2009. október 21. szerda

okt. 21
11:24
Kiradírozzák a nyugdíjpénztárakat - Milyen lesz az új rendszer? (Portfolio)
Alapjaiban reformálná meg a pénzügyminisztérium a sokféle probléma által terhelt magánnyugdíjpénztári ágazatot a napokban kiszivárgott törvénytervezet szerint. Az önkormányzati elven működő...
okt. 21
11:33
Magyarországon is elindult az SAP nemzetközi felsőoktatási programja (HR Portál)
Az University Alliance Program (UAP) keretében a csatlakozó intézmények a legújabb SAP rendszereket vehetik igénybe oktatás céljából, nemzetközi szintű tananyaghoz jutnak, valamint a szoftvercég képzi ki a tanárokat. A program másik előnye, hogy kapcsolatba léphetnek egymással a résztvevő hallgatók, tanárok, intézmények a világ minden tájáról, áll a cég közleményében.
okt. 21
11:33
Nem tetszik a befektetőknek a Deutsche Bank előzetes eredménye (ProfitLine)
Németország legnagyobb bankja, a Deutsche Bank AG, szerdán közzétett harmadik negyedéves nettó nyeresége a várakozásai szerint 1,4 milliárd euró lett, amit elsősorban az adójóváírásnak köszönhet.
okt. 21
11:35
Coloplast: új állások dán leépítések árán (HR Portál)
Dániából Magyarországra helyezi át termékei gyártásának egy részét a gyógyászati segédeszközökkel foglalkozó dán Coloplast.
okt. 21
11:35
Megugrott az LG Electronics profitja (ProfitLine)
Megugrott a dél-koreai LG Electronics profitja a harmadik negyedévben, miután 50 százalékkal nőtt az LCD-televíziók, és a mobilkészülékek eladása. A jó eredményekhez nagy mértékben járultak hozzá a külföldi érdekeltségek.
okt. 21
11:36
Még mindig viszi a pénzt a Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb kudarca (Infostart)
Nem tudni, mi lesz vele, de sokba került és a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelést gyanít a hátterében - röviden így írható le ma a Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb kudarca, a kormányzati negyed.
okt. 21
11:36
Veszélyben a sajtószabadság Szlovákiában (Infostart)
Szlovákiában veszélybe került a sajtószabadság - derül ki egy nemzetközi szervezet felméréséből. A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi újságíró szervezet szerint Szlovákiát olyan országok is megelőzték, mint Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Jamaica. változatlanul a 25.
okt. 21
11:36
GBP/USD Egyetértés az államkötvény-vásárlásokat illetően (HírTV)
Miután közzétették a BoE legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, tovább erősödött a font, és csúcsot ért el 1,6547-nél. A jegyzőkönyv szerint egyöntetűen döntöttek legutóbb a kamattartás mellett. Ugyanez igaz az államkötvény-vásárlási programra is, melyet ne kívánnak tovább növelni. A font gyengesége és az alacsony kamatok is hozzájárultak az enyhüléshez. A közgazdászok eltérő véleményen vannak azt…
okt. 21
11:36
Amerika támogatja a drog- és nikotinfüggőség elleni vakcina kifejlesztését (Gondola)
A drog- és nikotinfüggőség kezelése helyett inkább a megelőző oltás kifejlesztését támogatná az amerikai kormány - mondta el kedden újságíróknak az illetékes drogellenes intézet vezetője. Nora...
okt. 21
11:37
Idén is tömeges kgfb váltásra lehet számítani (ProfitLine)
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. által megkérdezett 12 ezer ügyfél 21,5 százaléka vélte úgy, hogy 3-5 ezer forint megtakarításért biztosítót váltana a küszöbön álló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de még az 1-2 ezer forint közötti megtakarítás is váltásra ösztönözné minden tízedik megkérdezettet - mondta szerdán az MTI-nek Buczolich Antónia Judit ügyvezető…
okt. 21
11:38
Etnikum szerint eltérnek a májsejtek? (HírTV)
Brit tudósok eltérő „etnikumú” májsejteket kezdenek raktározni, ami forradalmasíthatja a gyógyszerkutatást, adja hírül a BBC brit közszolgálati hírportál. A különböző embertípusoknak ugyanis nem egyformán reagál a májuk a gyógyszerekre. Egyeseknél gyakoribbak a mellékhatások, mint másoknál.
okt. 21
11:38
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak a XVI. kerületben (Gondola)
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak szerda délelőtt a XVI. kerületi Gazdaság úton; nyolc családi házat ki kell üríteni - mondta Tószegi Péter, a Honvédelmi Minisztérium...
okt. 21
11:39
2011-ben már bevezetheti az eurót Észtország? (ProfitLine)
Az észt jegybank rontotta idei, de javította 2010-re vonatkozó GDP előrejelzését és felhívta a kormány figyelmét a költségvetési deficit csökkentésének fontosságára az euró 2011-es bevezetése érdekében.
okt. 21
11:40
Almodóvar-musical Salma Hayek és Jessica Biel főszereplésével (Gondola)
Megkezdődtek New Yorkban Az asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című Almodóvar-filmből készülő musical első próbái; a darabban Salma Hayek mellett Jessica Biel is játszik, az előkészületeknél...
okt. 21
11:41
13 hónapos csúcsán a kiwi-dollár - Mi van emögött? (ProfitLine)
okt. 21
11:42
Nagyobb GDP zuhanás várható idén - veszélyben a 2011-es észt euró (Portfolio)
Az észt jegybank rontotta idei, de javította 2010-re vonatkozó GDP előrejelzését és felhívta a kormány figyelmét a költségvetési deficit csökkentésének fontosságára az euró 2011-es bevezetése...
okt. 21
11:42
Fizetési felmérés: a kisvállalkozások dolgozói érzik az elvonásokat (Pénzcentrum)
A Merces online fizetési felmérés szakértői legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták, miként alakultak az átlagjövedelmek, a béren kívüli juttatások és az év végi jutalmak az utóbbi két évben. A napokban kibocsátott összegző tanulmányból több érdekes adat és összefüggés is kitűnik a vizsgálat eredményei közül....
okt. 21
11:42
Fidesz: ne a legelesettebbek zsebében kotorásszon az MSZP! (Gondola)
A Fidesz arra kéri a kormánypárti képviselőket, ne a legelesettebbek zsebében kotorásszanak, mert ott már nincs mit keresni. Czomba Sándor, az ellenzéki párt képviselője ezt az "egy család,...
okt. 21
11:44
Óriási adok-kapok a Debrecen-Fiorentinán (Gondola)
3:4-re kapott ki a DVSC az olasz klasszis csapattól. Mindkét védelem átjáróházként működött: ezért az új gólrekord. A Debrecen erkölcsi tartását most először gólokra tudta váltani. Ez még mindig nem elég a sikerhez – de minden tiszteletünkre és szeretetünkre méltó.
okt. 21
11:54
Kényeztetésre vágyik? Próbálja ki a kígyómasszázst! (Infostart)
Kényeztetésre vágyik, de már kipróbált minden hagyományos kezelést? Akkor fedezze fel a kígyómasszázst!
okt. 21
11:54
Minden pakisztáni oktatási intézményt bezártak a kettős merénylet után (Gondola)
Ideiglenesen bezártak minden pakisztáni oktatási intézményt egy iszlámábádi egyetemen kedden elkövetett kettős öngyilkos merénylet miatt. Rasid Mazari, a pakisztáni belügyminisztérium szóvivője...
okt. 21
11:54
USD/CAD Folytatódik az emelkedés (HírTV)
Az USD/CAD szerdán is nyereségeket könyvelt el a BoC tegnapi kamattartása és a kanadai dollár erősségével kapcsolatos felhívás után. A devizapár 1,0542-re emelkedett. Az elemzők szerint erős ellenállás található 1,0590-1,0635-nél, mely kemény diónak bizonyulhat. Az USD/CAD-ot 1,0543-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
okt. 21
11:54
Magyar dizájner gyűjtőportál indul (Kreatív Online)
A Hazai Design nevű portál bemutatkozási és értékesítési lehetőséget kínál a magyar dizájnerek.
okt. 21
11:56
Fegyveres túszejtés egy franciaországi áruházban (Gondola)
Hat személyt túszul ejtettek fegyveresek szerdán egy Párizs környéki áruházban. A rendőrség tárgyalást kezdeményezett a túszejtőkkel, akik egy óra alatt három embert elengedtek. A France Info...
okt. 21
11:56
Fegyverrel és símaszkban toppant a boltba (HírTV)
Fegyveres támadó rabolt ki egy élelmiszerboltot a Fejér megyei Igaron - értesült a HavariaPress.
okt. 21
11:56
10 éves évfordulójára kiadványt készített az NRC (Kreatív Online)
Az idén tíz éves NRC piackutató cég netbookban foglalta össze kutatási és szakmai tapasztalatait.
okt. 21
11:57
Szükség van egy új Munka Törvénykönyvére (Privátbankár)
Egy, a korábbinál differenciáltabb munkajogi szabályozást magában foglaló új Munka Törvénykönyvére van szükség - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke Bu...
okt. 21
11:58
Emberi ürülékkel kenték be kerítését (HírTV)
Korábban légpuskával rálőttek, tegnap virradóra pedig egy vödör emberi ürülékkel kenték be egy bolhói ember kerítését és kertkapuját.
okt. 21
12:03
A szegényeknek alacsonyabb a koleszterinszintjük (WebBeteg)
Valaha a bőségesen étkező gazdagok vérkoleszterinje lényegesen magasabb volt, mint az alacsonyabb jövedelműeké, akik szűkösen táplálkoztak.
okt. 21
12:06
Két hónap alatt 200%, nem is rossz... (ProfitLine)
A Telestone Technologies Corp. (Telestone) vezeték nélküli kommunikációs megoldások szolgáltatója. A vállalat a vezeték nélküli lefedettséget nyújtó megoldásai között kutatás, fejlesztés és a vezeték nélküli kommunikációs technológia alkalmazása szerepel.
okt. 21
12:08
Ázsiai befektetők érdeklődnek az Elcoteq iránt (ProfitLine)
Kínai és indiai befektető is érdeklődik finn Elcoteq Network Corporation iránt, december közepére születhet megállapodás - mondta az MTI-nek Krippl Zoltán, a vállalat pécsi egységének kommunikációs igazgatója.
okt. 21
12:10
A faktoring piacnak van még hová fejlődnie Magyarországon (ProfitLine)
A faktoring forgalom Magyarországon 2008-ban elérte a 816 milliárd forintot, amivel csupán a potenciális piac 0,4 százalékát fedte le, a PricewaterhouseCoopers szerint még bőven van növekedési lehetőség ezen a piacon.
okt. 21
12:12
Vérnyomáscsökkentővel a szorongás ellen (Infostart)
Az úgynevezett béta-blokkolók csökkentik a vérnyomást, lassítják a szívműködést. Elsősorban szívbántalomban vagy magas vérnyomásban szenvedő betegeknél alkalmazzák, ugyanis csökkentik a szív által kilökött vér mennyiségét és az erek ellenállását, így könnyítik a szív munkáját - megelőzvén egy esetleges szívrohamot. Ilyen fiziológiás okok miatt azonban a béta-blokkolók a szorongás legyőzésében is…
okt. 21
12:12
KDNP: hosszú távú kényszerpályán a fiatalok jövője (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hosszú távon került kényszerpályára a fiatalok jövője az államadósság egyre növekvő mértéke miatt. Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője...
okt. 21
12:12
Király Viktor pózol az 5perc Angol első nyomtatott számának címlapján (Kreatív Online)
Havilapként is jelentkezik mostantól a az 5perc Angol e-mailes nyelvleckeküldő szolgálat. Az első címlapon Király Viktorral.
okt. 21
12:12
Gátlástalanul - Riasztás (+videó) (HírTV)
Adás: 2009. október 20. kedd 22.05 2009. október 21. szerda 10.30 2009. október 24. szombat 19.30
okt. 21
12:12
A jövő generációiért aggódik a KDNP (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hosszú távon került kényszerpályára a fiatalok jövője az államadósság egyre növekvő mértéke miatt.
okt. 21
12:14
Tiltakozások a vasút átalakítási terv ellen (Gondola)
Tiltakozik Salgótarján polgármestere a Budapest és a nógrádi megyeszékhely közötti közvetlen vasúti kapcsolat megszüntetése miatt. A városnak az infrastruktúra fejlesztésére van szüksége, nem...
