Az amerikai kormány úgy döntött, átveszi a Fannie Mae és a Freddie Mac, a két legnagyobb jelzálog-hitelező irányítását - közölte Henry Paulson pénzügyminiszter. Az ügyben George Bush és a két elnökjelölt is megszólalt, mindannyian szükséges és helyes lépésről beszéltek
Két, egymásra megszólalásig hasonlító Erika van Pataky Attila életében. A fekete démonok egyike a zenekar plakátján pózol, a másik kézenfogva andalog az énekessel. Sokáig csak néhány beavatott tudta, melyikük Attila barátnője. Cziráki Erika, a „plakátlány” végre fellélegezhet, többé nem kell sanda megjegyzéseket, kaján pillantásokat elviselnie amiatt, hogy a rocker szeretőjének vélik.
Mindenki másnál jobban meg tudta közelíteni kajakkal az Északi-sarkot egy brit környezetvédő a sarki jégsapka olvadása következtében, amire éppen különleges vállalkozásával akarta felhívni a figyelmet.
Hajnalban megérkezett az a hidegfront, amely véget vetett a hétvégi hőségnek. A front estére átvonul az ország felett, így a következő napokban napos, a hétfőinél pár fokkal melegebb időre lehet számítani.
Amennyiben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tartja magát eredeti tervéhez, és értékesíti, illetve bérbe adja a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-nek az év elején kényszerhasznosításra átadott termőföldet, akkor a kétszáz éves, nemzeti kincsnek számító ménesbirtok lehúzhatja a rolót.
A szocialisták szerint elsősorban az SZDSZ van csapdahelyzetben a két párt közötti megegyezés kérdésében - írta a hétfői Népszabadság, MSZP-frakcióbeli forrásokra hivatkozva. A lap idézi a...
A hágai Nemzetközi Bíróság hétfőn megkezdi a meghallgatást Grúzia Oroszország elleni beadványának ügyében, a dél-oszétiai konfliktus során elkövetetett jogsértéseket vizsgálva.
Londoni elemzők szerint még csak ezután fognak kiderülni azok az igen komoly olajtermelési és finomítói kiesések, amelyeket a Gustav hurrikán okozott az amerikai lelőhelyeken és feldolgozó üzemekben
A legapróbb részletekről is beszámolt a Borsnak az a székesfehérvári baráti társaság, akiket az ózdi fojtogatóként elhíresült L. Attila az interneten keresztül vett rá, hogy "színházi vizsgagyakorlatként" fojtogassák egymást. A 80-as években L. egyik szereplője belehalt egy hasonló próbába.
Az emberek a gyomrukkal szavaznak, az amerikaiakat az elnökválasztás kapcsán leginkább a munkanélküliség és a hitelválság problémái érdeklik - véli Magyarics Tamás Amerika-szakértő, aki szerint a republikánus alelnökjelölt, Sarah Palin hoz többet a konyhára elnökjelöltjének.
A horvátországi buszbaleset 26 - utaztatható állapotban lévő - túlélőjével a fedélzetén vasárnap este a kassai repülőterén leszállt a szlovák kormány különrepülőgépe. A 26 ember azzal a szlovák...
Rendkívüli ülést tart hétfőm Mezőfalva képviselő-testülete, hogy az egy halálos áldozatot követelő, kis híján lincselésbe torkolló pénteki közúti baleset után értékeljék a helyzetet és levonják a tanulságokat.
Szeptember végére készül el a rendszeres szociális segélyezés átalakítását is tartalmazó Út a munkához program végleges változata. Információink szerint a tervezet ezután kerül a kabinet, a kormány, majd a parlament elé, és januárban lép életbe a törvénymódosítás. Egyelőre még tart a társadalmi párbeszéd. Szűcs Erika szociális miniszter négyszemközt konzultált Kolompár Orbánnal, az Országos Cigány…
Bódi Sylvi, a párductestű fotómodell régóta hordozza magában a titkot: valaha férfi volt. Sylvi egy pszichiáter segítségével fejtette meg múltjának rejtett titkait, amikor a doktor hipnotikus állapotba hozta. A modell szerint ez lehet az oka annak, hogy jól ért a férfiak nyelvén.
Kedden döntés születhet a Megyeri híd forgalomba helyezési engedélyéhez szükséges, úgynevezett kis híd sorsáról, a Népszava információi szerint ugyanis Szentendre vezetése várhatóan aznapi...
Kilenc hónapja hatályos az úgynevezett stressztörvény, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség egyelőre mégsem tud beszámolni a szabályozás eddigi tapasztalatairól.
A kémiai anyagok által okozott szennyezés is felelőssé tehető a gyermekek elhízásáért - állapítja meg egy tanulmány. A barcelonai orvosi kutatóintézet tudósai megállapították, hogy amennyiben a magzat még a méhben ki van téve egy gyakori kémiai anyagnak, nagyobb az esélye, hogy gyerekkorában túlsúlyos lesz.
Elérte az Ike hurrikán Kubát helyi idő szerint vasárnap este; a nemrég egy másik hurrikán pusztítását átélt karib-tengeri szigetország maximális riadókészültségben várta az újabb fenyegető...
Az Orosz Sarkkutatók Szövetsége és az Utazási Irodák Szövetsége bejelentette, hogy 2009-től turistautakat szerveznek az Északi-sarkra, a jégtáblára épült Barneo sátortáborba
A veszteséges nyitást követően a nap végén vegyesen zártak a vezető amerikai részvénypiacok pénteken, a DJIA 32,73 ponttal, 0.29 százalékkal 11220.96 pontra emelkedett, az S&P 500 index 5.48 pontot, 0.44 százalékot erősödve 1242.31 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 3,16 ponttal, 0.14 százalék mellett 2255.88 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Kiszel Tünde kikészítette vacsoravendégit. A műsorvezetőnek ehhez csak dalra kellett fakadni, s Cininek, Majkának, Erdőhegyi Brigittának és Cookynak máris torkán akadt a falat. Tünci ráadásul táncra is tagadtatta magát, de ez már csak Hal a Tortán.
Az MSZP országgyűlési frakciója egyelőre kivár - írja az egyik kormányközeli napilap. A szocialisták egyelőre elutasítják Fodor Gábor javaslatát a szakértői kormányról, és az utolsó pillanatig kitartanak Gyurcsány Ferenc mellett.
A közvetett hátrányos megkülönböztetéssel összefüggő visszásság veszélyét rejti magában, hogy az úgynevezett rendszámbiznisz ügyében a magyar hatóságok csak a szlovák társszervezetekkel vették fel...
VATIKÁNVÁROS – Hatalmas felháborodást váltott ki a katolikus egyházon belül XVI. Benedek pápa rendelkezése, miszerint szerveit halála után felajánlotta átültetésre. A botrány tovább szította a vitát az egyház vezetői közt, akik most azt próbálják vallási megközelítéssel meghatározni, mikortól számít halottnak egy ember. Lucetta Scaraffia, a római egyetem történész professzorának cikkében…
A szakértői kormány létrehozásának szándéka burkolt üzenete annak, hogy "mással akarjuk ezt csinálni" - mondta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn, annak kapcsán, hogy Fodor Gábor SZDSZ-elnök közölte: a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel.
Pátkán is kis híján lincseltek egy egyébként könnyű sérüléssel járó baleset után a romák. Szombaton egy másik Fejér megyei településen, Mezőfalván támadtak rá a helyi cigányok az autót vezető férfire és annak családjára.
Az Európai Unió legfőbb vezetői hétfőn Moszkvába, majd Tbiliszibe utaznak, hogy megpróbálják felgyorsítani a grúziai fegyveres konfliktust lezáró fegyverszüneti egyezmény végrehajtását. Nicolas...
A Pénzügyminisztérium kötelező, rendszeres továbbképzésre utasította a munkájukban megmaradni akaró adótanácsadókat és adószakértőket - írta a hétfői Napi Gazdaság. A gazdasági napilap cikke...
Ma elemzői vélemények szerint erőteljesen, 3-4 százalékkal is emelkedhetnek a jegyzések a nyugat-európai részvénypiacokon a nyitáskor, követve az ázsiai tőzsdék mozgását, amit az amerikai kormánynak a...
A hét első kereskedési napján erőteljes emelkedés várható az ázsiai részvénypiacok száguldása után, mivel az amerikai kormányzat segítő kezet nyújt a két legnagyobb jelzálog hitelező cégeknek. (ProfitLine.hu)