2009. október 21. szerda

okt. 21
8:11
Halálra ítélhetik a gyufás gyújtogatót (hirado.hu)
Ötrendbeli gyilkossággal vádolják, ezért akár ki is végezhetik Rickie Fowlert, akit a 2003-as kaliforniai tűzvész okozójának tartanak
okt. 21
8:15
Félmillióért hagyja magát megalázni Gesztesi (Blikk)
BUDAPEST – A néha már megalázónak tűnő mondatok után felmerül a kérdés, ennyire fontos a pénz, félmillió forintért tűrnie kell Gesztesinek (46) – információink szerint ugyanis ennyit kapott a szereplésért a főzős műsorban, jóval többet, mint a többiek.
okt. 21
8:15
"Ne legyen többé közalkalmazott, aki nem szakdolgozó" (HR Portál)
Magyar Bálint liberális politikus javaslatánek értelmében mindenkit kiszerveznének az egészségügyből, az oktatásból, a múzeumokból és a gyermekvédelemből, akinek a munkája nem függ össze az alaptevékenységgel. Ha az indítványt elfogadják, tömeges leépítésre és bércsökkenésre lehet készülni, adja hírül a Magyar Nemzet.
okt. 21
8:15
Idén sem fognak szűkölködni a citybeli bankárok (ProfitLine)
Ötven százalékkal több prémiumot vihetnek haza az idén a londoni City bankárai, mint tavaly, jóllehet a bankszektorbeli jutalmak összege még így is messze elmarad a pénzügyi válság előtti utolsó év 10 milliárd fontot meghaladó prémiumesőjétől a gyenge évkezdet és a tömeges leépítések miatt - jósolja az egyik vezető londoni gazdaságelemző csoport.
okt. 21
8:17
A jutalmakkal együtt a bankárok száma is nő (HR Portál)
Ötven százalékkal több prémiumot vihetnek haza az idén a londoni City bankárai, mint tavaly. Egy gazdasági prognózis szerint jövőre fordulat várható és 11 ezer fővel nő a banki alkalmazottak száma.
okt. 21
8:17
Meghátrálásra kényszerültek az amerikai piacok (ProfitLine)
Vegyes nyitás után zárásra csökkentek a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói egy csalódást okozó amerikai havi lakóingatlan-adat, és a váratlanul csökkenő ipari termelői árak hatására. A visszaesésben a nyereségrealizálás is szerepet játszott a vegyesen alakult negyedéves vállalati adatok ismertetése után.
okt. 21
8:18
Lendvai: A válság nem olyan, mint a kanyaró (Infostart)
Magyarországon és a világgazdaságban is modellkorrekcióra van szükség, hogy ne alakuljon ki egy újabb válság - mondta Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke.
okt. 21
8:18
Népszabadság: kiperelnék a Mercedes-gyár alól a földet (Gondola)
Visszaköveteli az épülő Mercedes-gyár alóli földjeit az egykori tulajdonosok hét fős csoportja; a szerdán kezdődő per tárgya az ingatlanközvetítői sikerdíj mértéke, a szerződések semmissé tétele -...
okt. 21
8:18
„A Fiorentinának háromszor betalálni nem kis dolog” (+képriport) (HírTV)
Éjszakába nyúlóan értékelte kedden a két csapat mestere a DVSC-Fiorentina Bajnokok Ligája-meccsen történteket. Herczeg András debreceni szakvezető fájdalommal konstatálta, hogy három rúgott góllal sem lehet pontot szerezni a Fiorentina ellen, a „lilák” vezére viszont mentalitásban néhány olasz csapat fölé emelte a Lokit.
okt. 21
8:18
Tavaly egy perccel többet tévéztünk (Metropol)
Tavaly egy perccel többet tévézett az átlagember, mint egy évvel korábban, de tízzel kevesebbet, mint 2004-ben - tudható meg a Magyarországi médiapiaci körkép 2008 című tanulmányból.