okt. 21
12:14
EUR/CHF Közel az intervenciós értékhez (HírTV)
Az EUR/CHF tovább, az SNB intervenciós értéke felé esik. A devizapár minimumot ért el 1,5101-nél. 1,51 alatt kritikus lehet a helyzet. Az SNB legutóbb szeptember végén avatkozott be 1,5078-nál, aminek köszönhetően 1,5239-re emelkedett a kurzus. Az EUR/CHF-et 1,5102-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
okt. 21
12:15
Egyre jobban teljesít a Deutsche Bank (Privátbankár)
A Deutsche Bank (DB) az előzetes adatok szerint a harmadik negyedévben adóengedményeknek és a lakossági üzletág javuló teljesítményének köszönhetően ismét milliárdos nyereséget ért el: adózott eredmén...
okt. 21
12:16
Ötvenévesen állítanák meg a test öregedését (Gondola)
Saját növesztésű, új szövetekkel és tartós protézisekkel érnék el brit kutatók, hogy akár százévesen is egy ötvenéves testével élhessen a jövő embere - számolt be kedden leeds-i kutatók...
okt. 21
12:16
Nem történt vérontás Párizsban (HírTV)
Vérontás nélkül ért véget szerdán a túszdráma Párizs egyik külvárosában. A hatóságok bejelentése szerint két embert őrizetbe vettek, miután megadták magukat. A bűnözők reggel nyolc körül törtek be a Lidl nevű cég szupermarketjébe az ipari övezetnek számító Sevranban, a francia főváros északi részénél.
okt. 21
12:17
Sólyom visszadobta a népszámlálásról szóló törvényt (Privátbankár)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.  A közlemény szerint az államfő azér...
okt. 21
12:18
Robbantásos merénylet a grúziai vasúti pályán, kisiklott egy tehervonat (Gondola)
Robbanás történt szerdán egy grúziai vasúti pályán, a Moszkva által támogatott egyik szakadár terület, Abházia közelében, és kisiklott egy olajszállító szerelvény több vagonja. A tbiliszi hatóságok...
okt. 21
12:18
Heim Péter: ki kell mondanunk, Magyarország keveset költ az egészségügyre (Portfolio)
A makroközgazdászoknak ki kell mondaniuk, hogy több terület is van Magyarországon, ahol az államnak többet kell költenie, és az egyik ilyen terület az egészségügy - jelentette ki Heim Péter az Ybl...
okt. 21
12:18
Bezárják a Quelle-t: ezrek kerülnek utcára! (Pénzcentrum)
Úgy fest, mégsem járt sikerrel a német csomagküldő-szolgálat megmentési akciója, és végleg felszámolják a céget, több ezer embert az utcára juttatva....
okt. 21
12:20
A válság nyomja rá bélyegét a jövő évi EU-költségvetésre is (Gondola)
A nemzetközi pénzügyi krízis árnyékában születik a 2010. évi európai uniós költségvetés – hangsúlyozta az Európai Parlament e témában folytatott vitájában a téma parlamenti előadója, Surján László a Kereszténydemokrata Néppárt EP képviselője.
okt. 21
12:22
Futó: „Az Országgyűlés visszaélt a mentelmi jog intézményével” (Gondola)
Az Országgyűlés visszaélt a mentelmi jog intézményével, amikor a szocialisták megakadályozták az MDF elnökének, Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak a kiadatását – mondta Futó Barnabás, az UD Zrt. Ügyvédje a Hír TV-ben.
okt. 21
12:30
Az államfő visszaküldte a népszámlálásról szóló törvényt megfontolásra (Infostart)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
okt. 21
12:30
"Nicolas Sarkozy megígérte, hogy szétroppant, és tartotta a szavát" (Infostart)
Tizennyolc hónapos felfüggesztett börtön és 45 ezer eurós, mai árfolyamon csaknem 12 millió forintnak megfelelő pénzbüntetés kiszabását kérte az államügyész Dominique de Villepin egykori francia miniszterelnökre, mert bizonyítottnak látja, hogy kormányfősége idején megpróbálta korrupciós ügybe keverni a vetélytársának számító belügyminiszterét - a mai államfőt. A volt miniszterelnök a tárgyalásról…

Keresés