Fokozott közbiztonsági és közlekedésrendészeti akciót rendeltek el a Pest megyei Rendőr-főkapitányság (PMRK) területén az illetékes kapitányságok vezetői október 23-ra. A Gödöllői Rendőrkapitányság...
Vissza a feladónak: a népszámlálásról szóló törvényt sem írta alá Sólyom László. Megmenekült Dávid ibolya és Herényi Károly, - az Országgyűlés visszaélt? Állásfoglalás az influenzáról. Döntenek a 2010-es költségvetést megalapozó, úgynevezett salátatörvényhez benyújtott módosító indítványokról. Ismét nekifutnak a köztársasági elnök által megfontolásra, átdolgozásra visszaküldött új polgári…
Október 23-án reggel 9.30 órakor a Magyar Köztársaság lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődik az ünnepi program a Kossuth téren
Debrecenben dulakodás volt csütörtök este a Jobbik és az Új Magyar Gárda tagjainak megemlékezésén. A rendőrök a rendezvény végén vették körbe a Kossuth-szobor előtt felsorakozott gárdistákat, elzárva őket a mintegy 200-300 civil résztvevőtől.
Nagy erejű földrengést észleltek helyi idő szerint pénteken korahajnalban Afganisztánban és Pakisztánban. Az elsődleges adatok szerint a földmozgás a Richter-skálán mérve 6,2-es erősségű volt -...
Baleset miatt lezárták az Erzsébet hidat - közölte péntek reggel a BRFK sajtóosztályának munkatársa, miután egy Pestről Budára tartó személyautó a híd budai hídfőjénél kisodródott és oszlopnak ütközött.
Valószínűleg szén-monoxid mérgezés okozta a halálát egy 59 éves férfinak és 58 éves feleségének csütörtökön éjjel Budapesten a II. kerületben - közölte Kormos Endre rendőr alezredes, a Budapesti...
Éles kirohanást intézett a bolíviai elnök az Európai Unió ellen, amelynek La Paz-i képviselője a Rózsa Flores Eduardo vezette csoport ügyében felmerült kétes elemek tisztázását sürgette a...
A világ még ma is '56 miatt becsüli a magyar nevet - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az 1956. október 22-i műegyetemi forradalmi diákgyűlés 53. évfordulóján. Beszédében az államfő kiemelte: az '56-hoz való hűség azt jelenti, hogy nem engedjük összemosni a szabad Magyarországot az 1989 előtti rendszerrel.
Az Oscar-díjas skót színésznő, Tilda Swinton nyitotta meg csütörtök este a 47. Bécsi Filmfesztivált. A november 4-ig tartó nemzetközi seregszemlén mintegy háromszáz rövid-, dokumentum- és játékfilm mutatkozik be az osztrák főváros közönségének.
Az idén október 28-29-én rendezik meg az őszi állásbörzét a Műegyetemen, ahol 100 cég és 1.200 állásajánlat várja az érdeklődőket. A BME központi épületében rendezett börze nemcsak műszaki, de...
A tervezett Nabucco gázvezeték finanszírozásáról tárgyalásokat kezdett nemzetközi pénzintézetekkel a fővállalkozó, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH.
Több Pest megyei településen is fokozott közbiztonsági és közlekedésrendészeti akciót tartanak pénteken. Az ellenőrzés időtartama alatt a járművezetőket többször is megállíthatják, és kisebb torlódások is kialakulhatnak - közölték a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Baleset miatt lezárták az Erzsébet hidat - közölte a BRFK sajtóosztályának munkatársa, miután egy Pestről Budára tartó személyautó a híd budai hídfőjénél kisodródott és oszlopnak ütközött. Az autót...
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója kísérleti kipróbálásra alkalmasnak tartja Soros György, a Nyitott Társadalom Intézet magyar származású elnökének ötletét, hogy az IMF tőkeemeléséből a fejlett országoknak jóváírt SDR-t (különleges lehívási jogok) a fejlett országok környezetvédelmi beruházásainak finanszírozására fordítsák.
A tervezett Nabucco gázvezeték finanszírozásáról tárgyalásokat kezdett nemzetközi pénzintézetekkel a fővállalkozó, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH. A fővállalkozó társaság ügyvezető...
Szárnyra kaptak a héten a Tesco papírjai, melyben nagy szerepe lehetett annak, hogy a Nomura elemzői igen kedvezően nyilatkoztak a társaság jövőbeli kilátásairól. A szuparmarketlánc a következő öt...
A Charles Zentai elleni per nem lesz igazságos, ha a háborús bűnnel vádolt, Ausztráliában élő férfit kiadják Magyarországnak - jelentette ki fia, Ernie Steiner egy rádiónyilatkozatában. Csütörtökön...
Az idén nem lehet kifizetni jutalmat az állami vezetőknek, céljuttatást a minisztereknek és államtitkároknak, a vezető beosztású köztisztviselők maximális jutalmát pedig a most megjelent kormányrendelet a harmadára csökkenti. Tegyük hozzá: a nagyobb pénz reményében.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke nyitotta a hivatalos megemlékezők sorát péntek reggel Budapesten a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján.
A tél közeledtével Európa mind inkább tart attól, hogy újabb földgázkonfliktus alakul ki Oroszország és Ukrajna között - írta pénteken a Financial Times Deutschland, utalva arra, hogy Moszkva és...
Feloldották az Erzsébet hídon a forgalomkorlátozást, amelyet egy közlekedési baleset miatt rendeltek el péntek reggel. Az utv.hu portálon élőben nyomon követhető webkamera tanúsága szerint a hídon zavartalan a forgalom.
Manuel Zelaya elűzött államfő képviselői megszakították pénteken a két hete elkezdett válságmegoldó tárgyalásokat a közép-amerikai ország tényleges kormányával.
Felvonták a Magyar Köztársaság ünnepi lobogóját délelőtt 10 óra előtt a Kossuth téren. A teret fekete kötéllel vonták körbe, melyet az ünnepséget követően leengedtek a rendőrök és beengedték az embereket a Kossuth térre és a Vértanúk terére. Harminc, a kormánytüntetésekről jól ismert személy nemzeti színű és árpádsávos zászlókkal áll a téren.
Manuel Zelaya elűzött államfő képviselői megszakították pénteken a két hete elkezdett válságmegoldó tárgyalásokat a közép-amerikai ország tényleges kormányával. Október elején az Amerikai Államok...
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke nyitotta a hivatalos megemlékezők sorát péntek reggel Budapesten a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc 53....
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója kísérleti kipróbálásra alkalmasnak tartja Soros György, a Nyitott Társadalom Intézet magyar származású elnökének ötletét, hogy az IMF...
Hatalmas irodát vett a Deutsche Bank Romániában. A német cég szerzeménye ugyanis Bukarest legnagyobb, s egyben eddigi legdrágább irodaépülete - írja a Ziarul Financiar. A német Deutsche Bank...
Kétezer-kétszáz nő adatainak elemzése kimutatta, hogy az evolúció és a természetes szelekció befolyása még nem állt le: az adatok szerint a nők a jövőben valószínűleg kisebbek és testesebbek lesznek, a szív- és érrendszerük azonban egészségesebb lesz, és szülni is korábban fognak, mint ma.
A Fidesz és a KDNP politikusai elhelyezték az emlékezés koszorúit pénteken Budapesten a Új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján.
További ágazati lépéseket sürgettek a brit postai dolgozók pénteken, 48 órás munkabeszüntetésük második napján. A munkavállalók egyebek mellett fizetésemelésért, a munkafeltételek javításáért és a cég modernizációjáért sztrájkolnak.
Életműdíjat kap az Amerikai Producerek Céhétől (PGA) John Lasseter animációs filmguru, a Toy Story - Játékháború alkotója. Az 52 esztendős Lasseter az első animációs filmes, aki a David O....
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke nyitotta a hivatalos megemlékezők sorát péntek reggel Budapesten a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján.
Három súlyos baleset is történt péntekre virradó éjszaka, illetve hajnalban Budapesten és a város közelében, Pest megyében. A Szentendrénél, Budapest XI. kerületében, illetve az Erzsébet hídon történt balesetekben a vizes úton megcsúszott autók rohantak oszlopnak, két autó sofőrje meg is halt. Az Erzsébet hidat lezárták, kilenc óra előtt valamivel nyitották meg újra. Ebben a balesetben nem volt…
Az Európai Unió bel- és igazságügyi miniszterei pénteki luxembourgi tanácskozásukon várhatóan elfogadják azt a kerethatározatot, amely a büntetőeljárásokban előforduló joghatósági összeütközések...
A Spyro Gyra október 24-én a Budapesti Kongresszusi Központban ad koncertet. A fúziós és a smooth jazz három évtizede egyik legkiemelkedőbb együttese idén jelentette meg új lemezét, de az együttes vezetője, Jay Beckenstein az InfoRádiónak beszélt az együttes indulásáról, kedvenc kollaborációiról és hogy gyermekkorában ki volt az a magyar dzsesszművész, akinek a lemezeit szívesen hallgatta.
Katonai tiszteletadás mellett, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját az Országház előtti Kossuth Lajos téren pénteken, az 1956-os forradalom és szabadságharc 53., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóján.
Kétezer-kétszáz nő adatainak elemzése kimutatta, hogy az evolúció és a természetes szelekció befolyása még nem állt le: az adatok szerint a nők a jövőben valószínűleg kisebbek és testesebbek...
Az afgán háborús stratégia a témája a pénteken kezdődő NATO-csúcstalálkozónak Pozsonyban. Az atlanti katonai szövetség védelmi miniszterei tanácskozásukon a tálib felkelés elleni hatékonyabb hadviselés módjairól egyeztetnek.