajnaltól a londoni Cityben az utóbbi évtizedek legradikálisabb piaci rendteremtő intézkedése, amellyel a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) ideiglenesen megtiltotta...
Az Európai Unió tagországai közül csupán Németországban csökkent a reáljövedelem ebben az évtizedben. A német szakszervezetekhez közel álló Hans-Böckler-Stiftung elemzői szerint 2000 óta 0,8 százalékkal csökkent az egy főre jutó fizetett munkajövedelem, a munkáltató fizette társadalombiztosítási hozzájárulással együtt számolva.
A szakképzésben a jelenlegi 16 éves kor helyett már 14 éves kor után meg kellene kezdeni a szakmai gyakorlati képzést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint. Kerpen Gábor elnök ezt a Rotterdamban zajló nemzetközi szakképzési verseny kapcsán mondta csütörtökön telefonon az MTI-nek.
Nincs tartalmi vita a minimálbér, illetve a garantált bérminimum kérdésében a munkaügyi tárca és az MSZOSZ álláspontja között - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, aki a rotterdami EuroSkills, az európai ifjú szakmunkások versenyén tartózkodik. Simon Gábor szerint vissza kell adni a szakmai tudás presztízsét.
Mintegy 300 ezer szakképzett munkaerő hiányzik jelenleg Csehországban - jelentette ki Milan Mostyn, a cseh Ipari és Közlekedési Szövetség szóvivője csütörtökön. Szakmunkáshiánnyal küszködnek az építőipari, a gépipari, a közlekedési cégek, de a más ágazatokban tevékenykedő cégeknek is problémáik vannak ezen a téren.
Aranyvécépumpa-díjjal jutalmazzák azt a férfit, aki annyira felháborodott egy nyilvános illemhelyen a mocsok láttán, hogy kitakarította saját kezűleg. Az eset az Egyesült Államokban történt, egy...
A magánnyugdíjpénztárak az első félévben 182,346 milliárd forint veszteséget könyveltek el a befektetési tevékenységen, az önkéntes nyugdíjpénztárak pedig 61,024 milliárd forintnyit - derül ki a...
Orbitális emelkedés a kínai részvénypiacokon Shanghai-ban és Hong Kong-ban, miután az amerikai kormányzat a piac megmentéséről döntött, az amerikai piacokon az utolsó órában érzékelhető részvényvásárlások az egész ázsiai piacra kiterjedtek. (ProfitLine.hu)
41 év, szülői eltiltás miatti kapcsolatszünet után végre elveheti feleségül 1967-ben teherbe ejtett barátnőjét egy férfi Nagy-Britanniában. A hölgy szülei tiltották meg, hogy a pár találkozhasson,...
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatja a tisztelt befektetőket, hogy a Társaság – a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. szeptember 18. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 948,3227 Ft-os árfolyamon 19.108 db FHB A-sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT holnapján.…
Legyél te a következő Tarantino, Rodriguez vagy Christopher Nolan! Ha szeretnéd, hogy a filmek előtt az általad forgatott reklámfilm peregjen a mozikban, a hazai DVD-ken meg a tévében, tedd magad próbára: rendezz reklámfilmet! - Az ASVA pályázatán értékes nyeremények is várnak!
A FOTEX Nyrt. tájékoztatja a tisztelt részvényeseit, hogy leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére a 2008.09.18-án 100.000 db Fotex részvény maximum 530,- Ft/db egységáron történő vásárlására megbízást adott - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Azért halt meg 2007 júniusában az ausztráliai Új-Dél-Wales egyik országútján öt ember, mert beszakadt alattuk az út. A halottkém most azt javasolja, indítsanak eljárást a területi önkormányzat ellen.
113. születésnapját ünnepelte Japánban a világ legidősebb férfija csütörtökön - számolt be pénteken az AFP hírügynökség. Tomoji Tanabe 1895. szeptember 15-én született. A különleges alkalomra nemcsak virágokat és üdvözlőkártyákat kapott, hanem szülővárosának, Mijakonojónak a polgármestere ezer dollár készpénzt is átnyújtott neki.
A popcorn, vagyis pattogatott kukorica jelszóval lépett be Sarah Palin elektronikus postafiókjába az a hacker, aki ezután a levelek egy részét közzétette a világhálón. Internetes biztonsági...
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint visszaszerezte a vezetést Barack Obama, a demokrata párt elnökjelöltje republikánus riválisától, John McCaintől.
Péntekre virradóra 1,43-ra esett az EUR/USD. 1,4301-ről 139 pippel 1,4162-re esett vissza a devizapár. Később bizonytalanul mozgott ide-oda. Ma nem tesznek közzé fontosabb amerikai adatokat, ezért a technikai tényezők lesznek a meghatározóak. Ellenállás 1,4354-nél, míg támogatás 1,41-nél található. Az USD/JPY további nyereségeket könyvelt el, és 105,84-ről 107,08-ra emelkedett. Később 124 pipes…
Kétnapos programsorozattal ünnepli a siketek világnapját péntektől a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Budapesten. A szervezet célja, hogy a rendezvénnyel felhívja a figyelmet a...
A szakszervezetek ellenállása miatt ismét meghiúsulni látszik az Alitalia megmentése: a CAI befektetői csoport csütörtökön visszavonta ajánlatát, mivel a szakszervezeteknek adott ultimátum lejárt. Az UIL szakszervezet szerint 20 ezer munkahely megszűnése "szociális és szakszervezeti katasztrófa".
Erősödésre számítanak az orosz piacon is pénteken, miután 1.5 napig zárva tartottak a piacok, az emelkedést a 130 milliárd dolláros kormányzati segélycsomag az olaj árának emelkedés és az általános globális részvénypiaci rally is segítheti. (ProfitLine.hu)
Évente több százmillió forint bevételtől esne el itthon 57 ezer vállalkozó, ha végleg betiltanák a dohányzást a magyarországi éttermekben – ez derül ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tanulmányából, amelyet pénteken publikálnak. A kutatásból a Magyar Nemzet közöl részleteket.
Észak-Korea arra készül, hogy újra üzembe helyezze a jongbjoni atomreaktort, mert az Egyesült Államok, ígéretét megszegve, rajtahagyta Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok feketelistáján -...
Szemfüles fotósok felfedezték, hogy Angela Merkel német kancellár abban az estélyi ruhában jelent meg az idei Salzburgi Fesztiválon, amelyet előzőleg már kétszer viselt: először 1996-ban a...
Az iráni származású Vahdat testvérek, Masha és Marjan a tavalyi évben készítettek egy varázslatos albumot "Songs From A Persian Garden" címmel. Akkor dalaikat egy perzsa kertből "küldték". Szerencsére nem sokat kellett várni a folytatásra, mert 2008 egy újabb lenyűgöző album születésének az éve.