2008. szeptember 5. péntek

szept. 5
0:45
Anglia: Di Canio a West Ham megüresedett kispadjára vágyik (She)
Paolo Di Canio szeretné váltani a távozó Alan Curbishleyt a West Hamnél. Az olasz szakember négy évig a játékosa volt a klubnak.
szept. 5
5:51
Tizenegy érmet várnak a magyar paralimpikonoktól (Behaviour)
Alig telt el két hét, és Peking újra a sportvilág érdeklődésének középpontjába kerül. Holnap ismét felgyullad az olimpiai láng, ezúttal a paralimpikonok versengésének kezdetét jelezve. Hazánkat 33 sportoló képviseli a kínai fővárosban, és a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke 11 érmet remél a játékokon.
szept. 5
6:09
Cseh 6 milliója is adómentes (Blikk)
A pótjutalommal együtt 60 millióval díjazták ezüstjeit
szept. 5
6:09
Kovács Katalin:Szeptemberben lesz az esküvőm, és még sehol sem állunk (Behaviour)
A kemény munkával telt hónapokat követően most sem pihenhet a babérjain Kovács Katalin, aki a pekingi olimpiáról egy arany, egy ezüst és egy negyedik hely tulajdonosaként tért haza. Noha a kajakkirálynő megvédte olimpiai bajnoki címét K-2-ben Janics Natasával, az egyesben lemaradt a dobogóról. „Már a rajt előtt, a bemelegítésnél sem éreztem magam igazán jól a bőrömben, valami olyasmit éltem át,…
szept. 5
6:11
Itthon várja az ezüstöt Pars Krisztián (Blikk)
A fehérorosz riválisok B próbája miatt izgul az atléta
szept. 5
6:13
Räikkönen: Visszatérek! (Blikk)
Győzelemre készül a finn pilóta a belga futamon
szept. 5
6:27
US Open: Djokovics megverte Roddickot, így elődöntős (She)
Novak Djokovics 6:2, 6:3, 3:6, 7:6-ra legyőzte Andy Roddickot az US Open negyeddöntőjében, így a legjobb négy közé jutott, ahol Roger Federerrel játszik majd.
szept. 5
6:45
Peking 2008: az atlétikai döntőkre mindig megtelt a Madárfészek (She)
Összesen 1 257 000 néző látta élőben a pekingi olimpia atlétikai versenyeit a játékok egyik központi létesítményében, a Madárfészekben.
szept. 5
7:39
Fehérvár: Horváth Gáborra néhány napos pihenő vár (She)
Könnyebb sérülést szenvedett a Tatabánya–Fehérvár Magyar Kupa-mérkőzésen Horváth Gábor, a vendégek labdarúgója, így néhány napos kényszerpihenő vár rá – olvasható a fehérvári klub honlapján.
szept. 5
8:15
Kerékpár: Bodrogi két helyet előrelépett Németországban (She)
A 79.-ről a 77. helyre lépett előre Bodrogi László a kerékpáros Német körverseny hatodik szakasza után, amelyet a finn Jussi Veikkanen nyert meg.
szept. 5
8:33
NFL: győzelemmel kezdett a bajnok New York Giants (She)
A New York Giants–Washington Redskins mérkőzéssel megkezdődött az NFL 2008-as idénye. A nyitó találkozón a bajnok Giants 16–7-re verte meg a washingtoniakat.
szept. 5
9:09
NHL: újabb nyitott pályás mérkőzést terveznek, 2009-re Montrealba (She)
Újabb nyitott pályás mérkőzést terveznek az észak-amerikai profi jégkorongligában: az NHL történetének legsikeresebb csapata, a Montreal Canadiens alapításának 100. évfordulóján, 2009-ben szándékozik szabad ég alatt játszani.
szept. 5
9:27
NOB: távozik posztjáról a kommunikációs igazgató (She)
Távozik posztjáról Giselle Davies, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kommunikációs igazgatója.
szept. 5
9:45
Labdarúgás: a finneknél nem játszhat Tainio a németek ellen (She)
Sérülés miatt nem játszhat Teemu Tainio a finn labdarúgó-válogatott Németország elleni, jövő szerdai vb-selejtezőjén.
szept. 5
10:03
Tenisz: Alicia Molik 27 évesen befejezi pályafutását (She)
Visszavonul az aktív játéktól Alicia Molik, ausztrál teniszező. A 27 éves játékos az utóbbi években több sérüléssel is bajlódott, és úgy érzi, nincs már benne elég erő, hogy visszatérjen a legjobbak közé.
szept. 5
10:21
Newcastle: szurkolói tüntetés Keegan távozása miatt (She)
Mintegy kétszáz Newcastle United-szurkoló tüntetett csütörtök este a klub székháza előtt Kevin Keegan menedzser távozása miatt.
szept. 5
10:23
Kerékpár: távozik csapatától Sastre, az idei Tour-győztes (She)
Carlos Sastre, a 2008-as Tour de France országúti kerékpáros körverseny győztese kilépett a CSC csapatából, és a Cervelo Test Teamhez szerződött.
szept. 5
10:39
A pekingit záró legendás rocker nyitná meg a londoni olimpiát? (Infostart)
Habár sokan kritizálták Jimmy Page-et, a Led Zeppelin gitárosát, amiért föllépett a pekingi olimpia záróünnepségén, a zenész nagy megtiszteltetésnek venné, ha a fölkérnék arra is, hogy játsszon a londoni olimpia megnyitóján.
szept. 5
11:51
Formula–1: Massa nyerte az első szabadedzést Spában (She)
Felipe Massa nyerte a Formula–1-es világbajnokság Belga Nagydíjának első szabadedzését. A második helyen a másik ferraris, Kimi Räikkönen, míg a harmadikon a McLaren pilótája, Lewis Hamilton végzett.
szept. 5
11:53
Diósgyőr: Miskolc városáé lett a DVTK stadionja (She)
A korábbi tulajdonos Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM Rt.) végleges felszámolása után Miskolc város tulajdonába került a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK stadionja.
szept. 5
13:03
Torna: visszavonul a románok négyszeres világbajnoka (She)
Bejelentette visszavonulását Marian Dragulescu, négyszeres világbajnok román tornász.
szept. 5
13:39
Diósgyőr: szombaton hagyhatja el a kórházat Gahwagi (She)
Szombaton elhagyhatja a Diósgyőri Kórházat Gahwagi Nebil, a Diósgyőri VTK labdarúgója, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint a szokatlanul erős terhelés miatt lett rosszul csapata keddi edzésén.
szept. 5
13:57
Nice: Katarba szerződött az egykori Boro-játékos (She)
A katari Al-Karaitijat csapatába szerződött Joseph-Désiré Job, a Nice futballistája.
szept. 5
14:51
Magyar válogatott: a dánok a három pontért érkeztek (She)
Nehéz mérkőzésre, de három pont megszerzésére számít Morten Olsen, a Puskás Ferenc Stadionban szombaton 19:45-kor kezdődő, magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
szept. 5
14:53
Újpest: Kurucz Péter hároméves profi szerződést írt alá (She)
Barczi Dávid, Bogdán Márk, Litauszki Róbert, Szabó Bence és Tóvizi Tamás után Kurucz Péter is profi szerződést írt alá az Újpest csapatával – olvasható a klub honlapján.
szept. 5
15:27
Győr: nem kapott szerződést a spanyol-mexikói csatár (She)
Nem kötött szerződést a Győri ETO FC a spanyol-mexikói kettős állampolgárságú Jaime Cuesta Fanjullal – olvasható a Rába-parti egyesület honlapján.
szept. 5
15:45
Formula–1: Alonso nyerte meg a második szabadedzést (She)
Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj második szabadedzésén péntek délután.
szept. 5
15:45
Dél-Afrikába indulnak Európa válogatottjai (Infostart)
A cél Dél-Afrika. A 2010-es labdarúgó-világbajnokságra jutás a célja a kilenc európai csoport tagjainak is, akik az első nagy fordulót játsszák szombaton.
szept. 5
15:47
Massa volt a leggyorsabb Spában (Infostart)
A brazil Felipe Massa volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj két pénteki szabadedzésének összesítése alapján.
szept. 5
16:03
Vb-selejtező: újabb román játékos dőlt ki a sorból (She)
Tovább fogyatkozott a román labdarúgó-válogatottnál számításba vehető játékosok száma, miután Banel Nicolita pénteken bokasérülést szenvedett, így valószínűleg nem léphet pályára Románia első két vb-selejtezőjén, Litvánia és Feröer ellen.
szept. 5
16:03
Három orosz tornász és edzőjük égett benn a hotelben (Metropol)
Három orosz tornász és egy edző égett benn egy gelendzsiki hotelben, miután az épület villámcsapás következtében kigyulladt.
szept. 5
16:21
Brazília: majdnem halálra verték a Santos korábbi edzőjét (She)
A brazil Emerson Leaót, a Santos korábbi kapusát és edzőjét szurkolók egy csoportja brutálisan megverte, amikor a szakember a klubhoz akart menni tárgyalni a vezetőkkel.
szept. 5
16:57
Anglia: az FA is megbüntette a börtönviselt Bartont (She)
Az FA hat meccsről eltiltotta a börtönből nemrég szabaduló Joey Bartont, a Newcastle futballistáját, amiért – még a Manchester City játékosaként – megverte akkori csapattársát, Ousmane Dabót.
szept. 5
17:15
Peking 2008: a B-próba is megerősítette Rufus doppingolását (She)
A Nemzetközi Lovassportszövetség (FEI) bejelentette, hogy a B-próba is pozitív eredményt hozott a Rufus nevű lónál, amellyel a brazil Rodrigo Pessoa ötödik lett díjugratásban a pekingi olimpián.
szept. 5
17:17
Tragédia: három akrobatikus tornász égett benn a hotelben (She)
Három orosz akrobatikus tornász és egy edző égett benn egy gelendzsiki hotelben, miután az épület villámcsapás következtében kigyulladt.
szept. 5
17:19
Amerikaifutball: a Wolves a Zagreb Thunder csapatát fogadja (She)
A Budapest Wolves a Zagreb Thunder csapatát fogadja szeptember 6-án szombaton 16 órától a Szőnyi úti BVSC stadionban.
szept. 5
17:51
Anglia: egy évre eltiltották az olimpián köpködő Chelsea-játékost (She)
Egy évre eltiltották a játéktól Szlobodan Rajkovicsot, a Chelsea szerb futballistáját, mert a pekingi olimpián leköpte a bírót.
szept. 5
18:45
Ferencváros: Fitos László szerint nehéz lesz a Jászberény ellen (She)
Bár eddig a legtöbbször simán verte a Ferencváros a Jászberényt, Fitos László szerint nem lesz könnyű a vasárnap esti meccs a zöld-fehérek számára.
szept. 5
19:03
Angol válogatott: Rio Ferdinand nem játszhat Andorra ellen (She)
Hátsérülése miatt nem lehet ott az angol válogatott Andorra elleni mérkőzésén Rio Ferdinand, a Manchester United játékosa.
szept. 5
19:05
Peking 2008: a CAS előtt a férfi 200 méteres döntő (She)
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a Holland Antillák olimpiai bizottsága, miután a pekingi játékokon pályaelhagyás miatt utólag kizárták a férfi 200 méteren ezüstérmes vágtázóját, Churandy Martinát.
szept. 5
19:21
Szekeres: Egy gólt biztosan szerzünk a dánok ellen (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Dánia ellen kezdi meg a 2010-es világbajnokság selejtező-sorozatát, a mérkőzés a Puskás Ferenc stadionban lesz. Szekeres Tamás, az MLSZ technikai igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a magyar együttesnek elsősorban védekezésben kell javulnia. Hozzátette: biztos benne, hogy a magyar csapat gólt szerez a dánok ellen.
szept. 5
19:21
Atlétika: kiengedték a börtönből a korábbi olimpiai bajnok Jonest (She)
A hamis tanúzás, csekkhamisítás és doppingolás miatt lecsukott Marion Jonest hat hónap után kiengedték a börtönből.
szept. 5
19:23
Íjászat: két magyar kvalifikációs kvóta a Világjátékokra (She)
A magyarok nyilaitól retteghet a világ jövőre. A Wales-ben zajló nemzetközi versenyen ugyanis a csigás Berényi József (Legolas) és a barebow-os Kuti Géza (Bakony ÍE) is kvalifikációs kvótát szerzett a magyar terepíjász-válogatottnak a 2009-es tajvani Világjátékokra – jelentette a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ).
szept. 5
19:39
Sakk: Hoang Thanh Trang kikapott és kiesett a női vb-n (She)
Csütörtöki döntetlenjét követően a pénteki második partiban kikapott, így a nyolcaddöntőben búcsúzott a további küzdelmektől Hoang Thanh Trang, aki az oroszországi Nalcsikban zajló, kieséses rendszerű női sakkvilágbajnokság egyetlen magyar résztvevője volt.
szept. 5
19:57
Női kézilabda: győri sikerrel rajtolt a Kulcsár Anita-emléktorna (She)
A Győr két góllal nyert a házigazda Dunaferr ellen a Kulcsár Anita női kézilabda emléktorna nyitónapján.
szept. 5
20:15
Atlétika: részegen versenyzett az orosz magasugró – videó! (She)
Magyarázatot vár a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Ivan Uhov orosz magasugrótól, aki részegen versenyzett kedden a lausanne-i Szuper Grand Prix-viadalon.
szept. 5
20:15
Részegen versenyzett egy orosz magasugró (Metropol)
Magyarázatot vár a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Ivan Uhov orosz magasugrótól, aki részegen versenyzett kedden a lausanne-i Szuper Grand Prix-viadalon.
szept. 5
20:33
Női kézilabda NB I: békéscsabai siker a nyitányon (She)
A Békéscsaba egy góllal nyert a Hódmezővásárhely ellen a női kézilabda NB I nyitómérkőzésén.
szept. 5
20:33
Végső búcsú Gerevich György vívóedzőtől (Metropol)
Péntek délután a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút Gerevich György vívóedzőtől. A Vasas kardvívóinak mestere augusztus 2-án, 62 éves korában hunyt el.
szept. 5
20:51
Golden League: Bolt győzött 100 méteren, megelőzve Powellt (She)
Usain Bolt nyerte a 100 méteres síkfutást a Golden League-sorozat brüsszeli, idei utolsó állomásán.

Keresés