Merényletet kíséreltek meg elkövetni a pakisztáni miniszterelnök ellen szerdán. Juszuf Raza Gilani kocsiját több lövés érte - közölte a kormányfő szóvivője.
Az idén az új lakások ára várhatóan az inflációnak megfelelő (7 százalék körüli) mértékben nő, 10 éven belül mind az új, mind a használt lakások ára megduplázódik Magyarországon - mondta Valkó...
Csökkent az illegális migráció az ország schengeni csatlakozása óta - tájékoztatott Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője.
Magyarországon 2007-ben 6 százalékkal kevesebb, 7.400 gazdasági szervezet végzett mezőgazdasági tevékenységet 2005-höz képest - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezetője. Az...
Miközben a rendőrségnek nem jut annyi költségvetési támogatás, hogy a NATO-tagállamok külügyminiszterei budapesti csúcstalálkozójának biztosítását önerőből lássa el, a sokak által az MSZP magánrendőrségének nevezett In-Kal Security 280 millió forintnyi közpénzhez jutott - értesült a Magyar Hírlap.
Kedd estétől letölthető a Google által kifejlesztett új böngészőszoftver, a Google Chrome. A cég magyarországi képviselője azt mondta: az új böngésző előnye, hogy gyorsabb és biztonságosabb.
Magyarországon 2007-ben 6 százalékkal kevesebb, 7.400 gazdasági szervezet végzett mezőgazdasági tevékenységet 2005-höz képest - mondta Laczka Éva, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezető...
A 27 esztendős Christina Aguilera is megmutatta végre hét hónapos kisfiát, Maxet. Születése után ugyan megjelentek képek a csöppségről, amiért a szülők másfél millió dollárt, 225 millió forintot zsebelhettek be a People magazintól, de az utca forgatagába még nem merészkedtek ki vele.
Tizenhárom illegális bevándorló holttestére bukkantak szerdán egy bárkában a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken - közölték a helyi hatóságok. A tájékoztatás szerint a vízi járműben 46 másik...
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország fél éve Gyurcsány Ferenc személyes agóniájának árát fizeti, Navracsics Tibor ezért lemondásra szólította fel a miniszterelnököt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A magyar női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Hajdu János nem fogadta el a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szerződéshosszabbítási ajánlatát. A szakember nem tervez pihenőt: az MKSZ szakmai igazgatói posztját fogja betölteni.
Mundruczó Kornél Delta című filmjét is műsorra tűzik a csütörtökön kezdődő torontói filmfesztiválon; a seregszemlén két magyar részvételű koprodukció is látható lesz még: Iannis Smaragdis El Greco című alkotása és Csupó Gábor legújabb fantasyje, A holdhercegnő (The Secret of Moonacre).
Merényletet kíséreltek meg szerdán Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő ellen Iszlámábád közelében, de a miniszterelnök sértetlenül átvészelte azt. A támadók automata fegyverekből egy dombról...
Az illegális kábítószer-fogyasztás hozzávetőleg 14,7 milliárd eurós kárt okozott Ausztria gazdaságának 2002-ben, az össztársadalmi veszteség az idén már 26,1 milliárdra nőhet
Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) kisebbségi csomagját a jelenlegi közvetlen tulajdonos, a Magyar Villamos Művek Zrt. értékesítheti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt...
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a szokatlanul erős terhelés miatt lett rosszul csapata keddi edzésén a labdarúgó első osztályban szereplő Diósgyőr egyik játékosa.
Kate Moss egy pár fekete Christian Louboutin tűsarkút, Jude Law pedig azt a Martin Margiela öltönyét ajánlotta fel jótékony célra, amit az Alfie című film 2004-es bemutatóján viselt - írja a Female First.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország fél éve Gyurcsány Ferenc személyes agóniájának árát fizeti, Navracsics Tibor ezért lemondásra szólította fel a miniszterelnököt szerdai...
Visszavették a cannes-i bronzot a TBWA\Paris ügynökségtől, miután kiderült, hogy a print kategóriában díjazott, az Amnesty Europe-nak készített munka Cannes előtt nem is jelent meg újságban. Ez nem az első eset idén: egy produkciós cég a maga szakállára forgatott reklámfilmmel, az ügyfél tudta nélkül nyert.
Az euróövezetben a második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedhez viszonyítva, miután az első negyedévben a növekedés 0,7 százalékosra gyorsult a tavalyi utolsó negyedévi 0,4 százalékról, rendre negyedéves összehasonlításban, közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán első becslésként, megerősítve az augusztus 14-én megjelent előzetes becslést.
Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között. A vasutas szakszervezet az eddigi sztrájkköveteléseken túl még azt kéri, hogy ne legyen létszámleépítés a társaságnál. Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humán erőforrás igazgatója elmondta, hogy az ingatlankezelő kft.-nél 134 főt érinthet egy esetleges tevékenység-kihelyezés.
Eltűnik a Story TV képernyőjéről Szilágyi János. Az izgalmas beszélgetéseket készítő riporter műsora helyett hollywoodi filmeket vetít a csatorna. A televízió programigazgatója elmondta: a nézőknek nem kell sokáig nélkülözniük Szilágyit, csupán átmeneti szünetről van szó.
Az idősebb férfiak gyermekeinél magasabb az úgynevezett bipoláris zavarok kockázata - derült ki egy nagyszabású svéd kutatásból, amelynek eredményeit az Archives of General Psychiatry című elmekórtani szaklapban tették közre.
A Riksbank csütörtökre várt kamatemelése ellenére érdemes előnyben részesíteni a SEK-eladásokat, és az EUR/SEK tovább erősödhet. Az elemzők szinte biztosak az emelésben, és a kísérő nyilatkozat érdekes hatással lehet a svéd koronára. Kamat-optimista kommentárok esetén úgy vélheti a piac, hogy egy esetleges kamatcsökkentés agresszív mértékű lehet. Az EUR/SEK-et 9,4758-on jegyzik. Ellenállás…
Bizarr halálesetekről írt könyvet egy brit szerzőpáros, amely összegyűjtötte a világ legfurcsább történeteit az autóba esett kobrától a temetkezési vállalkozót agyonnyomó koporsókig. Az esetekből a brit The Sun szemezgetett, mi pedig megosztjuk veletek a legbizarrabb Darwin-díjasokat.
Észak-Korea hozzálátott ahhoz, hogy újra aktiválja a Jongbjon atomerőművet, megsértve ezzel azokat a feltételeket, amelyet az Egyesült Államok szabott a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséhez.