Az elemzői várakozásoknál rosszabb negyedéves eredményekről számolt be a Boeing percekkel ezelőtt közzétett negyedéves gyorsjelentésében, a társaság mind a bevételek, mind az egy részvényre jutó...
Október 23-án 18 órától felvételről sugározzuk Orbán Viktor nagytétényi ünnepi beszédét. A műsort szombat este 22 órától, illetve vasárnap 15 órától megismételjük.(hírTV)
Az amerkai védelmi miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy Észak-Korea atomfegyverre tegyen szert. "Észak-Korea továbbra is halálos fenyegetést jelent a kelet-ázsiai térségre; a sztálinista állam sok vonatkozásban veszélyesebb, mint korábban" - jelentette ki.
Egyetlen menekültügyi eljárássá egyszerűsítené a jelenleg érvényes, bonyolultabb szabályozásokat az Európai Unióban az Európai Bizottság - jelentette be Jacques Barrot jogi és igazságügyi felelős szerdai sajtótájékoztatóján, Brüsszelben.
22,2 milliárd forinttal apasztja a jövő évi költségvetés céltartalékát a közszolgálati dolgozók érdekképviseleteivel múlt héten kötött megállapodás a 2010-es keresetkiegészítésről. A kialkudott összeg az önkormányzatok költségvetési támogatását növeli, az erről szóló kapcsolódó módosító javaslatot az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője, Szabó Lajos jegyzi.
Az országos átlagjövedelem alakulása nem mutat jelentős törést az elmúlt időszakban. 13. havi bért kevesebben kapnak, viszont akik igen, azok magasabb összeget vihetnek haza
Elkelt a második legforgalmasabb brit repülőtér, a Malév által is használt londoni Gatwick, melynek éves utasforgalma átlagosan 34 millió fő. A Gatwickre a Malév mellett a brit easyJet diszkont légit...
Pozitív meglepetést okozott a Wells Fargo harmadik negyedéves gyorsjelentése, a bank ugyanis 0.56 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be, miközben az elemzők 0.37 dollárra számítottak. ...
A válság kirobbanása óta számos ingatlanbotrány látott napvilágot úgy hazánkban, mint nemzetközi szinten. Igazán kirívó esetekről számolhattunk már be a spanyol ingatlanpiacról, de a legutóbbi eset szinte mindegyiken túltesz. Különböző internetes portálokon a mai napig hirdetnek eladó lakásokat bontásra ítélt projektekben....
A svájci hatóságok hívták fel az amerikai illetékesek figyelmét arra, hogy Roman Polanski filmrendező Zürichbe érkezik: az értesítés nyomán indult be az elfogására irányuló gépezet.
Az elmúlt két hét árupiaci slágerterméke a narancslé volt, köszönhetően a jelentős árfolyam-emelkedésnek. Most az olajtartalékokról szóló adat lehet a mérleg nyelve
„Hogy vagytok?” - három évet kellett várniuk a rajongóknak ezekre a szavakra Robbie Williams brit énekestől, aki három év után adott először önálló koncertet.
Az elmúlt 10 év során megháromszorozódott a világszerte elkövetett emberrablások száma. Ebben komoly szerepet játszik a tengeri kalózkodás újraéledése, amely kiváltképpen az Indiai-óceán nyugati térségében fenyegeti a kereskedelmi hajókat. Az emberrablók leggyakrabban kínaiakat, franciákat és németeket ejtenek foglyul.
Megállapodástervezetet terjesztettek szerdán az iráni urániumdúsításról tárgyaló négy ország küldöttsége elé Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) égisze alatt - jelentette be a NAÜ főigazgatója.
Mexikó még az USA előtt kamatemelésre adhatja fejét, ezért az USD/MXN múlt héten fölérendelt csökkenő trendcsatornájában támogatással találta szembe magát 12,8000-nál. Miután elérték a célt, észak felé vették az irányt, és a devizapár stabilizálódott. Az elemzők szerint 13,1500-ig nyílhat potenciál. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Parázs szócsaták után, izzó légkörű szavazási procedúra végén nem született semmilyen állásfoglalás az Európai Parlamentben (EP) a sajtószabadságról, amelynek annak aggasztó olaszországi helyzete miatt kezdeményezték a vitát a szocialista, liberális, illetve zöldpárti EP-képviselők.
Az országban egyedül Komárom-Esztergom megyében csökkent tíz százalékot meghaladó mértékben a foglalkoztatottak száma egy év alatt - közölte szerdán az MTI-vel a megyei munkaügyi központ.
Egy vizsgálat szerint, az osztrák rendőrök, amikor tavaly nyáron őrizetbe vettek egy győri nőt egy idős férfi kirablása miatt, akkor nem követtek el semmilyen szabálytalanságot, a nő ártatlannak vallja magát
A közép- és kelet-európai országok európai uniós csatlakozása óta az Európai Bizottság 3776 munkavállalót alkalmazott már a 2004-ben belépett tíz államból, és 846-ot a 2007-ben csatlakozott országokból - derül ki abból a jelentésből, amelyet a brüsszeli bizottság szerdán tett közzé.
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdai közleményében. Sólyom László az Országgyűlés elnökének írt levelében elsősorban azt kifogásolta, hogy a kérdőíveken nem szerepelnének egyebek mellett a vallásra, illetve az egészségi állapotra vonatkozó kérdések.
Visszamenőleg október elsejétől 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester. Emlékeztetett arra: a múlt hónapban már tizedével csökkentették a dí...
"Ez a férfi sérteget minket, állítsuk meg" - áll a petícióban, amelyet a La Repubblica kezdeményezett néhány nappal ezelőtt "a női méltóság védelme" érdekében
A Wells Fargohoz hasonlóan a Morgan Stanley is az elemzői várakozásokat felülmúló eredményről számolt be mai gyorsjelentésében, a társaság 0.38 dolláros egy részvényre jutó nyereséget ért el a...
Az életkilátásokat tekintve Európában ma korántsem mindegy, hogy ki melyik országban él, sőt, gyakran az sem, hogy mely régióban. Ezen változtatna most az Európai Bizottság, amely kedden ismertetett...
Huszonnégy utódja közül kilencnek adta tovább potenciálisan halálos örökletes szívhibáját egy amerikai spermadonor. A gyerekek egyike kétévesen meghalt szívelégtelenségben.
Van még paradicsom, tökfélék, hagymafélék, gyökérzöldségek és káposztafélék a kertemben, és beértek az őszi gyümölcsök, a szilva, körte és alma is. Ez utóbbiakból ajánlok egy rendkívül egyszerű és gyors édességet ebéd utánra.
Magánszemélyeknek is jutott pénz a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek által elnyert pályázati támogatásokból - erről beszélt az egyik tanú a per mai tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Már csütörtökön elkezdik megemlékezéseiket a közjogi méltóságok és a pártok az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. és a harmadik köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóján.