A szakértői kormányról akar tárgyalni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel az SZDSZ; 2 százalékkal növekedett a második negyedévben a GDP; megkötötte a földfelszíni digitális hálózatok üzemeltetésére jogosító szerződéseket az Antenna Hungáriával a Nemzeti Hírközlési Hatóság - a nap legfontosabb hírei.
Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint szélsőséges eszmék követői támadtak békésen alvó cigányokra csütörtök éjjel a hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztai házra, melyben hatan aludtak. A rendőrség közlése szerint két lövés érte a lakóházat.
Csak akkor maradt mozgástere Gyurcsány Ferencnek, ha Fodor Gábornak és az SZDSZ-nek valóban az a célja, hogy programjaikat közelebb hozza egymáshoz. Ám ha személyi kérdésekről fog szólni a tárgyalás, akkor ez a mozgástér szűkül - mondta a Progresszív Intézet igazgatója a Klubrádióban. Magyar Kornélia úgy látja: nem lesz egyszerű elmozdítani Gyurcsány Ferencet, hiszen ehhez nem elég az elnökség…
A rapzene kedvelői társaságkedvelők, míg a countryrajongók nagy munkabírásúak. Egy felmérés szerint a zenei ízlés bizonyos személyiségjegyekhez köthető, de hogy melyik határozza meg a másikat, azt nem tartalmazza a jelentés.
Egy baleset sérültjeit ellátó mentőautóba rohant egy személygépkocsi pénteken délután a 8-as számú főúton a Vas megyei Szemenye község határában, a két balesetben összesen négyen sérültek meg -...
Magyarázatot vár a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Ivan Uhov orosz magasugrótól, aki részegen versenyzett kedden a lausanne-i Szuper Grand Prix-viadalon.
Több napig is eltarthat a hibaelhárítás Dél-Pesten, ahol mára virradóra kábeltolvajok tettek tönkre nagy mennyiségű távközlési kábelt - derül ki a károsult Magyar Telekom közleményéből. Péntekre virradó éjjel egy kábeltolvaj banda jelentős mennyiségű telefonkábelt vágott ki a IX. kerületi Határ úti villamos kocsiszín közelében, három kábelaknából. A lopás miatt 21 távközlési törzskábel…
A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tagállamai egyértelműen elítélték Grúzia dél-oszétiai fellépését, támogatták, hogy Oroszország aktív szerepet vállalt, és a térség...
Kilenc éven át egy bódéban elzárva tartotta és bántalmazta súlyosan beteg - szklerózis multiplexben szenvedő - élettársát egy férfi - közölte a svéd rendőrség. A bejelentés szerint a rendőrség...
Paprikaspray-vel fékeztek meg a rendőrök azt a féktelen oposszumot, amelyik órákon keresztül terrorizált egy ausztrál családot. Elfogni azonban nem sikerült a garázda állatot, amely azóta is szökésben van.
Egy gyerek életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elesett egy motorkerékpárral Mezőfalván. Más balesetek is történhettek, mivel több mentőautót a helyszínre hívtak.
Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint szélsőséges eszmék követői támadtak békésen alvó cigányokra csütörtök éjjel a hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztai házra, melyben hatan aludtak. A...
Péntek délután a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút Gerevich György vívóedzőtől. A Vasas kardvívóinak mestere augusztus 2-án, 62 éves korában hunyt el.
George Bush amerikai elnök várhatóan a jövőhéten jelenti be, hogy mennyi katonát vonnak ki Irakból - közölte pénteken a Fehér Ház szóvivője. Az elnöknek a héten bemutatott terv szerint nyolcezer katonát hívnának haza, miközben növelnék az Afganisztánba küldött katonák számát.
A pénteken nyilvánosságra hozott bruttó hazai termék (GDP) és ipari termelési adatok alapján az elemzők úgy vélik, kedvezőtlenek a magyar gazdaság kilátásai, amit erősít az is, hogy az euróövezetben sem történnek pozitív gazdasági fejlemények.
2014-ben ér a Csurjumov-Geraszimenko üstököshöz a Rosetta-szonda, amelynek Philae nevű egysége a tervek szerint leszáll az objektumon. A Rosetta péntek este halad el a Steins aszteroida mellett; az esemény alkalmat ad arra, hogy a szonda műszereit teszteljék.
Az Egyesült Államok felfüggesztett néhány Fehéroroszországgal szemben elrendelt szankciót, a többi amerikai büntetőintézkedés azonban érvényben marad - közölte pénteken a minszki amerikai...
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint az ország nehéz periódus előtt áll, de reális és koncepciózus gazdaságpolitikával gyorsan lehet változtatni a jelenlegi helyzeten. Az Orbán-kormány volt...
A Szabadság híd rekonstrukciója körülbelül annyi időt vesz igénybe, mint 1894-96 közötti megépítése. A többszöri határidő-módosítások után a teljes forgalom várhatóan csak jövő májusban indulhat meg. A héten olyan hírek láttak napvilágot, hogy az éjszakai munkavégzés korlátozása miatt késhet az átadás, összeállításunkból azonban kiderül, hogy a csúszás okai korábbra nyúlnak vissza.
Elhunyt Németh G. Béla, az irodalomtudomány kiemelkedő alakja pénteken - értesítette az MTI-t a Magyar Tudományos Akadémia. A Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a XIX. és XX. századi irodalom- és...
Egy genetikai mutáció okozhatja két halálos rákbetegség kialakulását. Az agydaganat és hasnyálmirigyrák eredetének felismerése újabb kezelési módok kikísérletezése előtt nyitja meg az utat, amelyek eredményeként akár gyógyíthatóvá válhatnak ezek az igen veszélyes betegségek.
Franciaországban felháborodást keltett, hogy az egyik hetilap olyan fotókat közölt, amelyeken az augusztusban tíz francia katonát megölő tálib harcosok egy része látható, az elesett katonáktól zsákmányolt egyenruhában pózolva.
Még aznap őrizetbe került az a három férfi, akik csütörtökre virradó éjszaka két belvárosi üzlet eladóját is fenyegetéssel, bántalmazással próbálték „kiszolgálásra” kötelezni Debrecenben.
A madridi hatóságok őrizetbe vettek egy kolumbiai férfit, aki az Egyesült Államok gyanúja szerint korábban az egyik legerőszakosabb kábítószer-csempészbandát irányította Dél-Amerikában - közölte az...
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint az ország nehéz periódus előtt áll, de reális és koncepciózus gazdaságpolitikával gyorsan lehet változtatni a jelenlegi helyzeten. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere a Vállalkozók Zuglóért Egyesület pénteki rendezvényén emellett arról is beszélt, hogy miniszterelnök programja nem csak koncepciótlan, de a bizalom is hiányzik mögüle.
Éhségsztrájkba kezdenek az egri kórházvédők. A koplalást munkabeszüntetéssel is kiegészítik, de azt mondják: ebből a betegek semmit nem érzékelnek majd, mert a sztrájkolók munkáját átveszik a kollégáik. A Markhot Ferenc Kórház dolgozói azt követelik, hogy a Heves megyei közgyűlés bontsa fel a HospInvest Zrt.-vel kötött vagyonkezelési szerződést.
Tavaly gyarapodott - 5 százalékkal -, idén viszont csökkenhet, akár 10 százalékkal is, a világ leggazdagabbjainak együttes vagyona - véli a Boston Consulting Group tanácsadó-elemző cég. A szupergazdagok csoportjának összesített magánvagyonát csaknem 110 ezer milliárd dollárra becsüli a cég, megjegyezve, hogy az összesített vagyon hat év óta töretlenül növekedett.
Felgyújtottak egy vonatkocsit és megdobálták a jegypénztárakat a dühös Buenos Aires-i ingázók, akik egy tönkrement mozdony miatt nem jutottak be a munkahelyükre.
Mentőautónak ütközött egy kocsi a 8-as főúton, a zalabéri leágazásnál péntek délután. A mentőt egy balesethez hívták, megkülönböztető jelzést használt. Hárman sérültek meg, köztük a mentőápoló és a sofőr.
Elfogták Madridban az egyik legkeresettebb kolumbiai kokainbárót - jelentette be pénteken a spanyol rendőrség. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ötmillió dollárt ajánlott fel korábban az Edgar Guillermo Vallejo Guarin elfogásához vezető információért.
Keveslik a horvát INA olajvállalat kisrészvényesei a MOL-nak a közkézen lévő papírokra tett részvényenkénti 2800 kunás ajánlatát, egyúttal bírálták a horvát kormány korábbi bejelentését a MOL és az INA közti lehetséges részvénycseréről.
Brit újságírók üzletembernek adták ki magukat és pénzt ajánlottak az Európai Bizottság (EB) egy munkatársának, ha hajlandó megosztani velük bizalmas információkat. A brüsszeli tisztviselő elfogadta az ajánlatot, amit az újságírók magnóra vettek.
George Bush amerikai elnök a jövő év elején nyolcezer fővel fogja csökkenteni az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámát - szivárgott ki pénteken a washingtoni védelmi minisztériumból. Az...
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy motor utasa, a vele összeütköző személyautó vezetője pedig megsérült pénteken este Mezőfalván; a kocsi vezetőjét és vele utazó leányát, valamint...
Az Alstom cég lengyelországi gyárában bemutatták a leendő budapesti metrószerelvények első példányát. Az új kocsik fekete-fehérek, formatervezőjüket a fővárosi kisföldalatti ihlette meg. A Metropolis nevű szerelvény a világ számos városában teljesít szolgálatot, többnyire színesben. Összeállításunkban megnézheti, milyenek lesznek a budapesti metrókocsik, és milyenek a szerelvények, ha vidám…