okt. 21
8:19
Közmunkával is törleszthető lesz az adósság Nagyváradon (HR Portál)
Huszonöt vagy akár ötven nap közmunkára ítélhetik az adósokat Nagyváradon, amennyiben az önkormányzat az október végi ülésén elfogadja az erről szóló határozattervezetet - írja a Krónika című kolozsvári napilap keddi számában.
okt. 21
8:19
A munkaadók és munkavállalók képviselőivel tárgyalt az MNB (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése kedden találkozott az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselőivel.
okt. 21
8:20
Négymillió gyufából készült az olajfúró torony (Gondola)
Több mint 4 millió gyufaszálból épített olajfúrótorony-modelljével kerül be egy brit férfi a Guinness rekordok könyvébe. David Reynolds, aki korábbi munkahelye, a Brent Bravo Északi-tengeren lévő...
okt. 21
8:21
Canon EOS-1D Mark IV – Új gép professzionális fotósoknak (hirado.hu)
A fejlesztésnél figyelembe vették a professzionális fotósoktól érkező visszajelzéseket is
okt. 21
8:21
Sztrájkolni fognak a spanyol Opel-alkalmazottak (HR Portál)
Sztrájkra készülnek a spanyolországi Zaragozában lévő Opel-gyár dolgozói, így tiltakoznak az új tulajdonos leépítési tervei ellen.
okt. 21
8:23
Nagytestű keresztespók-fajt fedeztek fel (hirado.hu)
A fajnak csak nőstényei óriások, lábuk fesztávja eléri a 12 centimétert
okt. 21
8:23
Újabb újságíróknak mond búcsút a The New York Times (HR Portál)
A The New York Times újabb száz munkatársát bocsátja el hírszerkesztőségéből az év végéig - tájékoztatott kedden a vezető amerikai liberális napilap.
okt. 21
8:24
Idei csúcsára szúrt a forint! (Portfolio)
Bár a nemzetközi befektetői hangulat nem kimondottan pozitív, a forint ma reggel mégis újabb csúcsra ugrott: az euró ellenében 262.5 körülig jutott, ami már egyértelműen az idei csúcsnak számít. A...
okt. 21
8:24
Új utazási honlap: félmilliárdan nézhetik (Pénzcentrum)
Európa új perspektívából - ezt a címet kapta a 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság megújult honlapja....
okt. 21
8:25
Újinfluenzától betegedtek meg a szárnyasok egy pulykafarmon (hirado.hu)
"Nincs ok pánikra (...) Ritka esetről van szó, de nem váratlanról"- közölte Ontario állam főállatorvosa
okt. 21
8:27
Rippel felesége ledobja a ruháit (hirado.hu)
Az akrobata maga cenzúrázza majd a feleségéről készült művészi, erotikus fotókat
okt. 21
8:33
Gigantikus karalábé termett Marikánál (Blikk)
VÁRVÖLGY – Gigantikus méretű, mintegy 6 kilós karalábé termett Csedei Lászlóné (48) zöldségeskertjében.
okt. 21
8:36
Szinte minden közbeszerzésnél van korrupció (Infostart)
A hazai közbeszerzések 70-90 százalékát befolyásolja korrupció - állítja az a tanulmány, ami a Közbeszerzések Tanácsa megrendelésére készült. Maga a felmérés egyelőre nem publikus, bár a feladattal megbízott cég már végzett a felméréssel.
okt. 21
8:36
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az amerikai ABC-fogyasztói bizalom mutatója -48 pontról -50 pontra esett. Az USD/JPY alig reagált az adatokra. Az ausztrál Westpac-előrejelző indikátorok augusztusban változatlanul 1,1%-os értéket hoztak. Az AUD/JPY alig reagált az adatokra. Az EUR/GBP árfolyama 36 pipes sávban mozgott, 0,9120 és 0,9084 között. Ellenállás 0,9155-nél, míg támogatás 0,9075-nél található. Az USD/CAD kurzusa 37…
okt. 21
8:36
Repülőtéri gyorsteszt a veszélyes folyadékok kiszűrésére (Gondola)
Német tudósok egy olyan különleges technológiát fejlesztettek ki, amelynek segítségével a repülőtereken gyorsan ki lehet szűrni a robbanóanyagként használható folyadékokat. Ha a találmányt...
okt. 21
8:36
Káros az "egészségőrző" alkoholfogyasztás (Metropol)
A módjával fogyasztott alkohol egészségre gyakorolt üdvös hatását sok tanulmány kifejtette már, ám amerikai kutatók azt állítják, hogy egyébiránt annyira megnöveli például a daganatos betegségek kockázatát, hogy inkább káros, mint hasznos.
okt. 21
8:36
Nem indulhat a Forma-1-es idényzárón Sebastien Loeb (Metropol)
Nem állhat rajthoz az idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon az ötszörös rali-világbajnok francia Sebastien Loeb, mert nem rendelkezik az induláshoz szükséges szuperlicenccel.
okt. 21
8:39
Jövőre élesedik a pozitív adóslista (Privátbankár)
Eddig 159 pénzügyi szolgáltató csatlakozott a kizárólag pozitív lakossági hiteladatokat rögzítő Credit Reference (CR) adatbázishoz
okt. 21
8:39
Hírzárlat a romagyilkosságoknál? (hirado.hu)
A szakértői véleményeket még nem ismerhették meg sem a gyanúsítottak, sem pedig védőik
okt. 21
8:42
Életbiztosítási csalássorozat: százmilliókat kaszáltak a dörzsölt alkuszok (Pénzcentrum)
Hat biztosítótársaságot csaknem 300-400 millió forinttal károsított meg egy négyfős társaság, amely közel háromszáz ember adataival visszaélve követett el csalássorozatot....
okt. 21
8:42
USA: fél százalékos mínusz lett a vége (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy a vállalati gyorsjelentések, amelyek tulajdonképpen nem okoztak csalódást, nem nyugtatták meg a piacokat. A nyitás előtti, mérsékelten pozitív hangulatot a napvilágot látott...
okt. 21
8:44
Amerika: nem sikerült levetkőzni a mínuszokat (Portfolio)
Bár pénteken több kedvező vállalati gyorsjelentés látott napvilágot, a befektetőket mégis lelombozta a szeptemberi ingatlanpiaci adat, mely arról adott számot, hogy az ingatlanok iránti kereslet...
okt. 21
8:46
Csak Kína tud ma reggel emelkedni (Portfolio)
Mérsékelt mínuszban tartózkodnak a mai reggelen az ázsiai részvényindexek, miután az amerikai tőzsdék is kismértékű csökkenéssel fejezték be a tegnapi kereskedést. A negatív hangulatban az is...
okt. 21
8:48
Óvatos bérpolitikát szorgalmaznak a munkáltatók 2010-ben is (HR Portál)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése és az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői a bértárgyalások végső szakasza előtt konzultáltak a gazdaság helyzetéről és a bérváltozásokról.
okt. 21
8:48
Az IMF szerint még 2011-ben is megszorításokra lesz szükség Magyarországon (ProfitLine)
Úgy tűnik, a súlyos magyarországi recesszió enyhülőben van, a gazdaság 2011-ben várhatóan ismét növekedni fog - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett jelentésében.
okt. 21
8:48
Visszaperelnék a Mercedes-telkeket (Portfolio)
Nincs minden rendben a Kecskeméten épülő Mercedes-gyár körül. A gyárnak helyet adó földterület egykori tulajdonosainak hét fős csoportja ugyanis visszaköveteli a területet, ugyanis túl soknak tartják...
okt. 21
8:50
Meghátrálásra kényszerült Ázsia is (ProfitLine)
Az ázsiai részvénypiacok is a csökkenés irányába mozdultak, miután a szeptemberi amerikai lakóingatlan építési adatok ellensúlyozni tudták a vállalati eredmények okozta optimizmust.
okt. 21
8:51
Visszautasították Polanski kérelmét (Blikk)
ZÜRICH – A svájci szövetségi büntetőbíróság visszautasította Roman Polanski (76) kérelmét, az Oscar-díja s rendező azt szerette volna elérni, hogy házi őrizetben várhassa meg amerikai kiadatását.
