A mexikói hadsereg katonái több mint 26 millió dollárnyi készpénzt foglaltak le egy házban az ország észak-nyugati részén - közölte a védelmi minisztérium egyik tisztségviselője csütörtökön. Közben a mexikói elnök egy olyan új törvénytervezet benyújtását jelentette be, amely lehetővé tenné a szervezett bűnözéssel megszerzett javak lefoglalását.
Összegyűjtöttünk néhány nagyszerű sportolói teljesítményt, sikert és eredményt, amelyhez a társadalmi felelősségvállalás jegyében a magyar multi is hozzátette a magáét.
Ahogy lenni szokott a válságok idején, mindig akadnak, akik a zavarosban halászva próbálják megalapozni sikerüket. Közéjük tartoznak azok is, akik nagy befektetési bankok összeomlása, és az azt követő fúziós hírek nyomán lefoglalták az újonnan létrejövő cégek lehetséges internetes címeit: a Merrill Lynch és Bank of America címvariációit például több tízezer dollárért kínálják. Közben megnőtt a…
A kormányok és jegybankok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a nemzetközi pénzügyi piacok rendeződjenek, és az összeomlás biztosan megállítható - nyilatkozta egy reggeli rádióműsorban Simor...
Hazarendelték Marokkóba az ország Hollandiában dolgozó két diplomatáját, miután a holland hatóságok azzal gyanúsítottak meg egy rotterdami rendőrt, hogy a testületről bizalmas információkat adott át a rabati titkosszolgálatnak.
Médiatörténeti ritkaság olvasható a szélsőségesen ellenzékgyűlölő ATV honlapján. A sajátos tulajdonosi szerkezetű tévé-hetilap-site konglomerátum elveszítette a mértéket - és különös módon igyekszik elmenekülni a fenyegető jogkövetkezmények elől. Stílusgyakorlat a felénk tenyésző liberalizmusból.
Az USD/JPY jóvátette veszteségeit, és továbbra is erősödést mutat. Ennek oka az amerikai kormány által tervezett segélyakcióban keresendő, ami megnyugtatja a piaci kedélyeket, és nyereségeket hoz. Ráadásul betiltották az üres részvényeladásokat. az intézkedések hatására jelentősen nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, ami miatt nyomás alá került a jen. in-GFX
Az egészséges élet és a megfelelő táplálkozás: ezek a stabil immunrendszer sarokkövei. Járjon sokat a friss levegőn, aludja ki magát rendesen és lehetőleg kerülje a stresszt. Tartózkodjon a dohányzástól és a mértéktelen alkoholfogyasztástól, és táplálkozzon teljes értékűen!
Az iskoláskorúak jelentős részénél tapasztalható a gerincet veszélyeztető tartáshiba, 15-20 százalékuknál gerincferdülés jelentkezik, és 10-12 százalék azon gyermek aránya, akiknek fűzőt is viselniük kell, hogy felnőtt korukra elkerüljék a komoly gerincműtétet - számolt be a tapasztalatokról 3 ezer gyermek vizsgálata után a Heim Pál Gyermekkórház osztályvezető főorvosa. Marschalkó Péter…
A GE Healthcare számára technológiai és üzleti szempontból kiemelt fontosságú a globális innovációs folyamat és szervezet erősítése. Így nem meglepő, hogy szeptember 18-án a GE Healthcare magyarországi szervezete és a BMF közös együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá.
Elismerésre méltó új főnökének szakmai múltja? Sikeresen váltott kollégája? Ha ismer olyan menedzsert, aki az elmúlt egy év alatt látványos, izgalmas, tanulságos karriert futott be, akkor küldje el történetet a Manager Magazinnak, hogy az elmúlt egy év legnagyobb karrierváltásait bemutathassák.
Ma a magyar tréningpiacon "hiánycikk" az a retorika-érveléstechnika tréning, amely a résztvevőket - speciálisan - arra is felkészíti, hogy miként álljanak ki beszélni az egyet nem értő/kritikus, ellenálló vagy egyenesen ellenséges hallgatóság elé.
Renault megkezdte új K+F központjának építését a dél-romániai Tituban. A Renault Technologie Roumanie a jövő év végétől 3000 mérnöknek ad munkát, értesült a Világgazdaság.
Nem hiszek a sokkterápiában, helyette mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ajánlok - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten, a Politikai és vállalati vezetői fórum nevű...
Észak-Korea hivatalosan is megerősítette pénteken, hogy "komoly előkészületeket" tesz a jongbjoni atomreaktor újbóli üzembe helyezésére, mert az Egyesült Államok, ígéretét megszegve, rajtahagyta az országot a terrorizmust támogató országok feketelistáján.
Csökkenhet jövőre a turisztikai szolgáltatók árbevétele azon kormányzati szándék miatt, amely szerint 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás terhelné az üdülési csekket. A turisztikai szakemberek úgy vélik, hogy a munkáltatók nem nyelik majd le az adóköteles öszszeget, írja a Világgazdaság.
Miután megnyugodtak a nemzetközi piacok, és nyereségeket könyveltek el a részvénypiacok az amerikai mentőakciója folytán, mérséklődött a befektetők kockázatkerülése. Ilyen körülmények között ismét kereslet mutatkozik a carry-trade-ekre. Az alacsony kamatú devizák- például jen- nagy eladási nyomás alá kerülnek, a frank már nem számít biztos pontnak, míg a magas kamatú devizák- kiwi, ausztrál…
Hugo Chávez kormánya meggyengítette a demokratikus intézményeket és az emberi jogok tiszteletben tartásának garanciáit Venezuelában, hogy féken tartsa a politikai ellenzéket - vélekedik a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet.
Az idei kalászos gabonatermés 42 százalékkal múlta felül az előző évit. A megelőző öt év átlagát nézve pedig 26 százalékkal termeltek többet. 2008-ban az előző évhez képest 2 százalékkal nagyobb területen, azaz 1,7 millió hektáron termeltek gabonát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal összesítéséből.
Túlzott adóterhek, adóelkerülés, kiadáscsökkentés, várható megszorítások - a Deák Ferenc Közéleti Klub adókról rendezett vitaestjén ezekről beszéltek a meghívott szakemberek a hatékony adórendszerről vitázva. A meghívottak szerint a tervezett adóváltozások iránya jó, ugyanakkor az érzékelhető javuláshoz kevés, és nem látszik a szükséges szerkezeti változás sem.
Vélhetően szándékos gyújtogatás miatt égett ki egy személygépkocsi péntekre virradóan a főváros XVI. kerületében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Sagyibó Melinda, a Budapesti...
A jó rendezőnek szerencséje van. Baz Luhrmann nagyszabású, romantikus kalandfilmje, az Ausztrália férfi főszerepére Russel Crowe-t akarta felkérni, ám ő összekülönbözött a gyártó stúdióval, és így végül Hugh Jackman játszhatja el az arisztokrata nőbe szerető lovász figuráját. Szerencsére – mondja most a rendező.
A Lehman Brothers tárgyalásokat folytat a Sumimoto Mitsui pénzügyi csoporttal, hogy értékesítene számukra a japán eszközei közül, mellyel megmentene 1,300 alkalmazottat a szigetországban. (ProfitLine.hu)
Kilenc kategóriába sorolták a részegeseket azzal a céllel, hogy ha valaki felismeri mértéktelen ivászatának okát, könnyebben megszabadulhat káros szenvedélyétől.
Csökkenhet jövőre a turisztikai szolgáltatók árbevétele azon kormányzati szándék miatt, amely szerint 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás terhelné az üdülési csekket. A turisztikai szakemberek úgy vélik, hogy a munkáltatók nem nyelik majd le az adóköteles öszszeget, írja a Világgazdaság.
Gyurcsány folyamatos reformpolitikát, az SZDSZ költségvetési plafont, a Fidesz a hitelesség visszaszerzését, az MDF a korrupció visszaszorítását javasolja versenyképességünk érdekében.
A Lungo Drom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete nem vesz részt a szombati Békemenetnek nevezett cigánydemonstráción, mert nem ért egyet a véleménynyilvánításnak ezen formájával, áll a szervezet elnökének közleményében.
Az állami túlterjeszkedés megakadályozását szolgáló törvényjavaslatot nyújt be az SZDSZ a parlament elé - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint elsősorban a...
A hét végén jelentősen csökkent az USD/ZAR árfolyama, miután nőtt a befektetők kockázatvállalási készsége. Az árfolyam 8,3520-ról 8,0628-ra esett. További csökkenő potenciál nyílhat 8-ig. Itt fut ugyanis az augusztus eleji emelkedő trend. In-GFX
Szinte bizonyos, hogy az Európai Parlament októberi plenáris ülését ismét Strasbourgban tartják majd, miután az ottani épület helyreállításáról készült jelentés erre tesz javaslatot - jelentette...
Az Egyesült Királyság Értékpiaci Felügyelete (FSA) pénteken közzétette azon 29 bank és biztosító cég listáját melynél tiltva van a short pozíció felvétele a jövő év elejéig. (ProfitLine.hu)
Elkapták a mentőövet: mégsem lesz összeomlás? Minden idők egyik legnagyobb nyitási nyereségével indult a pénteki kereskedés a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután a brit pénzügyi felügyelet előző est...
Aszpirinszerű anyagot állítanak elő a stressznek, például aszálynak kitett növények - állapították meg amerikai kutatók. A szakértők szerint a gáz halmazállapotú kemikália azért jön létre, hogy fokozza a növények biokémiai védekezőképességét.
Egy kis varjúháj, nagy adag osztriga, csipetnyi lícium, összemorzsolt kőrisbogár és még egy kis páfrányfenyő. Hogy mi készül mindebből? Szerelmi bájital. Összeállításunkban a tíz leghatékonyabb afrodiziákumról olvashatnak.
Kigyulladt egy cipőket szállító kamion pénteken a 2-es főúton Rétság előtt; személyi sérülés nem történt, a szakaszon félpályás útlezárással halad a forgalom - közölte a rendőrség az MTI-vel....
26 ikonikus budapesti épület – köztük hidak, a Műcsarnok, az új Nemzeti Színház vagy a Parlament – valósághű háromdimenziós mása került be az amúgy sík Google Earthbe. A főváros cégekkel közösen bővítené a sort és több turistát remél a virtuális Gellért fürdőktől. Videó.
Legtöbbször pozitív vélemények érkeznek, de volt már példa arra is, hogy egy oktató munkáját olyannyira negatívan ítélték meg a hallgatók, hogy ez a tanár munkaviszonyának megszüntetéséhez vezetett a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban - olvasható a Vas Népe szeptember 16-i számában.