2008. szeptember 3. szerda

szept. 3
7:39
Népszabadság: törvénymódosítás kellene a bombafenyegetések felderítéséhez (Gondola)
Egy-egy bombariadó alkalmával az átkutatás, a tűzszerészek kivonulása, a bombával fenyegetett épület vagy terület kiürítése és biztosítása több százezer forintba kerül. A nyomozók szerint már az is...
szept. 3
7:41
Csisztu hajléktalan szakácstól tanulja a fortélyokat (BorsOnline)
Csisztu Zsuzsa a Nagy lehetőség című, a Story tv-n ma kezdődő hajléktalanokról szóló valóságshow műsorvezetőjeként ismerkedett meg a nehéz sorsú versenyzőkkel. Mivel éppen most 16 hónapos a kisfia Krisztián, nem meglepő, hogy Zsuzsa, az utcára került kismama története érintette meg leginkáb.
szept. 3
7:41
Népszabadság: a melegek tartanak az Alkotmánybíróságtól (Gondola)
Az Alkotmánybíróság már az ősszel tárgyalni kívánja a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amelyet tavaly decemberben fogadott el az Országgyűlés. Melegszervezetek attól tartanak, hogy...
szept. 3
7:43
Magyar Nemzet: nem csak a kormány sorsa a tét, hanem Fodoré is (Gondola)
Elsősorban Fodor Gábor SZDSZ-elnök hitelességét ásná alá, ha a kis párt akár távolmaradással, akár átszavazással elősegíti a gyurcsányi elképzelések parlamenti elfogadását - erről az SZDSZ egyik...
szept. 3
7:45
USA - Az olajár csökkenés ellenére veszteségben zártak a piacok (ProfitLine)
A hét első kereskedési napján, kedden az amerikai részvénypiacok az erőteljes kezdés követő kereskedés után a nap végére fordítva a trenden mínuszban zártak a gazdaságot és pénzügyi szektort övező aggodalmak miatt, melyet a csökkenő olajár sem tudott ellensúlyozni. A DJIA index 26.63 ponttal, 0.23 százalékkal 11,516.92 pontra csökkent. Az S&P 500 index 5.25 ponttal, 0.41 százalékot csökkenve…
szept. 3
7:48
Gyurcsányi Megegyezés: "rövidtávon kockázatos megoldásnak tartjuk" (Piac és Profit)
Az MGYOSZ mint a magyar gazdaság valamennyi ágazatában érdekelt vállalkozásokat tömörítő, meghatározó súlyú érdekképviselet, kialakította a Miniszterelnök Úr "Megegyezés" című tanulmányával kapcsolatos állásfoglalását.
szept. 3
7:48
Az internet fontosabb, mint a család, a vallás vagy a szex? (Privátbankár)
A britek 76 százaléka úgy érzi, hogy nem tudna meglenni internet nélkül - derítette ki egy szigetországi felmérés.  A brit lakosság fele naponta 1 és 4 órányi időtartam között világhálózik. 19 százalé...
szept. 3
7:48
Tízezren helyezkedtek el Start kártyákkal (HR Portál)
A hátrányos helyzetű és az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő Start Plusz és Start Extra kártyák segítségével 10.600 ember vállalt munkát - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A Fidesz szerint viszont a kormány látszat gazdaságpolitikát folytat.
szept. 3
7:50
Már a KSH sem hisz a magyar növekedésben? (Privátbankár)
Az elemzők várakozásai szerint a KSH pénteken vélhetően némileg korrigálja majd az előzetes adat szerint 2,2 százalékos második negyedéves GDP-növekedési adatot - írja a Napi Gazdaság. A lap által idé...
szept. 3
7:50
Észak-Magyarország: foglalkoztatásra még egymilliárd forint (HR Portál)
Alig egymilliárd forint elkölthető pénz van még abból a 8,21 milliárd forintból, amelyet az idén Észak-Magyarország költhet a foglalkoztatás bővítésére, munkahelyteremtő beruházások támogatására, az összeg nagy hányada ugyanis már gazdára talált - mondta Szabó József, a régió munkaügyi központjának főigazgatója.
