Szeptember 26-án nyitja meg kapuit és három napig tart a 13. Budapest Lakásvásár. A rendezvényen akár arra is lesz lehetősége, hogy megtalálja álmai otthonát az óriási kínálat között.
A pattogatott kukorica a többi gabonához hasonlóan egészséges, csökkenti a szív- és cukorbetegség kockázatát. Ráadásul a korábbi hiedelmekkel ellentétben nem növeli, hanem éppenséggel csökkenti egy kellemetlen bélbetegség kialakulásának az esélyét is.
Török harci gépek újabb csapást mértek a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) gerilláinak észak-iraki állásaira - közölték magas rangú biztonsági források pénteken Isztambulban.
Gyógyíthatatlannak tartják, mégis vállalta a küzdelmet. Őssejt-terápia Kínában. Kísérlet vagy gyógymód? Szívbillentyűcsere 34 év után. 1974-ben a legkorszerűbb volt, és évtizedeken át tökéletesen működött a golyós billentyű. A GyógyHírben két sikertörténet részletei.
Nem lesz több légből kapott megabit az internetszolgáltatások hirdetésein: decembertől a lehetséges maximum sebesség mellett a garantált sávszélességet is fel kell tüntetni a szolgáltatóknak – írja az Index.
Büntetésük lejárta után visszatérhetett dolgozni az a két pilóta, akik landolás közben elaludtak, és a leszállópályától 24 kilométerre tették le a gépet. A megdöbbentő eset az év elején történt a Hawaii-szigeteken.
Az Európai Parlament (EP) azonnali vizsgálatot követel Írországtól az Európai Unió reformszerződését elutasító, júniusi dublini népszavazás finanszírozására vonatkozó híresztelések ügyében. A...
Nemcsak személyre szabott stílustanácsokkal és komplett ruhatárelemzéssel lehet gazdagabb, de párjával együtt káprázatos ruhakölteményekre is szert tehet 10 millió forintos fődíjunkból.
Több mint 15 milliárd forintos beruházás keretében húzza fel biotechnológiai úton előállított gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemét a Richter Gedeon Debrecenben. A beruházás 110 munkahelyet teremt a térségben - adja hírül a Napi Gazdaság.
Torkuk elvágásával fenyegették meg névtelen levélben Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezetőt, és a párt szóvivőjét, Szijjártó Pétert. Tegnap a két politikus feljelentést tett. Hétfőn kiderül, elindítják-e a nyomozást az ügyben.
Egerben tartották meg az idei reklám- és marketingkonferenciát, ahol többek közt arról is szó volt, hogy a világon mindenütt gyorsan cserélődnek a marketingigazgatók - írja a Népszabadság.
A JP Morgan Chase 1,9 milliárd dollárért szerzi meg a papíron 307 milliárd dolláros Washington Mutual hitelbankot, amellyel a jelzáloghitel-válság végzett.
Magyarország nem annyira gazdag, hogy egy ilyen szakembertömeg, ilyen hihetetlen munkáját egy elsietett kormányjavaslat miatt az Országgyűlés kidobja az ablakon.
Az ITech Challenge Menedzsment Verseny 2008 országos diákversenyen az érdeklődő informatikus és műszakis hallgatók tehetik próbára magukat, menedzsment területen.
Kommandósok rohanták le a holland KLM légitársaság Amszterdamba tartó gépét a kölni repülőtéren. A fedélzeten két férfit tartóztattak le, akik a gyanú szerint terrortámadásra készültek.
Az elmúlt hetek fokozódó pénzpiaci válsága várhatóan jobban visszaveti a szeptemberi fogyasztói bizalmat, mint amennyire a csökkenő üzemanyagár fellendítené - vélekednek az elemzők. (ProfitLine.hu)
Százezrével pusztulnak el a hazai fecskék a hirtelen jött télies időjárás miatt. A rovarok elrejtőznek a hideg elől, így a levegőben vadászó madár éhen marad, szervezete legyengül, s nem tud elindulni Afrikába. A fecskék nagyszámú pusztulása felborítja a biológiai egyensúlyt. Repülőgéppel vinnék Afrikába a Magyarországon rekedt, a hirtelen jött erős lehűlés miatt éhező és legyengült fecskéket.
Nem csupán a magánszférában, hanem a munkahelyén is megilleti az egyént a személyes adatok és a magánszféra védelméhez való jog - állapította meg az ombudsman a közleményében. Szabó Máté egy ügynökség "besúgói szolgáltatást" ajánló hirdetésére reagált.
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. szeptember 25-én Soós Csaba az RFV Nyrt. Igazgatóságának Elnöke 2008. 4.000 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 6.500 Ft-os átlagáron, míg Makra József az RFV Nyrt. Vezérigazgatója 4.000 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 6.500 Ft-os átlagáron az Erste Befektetési Zrt. segítségével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A bűncselekmény fogalmának merőben "újszerű", minden jogállamiságot nélkülöző használata, továbbá a TASZSZ idejéből ismert nyilvánosságkezelés jellemzi a hajdani KISZ-vezető, jelenlegi titkosszolgálati miniszter ténykedését. És nincs egyedül! Vele tart az MSZP vezetése is. Hát a rendőrség?
A dollár erősödött az euróval szemben, miután kiderült: az elkövetkező napokban elfogadhatják az amerikai kormány mentőtervét. Úgy tűnik, a kongresszus megegyezhet a mentőakciót illetően, bár a részletekben még vannak nézeteltérések, melyeket a jövő hét elejéig meg kell oldani. Az EUR/USD-ot 1,4600-on jegyzik. Nagyobb támogatás 1,4557-nél és 1,4500-nél, míg ellenállások 1,4676-nál található. In-…
Véget ért az Üllői útiak álma: a következő évadban bizonyosan nem léphet ki a nemzetközi porondra a Ferencváros. A Haladás a Magyar Kupában a hazaiak tudtára adta, hiába parádéznak a második vonalban, egy szervezett gárda elbánik velük.
Mintegy 45 ezer ember váltott jegyet Paul McCartney tel-avivi koncertjére. A zenészt izraeli tartózkodása alatt brit és helyi katonák, rendőrök és ügynökök védték, tekintettel az őt ért palesztin fenyegetésekre.
"A mostani nem a kapitalizmus válsága, hanem egy olyan magatartásé,amely elárulta a kapitalizmust" - mondta Nicolas Sarkozy a dél-franciaországi Toulon városában négy ezer ember előtt tartott beszédében.
A Szlovák Tudományos Akadémiai Szociológiai Intézetének felmérése szerint a szlovákiai magyarok 70,6 százaléka büszke arra, hogy Szlovákia állampolgára. Saját szlovák állampolgárságára a szlovákok...
Az egészségügyi döntéshozók internetpenetrációja közel 100 százalékos, és többségük szakmai híreket, szakirodalmat keres a világhálón – derül ki a Szinapszis piackutató tanulmányából.
A Szlovák Tudományos Akadémiai Szociológiai Intézetének felmérése szerint a szlovákiai magyarok 70,6 százaléka büszke arra, hogy Szlovákia állampolgára. Saját szlovák állampolgárságára a szlovákok 87 százaléka büszke.
Ha a pénzügyminiszter tartja szavát, és a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga megkapja az állami garanciát a 3,1 milliárd forintos adósságára, akkor még idén lezárulhat az Advertum-ügy - mondta Bánki Erik fideszes képviselő a párt szóvivőjével közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
A dallasi Fed-elnök, Richard Fisher szerint megnyugodhatnak a kedélyek az inflációs fronton. Az amerikai és a globális konjunktúra gyengülése miatt a vállalkozások nem ruházhatják át magasabb nyersanyagköltségeiket a fogyasztókra. Az USD/CHF erősödést mutat, és ismét célba vette az 1,04-es értéket. Ha sikerül átlépni azt, szabaddá válhat az út 1,0500-ig. in-www.globalfx.hu
"Paranoid, félelmeitől és alantas vágyaitól gyötört embernek" nevezi Szilvásy Györgyöt, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki blogbejegyzésében.
Nem gyűjthet titkos adatokat a munkáltató az alkalmazottairól, nem kutakodhat tetszése szerint a magánszférájának egyetlen dimenziójában sem – állapította meg Szabó Máté. Az apropó: az egyik ügynökség azzal kínálta magát, hogy szolgáltatásának alapja, hogy beépülnek az adott cégbe, és a vezetőség felé jelzik, ki a „fekete bárány”.
Több tízmillió, a környezetvédelemmel és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos munkahely jöhet létre világszerte az alternatív energiaforrások előretörése következtében - idézi az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) tanulmányát a Napi Gazdaság.
Mezítláb vagy kölcsöncipőben kell a pályára lépnie Salgótarján NB III-as futballcsapatának a hét végén, mivel hétfőn egy diákolimpia alatt ellopták az öltözőikből a focisták cipőinek nagy részét.
Nem csupán a magánszférában, hanem a munkahelyén is megilleti az egyént a személyes adatok és a magánszféra védelméhez való jog - állapította meg az ombudsman az MTI-hez eljuttatatott pénteki közleményében. Szabó Máté egy ügynökség "besúgói szolgáltatást" ajánló hirdetésére reagált.
Kína tavaly megelőzte az Egyesült Államokat, mint a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója, és India is jó úton van, hogy elhódítsa a harmadik helyet Oroszországtól.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a jövőben minden, az égisze alá tartozó tornán – a felnőttektől az utánpótlás korosztályokig – kötelezővé teszi valamennyi benevezett játékos számára a szívvizsgálatot.
Nagyon megijedt Renée Zellweger, amikor évekkel ezelőtt rák gyanújával vizsgálták ki – vallotta be a Self magazinnak. Aggodalmát súlyosbította, hogy nagymamája is ebben az alattomos betegségben hunyt el 1969-ben.