okt. 21
8:52
Folytatódhat a tegnapi csökkenő trend Európában (ProfitLine)
A csökkenéssel záró amerikai és gyengélkedő ázsiai piacok után várhatóan szerda reggel az európai részvénypiacok is a csökkenés irányába fognak hajlani.
okt. 21
8:53
Elégetik a kétszázasokat (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Alig egy hónapunk maradt elbúcsúzni a jó öreg papír 200-astól. November 16-tól a 200-as már csak a nemrég bevezetett fémpénz lesz, mivel a régi fizetőeszközt ezen a napon végleg kivonják a forgalomból.
okt. 21
8:54
Piros lámpát kaptak tegnap a részvénypiacok (ProfitLine)
okt. 21
8:54
Megtalálták az első megfestett órát (Infostart)
Megtalálták az első, órát ábrázoló festményt - állítják brit szakértők. A kép nem most került elő, ám korábban nem vizsgálták.
okt. 21
8:54
„Az Országgyűlés visszaélt a mentelmi jog intézményével” (HírTV)
Az Országgyűlés visszaélt a mentelmi jog intézményével, amikor a szocialisták megakadályozták az MDF elnökének, Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak a kiadatását - állítja az UD Zrt. ügyvédje.
okt. 21
8:54
A HRW szerint a kínai hatóságok tucatszámra vittek el ujgur férfiakat (Gondola)
Ujgur férfiak tucatjai tűntek el a júliusi etnikai indíttatású hszincsiangi zavargások óta - állítja a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet, amely szerint a szóban forgó...
okt. 21
8:54
Tucatszámra tűnnek el emberek Kínában (Kripto Akadémia)
Ujgur férfiak tucatjai tűntek el a júliusi etnikai indíttatású hszincsiangi zavargások óta - állítja a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet, amely szerint a szóban forgó személyeket a biztonsági erők fogták el, nem tájékoztatva a sorsukról a hozzátartozókat.
okt. 21
8:55
Aranyérmes a magyar egér (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Aranyérmet kapott a magyar fejlesztésű mágneses egér a Géniusz – Európa Nemzetközi Találmányi Vásáron. Az MTA Műszaki Fizikai Anyagtudományi Kutatóintézet által kifejlesztett eszköz húsz ország, többek között az Egyesült Államok, Svédország és Kína tudósainak több száz találmányát utasította maga mögé.
okt. 21
8:56
A BÉT sem lehet kivétel - csökkenésre készülhetünk (ProfitLine)
Az amerikai és ázsiai piacok negatív zárása után a Budapesti Értéktőzsdén is gyengülés várható a mai kereskedési naptól. A negatív hangulat a délelőtt folyamán megmaradhat, miután nem várható olyan makroadat, amely befolyásolhatná a kereskedést. Az amerikai vállalati jelentések azonban továbbra is hatással lehetnek a részvénypiacokra.
okt. 21
8:56
Fogy a lelkesedés az afganisztáni háború mögül (Kripto Akadémia)
Mélyen megosztja az amerikaiakat az afganisztáni csapaterősítés körüli vita, és rohamosan csökken azoknak a száma, akik támogatják azt, ahogy a washingtoni kormányzat irányítja a háborút.
okt. 21
8:57
Megéri a kockázat? A tőzsde nem kaszinó! (Privátbankár)
A részvénybefektetések terén jelenleg nagyfokú visszafogottság tapasztalható, holott ez a piac még a pénzügyi válságot követően is magas hozamokkal kecsegtet. Tudományos adatok igazolják, hogy a diverzifikált portfoliók hosszú távon akár évi 4 százalékpontos hozamelőnyt is kínálhatnak
okt. 21
8:57
Ki kicsoda ezen a képen? (Blikk)
DEBRECEN — Messziről személve könnyen úgy tűnhet, mintha a restaurátorok is rá lennének festve Munkácsy Mihály 1896-ban készült, Ecce Homo című képére.

Keresés