szept. 3
7:52
Hitelből venne autót? Van egy jó hírünk! (Privátbankár)
Egyszerűsödik a gépjármű-finanszírozás, ráadásul olcsóbban is megúszható lesz a procedúra. A jövőben magánokirat is elegendő lesz a zálogjog érvényesüléséhez
szept. 3
7:57
Drogosokért dolgozik Puskás Peti (Blikk)
Egy lány ismerősén már segített a színházterápia
szept. 3
7:57
Újra ölt Győrnél a vetkőztetős gyilkos! (BorsOnline)
Lemeztelenített női holttestre bukkant egy német család Mosonmagyaróvár közelében, egy földúton. A fiatal lányt a tettes agyonverte, levetkőztette, majd a félreeső helyszínen kidobta az autójából. A gyilkosság hasonlóságot mutat egy öt évvel ezelőtti emberöléshez, amikor Győr közelében brutális módon végeztek a 22 éves Tompa Eszterrel. Nem kizárt, hogy mind a kétszer a vetkőztetős gyilkos ölt.
szept. 3
7:57
Gusztos: Bízunk abban, hogy a kormányfő érdemi ajánlatot tett (Infostart)
Az SZDSZ kész egyeztetni az MSZP-vel Gyurcsány Ferenc cselekvési programjáról - mondta Gusztos Péter, a szabad demokraták ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: reméli, hogy érdemi egyeztetésről lesz szó, nem pedig arról, hogy a megegyezés hiányát az SZDSZ felelősségeként tünteti fel a volt koalíciós partner.
szept. 3
7:57
Világgazdaság: olcsóbb lesz a gépjárműhitel (Gondola)
Egyszerűsödik a gépjármű-finanszírozás: a jövőben magánokirat is elegendő lesz a zálogjog érvényesüléséhez - írja a szerdai Világgazdaság. Simkó Ágnes, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium...
szept. 3
7:59
Életveszélyes James Bond (Blikk)
Daniel Craig égő házból menekül
szept. 3
7:59
Napi Gazdaság: véget nem érő parkolási perek (Gondola)
Ismételten levélben szólította fel fizetésre a parkolási bírsággal tartozó autósokat az Intrum Justitia. A fővárosi parkolási cégek követeléseit kezelő cég azt ajánlja, elengedi a kamatokat és a...
szept. 3
8:01
Behálózott britek (Gondola)
A britek 76 százaléka úgy érzi, hogy nem tudna meglenni internet nélkül - derítette ki egy szigetországi felmérés. A brit lakosság fele naponta 1 és 4 órányi időtartam között internetezik. 19...
szept. 3
8:03
Erőteljes mínuszban nyithat Európa (ProfitLine)
A nyugat-európai részvénypiacok a szerdai kereskedés erőteljes nyitással kezdhetik a tegnapi amerikai kereskedési nap, a jelentős árupiaci termékár csökkenés után, valamint a globális gazdaság miatti aggodalmak okán. Bár kőolaj néhány nap alatt 10 százalékot esett, a hangulatot azonban rontják a távolabbi kilátások: az OECD kedden rontotta a nyugat-európai gazdasági növekedésre szóló…
szept. 3
8:03
Emelkedett a benzin ára, a gázolajé nem változott (Gondola)
Emelte bruttó 3 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. A Mol legutóbb két hete csökkentette bruttó két forinttal a gázolaj...
szept. 3
8:05
Kínában terjeszkedne a Coca-Cola (ProfitLine)
A Coca-Cola amerikai üdítőital gyártó és forgalmazó vállalat vételi ajánlatot tett a kínai China Hiuyuan Juice Group vállalatra 2.5 milliárd dollár értékben - közölte a vállalat szerdán. (ProfitLine.hu)
szept. 3
8:15
Azonosították Fenyő gyilkosait? (BorsOnline)
Pont kerülhet a Fenyő gyilkosság nyomozásának végére, ha valóban egyeznek a Szerbiából kapott DNS minták a tíz éve történt bűncselekmény helyszínén rögzített anyag maradványaival. Az egyik internetes portál információi szerint az összevetett minták megegyeznek.
szept. 3
8:15
Naomi Watts jobban szeret nőkkel szexjeleneteket forgatni (Infostart)
Nőkkel sokkal könnyebb szexjelenetet forgatni, mint férfiakkal - vallotta be Naomi Watts. A színésznő szerint ilyenkor ugyanis egyik fél sem érez szexuális izgalmat. Naomi David Lynch filmjében, a Mulhollaand Drive-ban szerepelt egy szexjelenetben, amelyben partnere Laura Harring volt.
