Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem (ME) és a BorsodChem Zrt., szeptember 19-én, pénteken mely az egyetemi szintű vegyipari oktatás fejlesztését, a régiós vegyipari szakemberek képzését, valamint a vegyipari kutatást és fejlesztést támogatja.
A svájci viszontbiztosító, a Swiss Re keddi bejelentése szerint a Gustav hurrikán által okozott nettó kár becslések szerint elérik az 50 millió dollárt, míg az Ike hurrikán által okozott kár nagysága elérheti a 250 millió dollárt. (ProfitLine.hu)
Összesen 9002 fogoly szabadon bocsátását jelentette be a kedden a mianmari junta. Mint a New Light of Mianmar című hivatalos lap közölte, az intézkedés célja, hogy a szabadon bocsátottak részt...
Feloldották az útzárat az M3-as autópálya a Budapestről kivezető oldalán, a 43-as kilométernél, ahol árokba hajtott egy autó. A balesetben két-három ember - köztük egy kismama - is megsérült.
A várandós nők harmada titokban iszik alkoholt - derült ki egy Nagy-Britanniában végzett felmérésből. A szakértők figyelmeztetnek: a kismamáknak az első trimeszterben egyáltalán nem lenne szabad alkoholtartalmú italokat fogyasztaniuk.
Árokba hajtott egy autó az M3-as autópálya a Budapestről kivezető oldalán, a 43-as kilométernél, a balesetben két-három ember - köztük egy kismama - is megsérült; a balesethez mentőhelikopter megy....
Az EUR/USD hétfőn 1,48-ra emelkedett. Továbbra is az érték körül mozog a jegyzés. Tegnap ismét jelentős veszteségeket könyveltek el az amerikai tőzsdék, ami rosszul érintette a dollárt. Ráadásul átmenetileg ismét emelkedett az olajár, ami miatt nyomás alá kerülté a deviza. Az EUR/USD-ot 1,4775-ön jegyszik. Ellenállás 1,4827-nél, míg támogatás 1,4700-nél és 1,4650-nél található. In-GFX
- Igaza van miniszter asszony. Erre megoldás kell! De valós megoldás! Az, amit önök ígérnek, az alkalmatlan arra, hogy a családok terheit csökkentse. Alkalmatlan, mert ezt a bizonyos Robin-Hood-adót a fogyasztókra fogják az energetikai cégek átterhelni.
Soha nem látott mértékben drágult hétfőn az olaj. Napon belül több mint 25 dollárt drágult, majd 121 dollárig mérséklődött egy hordó kőolaj ára. A drágulás legfőbb oka az amerikai kormányzat 700 milliárd dolláros mentőakciója a bankszektornak. Ez várhatóan növeli majd a keresletet.
Japánban ma ünnepnap van. 10.00-kor teszik közzé a szeptemberi EU-s beszerzési menedzserindexet (előrejelzés: 47,3 pont, előző: 47,6 pont). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a júliusi EU-s ipari megrendeléseket (előrejelzés -3,6%, előző. -7,4%). 11.30-kor várhatóak az augusztusi dél-afrikai fogyasztói árak (előrejelzés 13,6%, előző. 13,4%). 13.00-kor következnek a kanadai fogyasztói árak…
A Fidesz és a KDNP nem megy el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, amelyen Szilvásy György titkosszolgálatokat irányító miniszter kezdeményezésére az állítólagos adatgyűjtési ügy nemzetbiztonsági vonatkozásairól tárgyal a testület.
Összeomlás fenyegeti a Malév orosz tulajdonosát, a Borisz Abramovics által vezetett AirUnion vállalatcsoportot - tudta meg a közszolgálati televízió. Borisz Abramovics 2007-ben lett a magyar légitársaság tulajdonosa.
A kertes ház előnyeinek legnagyobb élvezői a gyerekek. Kertészkedés vagy játék közben azonban ügyelni kell a biztonságos körülményekre. Mire vigyázzunk?
Negatív nyitás, bizonytalanság várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője szerint leginkább a bizonytalanság jellemzi a tőzsdéket. Az európai piacokhoz hasonló...
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrei több mint kétszáz feketén foglalkoztatott munkavállalót találtak az elmúlt napokban Etyek és Villány térségében - közölte a hatóság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 232,22 pontos csökkenéssel, 18.628,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 1,23 százalékkal gyengült.
Az amerikai pénzügyminiszter 700 milliárd dolláros bankrendszert stabilizáló terve 1954 óta nem látott költségvetési hiányt okozhat az Egyesült Államoknak, mely következtében csökkenhet az amerikai kötvények után érdeklődők étvágya. (ProfitLine.hu)
Kigyulladt egy rendőrautó kedden reggel nyolc óra körül a IX. kerületben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eset az Ifjúmunkás utcában történt és senki nem sérült meg.
Bár a hét végi chartatüntetés nem okozott különösebb visszhangot, Mráz Ágoston Sámuel politikai elemző szerint nem is ez a lényeg. Fontosabb, hogy Gyurcsány újabb sikeres lépést tett az SZDSZ megosztására.
Miután legutóbb csökkent az ipar beszerzési menedzserindexe, lehetséges, hogy szeptemberben is csökkenés mutatkozik. A beérkezett megrendelések csökkenő tendenciát mutatnak, tehát még nem érték el a mélypontot. A szolgáltató szektorbeszerzési menedzserindexére is negatív hatással lehet a pénzpiaci válság. Az EUR/JPY-t 155,75-ön jegyzik, és a tegnapi nyereségek rész-korrekciójára kerülhet sor.…
A fogyasztókra terhelnék tovább a különadót az energiatermelő és -szolgáltató cégek. A Komlói Erőmű vezérigazgatója a Magyar Rádióban nyilatkozott arról, hogy az új teher miatt emelkedő költségeiket kénytelenek lesznek továbbhárítani és beépíteni a tarifáikba, így a különadóval tulajdonképpen ugyanazokat sújtja majd a kormány, akiknek a támogatására ez az adó hivatott lenne.
16.00-kor tartanak beszédet a Fed-elnök, Ben Bernanke és a pénzügyminiszter, Paulson a szenátus előtt a pénzügyi válságról és a tervezett intézkedéscsomagról. In-GFX
Egy hat éves kislányt erőszakolt meg a gyanú szerint a gyerek családjának 60 éves szomszédja Baranya megyében, egy Siklós melletti kistelepülésen. Az anya két hete tett bejelentést gyanújáról, a rendőrség elfogta, a bíróság pedig azóta előzetes letartóztatásba helyezte a 60 éves férfit.
Sokan már a saját bőrükön érzik, hogy ez a kicsit európai, kicsit ázsiai, kicsit balkáni hangulat, amelyben jól elvoltunk, rövid távon kényelmes lehet, de hosszú távon előbb-utóbb fájni fog, és egyre többeknek már fáj, mondja Egyed Géza, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium versenyképességért felelős szakállamtitkára, aki szerint az egyenként alig látható változások összeadódnak, és el…
Lovainak fenntartására évi 15 millió forintnak megfelelő összeget ítélt meg a bíróság egy válófélben lévő nőnek, de rengeteg pénzt kapott arra is, hogy elegendő legelőt vegyen az állatoknak.
A keringési betegségek okozta halálesetek 10 százalékánál a magas vérnyomás is az okok között szerepel. A probléma leginkább az idősebb korosztály számára jelent veszélyt: a 65 év felettiek 40 százaléka szenved magas vérnyomásban.
A francia fővárost a repülőterekkel összekötő gyorsvasút-hálózaton (RER) csak minden ötödik járat közlekedett hétfőn több vasutas szakszervezet határozatlan időre meghirdetett sztrájkja miatt.
A budapesti Semmelweis Egyetem Németországban indított székhelyen kívüli képzést. Sok német diák ugyanis nem nyer felvételt az ottani képzésekre, így külföldön keresnek tanulási lehetőséget. Olcsónak nem mondható a doktori címhez vezető út még a németeknek sem; az egyedülálló képzés 80 ezer euróba kerül.
Két dologról beszélne az SZDSZ a szocialistákkal: egyrészt az adótörvények megismert koncepciójáról, másrészt a költségvetéssel kapcsolatos javaslataikról.
Novemberben Magyarországon és Ausztriában forgatja legújabb filmjét Nicolas Cage - jelent meg a Daily Variety és a Hollywood Reporter amerikai filmes szaklapokban.
Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet kedden annak a javaslatnak a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztésével, amely alapján jelzőlámpás csomópont létesülhet a Bécsi út Kubik utca kereszteződésében, a...
A keddi MSZP-SZDSZ tárgyaláson a szabad demokraták két dologról tudnak beszélni: egyrészt el tudják mondani, hogyan viszonyulnak az adótörvények megismert koncepciójához - "ez a viszonyulás kritikus" -, emellett ismertetni tudják, hogy szerintük mire van szükség a következő évi költségvetésben - közölte Gusztos Péter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden.
Négy ember, köztük egy terhes kismama sérült meg kedden reggel nyolc óra után az M3-as autópályán, ahol a 48-as kilométernél egy autó előzés közben az árokba borult. A mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útzár van.
Feljelenti a szombati tömegoszlatásban részt vevő rendőröket a Szabadság téri református egyházközség a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál. Ifjabb Hegedűs Lóránt lelkész szerint az egyenruhások alkotmányos alapjogokat sértettek, amikor a templomba menekült tüntetőket könnygázzal fújták le.
A reflux betegség összefüggésbe hozható a kruppal - állítják amerikai kutatók. A felfedezés segíthet a különösen a legkisebbeknél veszélyes állapot gyógyításában.
Olvasta Arthur C. Clarke: Az éden szökőkútjai című művét? Mindenesetre most japán tudósok azon vannak, hogy megvalósítsák azt, amit az író 1979-es könyvében megálmodott - az űrliftet. 36 ezer kilométer hosszú drót, egy űrállomás és extra anyagok - ezekre lenne szükség ahhoz, hogy az űrhajók kilövésénél jóval olcsóbb módszert kivitelezhessék.
A Pannunion részvények nyilvános értékesítése során 1.677.914 darab részvényt vásároltak a jegyzők - közölte a tulajdonos PannErgy Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn este. A 100 forintos n...
Miközben Gyurcsány Ferenc a gazdaság kifehéredéséből származó többletbevételre alapozná a következő évek átlagosan 300 milliárd forintosra ígért adócsökkentéseit, az általa felkért bizottság legfeljebb 90 milliárd forintra becsüli 2008-ban az adószigorítások és az adóellenőrzések fehérítő hatását.
A várakozásoknak megfelelően csökkenéssel nyitottak az európai piacok kedden a pénzügyi részvényeknek köszönhetően, a Deutsche Bank 3.62 százalékos, a francia AXA biztosító 2.51 százalékos csökkenést mutat. (ProfitLine.hu)