szept. 3
8:15
Reptéri káosz várható a londoni olimpián (Infostart)
Nem fog elkészülni az olimpia kezdetére a brit főváros központi repterének számító Heathrow új terminálja, ezért elképzelhető, hogy gondok lesznek a sportolók és a kísérők fogadásával.
szept. 3
8:15
Bush: McCain megértette szeptember 11. tanulságait (Gondola)
John McCain megértette 2001. szeptember 11. tanulságait, így készen áll, hogy ő legyen az Egyesült Államok következő elnöke - érvelt a jelenlegi elnök pártja leendő jelöltje mellett a minnesotai...
szept. 3
8:15
Rendőrök vitték el a MÁV Cargo vezérét (Blikk)
2000 vasúti tehervagont adtak el a vasúti főnökök hulladékáron a rendőrség szerint. Egymilliárd forintos károkozás gyanúja miatt indult a nyomozás.
szept. 3
8:15
Amerikai támadásban halt volna meg 15 ember Pakisztánban? (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 15 ember, közöttük asszony és gyerek halt meg szerdán egy Északnyugat-Pakisztánban történt támadásban, amelyet - biztonsági illetékesek és szemtanúk szerint - a szomszédos Afganisztánban állomásozó amerikai erők katonái hajtottak végre.
szept. 3
8:17
Hat embert lőtt le egy ámokfutó az Egyesült Államokban (Gondola)
Hatan meghaltak, ketten megsérültek, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezdett az Egyesült Államok északnyugati részén - közölte a rendőrség. A Washington állambeli Algerben még kedden délután történt...
szept. 3
8:19
Szexboltért harcoló nyugdíjasok (Gondola)
Szexboltért harcolnak nyugdíjasok egy lengyel városban, miközben a fiatalabb helybeliek be szeretnék záratni. A nemzedéki szexellentét Raciborzban borzolja a kedélyeket. A szexbolt nemrégiben...
szept. 3
8:21
Egyezség nincs, de leépítés lesz a MÁV-nál (HR Portál)
Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között. A vasutas szakszervezet az eddigi sztrájkköveteléseken túl még azt kéri, hogy ne legyen létszámleépítés a társaságnál. Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humán erőforrás igazgatója elmondta, hogy az ingatlankezelő kft.-nél 134 főt érinthet egy esetleges tevékenység-kihelyezés.
szept. 3
8:21
Női parkolóhelyek Horvátországban (Gondola)
Külön női parkolóhelyeket alakított ki egy bevásárlóközpont Horvátországban, amivel "mindennemű" felháborodást váltott ki: feldühítette a nőket, de a férfiakat is. A parkolóhelyek a...
szept. 3
8:23
Gyorsabb adócsökkentést javasol az MGYOSZ (HR Portál)
A Megegyezés program évi 300 milliárd forintos adócsökkentési javaslata megőrzi a cselekvőképes államot és a szociális biztonságot, miközben dinamizálja a gazdaságot - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután találkozott a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökével, aki gyorsabb adócsökkentést szorgalmazott.
szept. 3
8:33
Öt áldozatot követelt az előzés (BorsOnline)
Frontális ütközés következtében öten haltak meg egy tegnap hajnali balesetben. A karambol a 4-es főúton Ceglédbercel közelében történt.
szept. 3
8:33
A rendőrség tehetetlen a fenyegetőzőkkel szemben (Infostart)
A rendőrségnek esélye sincs a pályaudvarokat megbénító, áruházakat, iskolákat kiüríttető, ezreknek bosszúságot okozó telefonbetyárokkal szemben, akik bombával fenyegetőznek. Egy-egy bombariadónál akkor is át kell vizsgálni a megjelölt területet, ha már a hívás hangneméből egyértelmű, hogy vakriasztásról van szó.
szept. 3
8:33
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/CHF árfolyama 27 pipes sávban mozgott, 1,6052 és 1,6079 között. ellenállás 1,6073-nál, míg támogatás 1,6032-nél található. Az USD/CHF kurzusa 1,1069 és 1,1140 között alakult. A piaci megfigyelők szerint hamarosan ismét megközelíthetik a fontos 1,1250-es értéket. 10.00-kor teszik közzé az augusztusi EU-s beszerzési menedzserindexet majd 11.00-kor a 2. negyedévi EU-s GDP-t. 15.00-kor várható…
szept. 3
8:33
Csütörtöktől visszatérhetnek New Orleansba a lakók (Gondola)
Csütörtöktől visszatérhetnek a városba New Orleans lakói, akiknek a Gustav hurrikán elől kellett elmenekülniük - jelentette be helyi idő szerint kedd este Ray Nagin, a város polgármestere. Az még...
szept. 3
8:33
Hat embert gyilkolt meg egy elmebeteg ámokfutó (Blikk)
szept. 3
8:33
700 millió támogatás fesztiváloknak (Kreatív Online)
Közös pályázatot írt az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a jövő évi turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények támogatására. A két szervezet 700 millió forintot oszt szét, ami az ideinél 300 millióval több.
szept. 3
8:33
Fodor fúrja meg Gyurcsányt? (Blikk)
A kormányfő újra tárgyalna a liberálisokkal
szept. 3
8:33
Valószínűleg újabb válság köszönt majd Ukrajnára (Kripto Akadémia)
A nyugat-barát kormánykoalícióból való kilépés mellett döntött az ukrán államfőt támogató párt - jelentették szerdán ukrán médiumok.
szept. 3
8:35
Megsemmisítették a Margit hídnál talált gránátokat és lövedékeket (Gondola)
A tűzszerészek megsemmisítették, illetve elszállították azokat a kézigránátokat és lövedékeket, amelyeket a Margit híd budai hídfőjénél találtak egy építkezésen még kedden délután - közölte a...
szept. 3
8:35
5 kg spagettit kebelezett be a csilievő verseny győztese (Blikk)
szept. 3
8:39
Hét hónapos mélységben az euró a dollárral szemben (ProfitLine)
Az euró több mint hét hónapja nem látott szintre csökkent a dollárral szemben az eurózóna kiskereskedelmi adatai előtt, mely várhatóan ismét csökkenést mutat júliusban. (ProfitLine.hu)
szept. 3
8:41
Japán - Két nap után pluszban zárt a Nikkei (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója a NIkkei 225 index a szerdai kereskedés során a két napos csökkenés után kedden elért öt havi mélypontról 80,12 ponttal, 0.64 százalékkal 12,689.59 pontra emelkedett, a dollár erősödése és a kőolaj árának mérséklődése következtében. A Topix index 0.7 százalékkal 1,220.55 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
szept. 3
8:42
Dél-Afrikában is lehet Drehert kapni (Piac és Profit)
Dreher sört ihatnak októbertől a dél-afrikaiak: a köztársaság söripari nagyvállalata, a SABMiller kedden Johannesburgban bejelentette, hogy prémium márkaként bevezeti hazai piacán a régi magyar márkát, a Drehert.
szept. 3
8:42
Egy furcsa bűnügy: lovagrend után nyomoznak a magyar rendőrök (Privátbankár)
Egy Magyarországon egyesületként bejegyzett lovagrend "diplomata-útlevelei" és rendszámai ügyében nyomoz a rendőrség közokirat-hamisítás, illetve egyedi azonosítójel meghamisítása miatt - tájékoztatta...
szept. 3
8:44
Rossz világ jön a kőolajnak - tovább a csúszdán (Privátbankár)
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, miután a Mexikói-öbölbeli olaj- és földgázkitermelő berendezések kedden sértetlenül átvészelték a legújabb hurrikánt, és az amerikai energiaü...
szept. 3
8:51
Akar egy euróért villát venni? (Infostart)
A csodaszép szicíliai városka, Salemi polgármestere különös ajánlattal kecsegteti azokat, akik ingatlant akarnak venni: mindössze 1 euróért árulja a villákat.
szept. 3
8:51
Megsemmisítették a Margit hídi kézigránátokat (Infostart)
Megsemmisítették, illetve elszállították a tűzszerészek azokat a kézigránátokat és lövedékeket, amelyeket kedden a Margit híd budai hídfőjénél találtak egy építkezésen - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.
szept. 3
8:51
EUR/USD 7 hónapos mélypont (HírTV)
A mai fontos EU-s adatok előtt tovább folytatódott az EUR/USD mélyrepülése, és 7 hónapos mélypontot ért el. 11.00-kor teszik közzé a júliusi kiskereskedelmi forgalmakat, melyek lehetséges, hogy sorozatban 2. hónapja csökkenést mutatnak (előrejelzés: éves szinten -2,1%, előző: -3,1%, havi szinten +0,1%, előző: -0,6%). Lefelé menet fontos támogatást lépett át az EUR/USD 1,4455-40-nél, majd később…

Keresés